Minden, amit 1977-ben láttam itt először, mára teljesen átalakult, hatalmas, frissen megnyílt, akkor még a száradó cementtől illatozó áruházak tűntek el már jó tizenöt éve, talán csak a Tokyo Tower és a skanzenként őrzött Asakusa maradt ugyanolyan. Tokió tízévente úgy átalakul, mintha nálunk az Országházat lebontanák, majd gigaplázát húznának fel a helyére, utána meg átépítenék hatvanemeletes felhőkarcolóvá – mindezt pár évtized leforgása alatt. Az életforma, a stílus, a gondolkodás, a ritmus viszont alig moccan – a húszemeletes házak, magasutak és nyolcsávos dugók sorfala mögött csendes utcák, pislákoló utcai lámpák és apró kartonviskók százezrei húzódnak. A japánok tizenkétszer annyian élnek négyszer akkora, ám jórészt lakhatásra és földművelésre alkalmatlan helyen, mint mi, magyarok, de már évszázadokkal ezelőtt is nyolcvanmillióan voltak. Így tehát kialakítottak néhány együttélési szabályt, amiket mi talán fel sem tudnánk fogni, s amelyeket tilos felrúgni. Az élet a felszínen játék, őrületesen is az. Minden villog, csingilingizik, rózsaszín, sárga, tartósan burkolt, kitalált és működik, mint valami rajzfilmbeli utópiában. De jaj neked, ha lelépsz az útról, és például az aluljáróban tévesen a jobb fal mellé lapulva próbálsz elhaladni – mert a szembejövő tömeg kedvesen, de egykedvűen agyontapos, hiszen itt nyolcszáz éve kevés a hely, kötelező balra tarts van, s ezt mindenki ösztönösen tudja. Ez az élet összes területére érvényes. E bevezető talán kissé segít megérteni azt, ami a következő képeken jön – mert nagyon vegyes lesz.
Pizza Hut mindenhol van, de ahogy a kaja fűszerezése sem ugyanolyan mindenütt, úgy a kiszállítás sem egyforma. Tokióban például egész seregnyi, háromkerekű, tetővel szerelt robogóval viszik házhoz a cuccot. Egyébként ezek Honda Canopy-k
Nálunk sárgára matricázzák a taxikat a műhelyek, ott az utcán dekorálják a Halloween-ünnepre kitett árusító furgont. Ami persze kei-autó, tehát csak 660 köbcentis
Nincs ma kívánatosabb autó a piacon a Mazda MX–5-ösnél. De ha a Toyota megcsinálja a súlyosan olcsóbb, könnyebb, de szintén hátsókerekes, orrmotoros, 130 lóerős SF-R-t, az durva lesz, mert a kocsi imádnivaló. Bár elvileg még csak prototípus, azért már vannak róla menős videók. Én pedig már ültem benne, s azonnal elvittem volna. Tágas, mégis pici, semmire se hasonlít, mégis benne vannak az ötven évvel ezelőtti S800 génjei – talán ez az az autó, aminek a GT86-nak eleve lennie kellett volna
Helyből van a legkevesebb ebben a városban, az autókat konkrétan centiméterre parkolják a helyükre, így még furgonok is elférnek ott, ahova nálunk egy faros Škodával nem állnának be szívesen. Úgy tűnik, ebben a negyven éve lecsempézett műhelyben még szerelni is szoktak
Ahogy az embert busszal viszik fel-alá, főleg természetesen, magasutakon, kezdi azt hinni, hogy ötévesnél nincs is újabb autó a városban. Aztán kimetrózik valamelyik külsőbb kerületbe, és lát rögtön sok érdekeset, például itt Asakusán, a hatalmas buddhista templom tőszomszédságában egy ’64-es Mustang ácsorog- 289 cubic inches, four speed on the floor, you know it
