Nincs pofám így meghirdetni, mert az öv miatt balesetveszélyes, az adagoló miatt meg már egy közepesen hosszú leállítás után is pokoli nehéz beindítani. Szerelnem kell, nincs menekvés.
Sose megy semmi úgy, ahogy gondolja az ember, magyarán: a kutya minden nap szarik egyet. Ha öreg autód van, akkor hármat is. Itt van például Vasfog, az öreg totalcaros Volvo, amit ezen a héten akartam áruba bocsátani, de nem lehet. Még nem.
Sok olcsó, öreg, használt autóm volt már az életben, aki mozog ebben a műfajban, az pedig tudja: ha valami egyszerre olcsó és régi, annak mindig van egy rakás baja. Nincs kivétel. Leesik a napellenző, kicsit melegen jár a motor, nem működik a jobb hátsó kilincs, a spricni, hiányzik a hátsó kipufogódob, ismerik. Most nem a Volvóról beszélek, azoknak pont ezek a bajai nincsenek. Van neki elég más. Sajnos újak is.
Márpedig az eddigi talán negyven autóm közül egyet sem adtam el úgy (legalábbis a forgalomban levőket), hogy legalább az emberi léptékkel kijavítható, az azonnali használatot befolyásoló hibákat ki ne javítsam. A Volvo sem lesz kivétel, amíg a frissen előjött hidegindítási hibáját és a régóta rakoncátlankodó jobb első biztonsági övet meg nem csinálom, nem eladó.
A kettő közül az előbbi a nagyobb baj, mert azt én otthon nem tudom kigyomlálni. Az adagoló a ludas ugyanis, valahol elereszti a nyomást, ha akár csak fél napot áll az autó. Ennek már régóta meglevő előjele volt az öt hengerrel indulás (a VW LT-motor ugyanis hathengeres), de nem zavart túlzottan, mert kábé tizenöt-húsz másodpercnyi füstölés után megjött mind a hat, s utána már egész nap szinte izzítás nélkül, pöcc-röff zúgott a hat henger, akár több óra állás után is. Most ez megváltozott.
A fényezéses leállítás után tűnt föl először, hogy milyen nehezen indul a Vasfog. Egy csomót kellett krenkölnöm, amikor újraélesztettem. Akkor úgy gondoltam, valami történt motormosásnál (bár ez egy dízel, nem tudom, miért kéne bárminek történnie), lehet, hogy a ferde garázsfeljárón való parkolást nem szereti. De végül beindult, kiálltam. Aztán rájöttem: a probléma vízszintesen, motormosás nélkül is fennáll.
Onnantól, ha a Vasfog állt egy-két napot (márpedig hétvégén azért csak-csak elővesszük a Bianchit, néha megjáratom a Foltost, nehogy berozsdásodjanak a csigolyái), hosszas tekerés után indult csak be. Egyik hétfőn már oda jutottam, hogy elkezdtem gyanakodni a Mercedes-izzítódobozra, ezért elővettem a hónapok óta nem használt bikakábel-darabot a csomagtartóból és megpróbáltam direktben izzítani. Semmi változás, tekert az önindító, nem pöccent a motor. Végül finom gázrugdalásra mégis hirtelen elkapta. Az elmélet: ha addig is lett volna gázolaj a rendszerben, óriási füstnek kellett volna kiömlenie a kipufogón. De semmi, úgy indult, mint bármikor máskor, kis pamacs, majd száraz, mechanikus purrogás. Tehát nem kap nyálat.
Azóta arra is rájöttem, hol szökik el a nyomás. Az adagoló oldalába csatlakozik egy állítókar, ami a bemelegedés függvényében tekeri le az alapjáratot, ha jól veszem ki a Bosch VE rajzaiból. Nos, ott csepeg a gázolaj, nem is kicsit.
Miután egy éjszakán át Bosch-adagoló szervizkönyveket, robbantott ábrákat és YouTube-tutorialeket bújtam a neten, eldöntöttem – nem akarok én ebbe belenyúlni. Felhívtam Kareszt, elmondtam neki, mi van, ő is óva intett a házi piszkálástól - „te Csik” - hallottam hogy serceg egyet a cigi parazsa, ahogy szippant rajta egyet – „ezt le kell venni, elvinni adagolóshoz, ott lehet csak kicserélni, tudod, hogy én nem ijedek meg egy kis trükkös javítástól, de ez nem olyan”. Oké, tehát vinnem kell Vasfogat Viszre, ez van. Mindegy, úgyis esedékes az olajcsere, valami 7500-nál jár benne a kilométer, legalább frissen szervizelve adom el. Nem gondolták volna, ugye a projekt elején, hogy ennyi megy majd bele? És ebből csak 2700 kilcsi volt az esseni túra...
