Melyik Feri? Aki a lottón megnyeri!
Király Ferenc élete és Minije. Vagy fordítva?
Király Ferenc sztorija egyedülálló a mai magyar autós életben. Ha valaki úgy gondolja, hogy ő igazi autóőrült, előbb olvassa el Feri lúdbőröztető történetét. Egyben ez a cikk utolsó figyelmeztetésként is szolgál – ma lehet utoljára regisztrálni a füredi, nemzetközi Mini-találkozóra, ahol cikkünk főhősével is lehet majd parolázni, érdemes lesz. Használják ki az alkalmat!
Nincs sok ember Magyarországon, akit jobban érdekelnének az autók, mint Király Ferencet. Itthoni klubvezetők, rendezvényszervezők, autóőrültek, érdekes járművek tulajdonosai, újságok szerkesztői százával részesültek már Feri figyelmességében: hatalmas borítékokban érkező, tájékoztató pakkok, prospektusok, olyakor éveken át Karcagról kapott karácsonyi üdvözlőlapok formájában. Pedig Király Ferit nem is igazán az autók érdeklik.
Hanem a Mini.
Láttam már néhány szent autóőrültet a világon, olvastam már súlyos mániákról, de bevallom, attól, ahogy Feri gyerekkora óta az élete középpontjába állította ezt a típust, a szédülés fog el. Csak egyvalami miatt nem olyan ez az ember, mint valami felturbózott, monomániás, dervisszemű, olajos pulóverben vándorló sámán: ő egy szemet sem agresszív, kellemes modorú, halk szavú ember, akiről, ha nem tudjuk, miért különleges, nem is sejtjük, hogy erősen beütötte a fejét valamikor a múltban. Amikor pedig a tárgyra tér, szinte bocsánatkérően jelzi: ő egy úgynevezett minis csávó.
XVIII. századi romantikus regényekben írtak utoljára olyasfajta, testet, lelket felemésztő vágyakról, amilyet Feri érez a Minik iránt tizenhárom éves kora óta. Egy különbséggel: ama romantikus írók egyetlen feszültségkeltő fogással tartották fenn az érdeklődést az olvasókban: hőseik szerelme sose teljesedett be. Király Feri sztorija azonban 1986-ban lényegében véget is ért, hiszen már akkor lett övé Júlia gesztenyebarna hajtincse, tüzes barna szemének csillogása. Helyesen fogalmazva: az 1974-es, piros, fekete tetejű Innocenti Mini Cooper 1300 tulajdonosi rovatában azóta áll az ő neve.
Feri története azonban nem követi a romantikus könyvek, filmek receptjét, látják, ennyivel jobb az autó a szerelemnél. Ugyan ki olvasott már olyan sztorit, amelyikben a beteljesült vágyak után több száz oldalon folytatták volna a történetet? A Jó ebédhez szól a nóta mellé lágyan bugyogó bableveskondérról, az aznapi hatodik kakis pelenkáról, a focivébé-közvetítések alatti sör-sósmogyoró sessionökről, s az éjszakai műszakból hazatámolygások utáni morózus ágyba henteredések üde varázsáról nem kifizetődő írogatni. Ez vitathatatlan.
Igen ám, de Feri sztorija a megvásárlás pillanatától bontakozott csak ki igazán. A Tárgy birtokában lelki rokonokat keresett. A Mini-klub – bocsánat, Mini Club, c-vel, hiszen angol autóról van itt szó – ötlete először 1986-ban vetődött fel. Az első hungaroringi Formula-1-es futamra igyekezett éppen egy leninvárosi minis baráttal, Kapusi Zoltánnal, amikor utóbbi megjegyezte: mi lenne, ha szervezettebben csinálnák a dolgot.
A Piros
1974-es Innocenti Mini Cooper 1300 Export. Nagy-Britanniában a szögletes Clubman-orrú 1275 GT leváltotta ugyan a Cooper sportverziót, de a névhasználat joga egészen 1974-ig a cégé maradt. A gömbölyű sport-Mini iránti töretlen lelkesedést felismerve a Miniket és egyéb BLMC-termékeket gyártó, olasz Innocenti akkor, 1972-ben azonnal felvette gyártásba saját Cooperét. Ebben már a brit 1275 GT-ével megegyező, a nagyobb 1100/1300-as Austin-szériából átemelt motor volt, Innocenti-verzióban két SU-karbival, 66 lóerővel.
A teljes elektromos rendszer Marelli (és meglepően megbízható), a Fiat 127 Sportéval egyezik a Bonaldi fékrásegítő, Carello lámpái vannak, a felni pedig olyan stílusú, mint az angol Rostyle, de olasz CMR-gyártmányú. Minik között az Innocenti Cooperen alkalmaztak először nagy szériában tolatólámpás hátsó burát, a műanyag sárvédőszélesítést – a későbbi brit Minikhez is innen vették ezeket a megoldásokat. Igazi műszaki előrelépést a golyós belső kialakítású féltengelyflansnik, a Ceat radiálgumik, a kétkörös, elöl tárcsás fék, a könnyebben, precízebben kapcsolható „Lift”-váltó, a nagyobb, 36 literes üzemanyag-tartály jelentett.
Amikor az Innocenti Cooper megjelent, a Mini már öreg, meglehetősen elavult konstrukciónak számított, ezért nem is adták drágán – Ausztriában nagyjából az 1,2-es Opel Kadettel, kétajtós Golf 50-nel, a Lada 1500 CS-sel volt egy árban. Igaz, az élénk fényezés, a versenyautós műszerfal, a vagány szélesítések és a fekete maszk sokat fiatalítottak rajta, a menetteljesítményeit pedig még a hetvenes évek közepén sem érhette kifogás. A verzió gyártását a Cooper névhasználat lejárta után, 1975-ben fejezték be.
