Az már korán reggel – az első szabadedzés után – nyilvánvaló volt, hogy Michelisz Norbi ott lehet az első öt hely valamelyikén a délutáni időmérőn. Bár az első szabadedzésen mindenki aggódva figyelte a váltóolaj hőmérsékletét (elég magas értéket mutatott a műszer), de az autón nem érződött semmi, sőt: kifejezetten jól teljesített a Civic.
Így végre volt idő azzal foglalkozni, amire a szezon eleje óta a legkevesebb perc jutott: a finomhangolással és a beállításokkal.
A második szabadedzésre már lényegesen keményebb futóművel vágott neki. Ettől ugyan kívülről úgy tűnt, hogy aránytalanul többet pattog az autó a kanyaríven (ebben a meleg aszfalton jól tapadó gumik is közrejátszottak), de az időeredmények azt mutatták, hogy működnek ezek a beállítások.
Mivel a hétvége ezen fázisában még használt abroncsokkal fut mindenki, így lényegében ez egy gumikopás-próba. Míg a Slovakia Ringen 6-7 kört bírtak jelentősebb tapadásvesztés nélkül, addig a Hungaroingen négykörönként jelentkezett a szemcsésedés. Az elért eredménnyel azonban mindenki elégedett és főleg Norbi, aki szerint ott lehet lenni az első sorban.
Közben szépen gyűlt a tömeg és mire az időmérő elkezdődött, már masszívan szólt a Norbi! Norbi! a lelátókon. A hangulat fantasztikus, a hazai szurkolók egyértelművé tették, kit akarnak a dobogón látni.
A Zengő-sátorba közben vendég érkezett, Alain Menu, a végtelenül szimpatikus svájci pilóta volt szinte az első, aki gratulált Norbinak, remek barátok és Menu annyira jól érezte magát, hogy velünk együtt nézte végig magát az időmérőt.
Ami végre úgy alakult, ahogy azt mindig is szerettük volna. Az autóval nagyobb gond nem volt és Norbi okosan autózva tartotta megfelelő hőmérsékleten a gumikat és magát a gépet is. Az első 12-be gond nélkül jutott be a negyedik helyen, lényegében az időmérő első harmadában futott egy jó kört, aztán pihenhetett. Ebben a fázisban egyedül James Thompson, a Lada versenyzője fokozta a feszültséget, aki mindent megpróbált, hogy a gyengécske autóval beférjen az első tucatba. Olyannyira kicentizte az utolsóm mért körét, hogy egy másodperccel a leintés előtt kezdte meg azt, de így sem sikerült a 16-ik helyről feljebb tornásznia magát.
De nagyon hamar el is feledte mindenki az erőlködő Tommót, mert jött a mindent eldöntő második időmérő. Nagyon nehéz lett volna megtippelni az első két sor felállását, mert iszonyatosan szoros volt a mezőny, 4-5 versenyző is két tizeden belül autózott, hol az egyik, hol a másik villantott egy jó időt.
A végén azért nyilvánvaló lett, hogy ez a játék háromesélyes. A Tarquini-Müller-Michelisz trió futott gyors köröket és bár Norbi az első mért körében hibázott, de mindenki tudta, hogy nem mondta ki még a végső szót.
Tarquini vágott neki elsőként, az Öreg Tárkány jobb lába bármikor elsült, komolyan vigyáznia ekkor még csak Yvan Müllerre kellett. Legalábbis így gondolta ő. Monteiro autójával valami történt, pontos információnk nincs, de a portugál csak a második szabadedzésen tudta tartani a lépést az olasszal, az időmérő első köre után be kellett jönnie, de végül megszerezte a negyedik rajthelyet.
Tarquini mögött a mezőny másik vén rókája, Tom Coronel sunnyogott, aki kínosan ügyelt arra, hogy ne előzze meg a Hondát a felvezető körben és hagyja húzni magát a Civic szélárnyékában a gyors körön. Itt mutatkozott meg a rutin és a rafináltság kombinációja, hiszen a BMW-s pilóták hozzá képest egy alacsonyabb osztályban autóztak, Coronel pedig – Tarquinit remekül tartva – felért az ötödik helyre, ami elképesztő teljesítmény, főleg, ha a második futam rajtjának cserélt rajtsorrendét nézzük.
Eközben Müller és a Chevy összeraktak egy egészen elképesztő 1:53:4-es időt, hat tizeddel megverve ezzel Tarquinit. Nem tudni mit és hol talált Müller, de nagyon eltalálta, a verseny után is csak annyit tudott mondani, hogy ennyire közel a tökéletes körhöz még nem volt.
És akkor jöttünk mi, a narancs-fekete autó a friss gumikon és egy magát nagyon felszívó Michelisszel a kormány mögött, akit tán az üvöltő tömeg hanghullámai is toltak előre. Ilyenkor azt kellene írni, hogy nagy volt rajta a nyomás, de a hangulat teljesen más volt mégis, mint tavaly vagy tavalyelőtt: esélyes autóval, jó tempóval ment és úgy ért oda Müller mögé, hogy a célegyenes ráfordítóban rontott is egyet.
Három tizeddel maradt le a Chevrolet mögött, de sokkal több nem volt benne, talán még egy tized, Müller elképesztően összerakta a kört, de ami sokkal-sokkal fontosabb, hogy ezzel a második rajthellyel Norbi lett a legjobb hondás. A harmadik helyről Tarquini rajtol, aki alig egy tizeddel maradt le Norbitól, az ő hátát pedig Monteiro védi majd.
Nagy kérdés, hogy mi legyen a holnapi taktika. Ez foglalkoztat most mindenkit. Tarquini jó eséllyel nem fogja veszélyes helyzetbe hozni Norbit a rajtnál, ha tisztán el tud menni, az sem biztos, hogy rossz, mert Müllerre ráfér egy vérszomjas olasz és ha ők ketten belemennek egy adok-kapokba, abból Norbi csak profitálhat.
Aztán lehet, hogy minden máshogyan alakul és már az első kanyarban a magyar versenyző fordul el elsőként. Onnantól kezdve pedig nála a karmesteri pálca. De nem lesz könnyű, a Norbi mögül rajtoló nyolc pilóta egy másodpercen belül van egymáshoz képest, nagy lesz a rumli.
De most, most meglehet minden, nagyon a levegőben van a dobogó és a győzelem is. Az autó jó, Norbi nagyon motivált, mi kell több? Már csak pár tízezer nagytorkú drukker és kész a magyar autósport-történelem legújabb fejezete. Izgalmas lesz.
