Harmincéves a Dögkeselyű

Bemutatásakor nagy siker volt, nem csak nálunk, de külföldön is. Pörgős, van benne emberrablás, autólopás, meg cicik. Nem volt nehéz észrevenni a társadalomkritikát, együtt érezni a kisemberrel, aki dühében nem csak a gonosz, újgazdag hobbitolvajok, de a rendőrök eszén is túljár. És nem hagyja magát elfogni. Éppen ezek miatt pár baráti szocialista országban csak erősen cenzúrázva mehetett a mozikba a Dögkeselyű. Mindezek ellenére nem sok keresnivalója lenne a témának a Totalcaron, ha nem lenne autós vonatkozása.

A főszereplő Simon József ugyanis taxisofőr. Egy szerencsétlen taxisofőr, aki bár diplomás mérnök, kénytelen elhagyni a pályáját, amire olyan sokat készült. A sokkal jobban fizetett személyfuvarozó iparágban igyekszik előteremteni a tartásdíjra, rezsire és OTP-kölcsönre valót. Egy peches taxisofőr, akit a két gátlástalan öregasszony, Részvét Mici és húga, a nyugdíjas korukra ismét aktívvá vált zsebtolvaj páros kifoszt. A híresen vaskos taxis brifkóból tíz rongyot emelnek el, aminek nagy része céges pénz.

Hiába tesz feljelentést a rendőrségen, Simonnak a kutya sem akarja elhinni, hogy nem ő sikkasztotta el a pénzt. Márpedig ha sikkasztásért veszik elő, az sehogyan sem lenne jó, ezért úgy dönt, a föld alól is előteremti. Több mint két havi átlagfizetésnek megfelelő összeget sajnos csak rossz úton járva lehet pár nap alatt leakasztani: autót kell lopni. Amíg a lehetőségeit térképezi fel, rájön, hogyan akadhat az öreglányok nyomára, majd azt is kitalálja, hogyan leckéztetheti meg őket. A Dögkeselyű-szüzek kedvéért nem mesélem el az egész sztorit, legyen elég annyi, hogy van benne autólopás, üldözés a pesti éjszakában, és ámokfutással egybekötött menekülés a Kerepesin.

Sokaknak az agyába vésődött a film számos jelenete, bármikor képesek komplett párbeszédeket idézni. Én is egy ilyen elmebeteg vagyok, évente egyszer meg kell nézzem a filmet. Mindig magával ragad a hangulata, a Kovács György-féle főcímzenét napokig dudorászom. Nagyon érdekes az utcákat, tereket nézni, mi az, ami változott azóta, mi maradt ugyanolyan. A belvárosban nőttem fel, de legutóbb, mikor a főcím alatt látható légifelvételeket nézegettem, döbbenten bámultam a képernyőre: 1981-ben, a forgatás idején a Vörösmarty téren autók parkoltak. Érdekes látni a levegőből, hogy akkor még csak épült a mára erősen elhasznált Nyugati (akkoriban Marx) téri aluljáró, meg a Skála Metró.

A Dögkeselyű igazán sikeres film volt, számtalan díjat és elismerést gyűjtött be. A Munkácsi Miklós által írt novellát András Ferenc rendező és Ragályi Elemér operatőr vitte filmre. Minden szerepben komoly színészek, irtózatosan húzós filmzene, bődületesen hangulatos képek. Az üldözési jeleneteknél persze tetten érhető, hogy nem feneketlen pénztárcából költekezhettek az alkotók. Hogy nem volt biztosítva, lezárva a helyszín, nem feltétlenül pénzen múlt. Gyanítom, ha kérik, a rendőrség két pillanat alatt lezárt volna mindent, ez akkoriban nem anyagi kérdés volt. De így ingyen volt a sok autó a háttérben, csak azt a párat kellett a produkciónak biztosítani, amiket össze is törtek a jelenetben. Nem kell nagyon jó megfigyelőnek lenni, hogy kiszúrja az ember: a Cserhalmi által vezetett Lada körül ugyanazok a kocsik mozognak, csak más-más pozícióban. Hol innen, hol onnan törik meg ugyanazokat az autókat, egyszer a piros Lada mögött, majd előtte tűnik fel a fekete Mercedes. Egy fehér Zaporozsec aztán mellékszereplőből központi figura lesz, csúnyán összetörik, méghozzá véletlenül. Balesetek egy forgatáson is történnek, de ha már így alakult, benne maradt a filmben.

Mikor rájöttem, hogy idén harmincéves a film, úgy éreztem, meg kell emlékezni róla. Egy rövid kis cikk, esetleg összeszedni pár Ladát, megfuttatni őket a Kerepesin. Megnézni, a film helyszínei mennyiben változtak. Nagy részüket könnyű azonosítani, de van, ami teljesen megváltozott. A Felszabadulás térnél (ma ugye Ferenciek tere) már nincs meg a taxisdroszt, sétálóutcává alakult a Duna utca. A Roosevelt tér (ma Széchenyi tér) is teljesen átalakult: a Gresham előtt elterelték az utat, megszűnt a felszíni parkoló, gatyába rázták a hotelt is. A felújított Margit híd is egészen másképpen mutat, mint nyolcvankettőben. A Pillangó utcai metró állomás emlékeztet a régire, de az Örs vezér tér hangulata teljesen más. Szerencsére a Batthyány térnél található terecske, ahonnan doktor Pesti Árpi kocsiját lopja el Simon, a házak és az Isolabella/OTP fiók miatt jól felismerhető. A Vígszínház felhajtója sem sokat változott. A Kerepesi út vonatkozó szakasza szinte semmiben  nem különbözik a harminc évvel ezelőttitől.

