Nehéz visszafogottnak lenni ebben az ügyben, de próbáljuk meg. Alig egy éve írtam először az egyik legjövedelmezőbb autós bizniszről, amellyel állami megbízásból akár évi egymilliárd forintot szakít az Ungarische Autobahn Inkasso Gmbh. Aki német vagy osztrák rendszámú autóval jár Magyarországon, és nem vesz e-matricát, vagy lejár a meglévő, esetleg elírja a rendszámot, hamarosan megismerkedik velük. Itteni autósokra kiszabott pótdíjak háromszorosát fizeti, különben beperelik.
A részben magyar tulajdonú Ungarische Autobahn Inkasso Gmbh drágábban hajtja be az itteni autópálya-pótdíjakat, mint amennyi maga a pótdíj. Hogy pontosan mennyivel drágábban, arról később. Tavaly írtunk a Mosonmagyaróváron élő Gáborról, aki Ausztriában dolgozik, és 2015-ben kétszer is érvényes e-matrica nélkül hajtott fel az M1-es autópályára egy osztrák rendszámú bérautóval. Magyar autóval 29 ezer forint pótdíjat mértek volna rá, így viszont több mint 90 ezer forintnyi eurót követeltek tőle és bár próbálkozott, nem engedték, hogy csak a pótdíjat fizesse be.
A háttérben a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) által megbízott behajtócég áll, amely 2013-óta a német és osztrák autósoktól szedi be az itteni úthasználati pótdíjakat. Biztos bevétel ez, hiszen az UAI Gmbh automatikusan megkapja a NÚSZ-tól a külföldi autók fotóit, majd az ezen látható rendszám alapján lekérdezi az üzembentartó adatait a kinti nyilvántartásokból, és küldi a felszólítólevelet.
A hivatalos indokolás szerint nincs más megoldás, hiszen a pótdíj nem bírság, ezért a közlekedési szabálysértések esetén használható nemzetközi adatlekérdező rendszert, az Eucaris rendszert sem használhatja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Nincs más választása, mint behajtót küldeni mindenkire, aki tartozik.
Bár az eljárás törvényes, több probléma is van vele. Egyrészt, más esetben, behajtóhoz csak több, sikertelen fizetési felszólítás után szoktak fordulni a cégek, nem pedig azonnal. Másrészt ezek a cégek nem ingyen dolgoznak, vagyis már az első, általuk küldött értesítésben is magasabb összegnek kell szerepelnie, mint amennyit bármelyik magyar autós kap, ha nem fizet az úthasználatért. Esetünkben ez az alap pótdíj 1,3 szorosa, amit a vonatkozó német törvény táblázata alapján állapítottak meg.
Kíváncsi voltam, mit tudhat meg a sajátos pótdíjazási és behajtási gyakorlatról egy német anyanyelvű autós a NÚSZ honlapjáról. Nem sokat, mert bár németre is lefordították az oldalt, a pótdíjakról szóló Zusatzgebühr menüpontban ugyanazok a pótdíjösszegek szerepelnek, mint a magyar verzióban: 30 napon belül fizetve 14875 forint, azon túl pedig 59500. Egyetlen szó sincs arról, hogy a külföldi autósok eltérő elbánásban részesülnek. Magáról a behajtócégről máshol olvashatunk, de ott sem említik, hogy mennyiért dolgoznak, illetve azt sem, hogy a külföldi autóst rögtön ez a cég keresi majd, és nem a NÚSZ Zrt. amelynek valójában tartozik. Így viszont csak akkor tudja a kinti autós az itteni pótdíjat befizetni, ha például megállítja egy ellenőr, mielőtt elhagyja az országot.
A tavalyi kísérlet után ismét írtam a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt-nek, mert szerettem volna megnézni a céggel kötött szerződést, hogy kiderüljön, milyen módon és mennyi időre nyerte el a megbízást a részben magyarok által alapított UAI Gmbh. Arról még tavaly tájékoztattak, hogy nem volt pályázat, így a cég 2012. decembere óta ügyintézési megbízással dolgozik, de a NÚSZ, az Infortörvényre hivatkozva azt írja, több, hasonló megállapodás előkészítése zajlik, és miután az UAI-vel kötött szerződés tartalma a törvény alapján úgynevezett döntésbefolyásoló adatnak minősül, annak kiadása befolyásolhatja a NÚSZ későbbi döntéseit, vagyis nem mutatják meg a szerződést.