Tempo, de nem a harmincas évek háromkerekű szükségjárműve, hanem a Daihatsu kávézónak álcázott mini furgonja. Tetszik a Piaggio Apék ötlete, amikből mindenfelé ristrettót és lattét mérnek manapság a magyar kiállításokon, de egy ilyenből megkapni a Wiener Kaffeet nagy lövés lenne
Ez itt már a gyerek, hiszen a Japán-szerte híressé vált anyuka-Kirobo megjárta az űrt egy japán asztronauta társaságában, társalkodónőként. A Kirobo Minit viszont már meg lehet venni a boltban, azaz majd meg lehet, rövidesen. Hihetetlen mennyit lehet vele dumálni, a tokiói Toyota-standon állandóan ott volt mellette valaki, kérdezgetett tőle, a Kirobo Mini pedig valamit válaszolgatott vékony cérnahangján. Tokot is árulnak hozzá sokféle színben, hogy biztonságosan a könyöklőre lehessen ültetni
Nagy-nagy kedvenc volt az idei TMS-en a Toyota Kikai tanulmány, amely szembemegy mindazzal, amerre az autóipar ma tart. Itt nincs áramvonal, elrejtett gépészet, agyon-elektronizálás – ez az autó azért készült, hogy megmutassa: a gépészet önmagában is szép lehet. Bár az arányokról szívesen vitáztam volna egy sort, az ötletet díjazom – a Caterham Seven és az Ariel Atom innenső oldalán nincs hasonló jármű, s a maga módján tényleg gyönyörű. Tolóajtajai mögött McLaren F1-stílusban háromnak van hely, a vezető középen, előrébb ül a másik kettőnél. De hogy ebből nem lesz kereskedelmi jármű, az hétszentség – képzeljenek el például egy Euro NCAP-gyalogostesztet ezzel az orral…
Ilyen is csak Japánban van: a Honda S660 standjára csak cipő nélkül lehetett felmenni – akár egy tipikus japán lakásba. A cipőket is úgy tették le, orral kifelé, ahogy kell. A bunkó külföldiek után, akik nem ismerték a rendszert, egy dedikált cipőforgató szolga tett rendet
Clarity – ennyi a neve a Honda új tüzelőanyagcellás autójának. Szebb a Toyota Mirainál (viszont ez sem szép), de megvásárolni talán majd csak jövőre lehet. A nagy újdonság benne, hogy az egész tüzelőnyagcellás hóbelevancot betömték az orrába, ezért a Miraival ellentétben normális autó-utastere van öt, alacsony üléssel, s a csomagtartója is tágas, illetve a hátsó ülések lehajtásával bővíthető is. De hogy ebbe a gépészetbe ki fog örömmel belenyúlni, azt megnézem
Esti csendélet dupla magas kei-furgonnal és kandzsikkal. A háttérben egy autóforgató – minden parkolóház előtt van ilyen, hogy a kihajtani készülőnek ne tolatnia kelljen a forgalomba, hanem orral előre indulhasson el. Nálunk, Budapesten az a szenzáció, hogy már van ilyen, Japánban, 1977-ben már teljesen általános volt. Most már a kis utcák is tele vannak velük
A Mirai akkora újdonság, hogy alig három hete mennyei kivételezésnek éreztem, hogy vezethettem egyet Tannisban, hiszen a hivatalos bemutató csak egy héttel később jött. Erre mit látok? Az Aoyama-dórin (az Aoyama egy dimbes-dombos, drága kerület Tokióban, a „dóri” a sugárút neve japánul) ott krúzol már egy fehér példány a forgalomban. Akkor ki a kivételezett?