Annak ellenére, hogy ugyanazokon a metrókocsikon utazhatnánk, mint akkoriban Részvét Mici, elég sokat változott az életünk. Nem csak arra gondolok, hogy már nem csap a térdünkre a metró bejáratánál a beengedőkapu. Már senki nem dobál pénzt a nyilvános fülkébe, mindenki zsebében ott a kamerás mobil. Már nem vásárolnak az emberek fedetlen utcai standokról napilapot, hogy hirdetéseket böngésszenek, arra van az internet. A rendőrök már nem elvtársazzák egymást, és kizárt, hogy ennyi helyen rágyújthatnának a szereplők. Sőt, valószínűleg a filmben is tilos lenne bagózni, még valaki emiatt szokik rá. És ma már az sem jelentene megoldást az anyagi gondokra, ha az ember beáll taxisnak – mások a jól fizető melók. Talán csak az nem változott, hogy a villából a városba lekocsizó úrilány ma sem tudná, mennyibe kerül egy kiló kenyér.

Sok dolog változott az elmúlt harminc évben, de úgy tűnik, Cserhalmi Györgyön nem fog az idő. Lelkesen mondott igent a felkérésre: meséljen nekünk a filmről, a forgatásról. A Vígszínház elé megbeszélt találkozóra ruganyos léptekkel, egyszerű tornacipőben, lezser zakóban érkezett. Csak kapkodtuk a levegőt, Winklerrel megállapítottuk, hogy pár nemzetközi akcióhős elbújhatna mögötte, nézzünk csak meg egy képet a mai Stallonéról. Ha nyakunkba szakadna egy rakás pénz, hogy forgassuk újra a filmet, csakis Cserhalmival csinálnánk. Erre csak annyit mondott szerényen a Kossuth-díjas színész: ha pénzt is akarnánk keresni, inkább mégis a Stallonéval kellene megcsinálni.

Ha a teljes filmet nem is, az autós jeleneteket igyekeztünk újra megcsinálni. Nem kellett sokat győzködni a Veterán Zsiguli Egyesület tagjait, akik az Alföldi Veterán Börzésekkel együtt pillanatok alatt összeszedték a jelenetekhez szükséges Ladákat és a fehér Zaporozsecet. Sőt, az utolsó pillanatban még egy rendőr Ladát, egy igazi rendőrségi Ladát is sikerült szerezni, mert a szombathelyi IPA elnöke, Ribes Attila lehetővé tette, hogy a kék-fehér gép, egy aktív, korhű ruhába bújtatott rendőrrel a volánnál ott lehessen a forgatásokon.

Mikor először láttam együtt a taxikat, a Zapót, a piros Ladát, a rendőrautót, és Fekusz barátunk nagypolszkiját, földbe gyökerezett a lábam. Az utcaképből teljesen kilógtak; mások a formáik, máshogy csillan rajtuk a fény, más a mozgásuk a forgalomban, mint a mai autóknak.  Hozzá kell tenni, aznap nem én voltam az egyetlen, aki faiskolásat játszott: bárhol megfordultunk a kocsikkal, a csodálkozástól először lefagyó, mozdulni képtelen, majd lelkesen mosolygó, mutogató embereket láttunk. Nem azért, mert ritka dolog Ladát látni az utcán, hanem mert a taxis és rendőr kiegészítőkkel egészen másképp mutatnak. Hát még, mikor üvegen forog a járőrautó motorja, üvölt a sziréna, és a két Villtesz villogó forgótükre kalimpálva tereli a fényt. Túlzás nélkül állíthatom, aznap Budapesten sikeresen megidéztük a Dögkeselyű hangulatát. Olyannyira, hogy egyes snittekben csak a rendszámtáblák mérete és a háttérben feltűnő autók jelezték, nem az eredeti film egy darabkáját látjuk.

A cikkhez és a videóhoz készülődve nagyjából ötször néztem végig a filmet (ezen a linken bárki megteheti, Gőzsy Kati cikkét pedig itt olvashatja róla), és kicsit sem unom. Minden alkalommal találok benne valami érdekes, új dolgot. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik elkészítették a Dögkeselyűt, virtuálisan térdre borulok előttük. Ha Amerikában lennénk, már rég elkészült volna a remake-je. Szeretem annyira a filmet, hogy ne utasítsam el mereven a gondolatot. Vajon milyen lenne a Focus rendőrautókkal lopott Focus taxit kergető Simon József? Nem tudom, de ha Cserhalmi lenne Simon, András Ferenc rendezné, Ragályi lenne az operatőr, én Isten bizony lennék akár kissámli a forgatáson, csak hogy nekem is közöm lehessen hozzá.