Maserati 8CM-3000

A Totalcar.hu-n a Veterán Autó és Motor magazinból átvett cikkeket is publikálunk kéthetente. Fogadják szeretettel ezeket az írásokat, amelyek közül a jelenlegi a 2012/2-es számban jelent meg.

2011. szeptemberében a Mil­le­ná­ris ke­rék­pár­pá­lyán meg­ren­de­zett old­timer-össze­jövetelre iga­zi nemzet­kö­zi me­zőny ér­ke­zett: Cseh­or­szág­ból egy Amil­car, Auszt­ri­á­ból egy Bugat­ti, Svájc­ból pe­dig egy Maserati ven­dég­sze­rep­lés­ét ün­ne­pel­het­tük. Utób­bi, az 1934-ben gyár­tott 8CM vas­tap­sot ka­pott, amikor tu­laj­do­no­sa  kö­röz­ni kez­dett vele a be­ton­tek­nő­ben. Az idén már nyolcvan éves ver­seny­au­tó éle­té­nek ja­va ré­szét ugyan­is Ma­gyar­or­szá­gon töl­töt­te, 2007-ben vá­sá­rol­ta meg Kurt Häsler sváj­ci gyűj­tő.

Hart­mann nyo­má­ban

Pör­ges­sük vis­­sza  ki­csit az idő ke­re­két. Az 1930-as évek­ben Ma­gyar­or­szá­gon egyet­len nem­zet­kö­zi­leg jegy­zett au­tó­ver­seny­ző volt: Hart­mann Lász­ló. Ma már pon­to­san nem le­het re­konst­ru­ál­ni, de el­ej­tett meg­jegy­zé­sek­ből, vissza­em­lé­ke­zé­sek­ből sejt­he­tő, hogy az arisz­tok­ra­ta arany­if­jak sze­mét igen­csak csíp­te, hogy egy egy­sze­rű vál­lal­ko­zó – Hart­mann fes­ték­ke­res­ke­dő csa­lád­ból szár­ma­zott – te­het­ségesebb volt, s jobb ered­mé­nye­ket ér el, mint ők.

E ge­ne­rá­ció egyik je­les kép­vi­se­lő­je volt gróf Fes­te­tics Er­nő, aki a nagy múl­tú Fes­te­tics csa­lád tol­nai ágá­hoz tar­to­zott. Édes­ap­ja, Fes­te­tics Sán­dor Kár­olyi Mi­hály só­go­ra, egy­ko­ri hon­vé­del­mi mi­nisz­ter, majd a Ma­gyar Nem­ze­ti Szo­ci­a­lis­ta Párt kép­vi­se­lő­je volt. Az 1915-ben szü­le­tett gróf Fes­te­tics Má­ria Jó­zsef Er­nő tet­te­i­re, ki­csa­pon­gá­sa­i­ra, va­dóc élet­mód­já­ra 1934–35-ben fi­gyel­tek fel a la­pok. Akadt olyan cikk, amely az if­jú ne­mest már az új Zichy Ti­va­dar­nak ti­tu­lál­ta (Zichy éle­té­ről rész­le­te­seb­ben a Ve­te­rán 2007/12. szá­má­ban ol­vas­hat­nak).

Er­nő a sportban az ak­ko­ri di­va­tot kö­vet­te: te­ni­sze­zett, sí­elt, s ter­mé­sze­te­sen egy idő után be­le­kós­tolt az au­tó­ver­seny­zés­be is. Ő és test­vé­re, Mik­lós a har­min­cas évek má­so­dik fe­lé­ben je­lent meg a pá­lyá­kon. Dégi bir­to­kuk jö­ve­del­mé­ből szin­te bár­mi­lyen au­tó­ra fu­tot­ta. Kez­det­ben egy­sze­rű Ford­dal pró­bál­koz­tak, 1937-re azon­ban meg­érett a dön­tés: olyan jár­mű­re van szük­ség, amel­­lyel Hart­mann Lász­ló nyo­má­ba ered­het­nek, s amel­­lyel a nem­zet­kö­zi szín­té­ren is ver­seny­ké­pe­sek le­het­nek.

