Ha kibírja, mindent megbocsájtok
Kész úgyse lett volna soha, egy közel húszéves autó sosincs kész. Az elmúlt néhány nap megpróbáltam a legfontosabb dolgokat megcsinálni, de jó néhány dologra egyszerűen nem volt idő. Annyi mindent lehetett volna még reszelni az autón, felsorolni is sok lenne – nem fért bele, és kész.
Úgy érzem, felkészültem, amennyire lehetett. Ha száz kört nem mentem szimulátoron, egyet se, a nyomvonalat sikerült megtanulni. A valóságban nyilván más lesz minden, de Bertalan Miki, aki instruktorként is dolgozik a Nordschleifén, mondott jó néhány hasznos tippet, hol kell nézni az aszfaltváltást, melyik bódét kell megcélozni, milyen graffitit kell figyelni a szalagkorláton. Magyarázós videót is láttam vagy tucatnyit, talán az segít a legtöbbet, ha egy profi mondja, hol melyik a helyes ív. Azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett.
Az autó miatt aggódom kicsit, de ez nem csoda, belém van kódolva. Főleg, mivel én szedtem szét és raktam össze sok mindent a Mareán, így leginkább magam okolhatom, ha valami megkotlik. Most már nem tudunk mit csinálni, daráljuk a kilométereket, közeledünk az országhatárhoz, és reménykedünk. Kicsit zúg a jobb hátsó kerékcsapágy, a balosnak meg van egy kis játéka. Kicserélni nem volt idő, de hoztam egy tartalékot. A negatívba bedöntött első kerekek is nyugtalanítanak egy picit, nehogy idő előtt lekoptassák a belső peremet. Meg van még néhány apróság, ami belerondít a zen-állapotba, de a fenébe is, megyünk a Nürburgringre.
Van egy kitűzött köridőnk, persze, de nem azon jár az eszem, hogy meglesz-e, hanem hogy kibírja-e a Marea. Ha nem lesz elháríthatatlan műszaki bajunk, elégedett leszek, ezt most leszögezem. Ha kalapálni, hegeszteni kell, belefér, ha nem férünk bele a tíz percbe, na bumm. De ha ott voltunk, megjártuk, körbementünk, boldogan jövünk haza. Még szűk ezer kilométer van hátra a célpontig, ha minden jól megy, holnap támadjuk a Nordschleifét.
