A Velodrom Millenárisok történetének egyik csúcspontja a nemzeti színű Maserati 8CM feltűnése volt. A jelenlegi tulajdonos segítségével sikerült összerakni az autó fordulatos, a szoci korszakon is átívelő történetét.
A Totalcar.hu-n a Veterán Autó és Motor magazinból átvett cikkeket is publikálunk kéthetente. Fogadják szeretettel ezeket az írásokat, amelyek közül a jelenlegi a 2012/2-es számban jelent meg.
2011. szeptemberében a Millenáris kerékpárpályán megrendezett oldtimer-összejövetelre igazi nemzetközi mezőny érkezett: Csehországból egy Amilcar, Ausztriából egy Bugatti, Svájcból pedig egy Maserati vendégszereplését ünnepelhettük. Utóbbi, az 1934-ben gyártott 8CM vastapsot kapott, amikor tulajdonosa körözni kezdett vele a betonteknőben. Az idén már nyolcvan éves versenyautó életének java részét ugyanis Magyarországon töltötte, 2007-ben vásárolta meg Kurt Häsler svájci gyűjtő.
Hartmann nyomában
Pörgessük vissza kicsit az idő kerekét. Az 1930-as években Magyarországon egyetlen nemzetközileg jegyzett autóversenyző volt: Hartmann László. Ma már pontosan nem lehet rekonstruálni, de elejtett megjegyzésekből, visszaemlékezésekből sejthető, hogy az arisztokrata aranyifjak szemét igencsak csípte, hogy egy egyszerű vállalkozó – Hartmann festékkereskedő családból származott – tehetségesebb volt, s jobb eredményeket ér el, mint ők.
E generáció egyik jeles képviselője volt gróf Festetics Ernő, aki a nagy múltú Festetics család tolnai ágához tartozott. Édesapja, Festetics Sándor Károlyi Mihály sógora, egykori honvédelmi miniszter, majd a Magyar Nemzeti Szocialista Párt képviselője volt. Az 1915-ben született gróf Festetics Mária József Ernő tetteire, kicsapongásaira, vadóc életmódjára 1934–35-ben figyeltek fel a lapok. Akadt olyan cikk, amely az ifjú nemest már az új Zichy Tivadarnak titulálta (Zichy életéről részletesebben a Veterán 2007/12. számában olvashatnak).
Ernő a sportban az akkori divatot követte: teniszezett, síelt, s természetesen egy idő után belekóstolt az autóversenyzésbe is. Ő és testvére, Miklós a harmincas évek második felében jelent meg a pályákon. Dégi birtokuk jövedelméből szinte bármilyen autóra futotta. Kezdetben egyszerű Forddal próbálkoztak, 1937-re azonban megérett a döntés: olyan járműre van szükség, amellyel Hartmann László nyomába eredhetnek, s amellyel a nemzetközi színtéren is versenyképesek lehetnek.
Így került a képbe egy Maserati 8CM-3000. A 3015-ös alváz- és motorszámú monopostót 1934-ben vásárolta a svájci Louis Braillard, aki nővére finanszírozásával megalapította az Écurie Braillard nevű csapatot. Braillard mellett Benoit Falchetto volt a másik pilóta, aki 1934 szeptemberében a Montlhéryi Nagydíjon első helyen futott be, majd a szintén Franciaországban megrendezett Ventoux-hegyi versenyen harmadik lett.
Az 1935-ös évad során Braillard – vélhetően családi nyomásra – már nem indult versenyeken, s a 3015-ös Robert Brunet tulajdonába került, aki bevásárolta magát a Braillard-csapatba. Brunet összesen egy ötödik helyre volt képes.
