Neppernapló 3: A belső sávban állt le a Citroen

Odaérünk a kúthoz, automata kút, személyzet nélkül, csak kártyával lehet fizetni, nálam meg csak kápé van, kártya a kocsiban. Kérdezem a sofőrömet, nálad van kártya? Nála semmi, csak bepattantunk a kocsiba, mindene a műhelyben van. Leszólítottam az első embert az utcán, itt van a pénz a kezemben, kifizetem a gázolajat neki azonnal, csak húzza le az övét a kúton. Persze mondta, az első szóra jött, és csinálta. Kifizetem a gázolajat, megköszöntem. Amúgy is szerettem a hollandokat, de itt már imádtam őket. Az alkalmi segítőm visszavitt annyira közel a kocsimhoz, amennyire lehetett, és sok szerencsét kívánt. A nevére sajnos nem emlékszem, pedig megérdemelné, hogy név szerint emlékezzek meg róla.

Visszaszaladtam az autópályán keresztül a kocsimhoz, nem vágta senki telibe hátulról, nincs ott a rendőrség, örömbódóttá. Beletölteném a gázolajat, de nem szokványos tanksapka volt a kocsin, hanem a tankajtó mögött egy csapóajtó, amit a pisztollyal benyomunk, de az én kannám csőre rövidebb volt, nem ért el odáig. Elkezdtem keresni valamit, amivel benyomhatnám a kis ajtót. Találtam egy kis ágat, amiről lehántottam a kérgét, lemostam alaposan, nehogy belehulljon a kéreg egy kis darabja a tankba. Az ággal kipöcköltem a csapóajtót, de kanna csőre még mindig nem ért oda eléggé, ezért a kannát oldalról erősen összenyomva, belespricceltem a gázolajat a tankba. Jutott gázolaj a tankba, a kezemre, a cipőmre, egyszóval mindenhova, de már tankoltam.

A motor bal oldalán van egy kis kézi pumpa, azzal fel lehet pumpálni a gázolajat a szűrőig, a szűrő tetején pedig található egy csavar, amivel ki lehet engedni a levegőt a rendszerből. Légtelenítettem, próbáltam indítózni, már majdnem jó, de még nem eléggé, ekkor megérkezett a sárga angyal. Kipattant az ember a kocsiból, rögtön levette, hogy mi a képlet, és azonnal nekiállt légteleníteni. Intett, hogy indítózzak, ekkor már tökéletesen járt. A sárga angyal (ilyenkor jön rá az ember, mennyire találó ez a név), nem fogadott el semmit. Megköszöntem a segítséget, és elindultam. Azonnal kerestem egy kutat, és megpúpoztam a tankot. Vissza a pályára, már esélyem sincs a bontóba odaérni, a navigáció hét órát ír érkezésre.

Mindegy, majd ott alszom a közelben, és reggel korán a bontóban kezdek. Ötven kilométer után ismét lekapcsol a tempomat, belassulok megint, gázolaj most biztos van, mi a .............. történt? Villog egy felirat a műszerfalon, „risiko verstopping roetfilter”. Hurrá, imádom, mikor zajlik az élet! A hollandot kevéssé (egyáltalán nem) beszélem, a risikot, a verstoppingot, meg a filtert érteni vélem, de mi az a roet. Turbónyomás semmi, 115 a vége, de akkor villog, csipog, ha 90-nel megyek, semmi. Akkor megyünk annyival, holnap a bontóban hátha van szerviz is, és meg tudják nézni.

Este szálláskeresés, vacsora közben gondolkodom, már egy nap csúszás, és még Hollandiában vagyok, pedig már Frankfurt után kéne lennem. Azt még nem tudom, hogy érek haza szerda hajnali kettőre, pedig kellene, mert másik nyolc ember igazította ehhez az időponthoz a programját, és még egy kompot is időben el kell érni. Másnap reggel megvettem a műanyagokat, van szerviz is, elmondom mi nyűgöm, tudnak-e segíteni? Valószínűleg tönkre ment a kipufogóban egy szenzor, de lehet, hogy elég csak kinullázni a computert. Sajnos nincs itt egy szerelő sem, nem tudnak segíteni. Hazamehetek így a kocsival? Persze, nem lesz semmi baja, csak lassú.