Így ke­rült a kép­be egy Maserati 8CM-3000. A 3015-ös al­váz- és mo­tor­szá­mú mono­postót 1934-ben vá­sá­rol­ta a sváj­ci Louis Brail­lard, aki nő­vé­re fi­nan­szí­ro­zá­sá­val meg­ala­pí­tot­ta az Écurie Brail­lard ne­vű csa­pa­tot. Brail­lard mel­lett Benoit Falchet­to volt a má­sik pi­ló­ta, aki 1934 szep­tem­be­ré­ben a Montl­héryi Nagy­dí­jon el­ső he­lyen fu­tott be, majd a szin­tén Fran­cia­or­szág­ban meg­ren­de­zett Ven­toux-h­e­gyi ver­se­nyen har­ma­dik lett.

Az 1935-ös évad so­rán Brail­lard – vél­he­tő­en csa­lá­di nyo­más­ra – már nem in­dult ver­se­nye­ken, s a 3015-ös Robert Brunet tu­laj­do­ná­ba ke­rült, aki be­vá­sá­rol­ta ma­gát a Brail­lard-csa­pat­ba. Brunet ös­­sze­sen egy ötö­dik hely­re volt ké­pes.

1937. ta­va­szán Fes­te­tics meg­vá­sá­rol­ta a há­rom­ éves, de egy­ál­ta­lán nem el­hasz­nált Maserati 8CM-et. A nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­sé­gű fi­a­tal­em­ber piros–fe­hér–zöl­dre fé­nyez­te a ver­seny­au­tót. 1937. áp­ri­lis­tól au­gusz­tu­sig kü­lön­bö­ző nem­zet­kö­zi GP-futamokon in­dult, ám vagy nem ért cél­ba, vagy va­la­hol a kö­zép­me­zőny­ben vég­zett. 1937 nya­rá­tól ha­zai pá­lyá­kon vil­lo­gott a há­rom­li­te­res monst­rum­mal, a Göm­bös Gyu­la-em­lék­ver­se­nyen, a Do­bo­gó­kő­nél meg­ren­de­zett he­gyi ver­se­nyen és a gyóni re­kord­na­pon is fi­gye­lem­re mél­tó­an sze­re­pelt.

1938-ban a Maserati meg­je­lent a Bu­da­pes­ti Nem­zet­kö­zi Au­to­mo­bil-ki­ál­lí­tá­son. Fes­te­tics Er­nő azon­ban ek­kor­ra már meg­un­ta a küz­del­met a ke­zes bá­rány­nak egy­ál­ta­lán nem ne­vez­he­tő ver­seny­au­tó­val, s egy di­va­tosabb (de szerényebb) BMW 328-ra tért át. A csa­lá­di is­tál­ló­ban ezen­kí­vül sze­re­pelt Al­fa Romeo és egy még ki­sebb, fi­lig­rán BMW 319 is.

A ko­ra­be­li szak­lap­ok sze­rint Wil­heim Sán­dor vet­te meg a Maser­atit, ám sok­kal va­ló­szí­nűbb, hogy a Fes­te­tics csa­lád au­tó­i­nak kar­ban­tar­tá­sá­val fog­lal­ko­zó au­tó­sze­re­lő né­ha hasz­nál­hat­ta a ver­seny­gépet. 1939. szep­tem­be­ré­re ír­ták ki Belg­rád­ban az I. Nem­zet­kö­zi Au­to­mo­bil­ver­senyt. Az in­du­lók lis­tá­já­n fel­tűnt Wil­heim is a Maser­a­ti­val, ám a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ki­tö­ré­se mi­att vé­gül nem állt rajt­hoz.

1942-ben gróf Fes­te­tics Er­nő­ről azt ír­ták az új­sá­gok, hogy fel­ha­gyott az au­tó­ver­seny­zés­sel. Két év­vel ké­sőbb Er­nő és Mik­lós is el­hagy­ta az or­szá­got, au­tó­ik azon­ban itt ma­rad­tak. A há­bo­rú után las­san elő­ke­rül­tek a meg­ma­radt sport- és ver­seny­gé­pek, né­hány Bugat­ti, BMW 328, Al­fa Romeo. Az 1945–48 kö­zött meg­ren­de­zett ver­se­nye­ken ezek a meg­ma­radt ko­csik do­mi­nál­tak a versenyeken. A Vár­ban, a Nép­li­get­ben és má­sutt meg­ren­de­zett fu­ta­mo­kon az 1920-as és 1930-as évek jár­mű­vei kö­röz­tek. Mint­ha meg­állt vol­na az idő...