1937. tavaszán Festetics megvásárolta a három éves, de egyáltalán nem elhasznált Maserati 8CM-et. A nemzeti elkötelezettségű fiatalember piros–fehér–zöldre fényezte a versenyautót. 1937. áprilistól augusztusig különböző nemzetközi GP-futamokon indult, ám vagy nem ért célba, vagy valahol a középmezőnyben végzett. 1937 nyarától hazai pályákon villogott a háromliteres monstrummal, a Gömbös Gyula-emlékversenyen, a Dobogókőnél megrendezett hegyi versenyen és a gyóni rekordnapon is figyelemre méltóan szerepelt.
1938-ban a Maserati megjelent a Budapesti Nemzetközi Automobil-kiállításon. Festetics Ernő azonban ekkorra már megunta a küzdelmet a kezes báránynak egyáltalán nem nevezhető versenyautóval, s egy divatosabb (de szerényebb) BMW 328-ra tért át. A családi istállóban ezenkívül szerepelt Alfa Romeo és egy még kisebb, filigrán BMW 319 is.
A korabeli szaklapok szerint Wilheim Sándor vette meg a Maseratit, ám sokkal valószínűbb, hogy a Festetics család autóinak karbantartásával foglalkozó autószerelő néha használhatta a versenygépet. 1939. szeptemberére írták ki Belgrádban az I. Nemzetközi Automobilversenyt. Az indulók listáján feltűnt Wilheim is a Maseratival, ám a második világháború kitörése miatt végül nem állt rajthoz.
1942-ben gróf Festetics Ernőről azt írták az újságok, hogy felhagyott az autóversenyzéssel. Két évvel később Ernő és Miklós is elhagyta az országot, autóik azonban itt maradtak. A háború után lassan előkerültek a megmaradt sport- és versenygépek, néhány Bugatti, BMW 328, Alfa Romeo. Az 1945–48 között megrendezett versenyeken ezek a megmaradt kocsik domináltak a versenyeken. A Várban, a Népligetben és másutt megrendezett futamokon az 1920-as és 1930-as évek járművei köröztek. Mintha megállt volna az idő...
Hartmann Maseratijai
Festetics Ernő mellett legeredményesebb nagydíjversenyzőnk, Hartmann László is használt Maseratikat. 1930-ban Bugattival kezdte nemzetközi pályafutását, az 1935-ös évad során váltott, s egy kölcsönbe kapott Maserati 8CM-mel indult, amelyet sokan összetévesztenek a Festetics-féle Maseratival.
Hartmann a Tunéziai Nagydíjon hetedik lett, majd rajthoz állt az AVUS, az Eifel, a chimay-i és a comminges-i pályákon megrendezett futamokon, utóbbin harmadik helyen futott be. Hazatérve a Dobogókői Hegyi Versenyen két kategóriában is első helyezést ért el. A gyóni rekordnapon több sebességi rekordot állított fel.
Tehetségére felfigyelt a Maserati gyár, s 1936-ban több futamra benevezték egy Maserati 6CM-mel. Hartmann ugyanezzel a monopostóval jelent meg az 1936-os Magyar Nagydíjon, ahol hetedik helyen végzett. Utóbbi rendezvény alig egy héttel az Eifelrennen után került sorra, így az edzéseken Hartmann még a német verseny rajtszámát viselte.
Az 1937-es évadra a Maserati egy korábban Tazio Nuvolari által használt 6C/34-et adott, amelyet Hartmann piros– fehér–zöldre festett. Az AVUS pályán rendezett Német Nagydíjon hatodik lett, csak a sokkal jobban támogatott gyári pilóták tudták legyőzni. Hartmann ekkor már befutott versenyzőnek számított: a Maserati több futamon is félhivatalos csapattagként szerepeltette, s fizetést is adott neki a versenyzésért.
A Mercedes-Benz és az Auto-Union Ezüstnyilaival szemben nem sok esélye volt, ezért a hatalmas 6C/34 mellé beszerzett egy kisebb, másfél literes 4CM versenyautót is. Vett még egy 2,5 literes motort, így hegyi futamokon is versenyképes maradt.