Elindultam hazafelé, itt már láttam, hogy talán egy autót tudok majd megnézni, ami közvetlenül a pálya mellett van. A holland síkon még nem volt gond, de amikor elértem az első komolyabb dombot, kezdődtek a problémák. A kocsi parkettán 65-tel tudott menni, nem győztem lemenekülni a leállósávba. Hű, ez nem lesz egyszerű, soha nem érek haza. Lelki szemeim előtt megjelent a bécsi emelkedő, ezzel a kocsival akár a mámorító 40 km/h is meglehet. Ha keményen eltolom, mindenki anyázni fog az úton. Mindegy, egyszer csak vége lesz ennek is. Hívom az egyetlen útba eső autót, egy Audi A4 Avant, 150 ezer kilométer, gyári fény, szervizkönyv, egy óra múlva ott vagyok.

Odaérek, Audi, Bugatti, Bentley, Porsche szalon, full extra, pávaság. Megvan az emberem, pont autót ad át. Ott van a kocsi az udvaron, nézzem meg, mindjárt hozza a kulcsokat. Nézelődök, vagy nyolcvan Audi, de az enyémet nem találom sehol. Nézek be a szalonba, az emberem már végzett az átadással, de nem jön, rohangál, mint pók a falon, már eltelt fél óra. Bemegyek, kérdem mi a probléma? Nem találja a kulcsot. Az jó, mert én meg az autót nem. Kerekedik a szeme, néz rám, ez biztos hülye, ez látszik a szemén. Kijön velem, körbejárjuk az udvart, se kulcs, se autó.

Toporog, telefonál, senki nem tudja hol van az autó, eladva nincs, készleten szerepel, tegnap még itt volt, látta. Öcsém ez X akta, hívd Scully-t! Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem, nincs itt valami Citroen szerviz? De, itt van egy szerviz két kilométerre. Odamegyek, ha rá tudnak nézni azonnal, teszek egy próbát, hátha elég kiütni a computert, és nem kell kilencvennel mennem hazáig.  Megtalálom a szervizt, kis családi vállalkozás, látszik az épületen, hogy amikor volt rá pénz, mindig építettek hozzá valamit. Ott nem kényszeríti az importőr a márkakereskedőt, hogy üvegpalotát kelljen építeni.

Elmondtam a munkafelvevőnek a gondomat, rá tudnak nézni most? Igen. Köszönöm, de ha cserélni kell valamit, először beszéljük meg, mert nem szeretnék egy komoly számlát. Persze, persze. Beállnak a kocsival, én nem mehetek be, mert balesetveszélyes. Másfél óra múlva jön az ember, kész a kocsi, csak egy szenzort kellett cserélni. A részecskeszűrő előtt és mögött van egy-egy szenzor, ami a nyomáskülönbséget figyeli, az egyik ment tönkre. És mennyibe kerül nekem ez a „csak egy szenzor”? 273 ojró. Ja, és újra programozták a tank jeladót, most már jó. Biztos? Biztos. Fizettem, beültem a kocsiba, egy osztással feljebb van az üzemanyag-műszer, mint mikor bejöttem. A computer azt írta 220 kilométerre elég a gázolaj. Mindegy, én már nem hiszek senkinek, az első kúton tankolok.

Felmentem a pályára, szépen húz a kocsi, egyszer csak megint kikapcsol a tempomat! Mindjárt tökön szúrom magam, mi van már megint!? Azok az olvasóink nyertek, akik arra tippeltek, hogy kifogyott a gázolaj. Három kilométerre a következő kút előtt. Ekkor nagyon tele lett a cipőm a világgal, és fennhangon megemlékeztem André Citroen édesanyjáról is. Az, hogy nem voltam boldog, nem fejezi ki, amit éreztem. Megjelent előttem a kép, ahogy megint sétálok a pályán, csak most már kannával.

Most már biztos, hogy nem érek haza kettőre. Gyorsan igyekszem kifelé a leállósávba. Észrevettem, hogy egy lerobbant kamion van a leállósávban. A kamionosoknál minden van, legalább segítséget tudok tőle kérni. Német rendszámú kamion, a sofőr valami bevándorló, talán török. Jó napot kívánok, kifogyott a gázolaj, nem tudna egy litert adni, a következő kút három kilométerre van? Nem, nála semmi nincs, amivel gázolajat tudna leszívni a tankból.