Komp­res­­szor he­lyett kar­bu­rá­tor

A Fes­te­tics csa­lád au­tói Déget­t, a csa­lá­di bir­to­kon vé­szel­ték át a há­bo­rús idő­sza­kot, s Wil­heim Sán­dor úgy dön­tött, hogy a ha­tal­mas Maserati he­lyett in­kább a BMW-vel je­le­nik meg a fu­ta­mo­kon. Úgy tű­nik, az olasz ko­csi­val csu­pán egy-két al­ka­lom­mal tett né­hány pró­ba­kört. Az Autó–Motor Sport 1947. áp­ri­lis 1-jei szá­má­ban ar­ról ír­tak, hogy Wil­heim az ame­ri­kai Indy 500 fu­tam­ra ké­szül, ám a cikk meg­je­le­né­sé­nek idő­pont­ja azt su­gall­ja, hogy csu­pán áp­ri­li­si tré­fá­ról volt szó.

Az au­tó­ver­seny­zés eköz­ben egy­re in­kább hát­tér­be szo­rult, a párt­ve­ze­tés in­kább a mo­tor­ke­rék­pár-spor­tot pro­pa­gál­ta s tet­te tö­meg­sport­tá. A negy­ve­nes évek vé­gén a ré­gi kocsik el­tűn­tek, volt, ame­lyi­ket el­rej­tet­ték, má­so­kat al­kat­ré­szek­re szed­tek. Utób­bi­ak a ki­bon­ta­ko­zó ver­seny­au­tó-épí­té­si moz­ga­lom­nak ad­ták fon­to­sabb ele­me­i­ket.

A Maserati sze­ren­csé­re el­ke­rül­te ezt a sor­sot, s 1955-ben vis­­sza­tért a ver­seny­pá­lyák­ra. A IV. Szá­mú Au­tó­ja­ví­tó Vál­la­lat párt­tit­ká­ra, Szé­les Ti­bor, aki az 1954-es sze­zont egy Aero Minor-­mo­toros tör­pe-ver­seny­au­tó­val szen­ved­te vé­gig, a következő évad­ra va­la­mi­lyen erő­sebb gé­pet sze­re­tett vol­na. Ek­kor ke­rült elő az idő­köz­ben vél­he­tő­en ál­la­mo­sí­tott Maserati. A sza­bá­lyok mi­att komp­res­­szo­rá­tól meg­fosz­tott jár­mű 1955. au­gusz­tu­sá­ban a ti­ha­nyi gyor­sa­sá­gi ver­se­nyen je­lent meg, majd a bu­da­ör­si há­rom­szög­ben meg­ren­de­zett gyor­sa­sá­gi fu­ta­mon is be­zse­belt egy el­ső he­lyet. Wim­mer And­rás, aki a III. Szá­mú Au­tó­ja­ví­tó­ban épí­tett BMW 328-alapú ver­seny­au­tó­val ko­ráb­ban ural­ta a me­zőnyt, nem tud­ta fel­ven­ni a ver­senyt a ha­tal­mas ver­seny­gép­pel.

Charles Ak­li, az­az Ak­li Kár­oly 1955 őszén ke­rült a IV. Szá­mú Au­tó­ja­ví­tó­hoz. Ba­rát­já­val együtt el­ső mun­ká­juk a Maserati kar­ban­tar­tá­sa volt. Em­lé­kei sze­rint igen­csak rossz bőr­ben volt az au­tó. A komp­res­­szor he­lyett négy útlagos Solex-karburátor se­gí­tet­te a mo­tor mű­kö­dé­sét. Meg kel­lett he­gesz­te­ni a re­pedt hen­ger­fe­jet, át kel­lett néz­ni a vál­tót, a dörzs­tár­csás len­gés­csil­la­pí­tó­kat, a bovden­nel mű­kö­dő fé­keket – gya­kor­la­ti­lag min­dent.

