Neppernapló I. Irány az NDK!

A Peugeot 206-ról szóló cikkben említettem, hogy szeretem az Audi 80 Avant 1991-95-ig gyártott típusát.

Egy 94-95-ös 1.9-es TDI-t szerettem volna venni, klímával. Fürkésztem a netet, mikor bukkan fel egy ígéretesebb. Sajnos már Németországban is ritka a jó állapotú, ha valaki ilyet szeretne, türelmesnek kell lennie, és az állapotot kell az ár elé helyezni. Felkerült az e-bay.de-re egy piros, 94-es, a hirdetésbe odaírva: a képek csak illusztrációk, de az autó pont ilyen. A lejárat előtt egy órával csak ötszáz eurónál tartott a licit, ebből még akármi is lehetett volna. Meg volt adva egy telefonszám, felhívtam. Minimális akcentussal beszélő fiatal hang volt a túloldalon, az autó makulátlan, motor top, 240 ezer kilométer, szervizkönyves. Elromlott a fényképezőgépe, azért vannak fönt más képek, de az autó ugyanilyen, ezekkel a kerekekkel. Korrektnek tűnt, rámegyek. Nyertem, öröm és boldogság! 786 euróért enyém a kocsi, még kifejezetten olcsó is, fizetés átvételkor.

Az autó Berlinben volt, néztem mást is a környéken, üzletre is. Találtam egy 2006-os Honda FR-V 2.2 dízelt, egy törött 2008-as Fabia 1.9 TDI-t, egy 2006-os Mégane kombi 1.5 dci-t. Lementettem még néhány autót tartalékba, ha a lebeszéltek nem lennének jók, ezeket kinyomtattam.

Útnak indultam, reggelre Berlinben voltam az Audi tulaja által megadott címen. A navigáció egy arab neppertelepre vitt, ahol kb. harminc-negyven kereskedő volt egy helyen, arabos khm...rendben. Megtaláltam az emberem, bemutatkozik, a beszédén rögtön észrevettem, hogy nem ő volt a telefon másik végén. Nála még szinte én is jobban beszélek németül, pedig messze nem vagyok egy nyelvtanár. Hol van az autó? Ott hátul. Hátramentem, ott állt előttem a maga teljes pompájában az igazi fostalicska.

A makulátlan autó így nézett ki: körben apró horpadások, karcok. Az ülés a bal oldalon a vesénél tenyérnyi részen kiszakadva, csomagtérajtó festékszóróból, itt a telep sarkában fényezve, de legalább jó szarul, a gittelés csak nagyjából megcsiszolva. A motor nem járt benne, hanem imbolygott, háromféle gumival, és úgy általában nagyon lepukkant volt. Igazi bontószökevény. Testvérem, ez a makulátlan? Ő nem mondott ilyet, hogy makulátlan. Nem te, hanem, aki a hirdetésben a kapcsolattartó volt. A hirdetésben nem az ő, hanem a fia száma volt megadva. Nekem mindegy, ha Angela Merkel telefonszáma volt is benne, ő volt a kontaktszemély, ő nyilatkozott az autóról, és az autó nem olyan, mint amilyennek elmondtátok.

Tudni kell, hogy a németeknél, ha azt mondják egy autóra, hogy makulátlan, az jellemzően úgy is van, felelőtlenül nem használják ezt a szót. Adjam a pénzt, aztán vigyem a kocsit! - mondja Ahmed. Te hülye vagy? Ha te fizetsz, ezt akkor sem viszem el! - mondom én. Felhívtam a fiát, vázolom, hogy mi a helyzet, a gyerek csak hápog, nem az övé az autó. Sorolom neki a makulátlanak mondott autó hibáit, szerinted ez akkor makulátlan? Csak ismételgeti, hogy nem az övé az autó, nem az övé az autó. Oké, hogy nem a tiéd, de én Magyarországról jöttem ezért a klozetért. Leteszem a gyereket. Azt hiszem, többé nem fog apunak segíteni. Apu csak fújja, hogy nekem meg kell venni, leütöttem, megnyertem, ez az e-bay, itt nem lehet szórakozni. Ez rendben van, de neked meg korrekt hirdetést kell feladni, és nekem csak akkor kell megvenni a portékádat, ha az valóban megfelel a hirdetésnek. Akkor ő hívja a rendőrséget. Hívjad, b+, itt van a kinyomtatott hirdetés, és felvettem a fiaddal folytatott beszélgetést, blöfföltem. Itt egy pillanatra elbizonytalanodott, jól összeugattunk, ő valamit vartyogott, amiből szinte semmit nem értettem, én meg elmondtam, hogy szerintem mivel foglalkozik az édesanyja. Ha hazaérek, majd kapsz egy szép értékelés a profilodra. Mire hazaértem, már várt az eladó más csatornán eladta-értesítés. Ha már itt voltam körülnéztem a többi neppernél is, lelakott szarokat árultak drágán. Ami nem volt rossz, azt nagyon drágán.

