Japán büszkeség egy meleg napon
Hőségriadó. Ilyenkor épeszű ember az autójába be sem száll, ül a vízparton, kortyolgatja a hideg italát. Én meg itt ülök a motoromon, a protektoros dzseki rámolvadt, de nem érdekel, már kint vagyok Mogyoródon, mindjárt megérkezem a Hungaroring kapujához, nincs messze, csak előbb el kell hagynom a moszkvai Vnukovo reptérhez vezető lehajtót. Nem, nem a hőség ment az agyamra, a ring mellett a többezer négyzetméteres zöld vászon háttér előtt egy Moszkva környéki autópálya szakaszt hoztak létre a Die Hard 256-hoz, emellett gurultam csak el, ez még nem a hőguta.
Véletlenül szereztem tudomást a szombati JapCarFestről. Azt ígérték, lesznek japán autók, drift, meg gyorsulás. Nem számítottam nagy hepajra, hiszen nem volt minden sarkon kiplakátolva, nem tolták az arcomba a bannereket. Ennek ellenére egész szép számban jelentek meg rizsrakéta-fanatikusok, sőt a driftmezőnnyel együtt a parkoló felhozatala is nemzetközi volt.
Nem lehetett elsiklani a tény felett, hogy a Hondások a legmegveszekedettebb társaság, lényegesen többen képviselték a márkát, mint a többi japán gyártóét. Persze ettől még azért láthattunk Toyotát, Mazdát, Nissant, Mitsubishit, Suzukit a parkolóban (bár például Isuzura nem emlékszem).
Lassan az öreg japán autóknak is lesz becsülete, nem csak a lepattant igáslovat látják bennük az emberek. De ne legyenek illúzióink, még többségben vannak a kényszerből szeretett és simogatott autók, kevesen áldoznak a minőségi restaurálásra és átépítésre, nyúlnak jó érzékkel a költséghatékonyabb patkányosításhoz. Éppen ezért jó látni, hogy vannak, akik időt és pénzt nem kímélve restaurálnak esetleg egy ős-Civicet, csinálnak kemény pályagépet a sokat látott Hacsirokuból, vagy vásárolnak meg keveset futott, megkímélt autókat, hogy megőrizzék a jövőnek.
Aki egy kicsit is fogékony a japán autóipar által előállított gépekre, itt sok érdekes dolgot láthatott. Mitsubishi Sapporót abból az időből, mikor még az autók műszerfala úgy akart kinézni, mint egy hipermodern hifitorony, mindenhol mikrokapcsolókkal, amikor még a kalaptartóba épített hangszóró is büszkén viselte a Mitsubishi logót. Honda Accordot, amelyikben már volt szerviz-intervallum kijelző –igaz, mechanikus, a kilométerórára volt kötve, és a slusszkulccsal lehetett kinullázni. Mazda 929 kupét, aminek csak azért volt bukólámpája, mert menő, hiszen a vonalzóval rajzolt karosszéria légellenállásának mindegy volt, hogy kinyitott, vagy becsukott lámpával közlekedtünk, de a futómű keménységét gombnyomásra lehetett állítani már 84-ben is.
A drift-mezőnyben sajnos kevés klasszikus japán doriftoká volt látható, de az a pár SX és Hacsi hozzáadott az alaphangulathoz. A mezőnyben lengyel és francia autókat is láttam, de az igazi megdöbbenés az arab csapat láttán ült ki az arcomra: az Egyesült Arab Emirátusokból jött ide egy maréknyi jókedvű dilinyós. Szörnyen jófejek voltak, még azt is mosolyogva fogadták, mikor megkérdeztem tőlük, fehér Camryvel, vagy Land Cruiserrel jöttek-e. Megnyugtattak, hogy ők igazából driftelnek, nem ül öt táncoló-éneklő burnuszos alak a kocsijukban, akik mikor felborul az autó, a szélrózsa minden irányába repülnek a nyitott ablakon. Most bérelt autóval jöttek, de tetszik amit látnak, jövőre talán saját autókkal jönnek.
A szlalomverseny már lényegesen több Hondát, Suzukit, Toyotát lehetett akcióban látni. Személyes kedvenceim a Swiftek voltak. Az egyikben egy kissrác birkózott a kormánnyal. Annyira kissrác volt, hogy a pedálokat és a padlólemezt is az ő gyerekméreteihez kellett igazítani. Volt aztán egy négy- és egy háromajtós Swift, amelyikkel szépen lehetett kilinccsel előre autózni. Nem, nem a kéziféket rángatták, ezek a kocsik hátul hajtottak. Eredetileg összkerekesek voltak, de az első hajtást lekötötték róluk. Bár nem japán, de a gyönyörűen megépített Trabant versenyautó is megérdemel pár képkockát. Tessék csak jobban megnézni azt az első futóművet, sok komolyabban vett autó megirigyelheti.
Lehet csemegézni, a galériában magyar, szlovák, szlovén autók, hippari tyres, monster camber, JDM madness, bosozoku kipufogók!
