Ezután megállunk egy újabb izé mellett. Ha le kéne írnom, ez egy kisebb henger, de az eddig látott tartályoktól annyiban különbözik, hogy jóval kisebb, és fekszik. Ez az a gáztüzelésű, hőközlőolajos csőkemence, amely mindehhez a hőt biztosítja. Ahogy az üzem vezetője elmondja, ez jóval hatékonyabb, mintha gőzzel biztosítanák a folyamatokhoz a szükséges hőt, mivel a fáradt gőzzel rengeteg energia is távozik.
Egy kenőanyaggyár kényelmesen elműködhetne egy kőolajfinomító mellett, annak a veszteséghőjéből. – mondja Csomó Zoltán – Ez a rendszer azonban annyira hatékony, hogy amikor a Slovnaft kenőolajgyárának a hatékonyságát vizsgálták, kiderült, hogy mégis jobban megéri nálunk gyártani, holott az a gyár is így működött, a finomító mellett.
A megkevert kenőolaj ezután a késztermék-tartályokba kerül, ezek egyfajta pufferként működnek, hogy a kiszerelés mindig folyamatosan mehessen. A kiszerelés többféle lehet: akár tartálykocsit is megtöltenek, de ennél kisebb tételek is vannak: hordók és flakonok. Érdekes módon a hordógyár és a flakongyár is házon belül van, igaz, ezek ma már külső cégek tulajdonai, mivel a MOL profiltisztítás címén eladta őket.
A kapcsolat annyira direkt, hogy a fényezőkemencéből egy konvejoron közvetlenül a töltősorra mennek a hordók. Itt, függetlenül a térfogatától, száz hordót tölt meg óránként a gép – a hordók piaconként eltérőméretűek lehetnek. A módszer hatékony, hiszen csak olyan hordót fizetnek ki, amit meg is töltöttek.
A flakongyártás roppant egyszerűnek tűnik, az alapanyag polietilén gyöngyöcskékből áll – mint megtudom, ez nem ugyanaz az anyag, mint a PET-palacké, mert az polietilén-tereftalát. A gyöngyöket megolvasztják, és a masszából egy csőszerű, a végén zárt, úgynevezett harisnyát nyom ki magából a gép. Ezt a harisnyát fújja fel a szerszám belsejében flakon formájúvá, ami aztán gyorsan lehűtve megszilárdul. Zoltán próbaképp egy flakont kilyukasztott, a gép azonnal kilökte a sorról: minden egyes darabot sűrített levegővel megfúj, így érzékeli a selejtet.
Ezek a flakonok ömlesztve érkeznek a kiszerelő sorok valamelyikére – ezekből négy van, ebből három meghatározott méretű flakonokat tölt, egy pedig flexibilis, azaz bármilyet. A gép maga állítja talpra, rendezi és forgatja meg a flakonokat, mielőtt megtöltené. Az a gép, amelyen a 0,5-1 literes flakonokat töltik, óránként 3500 darabot tölt meg, majd a végén lezárja, felcímkézi. Összesen négyféle címkét tud rányomni, előre-hátra egyet, az úgynevezett „vak háromszöget”, ami a látássérülteket tájékoztatja az anyagról és egy extra marketinganyagot is rá tud nyomni, ha szükséges. Vannak olyan prémium olajok, amelyeknek van a csomagolás sértetlenségét jelző zárófóliája is. Ez a kupakkal együtt kerül a helyére, majd indukciós úton felmelegítik, és az ráolvad a flakon nyílására.
Mint megtudtam, a MOL-os olajflakonok már elég régóta ilyenek, de az emberek még sem tudják, hogyan kéne betölteni az olajat anélkül, hogy sok mellémenne. Nos, Zoltán megmutatta: ha a lecsapott oldalával tartjuk a nyílás felé, akkor elég közel lesz, és nem megy mellé. Tessék otthon gyakorolni, íme:
Almásfüzitőn évente 60 ezer tonna kenőanyag készül. Nem csak MOL néven, mivel a gyár még kellőképpen túlméretezett. Azóta változtak a fogyasztói szokások, megnőttek az olajcsere-intervallumok, nincs külön téli és nyári olaj – azaz még marad szabad kapacitásuk bérgyártásra is. Mivel a környéken nincs túl sok kenőolaj-üzem, akad ilyen megrendelésük is, továbbá itt készülnek például a Slovnaft olajai is. (A szlovák kőolajvállalat a MOL tulajdona.) Ami a piacokat illeti, alapvetően Közép-Kelet-Európa a meghatározó, de egyre többet adnak el a Távol-Keletre is, például Tajvanra, Hong-Kongba . Hogy mi ennek az oka? Mivel elég sok áru érkezik onnan, hogy visszafelé ne üresen menjenek a konténerek, a visszfuvar meglepően olcsó, így hiába a hosszú út, az ára a kamionos szállításéval vetekszik. Vagyis megéri.
