Mikor igazából elkezdtek érdekelni az autók, szinte csak az európai márkák léteztek számomra. Tizenévesként simán elhittem azt a kapitális marhaságot, amit a kilencvenes évek elején minden jól értesült tényként kezelt: a japán autókat 5-6 évre tervezték, addig nagyon jók, majd széthullanak.
Hatévesen öklömnyi rozsdarágta lyukak mindenhol, az alkatrészek ára anyagi csődbe borít mindenkit. Aztán hogy-hogy nem, az első autóm egy Mazda 323 lett. Pont hat éves. Semmi baja nem volt, rozsdának nyomát sem lehetett látni.
Aztán lett egy 626-om, egy Corollám, egy Galantom, egy újabb 323-am, egy Lancerem, apám is 626-ra, Galantra, majd Accordra váltott az első Sierra után. Valahogy nem igazolódtak be az általános rosszindulatú pletykák. És én nagyon megszerettem a japánok stílusát. A kapcsolókat, a műanyagokat, ahogy az autóikat megtervezték és összerakták. Nem mondanám, hogy sokan voltak akkoriban, akik hasonlóan gondolkoztak.
Jellemzően azért vettek japán autót, mert nyugaton lenézettek voltak, ezért fillérekért hajigálták az ember után a használt Hondákat, Mazdákat, Toyotákat –egy hasonló Ford, Opel, Volkswagen jóval többe került. Sajnos a rozsdásodási hajlamuk magasabb volt és az is igaz, az alacsonyabb piaci érték miatt kevesebbet is költött rájuk a tulaj.
Ma már árnyaltabb a helyzet, már nem hallani mindenfelől, hogy a japán autókkal csak a baj van (inkább olyanok hallhatók, hogy a nem Japánban készült japán autók nem annyira jók, mint a hazaiak). A régi kontinens és Amerika autóiparának rajongói azért gyakran mondják fölényeskedve, hogy a japóknak nincs történelme, mi már akkor autókat gyártottunk, mikor ezek még riksával gyorsultak lámpától lámpáig.
Ebben is van igazság, de azért aki nem csak felületesen szemléli a dolgokat, tudja, hogy a japánok már az 1900-as évektől gyártottak automobilokat, igaz, ekkor még alapvetően amerikai és európai gyártmányokon alapuló konstrukciókat. A második világháború előtt és alatt a katonai szükségletek miatt, utána az újjáépítés és gazdasági igények miatt a gyárak leginkább haszonjárműveket készítettek, de ahogy a gazdaság fejlődött, megjelent az igény a személyautók iránt is. A gyártók kihozták a japánban máig létező kategóriába tartozó Kei-carokat, amik épp csak egy picivel nagyobbak, mint a törpeautók, de már személyszállításra valóban alkalmasak, adózási szempontok miatt apró karosszériájukat pici, általában 360 köbcentisnél kisebb motorok mozgatták. Hogy mire képes egy ilyen aszfaltpattanás, Csikós Zsolt megmutatta a Japánból Budapestre saját lábán guruló Subaru 360 történetével.
Aztán egyre nagyobb autókat kezdtek gyártani, a világ minden tájára exportálták az olcsó japán autókat, a hatvanas évek közepe-vége felé már rendes, autószerű Nissan Sunnyk és Toyota Corollák gurultak ki a gyárakból. A termelés robbanásszerűen nőtt: 1965-ben még csak 100 000 autót exportáltak japánból, 1975-ben már több mint 1 800 000-et!
Tehát már az első Sunnyk és Corollák 46 évesek, de a gyártók már évtizedekkel korábban elkezdték ontani az autókat. Aki erre azt mondja, hogy nincs hagyománya a japán autóiparnak, az egész egyszerűen hülye. Azt meg különösen nem ér ilyenkor hangoztatni, hogy miket másoltak a japánok a korai időszakukban, mert a tanuláshoz ez hozzátartozott, a történelmi hagyomány része - a kínai autóiparnál most ugyanez zajlik.
Ha az ember régi japán autókkal foglalkozó oldalakat keres, nem tudja megkerülni a JapaneseNostalgicCar-t. Dedikáltan a 25 évnél idősebb japán autókra fókuszálnak, van fórumuk, blogjuk, nyomtatott kiadványuk, pólójuk-matricájuk. Sokat megtudhat az ember a japán autókról, a kultúráról, a japán motorsportról, autós és motoros fenegyerekekről, tuning stílusokról, hagyományokról. Hogy mennyire hatékony, amit csinálnak, kitűnően mutatja az, hogy a legnagyobb amerikai játékgyártó, a Mattel saját kisautó márkája, a Hot Wheels az utóbbi időben újabb és újabb régi japán autóval rukkol elő, köztük olyanokkal, amiken a JapaneseNostalgicCar logója is rajta van.
Kaliforniai utunk során sikerült a Toyotafestre is eljutnunk, ahol legnagyobb örömömre a JNC standjára is beköszönhettünk. Hogy milyen kicsi a világ: pár hétre rá Karotta a világhálóra szabadította a Toyota GT-86 tesztjének angol verzióját, amit teljes joggal kaptak fel a különböző autós fórumok. Pár nap kellett csak, hogy a JapaneseNostalgicCar is az olvasóinak figyelmébe ajánlja, egy nem éppen visszafogott címmel: Egy JNC pólós magyar megcsinálta a világ legjobb neo-hacsiroku videóját. Csak ezután tudták meg tőlem a srácok, azt a JNC pólót ezen a bizonyos Toyotafesten maguk csomagolták be, és mi hoztuk át Karottának a szuvenírt.
