Por és homok hajtotta gépek
Tragikomikus autózás Marokkóban
Utoljára Kubában láttam ekkora roncstengert mozgásban az utakon. A vezetési stílus is hasonló, ami az agresszív káoszcsinálás és az önfeledt krúzolás fura keveréke.
Szinte vadonatúj Mercedes-kisbusz várt bennünket a Menara reptéren. Nagy volt a lábtér, tűrhetőre temperálták az utasteret. Jó utunk lesz a szállóig, gondoltam, majd sofőrünk hetvenes tempóban elcikázott a vonalkódos kiengedőkapuig, ahol egy milliméterrel elvétve a hasonló sebességgel a sorompóra vetődő, más kisbuszokat, olyat fékezett, hogy elgörbítettem a kapaszkodót. Hűha. A húszperces úton harmincszor próbált a kétsávos úton saját, középső sávot létesíteni a zúgó autók között, a duda és a fénykürt intenzív használatával. Kábé ugyanennyi helyzetben nem adta meg az elsőbbséget, s a vicc, hogy különféle daciás és egyéb ekék minket is le akartak lökni közben. Ebben fogunk mi vezetni?
Csupán egy napot töltöttünk Marokkóban, de azt végigautóztuk. Jártunk Marrákes csúcsforgalmában, a tükörsima aszfaltot bombatölcsérszerű kráterekből kirajzolt felületű szakaszokkal váltó, szegény vidéken. Felhajtottunk az Atlasz csodás szerpentinjein, amelyek festőiségben az Alpokkal, útminőségben a Hold sötét oldalával vetekednek. Teát ittunk egy berber házban, pontosabban annak a tetején, majd a száz kilométeres körzetben autómentes övezetnek nyilvánítható, évezredekkel ezelőttről itt ragadt tájról óvatosan visszadiffundáltunk az arab civilizációba. A száguldás élményéért térden állva könyörgő Porschéinkkel megpróbáltuk felvenni a helyi forgalom lassú, mégis agresszív ritmusát. A németek két autót tettek fejre, az angolok majdnem leestek a hegyről. Mi magyarok viszont csak próbáltuk visszaragasztani a leszakadt pofánkat, mert Marokkóban autózni nagyon nem evilági élmény...
Marrákes belső negyedeiben gyönyörűen felfestik a sávokat, néhol még az aszfalt is tükörsima kilométereken át, de az autósok nem értik ezeket a jeleket. Rendszerint három sávban hajtanak a két felfestett szétfeszítésével, akkor is furakodnak, amikor sehova nem tudnak menni a többiek. Ilyenkor van ugyan dudálás - sokszor épp a szabálytalankodó, agresszív fél részéről -, de vöröslő fejeket nem láttam (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Gondolom, valamikor az ötvenes években gyárthatták ezt a Ford teherautót, ami vígan szolgál. De nem csak ez az egy, van belőlük számtalan, mindenfelé (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Ahány kerék, annyifelé áll mind, részben a Patrolon, részben a vontatott kompresszoron. És mi van, ha berugózik? Hátsó lámpára ne számíts, az utánfutó már nem is emlékszik rá, hol hordta, a Patrolét eltakarja egy masszív keret (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Elég sokszor a világ végén érzed magad, még egy Porsche Macannal is. Pontosabban, egy Porsche Macannal pláne (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Soha a büdös életben nem láttam még annyi 123-as Mercedest, mint Marokkóban. Ennyit talán nem is gyártottak összesen Stuttgartban, jó részük talán replika. És értetetlen módon mindnek vajpuhán, füstmentesen jár a motorja, bármilyen magyar oldtimeres megirigyelné, ahogy purrognak (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
A marokkói Sipos Zoltán utca. A Mercedes W123 és 209-es furgonok, valamint a Peugeot 505-ök és az újkori Daciák után talán a legelterjedtebb autó a második szériás Transit (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Fogytán van már az elpusztíthatatlannak hitt Peugeot 504-kontingens. Viszont a nagyon is elpusztítható Renault 18-ból meglepően sok fut még, igaz, kicsit nehéz már őket felismerni (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Jó kis országút az Atlaszban. Ideális csapatós szakasz lenne, de az aszfalt minősége és szélessége annyira változó, hogy életveszélyes gyorsan veretni itt (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Ez vajon a menetrend szerinti távolsági busz? Mindenesetre elvisz mindent, csomagot, embert. Amikor mögéjük értünk, mutattam az övem kihúzásával - nyista biztonság? Mire visszamutogattak - jó messze látnak hátra és előre, fel tudnak készülni a balesetre... (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Annyira nincs forgalom a hegyekben, hogy az átfolyó javításához kivezényelt csapatszállító Transitot odaparkolták