Rulettkerék 2: kell egy gyors autó

Úgy találtuk ki a szerkesztőségben a Rulettkerék nevű vándorátkot, hogy veszünk egy autót, megtartjuk pár hónapig, jó gazdái leszünk, majd megint eladjuk. Aztán a mindenkori autó eladási árára rádobunk egy keveset, és így szépen lassan, kicsiket lépkedve gázolunk végig a magyar használtautó-piacon, miközben saját húsunkon tapasztaljuk, mit ad az embernek az adott árkategóriájú autó.

Aztán ahogy az lenni szokott, egyből az elején borult a terv, mivel Vasfogat, a Csikós heroikus erőfeszítései árán műemlékké nemesedett Volvót teljesen váratlanul úgy fellicitálták, hogy csak pislogtunk. Sosem mertük volna annyiért meghirdetni, amennyiért végül elkelt, de ártatlanok vagyunk, szabályos árverés volt.

Az átadás után elvonultunk a zen-szobába meditálni, és arra jutottunk, hogy felrúgjuk az első számú szabályunkat. Hiába kelt el Vasfog 333 333 forintért, nem ugorhatunk ekkorát. A terv az lett volna, hogy elpasszoljuk kis szerencsével úgy két kilóért, és rádobunk még egy ötvenest vagy százast. Sűrű az aljnövényzet a neppermurván, százötven és kettőötven, pláne háromötven között irgalmatlan nagy különbség van, nem hagyhatunk ki egy olyan ígéretes kategóriát, mint a negyedmilliós autó. Így aztán nem törődünk vele, mennyiért ment el a Volvo. Úgyis tutira rá fog menni a következő gépre is a vételár jókora része vagy egésze, esetleg még több. Kettőötvenért keresünk autót.

Nyilván baromság, mint minden ilyen gránitba karcolt összeghatár az autóvásárlásnál, hiszen az autótartás összköltsége az első kacér ötlettől az eladásig ebben a kategóriában jóval meghaladja a vételárat, és sokszor Zaporozsec helyett Volgába, Fiat helyett Maseratiba lehet ülni, ha rádob az ember még az elején egy ötvenest. Vagy évek alatt százezreket spórolni benzinen, javításokon, értékvesztésen, ha a vásárlásnál okosak vagyunk, és nem szorítjuk kifehéredett ujjakkal a dollárokat. De létezik olyan, akinél egyszerűen ennyi van a sublót mélyén, meg persze az átírás, és nincs játéktér. Ha eleresztenénk magunkat, és nem tartanánk vasfegyelemmel az összeghatárokat, különben sem tudnánk meg, milyen valójában a kettőötvenes kategória.

Hiszen mindenki tudja, hogy az adott összeghatár plusz egy ötvenesért mindig, egyszerűen mindig ott vannak a tuti vételek. De persze nem indulunk el megnézni, hiszen annyit nem tudunk kifizetni érte. Végül sosem tudjuk meg, miről maradtunk le, lehet, hogy két bal oldala van az autónak, de mentegetőzni úgy is jó lesz. Én is így fogok tenni. Később, ha kiderül, hogy egy menthetetlen romhalmazt újítottunk, mondhatjuk azt, hogy ennyiért egyszerűen nem volt jobb. Tudod, ha lett volna a zsebemben még egy ötvenes, meg tudtam volna venni a Superleggerát, de hát nem volt, így maradt ez.

Szóval kettőötven, nem dobunk rá egy forintot sem, nem ígérjük oda a hízót, de még egy kásás dinnyét sem. Ennyi a limit, cserébe vannak elvárásaink. Menni akarunk egy tíz perc alatti időt a Nürburgringen.

Igen, én is csapkodnám a térdem a röhögéstől. Időt menni egy kettőötvenes autóval pályán eleve nevetséges vállalkozás, nemhogy azon a húsz kilométeres hullámvasúton, amit Jackie Stewart Zöld Pokolnak nevezett. De egy férfinak legyenek céljai. Ha nem jön össze, nem fogunk kezünkbe temetett arccal a sarokban pityeregni, hiszen nyilvánvaló, hogy ez őrültség. Viszont mindent meg fogunk tenni, hogy összejöjjön, és ha sikerül, akkor szóljanak a fanfárok.