Hívom a Skodát áruló kereskedőt, megpróbáltam egy napig elrakatni a kocsit, de azt állítja, akkora az érdeklődés, hogy nem rakja el senkinek, aki előbb odaér, azé. Persze, hogy a lengyelek előbb értek oda. De legalább nem ígérte meg.

Gyerünk tovább, megnézem az FR-V-t. Lebeszéltem, sérülésmentes, gyári fény, 2006-os, 126 ezer kilométer, végig vezetett szervizkönyv, a fényképen látszott, hogy a bal első sárvédő alját, és a bal első ajtó alját kell fújni, minimális húzás van rajta. Körben egyébként jó a kocsi. Parkolási sérülések, horpadások? Alles normal. Odaérek a címre, autó sehol, a másik telepen van, átkísérnek. Körben tényleg gyári fény az autón, viszont minden elemen finom horzsolások, karcok, amikről csak akkor derül ki, hogy fújni kell, vagy polírozni, ha az ember nekiáll megcsinálni, de négy-öt elem fújása biztosnak látszott. Szervizkönyv? Kesztyűtartóban. Nyitnám, de nem lehet, beszorult. Nézek rá kérdően, vonogatja a vállát, ott kell lennie, az irodában nincs. És ha nincs benne? Te már fogtad a szervizkönyvet a saját kicsi kezeddel? Hát ő nem, de ott kell lennie, ott szokott lenni! Másik kulcs?

Vagy az irodában vagy valahol. Igazad van, a Mariana-árok alja is valahol van. Az ülése olyan szalonnásan fényes feketére koszolva, hogy nem látszott a kárpit mintája, és a belseje úgy általában is iszonyatosan lelakva. Hazudtak is, a kocsi sem volt jó, annyira nem volt olcsó sem, otthagytam.

Megyek tovább a Mégane-ért. 1.5 dci 101 lóerős fehér kombi, vezetett szervizkönyv, 145 ezer kilométer, van egy húzás a bal hátsó sárvédőn, az eladó szerint még a hátsó lökhárítót is festeni kell, de ez nem látszott a képen. Odaérek: másik arab neppertelep. Azok a dolgok, amikről tudtam, tényleg olyanok voltak. Aztán elkezdtem körbenézni az autót. Egy apróságot felejtett el megemlíteni, pontosabban hármat: a három antennalyukat a tetőn. Igazi, jóféle olasz taxi volt. Az ajtókárpit lyukasra kopva, a könyöklő résznél beszakadva. Mély hálával gondoltam erre a kereskedőre is.

Elő a tartalék autókkal: Citroen C2, 1.4 HDI. Bal első sárvédő meghúzva, az első ajtó éle kb tíz-húsz centi hosszan szintén meghúzva, 76 ezer kilométeres, szervizkönyves. Ez az autó már tényleg olyan, amilyennek az eladó elmondta, még kozmetikázni sem kell. Patika a belseje, a sérülésen kívül semmi baja, vázsérülése nincs, csak a csavarozott elemeket kell cserélni. Indítsuk be. Indítózunk, egy pár másodpercig jár, aztán semmi. Megint próbálkozunk, egyet-kettőt röffen, aztán semmi, üzemanyag szintjelző negyeden, síri csend és hullaszag. Kereskedő zavartan toporog, ő hozta lábon a kocsit, semmi baja nem volt, őszintének látszik az értetlensége. Szerintem sincs baja, csak valami apróság lehet, addig a pár másodpercig, amíg ment, gyönyörű hangja volt, ez a kis affér csak az én alkupozíciómat erősíti.

