Az átírás-saga folytatódik

Már amikor az előző cikk megjelent, akkor is egészen furcsának éreztem az eljárást, noha tény, hogy a törvények feljogosítják a NAV-ot, hogy ilyesmit tegyen mindaddig, amíg az ügy el nem évül. És mikor évül el? Az ötödik év szilvesztere az elévülési határidő, esetemben 2013. december 31. Ám a cikkhez kapcsolódó kommentposztból, olvasói levelekből, sőt, még egy okleveles csalásvizsgáló telefonjából egy egészen furcsa kép állt össze.

Fogadjuk el, hogy azt a pénzt odaadtam a meghatalmazott profi átírónak, aki vagy befizette, de valami elíródott a csekken, vagy simán hamisított csekkszelvényt mutatott be az okmányirodán, és zsebre tette a pénzem. Ezt valószínűleg a NAV-nál is sejtik.

Érdekes módon olvasóink is olyan esetekről számolnak be, amelynél öt év letelte után kéri a NAV a csekkszelvényt. És ez itt a zavaró mozzanat. Ha ugyanis valamit elírtak a csekken, azt a postán keresztül simán le lehetne nyomozni, de csakis öt éven belül. Vagyis az eltévedt pénzem soha nem fog előkerülni egy másik állami bugyorból, ahol szó nélkül benyelték, holott oda semmi befizetni valóm nem volt ott.

Tisztelt Szerkesztő!

Döbbenten olvasom a mai cikket, sajnos hasonló tapasztalatunk van, viszont a legszebb, hogy tudjuk ki volt az átíró személy - ezt latja az okmányiroda is, csak nem mondhatja meg -, a posta hivatalosan is igazolta, hogy az okmányirodabán regisztrált csekkszámon nem létezik befizetés, azonban a rendőrségen feljelentést mar nem lehet tenni, ugyanis az ügy elévült, így már nem folytatnak nyomozást. A NAV jó esetben nem szab ki bírságot, de az illetéket újra be kell fizetni... Igazan korrekt... Az átíró meg vidáman költi el gagyi Guccira a pénzünket.

Üdvözlettel, Sorstársa

Ha pedig egy csekkhamisító áldozata vagyok, egyértelmű, hogy ki a hunyó. Csakhogy hiába ballagok el a rendőrségre, ott szétteszik a kezüket, hogy sajnos elévült. Eltelt már az öt év, bocs. Az pedig fel sem merül, hogy vajon az okmányirodai alkalmazott miért fogadott el hamis csekkszelvényt? Átverték, netán ő is benne volt a buliban?

Kedves Tibor!

Azt hittem, leesik az állam, amikor az átírási illetékről szóló cikkedet olvastam. Majdnem ugyanez történik most velem, de az én ügyem még cifrább.

2008.02.01-én helyezték forgalomba frissen vásárolt 0 km-es Suzukimat. Az esztergomi márkakereskedésben vettem (azóta már megszűnt, Jó-Dobronya volt a neve).

Kifizettem a díjakat, ők elintézték, és én megkaptam a csekkeket.

2013. május 23-i keltezéssel jelentkezett a NAV. Hogy fizessek 23904 ft-ot vagy mutassam be a csekket, mert nem érkezett be hozzájuk.

Óriási szerencsémre megtaláltam a csekket, és innen indult el más szálon a történet. Megnyugodva beküldtem a feladóvevényt, amelyet azonmód bennfogtak. Hátradőltem (ezt a mázlit!), majd jött a feketeleves, ők a csekk alapján sem találják az összeget a könyvelésükben, fizetési meghagyást küldenek ki, de fordulhatok a Posta Elszámoló Központhoz. (Ez lényeges lesz!)

Igazam tudatában a Postához fordultam, ahol közölték, hogy csak 5 évre tudnak visszakeresni, azaz 2008. júliusáig. És azt az infót is megkaptam, hogy igazolást tudnak kiállítani erről, ahogy ezt már több esetben megtették. Na itt forrt fel az agyvizem, hiszen akkor erről a NAV is tud, mégis cinikusan a Postához küldtek.