Az is világos, hogy nem úgy indulunk neki a köridőfaragásnak, ahogy megvesszük az autót. Még a Vasfogra is ráment vagy kétszázezer forint javításokra, gumira, ilyesmire, pedig ott első sorban az életben maradásért ment a küzdelem, illetve a végén egy kicsit a szépségért. Ennyit biztosan rá kell majd költeni a nürburgringi harcosra is. Ha csak négy használható gumit meg rendes fékbetéteket vennénk hozzá, az se kevés. De azt tervezzük, hogy a vételárhoz mérten reális kereteken belül nyúlunk a futóműhöz, ha úgy adódik, a motorhoz is. Ha már fejjel rohanunk a falnak, legalább felcsatolunk egy bilit.

Na de a Nürburgringen nem is lehet menni teljes kört, mondja a szakértő. Igaz. Az úgynevezett Touristenfahrt, ahogy ott a nyíltnapozást hívják, a bokszutcából indul és ott is végződik. Ezért találták ki a jaszkarizó youtube-huszárok a BTG-t, a Bridge to Gantry időt, ami a felhajtás utáni első hídtól a kiállás előtti felüljáróig tart. Elvileg persze tilos az időmérés, a képrögzítés pláne, hogy ne legyen a nyíltnapból versenyzés, de valahogy azért elkészültek azok a videók. Szóval tízperces BTG-re hajtunk, amiben van kihívás bőven, de nem lehetetlen.

A dízel AX-es srácnak például sikerült. Igaz, beletelt neki hét évbe, de összerakta a kört. Innentől persze csak szánalmas imitátorok vagyunk egy túlmotorizált akármivel, de azért tudni kell, hogy az az AX rendesen be volt reszelve. Meg különben is, a nagyokat másolni nem szégyen, és jó buli lesz, az már biztos.

Felszántjuk a netet, előkeressük a Google-cache legmélyéről is az autót, amit meg tudunk venni a keretből. Alkatrészeket vadászunk, használtan, olcsó forrásból, ahogy a kettőötvenes kategóriában szokás. És mindent dokumentálunk, a lehetőségekhez képest a legnagyobb precizitással.

Minden módosítás hatását lemérjük. Ha veszünk rá felnit, kilóra vesszük. Mármint úgy, hogy ne legyen nehezebb, mint ami az autón van. Az új gumit is leteszteljük a régihez képest. Mérlegelünk, fékpadra megyünk, meghajtjuk a Hungaroringen. Felkészülten akarunk odaállni a Nürburg alá, ha kudarcot vallunk, vállaljuk.

Nyilván millió buktató van. Ha felrobban a motor, ha tetőre tesszük, ha lekapcsol a zsandár az autópályán, így jártunk. Kockázat nélkül nincs rizikó. Ennyi pénzért széttaposott csótányokat, vérző harcosokat, bontóérett vackokat kapni, és nem kérdés, sokat kell majd olajos vasak között turkálni. De végig ott lesz a cél a szemünk előtt, ami minden autós projektnél óriási hajtóerő tud lenni.

Orrvérzésig fogok majd szimulátorozni, az is biztos, hiszen még sosem mentem a Nürburgringen. Meg kell tanulni a pályát, odamenni az autóval, természetesen saját erőből, nem tréleren, és pár kör alatt megfutni az időt, ennyi. Hülyeség? Persze. Azért csináljuk.

Ja, majdnem elfelejtettem, már megvan az autó. Úgyhogy aki alkalmas gépet szeretne felajánlani (már többen küldözgettek ezt-azt a Rulettkerék folytatásához), kösz, de mindenképpen a piacról akartuk beszerezni. Napokon belül megírom, hogyan sikerült, és mit. Nem egyszerű sztori.