Felhívtam Sandi barátomat, foglalkozását tekintve autóvillanyász, eléggé ismeri a franciákat, mi lehet a baja? Azt mondta, a múlt héten volt náluk ezzel a problémával egy ilyen kocsi. Üzemanyagcsövet cseréltek benne, mert a motor tetején van elvezetve a cső, a kanyarban kidörzsölődik, kilyukad, levegős lesz a rendszer, valószínű az a baja. Alkudtam még egy kicsit aztán kifizettem.

Hazaért az autó, gyorsan nekiugrottam a Citroen motorjának, lássam, mi a gond. Elvittem Sandihoz az autót, levette az üzemanyagcsövet takaró elemeket. Ahol a kidörzsölődést vártuk, nem volt semmi. A csövet körülölelő hálós bandázst már kikezdte a rezgés, de a csőnek semmi baja. A csövet újra bandázsoltuk, ha már kint van, legalább ez már nem fog kilyukadni, aztán ment vissza a helyére. Néztünk egymásra, akkor nem értem rá tovább, otthagytam a rejtvényt. Egyszer csak csöng a telefonom, hozzak már egy kis gázolajat. Kiderült, hogy száraz a tank, mint a sivatag. Megtörtént velünk is az, ami mindenkivel, hogy csak a legegyszerűbbre nem gondoltunk, hiszen negyeden állt a mutató.

Sandi papája - rutinos öreg szerelő, még a régi iskola képviselője - állt elő az ötlettel: kivette a tankjeladót a helyéről, és ledugott egy csövet, hogy megpróbáljon felszívni egy kis gázolajat, de csak a mély levegő jött. Egyszerűen csak felakadt a szintjelző, a német meg pont akkor ért vissza telephelyére, amikor teljesen kifogyott a gázolaj. Elég olcsón megúsztam. Hoztam bele üzemanyagot, lelégtelenítettük, és pöcc-röff.

Nekiálltunk a javításnak, Lakatos Misi szétszedte, felmértük a károkat: kellett egy sárvédő, egy ajtó, sárvédő rögzítő szegecsek - mert a francia nem csavarozta a sárvédőt - és egy dísztárcsa. Semmilyen tartóelem nem sérült, csak csavarozni és szegecselni kellett. Elszaladtam a bontóba és megvettem mindent. Gyári alkatrészt, bontottan. Én mindig inkább ilyet veszek, mint utángyártottat, mert jobban fog állni a helyén, és nem rozsdásodik. Láttam már kétéves utángyártott géptetőt rohadni.

Elvittem Fényező Tibihez, és elővezettem a kívánságaimat. A C2-es úgy fényeződött a gyárban, hogy a géptetőt lehajtva telibe fújták az egészet, ezért a sárvédőnek a rögzítésére szolgáló belső pereme csak össze van porolva festékkel, halványan kilátszik alóla az alapozó, és a peremtől távolabb átmenetesen egyre kevesebb szín van. A szegecsek szintén be vannak porolva. Ilyet szeretnék. Mit mondjak: nem voltak felhőtlenül boldogok. Kikeverték az alapozó színét, megfújták a peremet vele, majd hasonlóan, mintha a géptető takarná a peremet, letakarták, és sikerült kialakítaniuk az átmenetes porzást.

A szegecseket beleszúrták egy kartonba, úgy porolták össze a fejüket. Lakatos Misit megkértem, hogy amikor szegecseli vissza a sárvédőt, szúrjon fóliát a szegecsek fejére, hogy a szegecshúzó ne szedje le a finom porzást. Tökéletes lett, pont, mint a másik oldal. Még én sem tudtam megmondani, hogy le volt szedve a sárvédő, csak a rétegvastagság-mérő árulkodott róla. Kedves trolljaink kedvéért elmondom, hogy a galériában lévő képeket a későbbi vevő is látta, úgyhogy ne fecséreljék az energiájukat, nem tagadtam le a sérülést, csak meg akartam csinálni rendesen.

Minden jó, ha a vége jó, ez az egy megvásárolt autó legalább jó lett, és nem csak az időmet meg a pénzemet pazaroltam Berlinben. Sajnos a nepperszakma Németországban is felhígult, az ottani nepperek is hazudnak, mint a gázóra. Sok a lyukra futás, a feleslegesen megtett kilométer. Az aranybányászat kora itt is elmúlt, ugyanúgy, ahogy az élet szinte minden területén, de mindenki megpróbálhatja, akinek kedve van hozzá.