középre. Amikor odaérkeztünk, el kellett állniuk vele, hogy elférjünk, arra a rövid időre kioldották a kéziféket. Igen, jól látják, igazi marokkói kézifék volt az, a kő ott, félrerúgva, jobbra (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Egy berber falu valahol a hegyekben. Itt kétezer éve megállt az idő, a helyiek is csak abból veszik észre, hogy múlik, hogy mostanában már nem darócruhában járnak, hanem segélyszállítmányi színesben. Itt dekkoltunk vagy másfél órát, az alatt a mi Porschéinken kívül egyetlen autót nem láttunk (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Alkalmi teázónk egy berber lakás tetején. Körben a szobák, középen az átrium, ahol szintén ruhák száradnak, mint a faluban szinte mindenütt - a falakon, a köveken, a gazokra terítve, kötélen. Lehet, hogy az egész település egy bérmosoda? (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
A távolba tekintesz, és az Alpokban érzed magad. Közelre nézel, és a bronzkorszakban jársz. Aki itt él, annak az apja, a nagyapja, a dédapja is így élt, ha pedig úgy dönt, világot lát, elgyalogol kétnapnyi járóföldre, ahol ugyanilyen falvakat talál. Csak a parabolaantenna repesztgeti az ősi életforma fundamentumát - gondolom, el se hiszik, amit a színes doboz mutat (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Igen, a szürke kőgörgeteg maga a falu. A hely egyébként nagyon hasonlít a kizárólag hágókon át megközelíthető, Dolomitok-beli motorosparadicsomra, Arabbára, azzal a kivétellel, hogy az épületek nagyon mások. Igazából tudnék még kivételeket, de ne szaporítsuk a szót (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Ez nem aszfalt, csak kavics. Vagy egy órán át ilyen tájon autóztunk az Atlasz lábához közeledve, emberi életnek nyomát se láttuk. Aztán még ezt az útszerűséget is elhagytuk (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Az Atlasz irányából, a berberek lakta területet elhagyva, ismét az arab civilizációhoz közeledve, felbukkantak megint az autók. Nem akartam hinni a szememnek, de az első harminc autóból pontosan harminc hetvenes évekbeli, agyonlakatolt, agyonmatricázott Mercedes-Benz 209-es (vagy annak valamilyen rokona) furgon volt, bizonyítva, hogy ezek a járművek tényleg mindent túlélnek (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Még a falvakban is brutális volt a 209 D-túlsúly. Egyszerűen nem értem, de valahogy mind füstmentesen, szép hangon járt, még emelkedőn tolva is, pedig egyik-másik rettenetes állapotban volt közülük (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Még sűrűbben lakott területekre érve előbukkantak a nagyobb teherautók, jellegzetes, harmadik világbeli díszítésektől rogyadozva. Kíváncsi vagyok, hogy Marokkóban van-e megfelelője annak a jelzőnek, amit a japánok az ilyen teherkocsikra használnak: "deko-tora" (DECOrated TRUck) (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Pöpec fényezőműhely az egyik városban, egyszerre három autó is áll a soron. El sem merem képzelni, elkészültük után milyen gyönyörűségek lesznek belőlük (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Művészien rohadó, széthordott Renault R4-es roncs a határban (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Ki nem találják, mi ez. A fürdőszoba kézmosója azon a helyen, ahol hevenyészetten felütött, napfénytől védő sátorponyvák alatt ebédeltünk. A kis kiöntőben tiszta víz, a nagyban egy kis tároló, benne szappan, alatta a szennyvíz lotyog. Szép, nem? (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Nehéz ennél jellegzetesebb fotót lőni a marrákesi forgalomról éjszaka. Itt épp egy benzines 123-as Merci előz egy dízelesített 126-ost, hogy még zavarosabb legyen a helyi autóhasználatról kialakult kép a fejünkben (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Te meg hogy kerültél ide? Szürreális látvány ilyen finom technikát tetten érni Marrákes úthálózatának poros arénájában. Honda Integra Type-R, láthatóan megbecsült állapotban, használatban (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
Mindent elborítanak a 123-as szedánok - de kombit egy szálat nem láttam. Itt-ott akad egy 124-es, de az már kényes technika, nem bírja annyira a port. Pedig ma már nincs jó utánpótlás Európából, a 123-asok ára egyre feljebb mászik, kénytelenek lesznek az olcsó 124-esre átszokni (Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar)