Akkor jöjjön a teszt. Szent autót próbálhatok ki – tudom, ha itt, a Karcag melletti főúton lezúzom Feri legendás Innocentijét – az egyetlen eredeti Coopert az MCH-ban - az egész magyar minis közösség füttykórusa mellett történik majd a lincselésem. Ennek ellenére Feri biztat – húzasd csak!
Te jó ég, milyen jó ez a kocsi. Nem biztos, hogy erősebb, mint Pintér Béla múltkor tesztelt, hosszan építgetett 1275 GT-je, de ezerszer finomabb annál. Mint egy betontömb kemény, de barátságos gumidarabokon pattogva, olyan. Századmilliméterre pontos, de az ujj érintésére moccanó kezelőszervekkel. Egyenesen megy, határozottan lassít, a gyorsulása pedig, így, stopper híján, a szívászaj és a dupla kipu hangorkánjában csücsülve fenomenálisnak tűnik.
Aztán laza mozdulattal sikerül átlépnem néhány lufikkal töltött modern szappantartót, és a kisautó becsülete súlyosan megnő a szememben. Ez tényleg megy. Az óra 120-at, 130-at, sőt, már 140-et mutat, erőlködésnek nyomát sem érzem, a jobb lábam alig érinti a gázpedált. Állítólag 160-ig húz, mint az Empire State Building felvonója. Sehol egy zörej, lötyögés, olyan, mint valami új kocsi, pedig benne a sok kilométer.
A Drapp
Ez az autó 1978-as, és ő a napi járgány a királyi flottában, kint lakik, sőt, hasítja a latyakot is télen. Állagának megóvásáról kétévente bespriccelt trafóolaj, valamint rendszeres karbantartás gondoskodik. Használtas, itt-ott módosítgatott, de jól működik. Sima 1000-es, egy karbival, 49 lóerővel, a Cooperénél sokkalta rövidebb áttételezéssel. Ugyanúgy ragad az úthoz, mint a gömbölyű Mini, a fejnek sokkal több benne a hely, de szerintem hátul szűkebb. Finomabb (és a levágott bot miatt), rövidebb úton kapcsolható a váltója, de míg a sportváltozat nagy szívászaj mellett, de alapvetően nyugisan utazza a 130-at, ez 110-nél már küzdve pörög, több benne a szélzaj, igaz, a karbi, a kipufogó felől kevesebb hang érkezik. Aranyos, aranyos, de a Cooper előtte már úgy hanyatt lökött, hogy egyelőre magatehetetlenül heverek a porban.
Volt még Feri minis baráti körében a leninvárosi Zolin túl egy miskolci ismerős, illetve egy keszthelyi illető is, aki csak néha bukkant fel – tehát elméletileg négy taggal el lehetett volna indulni. Csakhogy az élet – és az intenzív Mini-mánia hiánya – közbeszólt. Mindenki eladta az autóját, csak Ferié maradt. De nem adta fel, neki beragadt a klubalapítás ötlete. Csakhogy 1986-ban nemhogy mobil telefon és internet nem volt még, de a vezetékes telefonhálózat is csak nyomokban létezett, hirdetési újságok pedig nemigen akadtak.
E hiányosságokat kiküszöbölendő, Feri, amikor a fővárosban járt, ismerkedő cetliket hagyott az utcán parkoló autókon – volt addigra jó néhány a térképén. Majd elkezdett hirdetni az Autó-Motorban és a Népszabadságban, ezek voltak akkor a legjobb fórumok. A beérkező címeket jobb híján egy kottafüzetbe írta, ami ma is megvan – mert ha nem mondtuk volna, általános iskolában évekig hegedülni tanult, abból az időszakból maradt meg a füzet.
Nemzetközi Mini-találkozó – utolsó felhívás!
Emberek, itt az utolsó alkalom, amikor még lehetőségetek van nem kimaradni abból az eseményből, ami minden számítás szerint az elmúlt húsz év legérdekesebb és legdurvább autós rendezvénye lesz. Mert akárhogy számoljuk, annak az esélye, hogy a leghíresebb európai autós bulik egyike megint ide jöjjön, Kelet-Európába, nagyon csekély.
Sok-sok ember hosszú éveken át tartó szervezőmunkája, iszonyatosan sok energia, pénz, a csillagok szerencsés együttállása kellett ahhoz, hogy megvalósuljon az IMM 2012, Füred. A programokból egy zanzásított kivonatot már lehetett olvasni a Belsőségen, ezért nem is szaporítanám a szót. Aki tudni akarja, mi zajlik hétvégén, Füreden, olvassa el a posztban, vagy a Mini-klub honlapján.
Egyvalami nagyon fontos: ma, 23-án, szerdán adódik az utolsó lehetőség a Mini-klub honlapján a regisztrációra – aki nem teszi meg jelentkezését, a helyszínen már nem juthat be, ha csak úgy, beesik. Ez ugyanis családias rendezvény, az események pedig a vaktában beözönlő tömeg miatt kontrollálatlanul kicsúsznának a szervezők kezéből, tönkretéve az egész happening otthonosságát.
Tehát irány a klub honlapja, tessék regisztrálni, most, az utolsó pillanatban. Nosza!