Manóvilág cukiságai

2015, Tokió – motor show és utcai show

2015.11.14. 07:31
Minden, amit 1977-ben láttam itt először, mára teljesen átalakult, hatalmas, frissen megnyílt, akkor még a száradó cementtől illatozó áruházak tűntek el már jó tizenöt éve, talán csak a Tokyo Tower és a skanzenként őrzött Asakusa maradt ugyanolyan. Tokió tízévente úgy átalakul, mintha nálunk az Országházat lebontanák, majd gigaplázát húznának fel a helyére, utána meg átépítenék hatvanemeletes felhőkarcolóvá – mindezt pár évtized leforgása alatt. Az életforma, a stílus, a gondolkodás, a ritmus viszont alig moccan – a húszemeletes házak, magasutak és nyolcsávos dugók sorfala mögött csendes utcák, pislákoló utcai lámpák és apró kartonviskók százezrei húzódnak. A japánok tizenkétszer annyian élnek négyszer akkora, ám jórészt lakhatásra és földművelésre alkalmatlan helyen, mint mi, magyarok, de már évszázadokkal ezelőtt is nyolcvanmillióan voltak. Így tehát kialakítottak néhány együttélési szabályt, amiket mi talán fel sem tudnánk fogni, s amelyeket tilos felrúgni. Az élet a felszínen játék, őrületesen is az. Minden villog, csingilingizik, rózsaszín, sárga, tartósan burkolt, kitalált és működik, mint valami rajzfilmbeli utópiában. De jaj neked, ha lelépsz az útról, és például az aluljáróban tévesen a jobb fal mellé lapulva próbálsz elhaladni – mert a szembejövő tömeg kedvesen, de egykedvűen agyontapos, hiszen itt nyolcszáz éve kevés a hely, kötelező balra tarts van, s ezt mindenki ösztönösen tudja. Ez az élet összes területére érvényes. E bevezető talán kissé segít megérteni azt, ami a következő képeken jön – mert nagyon vegyes lesz.