A bankok a 2008-as dupla válság után több tízezer hitelre vásárolt autót vettek vissza. Sokak szerint egy ilyen visszavett autót megvásárolni főnyeremény. Megnéztük az egyik bank telepén, hogy ez így van-e.
Megdöbbentő adat, hogy 2009-re megháromszorozódott a visszavett banki hiteles autók száma – gondolom, mindenki emlékszik még arra, hogy ekkor ütött be a banki válság, ekkor szabadult el a svájci frank árfolyama és ezzel párhuzamosan sokan vesztették el a jövedelmüket. „Korábban a behajtási tevékenységünk kevésbé volt szerteágazó” – fogalmaz finoman Kuzmi Krisztián, a Budapest Autó behajtási vezetője, aki beavatott, hogyan is működik a dolog.
Azóta sok minden megváltozott, főleg azoknál az intézeteknél, ahol tényleg öngyilkos módon öntötték az autóhitelt az emberek közé, anélkül, hogy érdemben vizsgálták volna, hogy tényleg képes lesz-e visszafizetni az autóhitelt. Ezeknek a cégeknek egy része azóta már be is szüntette az autófinanszírozási tevékenységét. A Budapest Autónál óvatosak voltak a nullakezdős, nulla-THM-es korszakban, mivel „a tulajdonos GE rendkívül érzékeny a veszteségekre” – cserébe az autófinanszírozó céget sem rázta meg a válság.
Kuzmi Krisztián azzal kezdi, hogy a banknak nem az a célja, hogy visszavegye az autót. Az autóhitel is egy pénzügyi tranzakció, a bank csupán pénzt ad kölcsön az autó megvásárlásához. Nem érdeke, hogy elvegye, hisz a pénzintézet nem autókereskedés, a pénzét, no meg a hasznát szeretné látni.
Mint a banknál elmondták, ma már nem azért dőlnek be a hitelek, mert rossz volt a hitelbírálat, vagy trükközik az ügyfél. Olyan hitelekről van szó, amelyeket előtte átlagosan közel 3,5 évig fizettek. Vagyis nem az a gond, hogy nem akarnak fizetni, hanem az, hogy nem tudnak: az átlagos ügyfél nehezen viseli a 40-60%-os havidíj növekményt, munkanélküliséget, végtörlesztést. Ezért a finanszírozó is keresi a megoldást, hogy a jó szándékú, együttműködő kuncsaft megtarthassa az autóját.
A visszavétellel viszont általában vesztesége is van a finanszírozónak. Ha mégis kénytelen erre, azzal csak szaporodik a baja. Mit tud az autóval kezdeni? Közvetlenül eladni nem akarja, hisz garanciát kellene adnia hozzá, erre nincs kapacitása. Épp ezért ha egy mód van rá, inkább a szerződés meghosszabbítását preferálják. Ha viszont az ügyfél egyáltalán nem tud fizetni, ez nem megoldás.
Ekkor beindul a gépezet. A visszavételt külsős cégek végzik, természetesen díjazás fejében, aminek költsége szintén a nem fizető adóst terheli majd, akárcsak a többi felmerülő költség. Ekkor készül egy átadás-átvételi jegyzőkönyv az autóról.
Kétféle viselkedésmódja van az ügyfeleknek. Az egyik az „inkább felgyújtom, minthogy elvigye a bank” – típusú hozzáállás, ami egy rossz helyzetbe került, kétségbeesett embernél tulajdonképpen érthető is. Ahogy a Budapest Autónál mesélik, volt olyan eset is, amikor az adós emailben közölte velük, hogy épp most ég az autó. Csupán egyetlen baj van: mindez nem ésszerű dolog. Sőt, kifejezett ostobaság. Minden kár, amit az autóban okoz az ügyfél, az ő adósságát növeli, azaz, ha az autó megsemmisül, az eladásából befolyó összeg sem csökkenti a tartozást. A bank úgyis behajt mindent.
Mások racionálisabban cselekszenek, egyeztetnek a behajtó céggel, és maximum annyit kérnek, hogy ne otthonról vigyék el az autót, ha már így alakult. Amikor megvették, akkor az volt a fontos, hogy a szomszédok lássák az új kocsit, ilyenkor meg az, hogy ne lássák, amint elviszik.
