Itt készült az X5-ös, a Nokia, meg a szájvíz

Annyira jó, legszívesebben halálra vezetném, lelkesedik Sandy, és a vezetési élmény tekintetében Molly szolidáris kolléganőjével. Azt pedig, amikor Sandy a praktikumot említi, úgy veszem, hogy a BMW Designworks szakértője kitűzte a fehér zászlót. Praktikus, persze. Közben Jackie büszkén mutatja az iroda szőnyegét, amit Sandy tervezett, és az Egyesült Államok öt legnagyobb mennyiségben eladott irodai szőnyege között van. Miközben átmegyünk a maróműhelybe, a fegyverek iránt érdeklődök, hiszen milyen érdekes már mondjuk a Glock család története ipari formatervezési szempontból, de itt szándékosan nem foglalkoznak fegyvertervezéssel.

Benyitunk viszont Craig Egglyhez, aki pontosan az a fajta barátságos grizzly-karakter, amire annyira gerjednek az autóépítős valóságsók producerei. Craig persze nem igazán tud itt kivel üvöltözni, vagy drámaian körülnézni; nincsenek nagy konfliktusok. A formatervezők idehozzák a digitalizált rajzokat, ő pedig akár életnagyságban is kifaragja az autókat. Craigből is harapófogóval kell kihúzni a dolgokat, de időnként Jackie engedélyezően bólint, így megtudom, hogy most éppen egy jármű belsejének kialakítására szolgáló negatív forma készül. Na jó, az idom, amit majd a negatív segítségével gyártanak, egy repülőgépben lesz, ha nem is igaziban, de egy kiállítási darabban. Egy oldalburkolat a business classról, afféle demó, ami alapján majd az igazit kiválasztják és megrendelik. A farakógés könyörtelenül dolgozik, a forgács tekintélyes halmokban áll a kamra hátuljában. El is gondolkozom, nem nagy-e így a veszteség.

- Miért nem csinálják fordítva, és használnak 3D-nyomtatót?

- Azok még mindig viszonylag kicsik, ekkora dolgokhoz nem jók, maximum 32 inch (81,3 cm). Ez a repülőlambéria 55-ös (144 cm).

Craig mutat pár anyagot. A nagy sűrűségű rosthab annyira sűrű, hogy a 02-es BMW-t egy kézzel rámarkolva alig tudom megemelni. Hogy mennyi idő alatt készül el egy autó, a mérettől függ, egy ilyen kicsi 45 percig tart. Az életnagyságú autó, ha nem kell nagyon részletesben, már kb. 30 óra. Minden egyes plusz díszléc vagy lámpafészek kifaragása órákat jelenthet. Az életnagyságú modell nem lesz tömör: 25 milliméteres héjat faragnak, ezt már kerekekre lehet rakni, az tokkal-vonóval 2500 font körül lesz (1134 kg).

Jackie a marósműhely után egy 1. generációs Mini agyagmodelljéhez vezet, mondván, mindjárt hoz nekem egy formatervezőt. Meg nem mondtam volna, főleg így agyagban, hogy ez itt az első, a második vagy a harmadik új Mini. Az életnagyságú agyagmodell már legalább 14 éves, mondja hamarosan Nick Gronenthal dizájner. Ő, és akkreditált szobrásza, Patrick estig simán át is alakítanák egy harmadik generációs Minivé. 3-as BMW-t viszont nem csinálhatnának belőle, mert az életnagyságú agyagmodellhez először egy fém váz készül, arra forgácslapok kerülnek, arra pedig polisztirol hab, ami már nagyjából kitölti azt a részt, amit az autó fiksz pontjai alkotnak.

Amikor valahol azt olvastam, „agyagmodell” (clay model), mindig azt gondoltam, képletes elnevezés, ahogy a teniszpálya salakos borítása is agyag, mármint angolul clay, de ahogy a szobrász munkához lát, kiderül, hogy ha mondjuk ezt a Minit leszállítanák Kapolcsra, a keramikus-siserehad pár óra alatt köcsögökké alakíthatná. Patrick néhány mozdulattal feltapasztja a géptetőre az agyagbejgliket, Nick közben visszasétál, és megkezdi a bemutatót.

Először vannak a vázlatok, aztán azokból készül egy válogatás helyben, majd Münchenben. Itt még erősen eltúlzottak, tanulmányautósak a vonalak, de legalább a többiek jobban értik, mit akart a tervező. A legfontosabb vonalak kiválasztása után jutnak el a kétdimenziós modellig, és amikor az már elég tisztán megvan, jön Patrick Karlsson, a szobrász, aki legalább húsz éve vereti a szakmát. Két, bejglire emlékeztető barna rudat tart celofánban, és kedvesen felém nyújtja, ne lepődjek meg, mert meleg, de csak hatvanöt fok, nem kell félni. Megfogom, kellemesen truttyan az ujjaim között, és persze zsíros nyomot hagy, ezért is van a dizájnszobrász úgy öltözve, mint egy Lannister a Trónok harcából, aki épp a Starkoknál tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

De miért kell mindenképpen életnagyságban? Nick szerint a monitoron nem látni úgy az arányokat, én pedig lelkes trollkodásba kezdek, hogy az arányok ugyanolyanok monitoron is. Nem mondom, hogy faragják ki bicskával Matchbox-méretben, de most komolyan: minek ez a bohóckodás az életnagyságú agyagmodellel?

- Miket csináltál eddig?

- Néhány Rolls-Royce és Mini-programban dolgoztam.

- Hogy néz az ki? Melyik Mininek melyik részét tervezted?