Hohó, egy igazi japán érdekesség, egy Mitsuoka, méghozzá a nagyobbik Galue típus, annak is az első sorozata a háromból. A régimódi Nissan Crew taxi alapjaira épül, amely amúgy meg régirégi Nissan Cedric-technika. Olcsónak nem olcsó, de az biztos, hogy a Bentley R maszkkal kitűnik a forgalomból
Lehet, hogy óriási a rend, de azért itt is van elhanyagolt autó, ha ritka is. Ezek itt egy teherautó hátsó gumijai – ilyennel nálunk sem menne át egy kenetlen vizsgán
Amikor azt hiszed, a tengerként halkan sikongva hullámzó cukiságot már nem lehet fokozni, belebotlasz ebbe. Pufók dudor pufók dudor hátán, csak azért nem nézed csecsemőnek, mert ufózöld mindene, igaz, ha hozzáérsz a bőréhez, ugyanolyan gödröcskét nyomsz bele, mint egy babáéba, mert az egész kocsi puha. A Toyota Gosei egyébként egy beszállító, például légzsákokat gyárt, annak a Tokyo Motor Show-standján állt ez is
Akadt azért morcos autó is a Tokyo Motor Shown, de még azon is inkább röhögött az ember, mint megijedt tőle. Ez a Toyota Auto Body nevű alvállalat saját koncepcióautója a létező és kapható Alphard buszlimuzinra. Robotmaszk, övvonalig lecsúszó vászontető, full-bőr és pezsgőspohár-készlet – ezt mind bevetették
Ezt a Canopy-t már Akihabara mellett szpottoltam. Akinek esetleg nem tűnik fel, mi a különleges rajta: a gyári virslikerekek helyett masszív alufelni és peres gumik, no meg az ágyúszerű kidörrentőről se feledkezzünk meg. Eredetiben ritka béna egy jármű, de így épp az ellenkezője
Ha tokiói szalon, akkor törpeautó: ezekkel nem lehet betelni. Valamennyi, már létező modell közül nálam ez a Suzuki Hustler vitte a prímet – szénné cukizott Jeep Renegade 1:1,5-ös méretarányban
Ez egy masszív napi használatban levő busz kereke, nem különlegesség, mert nagyjából mind ilyen. Ennyire koszos Tokió, és ennyire viselik gondját a gépeknek
Angol cuccokat áruló bolt elé mi való a harajukui divatövezetben? Naná, hogy egy Mini. Nem is akármilyen: ez egy öreg Clubman-Countryman (Clubman, mert a szögletes orrú, Countryman, mert ál-favázas kombikarosszériája van)
Akihabara Electric Town – hívják így ma is. De sok Electric nincs benne, aki olyat akar, menjen inkább Nishi-Shinjukuba. Harminc éve ez egy négy-nyolcemeletes elektronikai áruházakkal tömött al-kerület volt, napokat el lehetett mászkálni itt, térdig gázolva számológépben, hifiben, mikrosütőben, videomagnóban és mikrokazettás magnóban. Már leginkább csak a telefonos boltok maradtak meg mindebből, mert egy szörnyű ingatlanmanipuláció miatt Akihabarát először elhagyták az elektronikai árusok (olyan 6-8 évvel ezelőtt), aztán amikor kiderült, hogy földbe álltak a nagyszabású átalakítási tervek, cosplay-áruházak foglalták el a helyüket. Mellékelve egy 1981-es kép az elektronikai, dicső korszakból, illetve egy mai, a csupa cicamica-ugyibugyi cosplayes stílusúból.
Ezek a gokartok a legváratlanabb pillanatokban fel-feltűnnek Tokió utcáin, úgy látszik, afféle városnéző érdekességként bérelhetők. Teljes joggal közlekednek, mert rendszámuk van - igen, az agyonszabályzott Japánban. Próbálna meg valaki egy ilyet forgalomba helyezni itthon…
Nincs ország, ahol jobban öregedne a társadalom, mint Japánban, ami egyfelől jó hír, mert ők legalább rájöttek, hogyan tud sokáig élni az ember, másfelől viszont elég nagy kín, mert kilencven-százéves emberek nemhogy vezetni nem tudnak, de már autóba ülni sem igen. Nekik szól a Noriori, a tolószékkel is megközelíthető, ultra-alacsonypadlós, fiatalos, édibédi Daihatsu. Még emelőlapos beszállódeszkája is van!
Aztán elvittem mindenkit vacsorázni Ueno egyik eldugott zugába, amit európai nem talál meg. Örök barátságok kötődtek a lávakövön sült tintahalak, Yebisu sörök és szakék hatása alatt. Még az sem rontott sokat a dolgon, hogy egy papírfal választott el bennünket a vécétől, hiszen: hol láttak éttermet Európában vagy Amerikában az elmúlt években, ahol bent lehetett cigizni?