Felhívtam az ügyintézőt, aki közölte, hogy sok a hamis csekk, és tegyek feljelentést a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Én ezt nem tettem meg, hanem helyette ügyvédhez fordultam (ismerős, aki segít), és tanácsot kértem. Ő amellett, hogy beszélt a NAV-val, elmagyarázta, hogy jelen pillanatban az ügyben csak egy bizonyító erejű irat szerepel, az én feladóvevényem. Úgyhogy kíváncsian várom a fejleményeket.

Üdvözlettel

Balázs

Mindegy melyik verzióról van szó, az állampolgár fog fizetni. Bár ez így törvényes, hogy is mondjam, azért kissé szívatás íze van, nem?

Természetesen ettől még igyekszem mindent megtenni, hogy megtudjam, mi történt és ha lehet, kimozogni a dupla fizetést. Erre elég kis esélyt látok, hiszen olyan helyzetbe hozott a NAV, hogy az esély valóban minimális legyen. Mindenesetre haladékot kértem tőlük a nyolcnapos határidőből, és írtam a KEKKH Közlekedési Nyilvántartási Osztályának. A NAV-tól azóta sincs válasz, de adok nekik még öt évet és három hónapot.

A KEKKH ellenben válaszolt, Nagy Papp Tibornak szólítottak, és szülővárosom, Szarvas nevének végéről lemaradt az s betű, ettől máris jobb kedvre derültem. Továbbá tájékoztattak, hogy valóban jogom van betekinteni az iratokba, ha igazolom, miért van rá szükségem. Ez ugyan némi adatszolgáltatási díj megfizetését feltételezi. A levél szerint az ügyintézést jelentősen meggyorsítja, ha előre befizetem a díjat. Ha hiteles másolatot szeretnék, 1568 forint lesz, ha egyszerűt, az meglesz 1510-ből. Átkozottul megéri a hiteles másolat, nem?

Időközben új irányból is elkezdtem nyomozni. Hiszen bármelyik okmányirodában meg tudják mondani, hol íratták át a kocsit, hogy-hogy nem, egyik ismerős ismerősének a valakije ilyen helyen dolgozik. Így váratlanul gyorsan iderült a nagy titok: Csepelen történt az aktus. Gondoltam, leegyszerűsítem a dolgot és nem levelezgetek a KEKKH-val. Mivel régi ügy, valószínűleg az önkormányzat irattárban vannak a papírok. Elég volt egy telefon, hogy megtudjam: csak úgy nem tekinthetek bele. El kell menni az okmányirodába, és kizárólag az ügyintézővel együtt nézhetem meg. Nem baj, elmegyek. Csepel, Szent Imre tér 3.

Először nem hittem el, hogy ez az okmányiroda. És ne higgyék, hogy belülről jobban néz ki.

Elárulom, mi van bent egy átlagos nyár közepi munkanap délelőttjén, amikor elvileg mindenki nyaral. Az ember belép, és már a folyosón sem tud megmozdulni, valahogy beverekszi magát abba terembe, illetve, inkább szobának hívnám, ahol maga a Szent Sorszámosztó Gép lakik. Meg az ügyintézők – az ügyfeleknél jobban csak őket lehet sajnálni. Akár 30 négyzetméteres is lehet, alig 77 ezer lakosra.

Nem kizárt, hogy vannak a hivatalnak más zegzugai is, de inkább menekülőre fogtam a dolgot, mert az látszott, hogy itt bármi alaphangon fél nap, meg egy gutaütés. Gondoltam, ravasz leszek, és időpontot foglalok az interneten, a kormány.hú portál rendszerében. Hadd ismételjem meg, a NAV nyolc napon belül kérte a csekkszelvény bemutatását. És akkor nézzük, hogy augusztus 15-én melyik az első nap, amikor van szabad időpont az okmányirodában? Augusztus 29.