Legutóbb a benzinkúton elkövettem egy hibát: felfokozott idegállapotban nem tankoltam meg a nálam lévő kannát, pedig most milyen jól jött volna. Micsoda egy marha vagyok. Nézem a kannámat, maradt benne még öt-hat deci, de azt a múltkor sem tudtam beleönteni a kanna rövid csőre okán, most pedig nem vagyok abban a helyzetben, hogy akár egy cseppet is elpazaroljak. Kellene egy tölcsér. Odamegyek a kamionoshoz, van-e tölcsére. Nincs. Nézelődök az árokban, hátha van egy üdítős palack. Nem kellett csalódnom, az emberek még mindig szemetelnek, találtam is azonnal egyet, valami zöld lé úszott benne.

Kellene egy kés. Kérdem a kamionosomat, van-e kése. Neki az sincs, és magára is zárja a kamiont.  Ja, kamionos kés nélkül. Micsoda egy aranybogár, biztos Teréz anya egyenes ági leszármazottja. Le vagy szarva, megoldom. Találtam egy repedést a palackon, és a repedés mentén le tudtam szakítani kézzel a palack alját. A külsejét lemostam, a belsejéből a zöld lét kimostam ásványvízzel, a vizet meg kitöröltem egy használt alsónadrággal.

Beletöltöttem a maradék gázolajat, légtelenítettem, indítóztam. Beindult, lecsukom a géptetőt, berakom sebességbe, indulnék, de erőtlen. Még levegős. Újabb légtelenítés, beindul, beteszem sebességbe, most már jó, és szememet a pillanatnyi fogyasztáson tartva belopakodtam a benzinkútra. A benzinkúton minden kútfejnél sorbanállás volt, ráadásul emelkedőn kellett fölmenni. Zabszem a fenekemben, az emelkedőn nem középen van a gázolaj a tankban, csak ne most fogyjon ki az a fél liter, csak még egy kicsit tartson ki. Kitartott. Megtöltöttem a tankot, kannát, immár teljes nyugalomban folytattam az utat. Óriási megkönnyebbülés volt, hogy van nálam gázolaj. Néztem a navigációt, éjjel fél háromra írja az érkezést. Fasza, megint rohanhatok, utána pedig miattam mindenki rohanhat, hogy elérjük a kompot. Ezután már eseménytelenül teltek a kilométerek, gps szerinti 140-nél megnyomtam a tempomatot, 01.50-re hazaértem, és egy zuhanyt követően beültem egy másik autóba, hogy elinduljunk Horvátországba.

Itthon kicseréltem a tankjeladót, onnantól rendesen mutatott. Kicsit még jártam vele, hogy kiderüljön, jól mutat-e a műszer, de minden rendben volt vele. Az olvasóban már biztos megfogalmazódott, hogy micsoda egy fos ez az autó, pedig nem. Ez a kijelentés meghökkentő lehet egy ilyen méretes szívás után, de gondoljuk át, mi történt. Volt egy autó, aminek rossz a tankjeladója. Nem nagy dolog, ha tisztában vagyunk vele, hogy ilyen. Tudjuk, mennyit megy el egy tankkal, aztán figyeljük a napi számlálót. Egyszerűbb lett volna megjavítani, de az előző tulaj valamiért nem tette. Ennek ittam meg én a levét. Később pedig, pont nálam, tönkrement egy szenzor. Na bumm, ez egy 140 ezret futott használt autó, bármikor, bárkivel előfordulhat. Tudják, gép, ami előbb-utóbb biztosan el fog romlani. Kijavítottuk, onnantól tökéletes volt. Az autóban nagyon tetszett a hatalmas első szélvédő, kényelmesek az ülései, 7.5 litert fogyasztott 140-nél, csöndes, jó a klíma, jól szól a zene, nem összetörve szálltam ki belőle, kényelmes utazóautó.

Mindegy is, a lényeg, hogy időben hazaértem, és nyolc óra múlva Horvátországban, már nevetve tudtam mesélni a többieknek, hogy mi történt. A hollandokat meg külön puszilom, az egész világ tanulhat tőlük. Köszönöm a figyelmet.

A Neppernapló korábbi epizódjai:

Neppernapló 1: Irány az NDK

Neppernapló 2: Mercinek sem jó ha áll