Tra­gé­dia Fe­hér­vá­ron

Az 1956-os éva­dot a Maserati a kö­rül­mé­nyek­hez ké­pest jó ál­la­pot­ban vár­ta. Szé­les Ti­bor meg is nyer­te vele a baj­nok­sá­got. 1957-re ha­son­ló elán­nal ké­szült, de au­gusz­tus­ban Szé­kes­fe­hér­vá­ron egy ver­se­nyen ös­­sze­üt­kö­zött a Koz­ma Fe­renc ál­tal ve­ze­tett „Kis Hár­mas­sal”, a Maserati ke­re­ke le­sza­kadt, s a né­zők kö­zé csa­pó­dott. Vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint pont a he­lyi szov­jet vá­ros­pa­rancs­nok gyer­me­két ta­lál­ta el. A ha­lá­los bal­ese­t ellenére is el­in­dul­ha­tott az au­tó a hát­ra­le­vő két baj­no­ki fu­ta­mon, majd 1958 nya­rán a Vá­ros­li­get­ben meg­ren­de­zett nagy­dí­jon is le­is­ko­láz­ta a ha­zai és nem­zet­kö­zi me­zőnyt. Ez­zel ért vé­get a mono­pos­to ver­seny­pá­lya­fu­tá­sa.

Hos­­szú ide­ig a Röp­pen­tyű ut­cai hasz­nált­au­tó-te­le­pen kor­nya­do­zott. 1961-ben vá­sá­rol­ta meg az esz­ter­go­mi Áfész egyik so­főr­je, a ver­seny­zés­sel is fog­lal­ko­zó Szőcs La­jos. Vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint át sze­ret­te vol­na ala­kí­ta­ni, ám vé­gül le­mon­dott ter­vé­ről, s be­ál­lí­tot­ta a jár­mű­vet nagy­ma­ro­si nya­ra­ló­já­ba.

Az 1970-es évek ele­jén Szőcs úgy dön­tött, meg­vá­lik a Maser­atitól. A jár­mű Lip­pai Já­nos­hoz, az egyik leg­el­ső ha­zai gyűj­tő­höz ke­rült, aki ró­zsa­szín­re fé­nyez­te, majd szét­szed­te. 1983-ban is­mét gaz­dát cse­rélt a ko­csi. Új tu­laj­do­no­sa, Var­ga Je­nő fel­újít­tat­ta a vi­har­vert szer­ke­ze­tet, amely­ről már hi­ány­zott a komp­res­­szor, s egy Tatrára va­ló Solex-kar­bu­rá­to­rszettet ad­tak hoz­zá. Har­math Im­re fel­ada­ta lett a ka­ros­­szé­ria hely­re­ál­lí­tá­sa, a mo­tort Sár­vá­ri Zol­tán újí­tot­ta fel.

„A fő­ten­gelyt ko­ráb­ban fél­re­kö­szö­rül­ték, a lend­ke­rék ütöt­t. Mi­vel azon­ban 80 milliméterrel hos­­szabb, mint egy ZIL-é, akár­hol nem le­he­tett kö­szö­rül­tet­ni. Kő­bá­nyán egy kis­ipa­ros tud­ta meg­csi­nál­ni, ne­ki volt olyan hos­­szú vo­nal­fú­ró­ja is, amel­­lyel a csap­ágy­fész­ke­ket vo­nal­ba tud­tuk hozni” – idéz­te a res­ta­u­rá­lás ne­héz­sé­ge­it Sár­vá­ri Zol­tán.

A hely­re­ál­lí­tás so­rán szük­ség lett né­hány mó­do­sí­tás­ra. „Az ere­de­ti, vas­le­mez­ből ké­szült ben­zin­tar­tály rossz ál­la­pot­ban volt, tar­tot­tunk tő­le, ezért a ka­ros­­szé­ri­á­ba egy ki­sebb, rej­tett tan­kot szer­kesz­tet­tünk. Nin­cse­nek tö­mí­té­sek a fő­ten­ge­lyen, csak vis­­sza­csa­pó gyű­rűk, ezért a mo­tor alá alumíni­umtep­sit ké­szí­tet­tünk, amely­ben ös­­sze­gyűl­he­tett az olaj. Tet­tünk rá le­eresz­tő csa­vart, és a ve­te­rán­fu­ta­mok után min­dig leengedtük az el­folyt ke­nő­anya­got.”