A visszavett autót a bankok a saját telephelyeiken tárolják. A Budapest Autónál ekkor még adnak hét napot a tulajdonosnak, hogy nyilatkozzon, szeretné-e folytatni a hitelszerződést. Ekkor lehetősége van még arra is, hogy kifizesse az autót, vagy úgynevezett továbbengedési kérelemmel folytassa a törlesztést. Akik vigyáztak a kocsijukra, és van rá módjuk, szoktak is élni a lehetőséggel, bár arányuk mindössze pár százalék.
Amennyiben a fennmaradó kilencven-egynéhány százalékról van szó, először is felbontják a szerződést, hisz a nemfizetés szerződésszegésnek minősül. Mivel mi magyarok szeretünk birtokolni, többnyire mindenki klasszikus hitelre vette az autót. Ennél a vevő a tulajdonos, de elidegenítési tilalmat jegyeznek be a járműre (lízing esetében a bank a tulajdonos). A következő lépés tehát az, hogy a bank él a vételi jogával, egy úgynevezett kényszer-adásvétel történik, amihez nincs szükség adásvételi szerződésre. Azaz, itt már nincs opció, a kocsi a finanszírozó tulajdona lesz, ha tetszik, ha nem. Ezután következik egy eredetiségvizsgálat, majd átíratják az autót.
Közben persze pörög a költségszámláló.
Akkor még egyszer...
Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg: valójában milyen kezdőrészlet kell ahhoz, hogy az ember nyugodt legyen? Sokan ugyanis azt gondolták, amikor felvették az autóhitelt, hogy ha nem tudják fizetni a részleteket, akkor simán visszaadják az autót, és az ügy rendezve van. Mint Hiteldoktor rovatunkból kiderült, ez koránt sem így van, sőt, ha a svájci frank ma is 120-130 forint lenne, akkor sem így lett volna.
Vegyünk egy egyszerű példát. Ma már egy óvodás is fújja, hogy amikor egy kocsit kihozunk a kereskedésből, azonnal veszített 20-30 százalékot a piaci értékéből. Most egyszerű matek következik. Vettünk egy autót nulla kezdővel, mondjuk legyen hárommillió. Kihoztuk a kereskedésből, máris csak 2,3 millióért tudnánk eladni, ha holnaptól munkanélkülivé válnánk. Ezt úgy mondják tudományosan: az autó nem nyújt fedezetet a tartozásra. Buktunk egy pillanat alatt hétszázezret, plusz erre persze még rájönnek a banki költségek is, hisz a bank sem puszira adta a hitelt. A végeredmény: pusztán az autó értékesítésével nem lehet kiszállni a hitelből. És ekkor jön a svájci frank árfolyama, ami az egekbe szökik, hirtelen a jármű a tartozás harmadára sem nyújt fedezetet.
További gond volt, hogy a kereskedők túlzottan érdekeltek voltak a hitel értékesítésében. Ha például még a kis kezdőrészletre sem volt pénze a kuncsaftnak, akkor felárazták az autót. Azaz, papíron drágább volt, pár mondvacsinált extrával. Használt autó esetében pedig egy ügyes ember csodákra képes az Eurotax-progival. Ezzel az úgynevezett önrész-csalással annyira felsrófolták a felvehető hitel összegét, hogy a vevőjelölt a gyakorlatban önrész nélkül hozzájutott a kocsihoz.
Ma már más a helyzet: kötelező vizsgálni az autó valódi értékét, és csak forint alapon lehet finanszírozni, konstrukciótól függően (hitel vagy lízing) minimum 20-25-30 százalékos kezdőrészlettel. Itt a tőketartozás forintösszege nem változhat, hisz nincs árfolyamingadozás, a kamatváltozások pedig nem jelentenek kezelhetetlen összeget.
A mai hitelfeltételek mellett egy átlagos értékvesztésű, hétköznapi autónál a 30 százalékos kezdőrészlet már elég lehet ahhoz, hogy fedezetet nyújtson a hiteltartozásra, ennél többre az extra értékvesztésű autónál lehet szükség, például drága rétegmodellek, Ferrarik, satöbbi. Használt autóknál még kicsit jobb is a helyzet, hisz ezeknél már kisebb az értékvesztés. Ezek tájékoztató jellegű adatok, függenek a konkrét finanszírozási módtól.
Mit láttam az autótelepen? Jók-e a visszavett autók? És mit tegyen, akinek vissza kell adnia a hiteles autóját, hogy a lehető legkevesebbet bukjon?