A JNC főszerkesztőjét, Ben Hsut kérdeztem
Mióta létezik a JNC, és mi motivált titeket a létrehozásában?
2006-ban hoztuk létre a JNC-t, mert a neten nem találtunk régi japán autókkal foglalkozó oldalakat. Egyes márkák, típusok rajongóinak voltak fórumaik, de nem létezett olyan felület, ahol az összes gyártó típusaival foglalkoznának, a történelmükkel, és ami még fontosabb általában a japán régiautós kultúrával.
Kik készítik a JNC-t?
A világ számtalan pontján (USA, Japán, Ausztrália, Dubai, Európa) vannak szerzőink és közreműködőink. Mindenkinek más és más feladata van, fotósként, szerzőként, grafikusként, moderátorként együtt, csapatként működtetjük a JNC-t.
Hogyan lettél te veterán japán autó-rajongó?
Régen egyáltalán nem kedveltem a japán kocsikat. Én amerikában születtem és nőttem fel, apám csak amerikai autókat használt, 65-ös Mustang, Chevelle Malibu, International Harvester Scout, Cadillac Fleetwood Brougham váltották egymást a családban. A nyolcvanas években az amerikaiak általában ellenségesen fogadták a japán autókat, ezt a hozzáállást a magazinokban, újságokban lépten-nyomon tetten lehetett érni.
Általános szemlélet volt, hogy ezek nem is igazi autók, csak lélektelen háztartási gépek. A régi, klasszikus japán autókat sehol nem említették, már a szókapcsolat is nevetségesnek tűnt: „japán klasszikus”. Mivel az internet még nem létezett, esélyünk sem volt, hogy tudomást szerezzünk olyan autók létezéséről, mint a Skyline GT-R vagy a Mazda Cosmo Sports. Aztán pár dolog alapjában változtatta meg a hozzáállásomat.
A kilencvenes évek elején egy tengerentúli utam során a Norita reptéren kellett átszállnom. Az amerikai piacon kapható Toyotákat és Hondákat ismertem, és eddig a pillanatig azt hittem, Japánban ugyanezeket az autókat látni. Hogy mekkorát tévedtem! Minden más volt. Az illatok, a hangulat. Olyan típusokat láttam, amiket még soha. Aztán az autók sárvédőjén a visszapillantó kocsányon lógott, mint egy csiga szeme! Az egész olyan volt, mint mikor kiderül, hogy a kedvenc együttesednek van egy általad sosem hallott lemeze.
Később láttam egy fotót, amin szerintem a világ legszebb autója volt látható, a Toyota 2000GT. Ámulatba ejtett, hogy úgy éltem le az életemet, hogy ennek a kocsinak még csak a létezéséről sem tudtam. Hogy fordulhatott ez elő? Hiszen a Toyota ugyanolyan kommersz márka, mint a Chevrolet, de az amerikai gyerekek többet tudnak a Corvette generációiról, mint az Egyesült Államok elnökeiről. Éreztem, van még mit tanulnom a japán autókról.
Mindkét eset akkoriban történt, mikor a japán gyártók olyan világszínvonalú autókat kezdtek el gyártani, mint a Honda NSX és a Z32-es Nissan 300 ZX. Az örökös fikázók már nem jöhettek azzal, hogy micsoda hitvány kocsik ezek, a tények őket cáfolták, ezért elkezdtek arról beszélni, hogy ezeknek nincs semmi hagyományuk. Csakhogy én ekkor már hallottam a Nissan Skyline GT-R-ről, a a Mazda Cosmo Sportról, a Honda S800-ról, az Isuzu Bellett GT-R-ről, meg a többiekről. Világos volt, hogy komoly információhiány van ezen a területen, ezért már akkoriban elkezdtem a JNC gondolatával játszani. De ez még jóval azelőtt volt, hogy valóban nekiláttunk volna.
Mi volt az első autód?
Egy 1987-es Buick Regal volt. Ahogy mondtam, a családunkban mindenkinek amerikai autója volt.
A JNC szerzői és munkatársai közt sok az ázsiai származású. Van ennek köze a japán-autós kötődéshez?
Tudod, az a vicces, hogy egyikünk sem japán származású. Az ázsiai gyökerekkel rendelkező tagjaink mind kínai leszármazottak. A kínaiak között még mindig nagy az ellenérzés a japánokkal szemben a második kínai-japán háború óta. Ez is az oka annak, hogy az apám sosem vásárolt japán autót. Talán az, hogy bár kínai származású, de amerikaiak illetve ausztrálok vagyunk, eltávolít minket ettől a sérelemtől
Ha már itt tartunk, érdekes volt megfigyelni a Toyotafesten, hogy az autók adattábláin általában ázsiai vagy spanyol neveket láttunk. Van ennek valamilyen különös oka?
Igazából csak tippelni tudok. Talán az hat rájuk, hogy ott, ahonnan származnak, a japán autók igazán népszerűek. Lehet, hogy ők, vagy a szüleik ilyen autókhoz kötődnek.
Ben és elkötelezett barátai tovább viszik a Japanesenostalgiccar-oldalt, ezzel is tágítva a világ angolul (is) beszélő részének benzinvérűinek horizontját. Olvashatunk náluk a különböző japánautós rendezvényekről, a japán autósport történelméről, és olyan filmrészletekkel találkozhatunk, amiket látva Csikós önkívületi állapotban sikoltozik, mert mikor kicsi korában, Tokióban volt kénytelen rádió-távirányítású modellekkel játszani, a tévében ilyen filmek mentek:
Kommentelné? Itt lehet!