Tudják, ez a vagyonszerzési illetéknek hívott valami eddig is bökte a csőrömet. Befizettem. Azzal, hogy most másodszor kérik, már kicsit túlfeszítik a húrt. Továbbra sem tartom hatékonynak az ezerféle adó, illeték, satöbbi befizetgetését ezerféle jogcímen, ennek köszönhetjük a szlovák/német és egyéb országok rendszámait a magyar autókon; a rengeteg üzembentartói szerződésnek álcázott autóeladást; és mint most kiderült, az amatőr rendszer hozadékaként a csekkhamisítós átírásokat is. Hadd tegyem még hozzá, akik valamilyen örökség révén jutnak mondjuk egy húszezret érő utánfutóhoz, vagy egy személyautóhoz, azok a normál vagyonszerzési illeték duplájáért vehetik a nevükre. Hiszen milyen jól jártak, mint például apám szomszédasszonya, aki ezért rohaszt egy Suzukit és egy utánfutót a garázsában, mert annyira megszaladt neki, amikor megözvegyült, hogy nem bírja megfizetni a dupla illetéket. Gondolom, mindehhez milliárdokért vették a számítógépes rendszert, amely csak öt évvel később tud szólni, hogy „hé, ez a pénz nem jött meg!”

Mindebből mennyi haszna van az országnak? Nem titok, a NAV sajtóosztálya szerint tavaly 16 milliárd forintnyi bevételt kasszíroztak vagyonszerzési illeték címén. Azt is megkérdeztem, hogy ebből mennyi volt a gépjárművek utáni befizetés, Lady utánfutók és egyebek nélkül, tisztán. Na, ezt már nem tudták megmondani.

Vajon bárki is tisztában van azzal ebben a kis országban, mennyibe került ennek a pénznek a beszedése? Az okmányirodák gépjárműpultjainak fenntartása, kifűtése, netán klímázása, papírral ellátása, az iratok tárolása, a postai költségek, a remek szoftverek megíratása, az alkalmazottak bére?

Tudják, hány okmányiroda van (hívják akárhogy is)? Kettőszázkilencven fölött, az egyszerűség kedvéért legyen háromszáz. Ha átlagosan csak egy ügyintéző foglalkozik a gépjármű-ügyekkel, keressen mondjuk havi bruttó kétszázezret. Ez körülbelül 260 ezer forintjába kerül az államnak havonta és 3,12 milliójába évente, ügyintézőnként. Szorozzuk ezt meg háromszázzal, és kijön, hogy az egész bulinak csak a bérköltsége közelíti az egymilliárdot, Erzsébet Utalványok, és minden egyéb nélkül. Már csak tizenöt milliárd maradt, és biztos vagyok benne, hogy a munkaerő még mindig a legolcsóbb tétel. Nem kizárt, hogy a rendszer nem termel ki tisztán pár milliárdnál többet, ha szigorúbban megpiszkáljuk.

Nem is piszkálja senki.

Ehhez képest az egyik állami szerv engem cseszeget, hogy egy másik állami szervtől én szerezzem be azokat a papírokat, amelyekből kiderülhet, hol a francban tévedt el a bürokratikus útvesztőben a pénzem, netán ki vágta zsebre. Ahelyett, hogy lejtászanák egymás között.

Mindez úgy történik, hogy esélyem se legyen jogorvoslatra egy engem megkárosító csekkhamisító ellen, vagy arra, hogy a Magyar Posta segítségét megkapjam. És mindennek a tetejébe még én fizessem meg az adatszolgáltatás díját. Majd a végén még legyek hálás, hogy beérik azzal, hogy kifizessem másodszor is a pénzt – tán megkönnyíti a dolgot, ha azt képzelem, örököltem az autót. Megnyugtató, hogy nem vagyok egyedül az ügyemmel. Hát nem csodás?!

Hát itt tartunk most, a dolgok állásáról valószínűleg szeptembernél előbb nem tudok beszámolni.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!