Sár­vá­ri Zol­tán na­gyon él­vez­te a pró­ba­kö­rö­ket: „Gya­kor­lat nél­kül nem kön­­nyű a Maserati ve­ze­té­se. A ve­ze­tő lá­ba kö­zött van a vál­tó­kar, bal­ra a kup­lung, jobb­ra pe­dig egy ha­tal­mas fék­pe­dál, amely­nek a jobb sar­ka ki van vág­va, és ott a gáz­pe­dál. Me­net köz­ben a so­főr az olaj­tar­tá­lyon ül, a há­ta mö­gött a ben­zin­tank. Men­tem ve­le 200 fe­lett, s meg­le­pő mó­don nem volt fé­lel­me­tes ér­zés. Ahogy kí­vül­ről néz­zük a ke­re­ke­ket, ret­te­ne­tes, de jó az út­tar­tás, ha­tá­so­sak a dörzs-len­gés­csil­la­pí­tók. So­kat hal­lot­tunk ar­ról, hogy a nagy fék­do­bok kön­­nyen tör­nek, ez min­dig a fe­jem­ben volt. A ko­csi ol­da­lán lé­vő fék­kar nem a ké­zi­fék, nincs racs­ni­ja. Kéz­zel job­ban le­het ada­gol­ni a fék­erőt, ezért az a fi­nom fé­ke­zés­hez kell. Ha csak le­he­let­nyi las­sí­tás szük­sé­ges, a ve­ze­tő ki­nyúl és meg­húz­za.”

Új­ra pá­lyán

1986. ta­va­szá­ra ké­szült el a Maserati. Tabányi Sán­dor vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint zu­ho­gó eső­ben ke­rült sor az el­ső nyil­vá­nos fu­tá­sá­ra Kecs­ke­mé­ten, a gokart­pá­lyán. Ezt kö­vet­te az el­ső For­mu­la–1-es Ma­gyar Nagy­díj, ahol a Veterán Autó és Motor 2011. no­vem­be­ri szá­má­ban be­mu­ta­tott, Es­ter­házy-fé­le Bugat­ti alap­ja­i­ra épí­tett ver­seny­au­tó mel­lett a Maserati is meg­tett né­hány kört az ámu­ló kö­zön­ség örö­mé­re. A büsz­ke tu­laj­do­nos, Var­ga Je­nő ült a kor­mány mö­gött.

„El­ső fo­ko­zat­ban szá­zat kell men­nie, mond­ta ne­kem Szé­les Ti­bor. A Rin­gen so­ká­ig har­ma­dik­ban men­tem egy Cseh­szlo­vá­ki­á­ból ér­ke­zett 328-as BMW után. Ami­kor ész­re­vet­tem, hogy még van egy fo­ko­za­tom, ott­hagy­tam. Az egye­nes­ben 180 kö­rü­li tem­pót mér­tek, ál­lí­tó­lag a mai na­pig én tar­tom a Hun­garorin­gen a ve­te­rán au­tók kör­re­kord­ját. Az­tán ami­kor a cél­egye­nes vé­gi ka­nyar­ban majd­nem fel­bo­rul­tam, vis­­sza­vet­tem a tem­pó­ból. A bov­denes dob­fé­kek­kel ne­héz volt meg­áll­ni" - emlékszik vissza.

A Maserati meg­for­dult az 1987-es Ta­va­szi Fesz­ti­vá­lon és né­hány más ren­dez­vé­nyen, majd 1993-ban Var­ga Je­nő be­ál­lí­tot­ta há­za te­ra­szá­ra. Éve­ken át gyö­nyör­kö­dött a ver­seny­au­tó­ban, 2007-ben azon­ban meg­vált tő­le, s egy sváj­ci gyűj­tő, Kurt Häsler lett az új gaz­da. Ő az 1937-es ál­la­po­tot ál­lí­tot­ta helyre, még a piros–fe­hér–zöld fé­nye­zést is vis­­sza­hoz­ta. 2009-re is­mét ré­gi fé­nyé­ben tün­dö­költ a verseny­gép, amely több kül­föl­di old­timer-­verse­ny után 2011 szep­tem­be­ré­ben egy hét­vé­gé­re visszatért Ma­gyar­or­szág­ra.

A cikk ös­­sze­ál­lí­tá­sá­ban nyúj­tott se­gít­sé­gért a szer­ző kö­szö­ni Var­ga Je­nő, Pe­resz­lé­nyi Mik­lós, Tabányi Sán­dor, Temesváry György, Sár­vá­ri Zol­tán, Eszterváry Er­vin, Bu­rá­nyi Gyu­la, Farnadi Zsolt és Kurt Häsler se­gít­sé­gét.