Hartmann László 1938. május 16-án a Tripoli Nagydíjon szenvedett halálos balesetet.
Kompresszor helyett karburátor
A Festetics család autói Dégett, a családi birtokon vészelték át a háborús időszakot, s Wilheim Sándor úgy döntött, hogy a hatalmas Maserati helyett inkább a BMW-vel jelenik meg a futamokon. Úgy tűnik, az olasz kocsival csupán egy-két alkalommal tett néhány próbakört. Az Autó–Motor Sport 1947. április 1-jei számában arról írtak, hogy Wilheim az amerikai Indy 500 futamra készül, ám a cikk megjelenésének időpontja azt sugallja, hogy csupán áprilisi tréfáról volt szó.
Az autóversenyzés eközben egyre inkább háttérbe szorult, a pártvezetés inkább a motorkerékpár-sportot propagálta s tette tömegsporttá. A negyvenes évek végén a régi kocsik eltűntek, volt, amelyiket elrejtették, másokat alkatrészekre szedtek. Utóbbiak a kibontakozó versenyautó-építési mozgalomnak adták fontosabb elemeiket.
A Maserati szerencsére elkerülte ezt a sorsot, s 1955-ben visszatért a versenypályákra. A IV. Számú Autójavító Vállalat párttitkára, Széles Tibor, aki az 1954-es szezont egy Aero Minor-motoros törpe-versenyautóval szenvedte végig, a következő évadra valamilyen erősebb gépet szeretett volna. Ekkor került elő az időközben vélhetően államosított Maserati. A szabályok miatt kompresszorától megfosztott jármű 1955. augusztusában a tihanyi gyorsasági versenyen jelent meg, majd a budaörsi háromszögben megrendezett gyorsasági futamon is bezsebelt egy első helyet. Wimmer András, aki a III. Számú Autójavítóban épített BMW 328-alapú versenyautóval korábban uralta a mezőnyt, nem tudta felvenni a versenyt a hatalmas versenygéppel.
Charles Akli, azaz Akli Károly 1955 őszén került a IV. Számú Autójavítóhoz. Barátjával együtt első munkájuk a Maserati karbantartása volt. Emlékei szerint igencsak rossz bőrben volt az autó. A kompresszor helyett négy útlagos Solex-karburátor segítette a motor működését. Meg kellett hegeszteni a repedt hengerfejet, át kellett nézni a váltót, a dörzstárcsás lengéscsillapítókat, a bovdennel működő fékeket – gyakorlatilag mindent.
Tragédia Fehérváron
Az 1956-os évadot a Maserati a körülményekhez képest jó állapotban várta. Széles Tibor meg is nyerte vele a bajnokságot. 1957-re hasonló elánnal készült, de augusztusban Székesfehérváron egy versenyen összeütközött a Kozma Ferenc által vezetett „Kis Hármassal”, a Maserati kereke leszakadt, s a nézők közé csapódott. Visszaemlékezések szerint pont a helyi szovjet városparancsnok gyermekét találta el. A halálos baleset ellenére is elindulhatott az autó a hátralevő két bajnoki futamon, majd 1958 nyarán a Városligetben megrendezett nagydíjon is leiskolázta a hazai és nemzetközi mezőnyt. Ezzel ért véget a monoposto versenypályafutása.
Hosszú ideig a Röppentyű utcai használtautó-telepen kornyadozott. 1961-ben vásárolta meg az esztergomi Áfész egyik sofőrje, a versenyzéssel is foglalkozó Szőcs Lajos. Visszaemlékezések szerint át szerette volna alakítani, ám végül lemondott tervéről, s beállította a járművet nagymarosi nyaralójába.