Oké, ez egy. A másik az öv. Az eredetije állandóan kiugrott, Dani úgy csinálta végig az esseni túra első pár száz kilométerét, aztán kidolgoztam egy módszert, hogy hirtelen bevágással be lehetett kattintani, aztán már szét nem akart jönni, olyankor oldalra kellett feszíteni, s kicsit megrángatni. De ez nem megy, az istenit, ez mégiscsak az öv.
Aztán Bizják Gabi hozott nekem egy jó csatot, ezzel egyforma lett a két oldal. Majdnem. Beszereltem, bedugtam, azonnal bekattant, szuper. Megnyomtam, kiugrott. Isteni, egy probléma megoldva. Aztán amikor anyukám ült be az ülésre, és bemutattam egy átlagosnál vehemensebb lassítást, ez is szétugrott. Hohó, mégsem jó az övcsat? Onnantól már tudtam, hogy ezzel még lesz dolgom.
Megnéztem a két fütyit, rájöttem, nem egyformák. Mi van? Egyiken szögletes az egyetlen lyuk (a vezetőé), a másikon két lyuk van, egyik kerek, a másik lóversenypálya alakú (az anyósülésé). Na, utóbbi a nem jó, az szétugrik. Nekiálltam Dremellel előállítani a szögletes lyukat. Ezt úgy lehet, hogy jobb egyre kiviszel egy hosszabbítót, összerakod a Dremelt egy kis köszörűvéggel, bedugod, beülsz, magad elé veszel egy plédet, hogy a fémpor oda hulljon, valamint a csatot, és vagy bő háromnegyed órát gyilkolod a munkadarabot, mert rohadt kemény.
Amikor azt hiszed, megvan a forma, próbálsz egy csattintást, semmi. Aztán ötödszörre, amikor a Dremel már izzott a kezemben, sikerült bekattintanom. Szuperül, máshogy is kattant, mint előtte. Mint a bilincs. Kinyitni sem lehetett. Ott ültem a háromszáz fokos autóban és nem tudtam kiszállni – fényképezőgép sajnos nem volt nálam, így a káröröm csak verbális élményként marad meg az olvasóknak.
Mivel a jobb egyes öv csévélődobja sose engedett túl sokat, anyukám például már limitre húzta ki maga előtt, ezért én is csak rejtett szabadulóművészi képességeimet felfedezve, majd azokat kihasználva tudtam kimászni. Basszus, túl jó lett.
Itt az út vége, innentől csak a korrekt megoldás játszik, amit amúgy is az elejétől kellett volna. Ki kell cserélni a teljes övet. Így történt, hogy bár egészen máshogy terveztem a napomat, a vasárnap délelőttömet a Volvóban és mellette főve, az utcán töltöttem. Ez nem állólámpás Merci, amiből tíz perc alatt kint van az egész rendszer, itt van vagy ötezer burkolat, Göteborgban baromira nem gondolták komolyan, hogy az övet bárki ki akarja venni majd valaha innen az autó életében. Persze, azt se gondolták, hogy 31 év múlva ez a kocsi még az aszfaltot tapodja majd.
B oszlop burkolat, küszöbburkolat, könyöklőrész, ülés élén a tartó, ennek mind ki kellett jönnie. Majd az övcsavarok, amelyek közül a B oszlopi alsó kiváltképp hozzáférhetetlen az ülés padlóban levő emelvényétől, de egy hajtószár-csuklóval végül megoldottam.
A kocsi jövő hétfőn megy Viszre, én viszont előtte még csütörtökön Goodwoodba, Lord March és az ő Veuve Cliquot pezsgőspohár-armadája vár a szmokingos partin – ahhhh, hogyan is kell affektálni írásban? Bár inkább szerelném végre a bármimet otthon. De a Festival biztos jó lesz, arra izgulok.
Mindenesetre nekem szerdán legkésőbb be kell szerelnem az övet, addig valahonnan kell vennem egy jobbos szettet, 740-es, első szériás Volvóba valót. Valakinek nincs ötlete, hogy Budapesten hol találok könnyen és gyorsan ilyet, ahol munkából hazafelé menet meg tudom venni?
A cikk után kommentelni is lehet, ha így tennének, kérem, görgessenek a lap legaljára, az ajánlódobozokon túlra.