- A tervezési folyamat bizonyos szakasza itt megy, aztán átveszi egy csapat Münchenben, egyeztetnek a mérnökökkel, esetleg számítógépes szimulációkat folytatnak le, vagy szélcsatornában tesztelnek, és így tovább. Aztán visszakerül a projekt, és akkor már a részletmegoldásokat finomítjuk.

Közben Patrick épített egy szép domborítást az agyagautó géptetejére, Nick azzal folytatja, hogy más így élőben látni mondjuk egy fényszórót. Én pedig tovább kötözködök: igazából nem. Vagy legalábbis ha mondjuk láttál Brad Pitt-filmeket, úgyis megismered Brad Pittet, ha szembejön az utcán. Brad Pitt az Brad Pitt, nem? Ugyanazok az arányok, vonalak, szem, orr száj?

Csapongó gondolatmenet következik, hogy miért aranyos a kiskutya, és miért kicsit kevésbé cuki a kifejlett kutya, a vége pedig a klasszikus dizájnpélda, egy Barbie-baba klasszikusan szexi, de ha életnagyságúra méretezik, riasztó, ufószerű lénnyé változik. Ugyanazok a vonalak, arányok, szem-orr-száj, mégis ronda. Na ezért kell az életnagyságú agyagmodell.

A szobrász közben olyan domborulatot épített, hogy a géptető jó pénzért mehetne is az Ebayre, Nick pedig megmutatja, hogy megy a tervezés a gyakorlatban. Letép egy darabot a festőszalagjából, és egy kicsit odébb ragasztja az agyagra, kanyar is van benne, Patrick pedig ütemtévesztés nélkül faragja tovább a kétkezes fémszerszámmal. El is képzelem, miket morognak magukban a szobrászok. Például mikor Bangle a 7-es faceliftjének faragását vezényelte, vajon felszisszent-e néha az illetékes Patrick? Most mindenesetre odébb kell faragnia a domborítást, az íve is nagyban változik, a fény is egészen másképp esik rá.

Az agyagmodell mindent visz, fejtegeti közben Nick: gyors változtatások, három dimenzióban, életnagyságban, ezt ma sem tudja semmilyen más eljárás. Majd eljutsz egy stádiumig, ahol többé-kevésbé már legyártható, tiszta felületek vannak, szinte már egy gyári autó. Eltelt tehát néhány hónap az első vázlatoktól kezdve, és már van egy egészen autóforma dolog. A kész agyagmodellt kidaruzzák egy üvegfal elé, egy belülről vezérelhető forgószínpadra. A tervezők a klimatizált irodából nézegetik, forgatják és agyalnak rajta, jó lesz-e ez így, vagy ezt is majd úgy emlegetik, mint az X3-as első generációját. Aztán jön egy lézerszkenner, ami kicsit olyan, mint egy kameraállvány, és már készülhet is a mart modell.

Akár ezerszer is megváltoztathatod, mondja Nick. Lopva Patrickra sandítok, de nem eléggé lopva, mert Nick is elneveti magát, meg Jackie is, de hát Patrick egyfelől ezért kapja a fizetését, egy-egy modell fejlesztésekor rengeteg forog kockán, ugyanakkor Nick szerint fontos a jó viszony a szobrásszal, hiszen ő az első visszacsatolás a munkájáról. Egyébként a csapatmunka itt tényleg nem rizsa; dolgoznak külön tervezők az autó orrán, az oldalán és a hátulján, persze, hogy kulcsfontosságú a kommunikáció, mi illik mihez.

- Szándékosan csúnya az első X3-as?

- Miért gondolod?

- Mert az a hátsó lámpa másképp nem jön ki. Annál még én is szebbet rajzolok: bármilyen más vonalvezetéssel szebb, vagy legalábbis kevésbé csúnya.

- Ízlések és pofonok, az autó elég sikeres volt...

- Persze, az autó jó, de RONDA!!!

- Nem hiszem, hogy valaha valamit is szándékosan rondára csináltunk volna.

Ezen a ponton mesélek nekik egy kicsit a Dacia Loganról, ekkor szólal meg először Patrick a szobrász: nem szabad mindenben szándékosságot gyanítani. Itt a General Motors: ontják a ronda autókat, de kizárt, hogy ez volna a szándékuk.

- De vegyük például a Pininfarinát. Talán a leghíresebb, legnagyobb múltú olasz cég az autódizájnban. Készítettek formatervet koreaiaknak – itt a Hyundai Matrix. Mi az, ha nem egy szándékosan ronda formaterv?

- Néha a formatervezők olyan visszajelzéseket és igényeket kapnak az ügyféltől, amilyeneket. És a dizájner azt csinálja, amit az ügyfél szeretne, ezért fizet az ügyfél. És akkor még nem beszéltünk az anyagi korlátokról.

- Nem kerül ugyanannyiba szép autót rajzolni, mint rondát?

- Néha. Mert bizony időnként többe kerül egy szép autó. Egy meredekebb szélvédő drágább, valószínűleg egy jobb helyre rakott, szélesebb lökhárító is az. Mindig ez megy: mi nagyobb kereket szeretnénk, hosszabb tengelytávot, vékonyabb ablakvonalat... Aztán alkalmazkodnunk kell a platformstratégiához, és persze a gyalogosvédelmi előírásokhoz, és egy csomó minden máshoz. Na ezért nem látni az utcán tanulmányautókat.

- A Barbie babával, meg ezzel életem két legsúlyosabb rejtélyét oldottad meg. Köszönöm!

- Isten hozott Kaliforniában!