Az 1970-es évek elején Szőcs úgy döntött, megválik a Maseratitól. A jármű Lippai Jánoshoz, az egyik legelső hazai gyűjtőhöz került, aki rózsaszínre fényezte, majd szétszedte. 1983-ban ismét gazdát cserélt a kocsi. Új tulajdonosa, Varga Jenő felújíttatta a viharvert szerkezetet, amelyről már hiányzott a kompresszor, s egy Tatrára való Solex-karburátorszettet adtak hozzá. Harmath Imre feladata lett a karosszéria helyreállítása, a motort Sárvári Zoltán újította fel.
„A főtengelyt korábban félreköszörülték, a lendkerék ütött. Mivel azonban 80 milliméterrel hosszabb, mint egy ZIL-é, akárhol nem lehetett köszörültetni. Kőbányán egy kisiparos tudta megcsinálni, neki volt olyan hosszú vonalfúrója is, amellyel a csapágyfészkeket vonalba tudtuk hozni” – idézte a restaurálás nehézségeit Sárvári Zoltán.
A helyreállítás során szükség lett néhány módosításra. „Az eredeti, vaslemezből készült benzintartály rossz állapotban volt, tartottunk tőle, ezért a karosszériába egy kisebb, rejtett tankot szerkesztettünk. Nincsenek tömítések a főtengelyen, csak visszacsapó gyűrűk, ezért a motor alá alumíniumtepsit készítettünk, amelyben összegyűlhetett az olaj. Tettünk rá leeresztő csavart, és a veteránfutamok után mindig leengedtük az elfolyt kenőanyagot.”
Sárvári Zoltán nagyon élvezte a próbaköröket: „Gyakorlat nélkül nem könnyű a Maserati vezetése. A vezető lába között van a váltókar, balra a kuplung, jobbra pedig egy hatalmas fékpedál, amelynek a jobb sarka ki van vágva, és ott a gázpedál. Menet közben a sofőr az olajtartályon ül, a háta mögött a benzintank. Mentem vele 200 felett, s meglepő módon nem volt félelmetes érzés. Ahogy kívülről nézzük a kerekeket, rettenetes, de jó az úttartás, hatásosak a dörzs-lengéscsillapítók. Sokat hallottunk arról, hogy a nagy fékdobok könnyen törnek, ez mindig a fejemben volt. A kocsi oldalán lévő fékkar nem a kézifék, nincs racsnija. Kézzel jobban lehet adagolni a fékerőt, ezért az a finom fékezéshez kell. Ha csak leheletnyi lassítás szükséges, a vezető kinyúl és meghúzza.”
Kis típustörténet
Alfieri, Bindo, Carlo, Ettore és Ernesto Maserati 1926-ban építette első versenyautóját. A testvérek közül Alfieri volt a legtehetségesebb mérnök. Tragikusan fiatalon, 1932-ben hunyt el. Halála előtt két új motor terveit tudta befejezni, ezek közül a nyolchengeres, háromliteres motor ideális volt a nagydíj-versenyautókba. Egy Roots-kompresszor segítségével 280 lóerő teljesítményt sikerült elérni. Az új motort hagyományos létravázba építették be. A lengőtengelyekkel és laprugókkal konstruált felfüggesztés és a hidraulikus rásegítésű, hatalmas dobfékek is megfeleltek a korszak elvárásainak, azonban a váz a motor ereje miatt össze-vissza csavarodott.
Tazio Nuvolari, aki 1932-ben összeveszett az Alfa Romeóval, az 1933-as évadra a Maseratihoz csatlakozott. Az ő iránymutatása alapján kijavították a 8CM alvázának gyermekbetegségeit. 1933-ban a Belga Nagydíjon Nuvolari mutatta be az új típust, s rögvest győzelemmel távozott. Noha az alulfinanszírozott Maserati nem tudta tartani a lépést a jól eleresztett Alfa Romeo, Mercedes-Benz és Auto-Union csapattal, a privát versenyzők számára a 8CM remek választásnak bizonyult.
1933–1935 között összesen 18 darab 8CM készült, közülük jelenleg nyolc holléte ismert.
