Ugye megmondtuk?!

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán azért sem, mert igazából nem volt konkrét eleje, de vége nincs ennek a történetnek. Olyan régen vetődött fel először, hogy közben el is felejtettük igazából, de rémlik valami, hogy még tavasszal talán (elég hideg volt) mentünk el először a helyszínre és megbeszéltük a Hungexpóval, hogy ezt a dolgot nem eresztjük, mert aránylag jól működik a dolog, és jobb helyszín a Parkoló Parádéra nincs Budapesten belül.

Aztán hogy hol és mikor jött képbe a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat, na, azt nem tudja tán megmondani senki. Illetve hoppá, most jut eszembe, hogy már a Hungexpóra is úgy mentünk ki, hogy tudtuk, ott majd nyáron akarunk valamit az árkádsor alatt. Látják, ekkora a kavarodás a fejemben, de nézzék el, mert az utóbbi időben bizony sem nekem, sem a többi bolondnak, akikkel együtt a Totalcar/Totalbike-ot csináljuk, nem volt sok pihenésben részünk.

Temérdek sajtóút, szabadságolások miatti többletmunka, laptervezés-szervezés és mindeközben görgetni kell a közösségi életet, hiszen senki másnak nincs ilyen, és ha létezik dolog, amit fontosnak tartunk, akkor az az olvasókkal való kapcsolattartás. Személyes kapcsolattartás. Mert bármennyire is furakodik be életünkbe a Facebook, de tudjuk jól, hogy egy baráti vállonveregetésnek, jó kis vitának egy pofa sör mellett nincs párja.

Úgyhogy a nagy rohanásban, a 24 órás robogóverseny, két COTY-út, forgatás és találkozó-szervezés közben mellesleg összehoztunk egy olyan bulit, amilyet soha nem gondoltuk volna, hogy sikerül. Úgy mászkáltunk ott, mint Alice Csodaországban plusz az idióta vigyor az arcunkon, csak lestünk és bámultunk, Csikóssal egymásnak mondtuk a nemhittemvolnákat és tényleg elképzelhetetlennek tartottuk még délután hat órakor, hogy ennyien eljönnek a mi kis mozgó kiállításunkra.

Ráadásul nem is az volt a legmegdöbbentőbb, hogy mennyien jöttek el, hanem hogy kik! Ilyen kulturált, normális és barátságos tömeget talán hetven éve nem látott ez az ország.

Senki nem üvöltözik vagy gajdol részegen, nem bömbölteti a zenét és nem dobja a szemetet a földre. Ellenben amott andalogva sétálgatnak a gyerekes családok, emitt két egymást támogató nyugdíjas néni nézi az MGB-t és ahová nézek, csupa mosoly és jókedv mindenki.

Igen, tudjuk min kell javítani, tudjuk, hogy le kell lassítani az autókat a közlekedőfolyosóban, de azt, hogy a Jóistennek is tetszett ez a darab vegytiszta örömszerzés, mutatja az is, hogy autó és ember nem sérült, vita nem volt semmiből és mindenki boldogan csevegve ment haza. Régi és új barátok, ismeretlenek jönnek és köszönik.

A gyerekek nevében, a saját nevükben, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy sikerült olyan remek embereket partnerünkké választani erre a rövid időre, akikben nem kellett csalódnunk: azokat, akik elhozták féltett autóikat és ezt a féltést sokszor sutba dobva mutatták meg minden érdeklődőnek, hogy milyen csodás dolog is az automobil. Valamint azt, hogy ez a szenvedély nem szabad, hogy szegregáljon, ellenben összekössön mindenkit, hiszen mindegy, mi az a gép, amit feltétlenül imád. Itt mindenki talált magának érdekességet, és jó volt látni, hogy a tulajdonosok egymás között is megosztják tapasztalataikat és elismerik a másik munkáját. Ebben a gyűlöletre és ellentétekre épült mai Magyarországon nagyon kevés példa akad.

Imádtuk. Imádtunk titeket és mindenkit, aki eljött és jó fej volt. Jó emberek, jó helyen, jó autókkal, ilyen volt a Totalcar a Múzeumok Éjszakáján. Fogadják szeretettel Rézmányi Balázs, dr.Toldy Miklós és Tóth András képeit. Talán visszaadnak valamit a csodálatos estéből.

Köszönjük mindenkinek, kicsinek-nagynak, a Hungexpónak a helyet, a VT-Arrivának a buszt, ez remek volt!