Újra pályán
Veterános cikkek
Az imént olvasott cikkekhez hasonlókat tucatjával talál a frissen megjelent Veterán Autó és Motorban is. Keresse a magazint az újságárusoknál, benzinkutaknál! Régebbi, nyomtatott számok megrendelhetők a magazin honlapján, a veteran.hu címen.
1986. tavaszára készült el a Maserati. Tabányi Sándor visszaemlékezése szerint zuhogó esőben került sor az első nyilvános futására Kecskeméten, a gokartpályán. Ezt követte az első Formula–1-es Magyar Nagydíj, ahol a Veterán Autó és Motor 2011. novemberi számában bemutatott, Esterházy-féle Bugatti alapjaira épített versenyautó mellett a Maserati is megtett néhány kört az ámuló közönség örömére. A büszke tulajdonos, Varga Jenő ült a kormány mögött.
„Első fokozatban százat kell mennie, mondta nekem Széles Tibor. A Ringen sokáig harmadikban mentem egy Csehszlovákiából érkezett 328-as BMW után. Amikor észrevettem, hogy még van egy fokozatom, otthagytam. Az egyenesben 180 körüli tempót mértek, állítólag a mai napig én tartom a Hungaroringen a veterán autók körrekordját. Aztán amikor a célegyenes végi kanyarban majdnem felborultam, visszavettem a tempóból. A bovdenes dobfékekkel nehéz volt megállni" - emlékszik vissza.
A Maserati megfordult az 1987-es Tavaszi Fesztiválon és néhány más rendezvényen, majd 1993-ban Varga Jenő beállította háza teraszára. Éveken át gyönyörködött a versenyautóban, 2007-ben azonban megvált tőle, s egy svájci gyűjtő, Kurt Häsler lett az új gazda. Ő az 1937-es állapotot állította helyre, még a piros–fehér–zöld fényezést is visszahozta. 2009-re ismét régi fényében tündökölt a versenygép, amely több külföldi oldtimer-verseny után 2011 szeptemberében egy hétvégére visszatért Magyarországra.
A cikk összeállításában nyújtott segítségért a szerző köszöni Varga Jenő, Pereszlényi Miklós, Tabányi Sándor, Temesváry György, Sárvári Zoltán, Eszterváry Ervin, Burányi Gyula, Farnadi Zsolt és Kurt Häsler segítségét.
Műszaki adat
Motor. Folyadékhűtéses, soros nyolchengeres, vasöntvény hengertömb és hengerfej. Furat 69 mm, löket 100 mm, összlökettérfogat 2992 cm³. Két felül fekvő vezértengely fogaskerék-hajtással, hengerenként két szelep. Weber 55AS1 karburátor, Roots-kompresszor, mágnesgyújtás. Sűrítés 5,6. Legnagyobb teljesítmény 280 LE, 5800/min. Száraz karteres kenés, két olajpumpa fogaskerekes hajtással.
Erőátvitel. Egytárcsás, száraz tengelykapcsoló, négyfokozatú, tolókerekes, szinkronizálatlan váltómű.
Felépítés. Orrmotor, hátsókerék-hajtás. Acélidomokból hegesztett alváz, alumíniumlemezekből préselt karosszéria. Együléses felépítmény. Elöl merev tengely, hátul lengőkaros felfüggesztés, elöl–hátul félelliptikus laprugók, dörzs-lengéscsillapítók. Szimplex dobfékek huzalos (mechanikus) működtetéssel.
Méretek, tömeg. Hosszúság 3850 mm, szélesség 1570 mm, magasság 1200 mm. Tengelytáv 2570 mm, nyomtáv elöl 1330 mm, hátul 1300 mm. Száraz tömeg 750 kg. Az üzemanyagtartály befogadóképessége 150 liter. Gumiméret 5,50x19/6x19.
Menetteljesítmények. Legnagyobb sebesség 270 km/h. Átlagos tüzelőanyag-fogyasztás 50 l/100 km.