A szerencsés vállalkozás a 2015-ben kapott 57142 ügy után tavaly már 64271 magyar pótdíjas ügyet kapott meg automatikusan, és leveleiben átlagosan 100 eurós felárért szedte be az alig 50 eurónak megfelelő alap pótdíjat. Ebben a 100 euróban elkülönítve szerepel az adatlekérdezési- és postaköltség is, így maga a cég esetenként 58,50 eurót (kb. 18 ezer forint) kap a munkáért. Minden költségét áthárítja a kinti autósokra.
A NÚSZ válaszához mellékelte azt a német jogszabályt is, amely alapján az UAI Gmbh jogosult a behajtásra. Ebben szerepel a képlet, amellyel munkadíjukat kiszámolják, de feltételezem, hogy a német törvény nem abban a szellemben készült, hogy a mögé bújva egy magyar cég vasalja majd be a csekély pótdíjait.
A mérleg egyik serpenyőjében tehát az az érv áll, hogy az állam nem mondhat le évi több száz millió forintnyi pótdíjról, ezért valahogy el kell jutnia a nemfizető külföldi autósokhoz. A másikban viszont az, hogy ez a módszer még akkor is nagyon etikátlan, ha amúgy törvényes. Most pedig nézzük, hogy megy mindez a napi gyakorlatban. Egy másik olvasónk, nevezzük Ildikónak, 2015. áprilisában autózott Ausztriából Magyarországra, és Szlovénia felől lépte át a határt, osztrák rendszámú autójával.
Minden korábbi útján sms-ben vásárolt magyar e-matricát, sőt, erre a célra külön, magyar előfizetéses mobiltelefonja is van, ám ezúttal többszöri próbálkozással sem tudott e-matricát váltani. Mivel akkoriban az M7-es autópálya határtól Nagykanizsáig vezető, körülbelül 42 kilométeres szakaszán nem lehetett matricát venni a pálya elhagyása nélkül, egyszerűen nem is tette ezt meg.
Ellenőrző kamera már a határátlépés után van, ezért Ildikó tavaly júliusban kapott először felszólító levelet a behajtócégétől, hogy fizessen 301 euró 99 centet, vagyis nagyjából 90 ezer forintot. Ebből eredetileg 14875 forint volt a pótdíj, amely 30 nap után a négyszeresére emelkedett, a többi pedig a behajtás miatt rakódott rá.
Ildikó állítja, hogy tavaly július előtt semmit nem tudott a felszólításról, viszont utólag furcsának találta, hogy addig nem is keresték. Hozzáteszi, férjével többször költöztek egyik címről a másikra, de ezt minden esetben bejelentették, így még az autójuk forgalmi engedélyében is nyomon követhetők a címváltozások.
Panaszlevelet írt, majd hamarosan valódi jogszabály-revolverezés bontakozott ki közte és az UAI Gmbh közt. Állítólag korábban kétszer is próbáltak már levelet küldeni Ildikó ideiglenes osztrák lakcímére, de a leveleket a postán landoltak: a címzett nem található jelzéssel. Amikor Ildikó szerette volna elkérni a korábbi felszólításokat, csak a borítékok szkennelt képeit küldték el neki, illetve ismét megírták, hogy beperelik, ha nem fizet.
Ha komolyan vesszük a borítékokon szereplő dátumokat, kiderül, hogy az első felszólítást több mint harminc nappal azután küldte el Ildikónak a behajtócég, hogy matrica nélkül autózott a határtól Nagykanizsa felé. Bár az eredeti levelet máig nem kapta meg a behajtócégtől, ha csupán a dátumokból és a határidőkből indulunk ki, jó esély van arra, hogy már az első alkalommal is 90 ezer forintot követeltek tőle.
Ildikó elküldte nekem az autója forgalmi engedélyének másolatát is, amelyen szerepelnek korábbi címei is, vagyis a kinti hatóságok tudták hová lehet neki levelet küldeni. Az sorrendben harmadik és egyben első, sikeresen kézbesített fizetési felszólítás óta ismét eltelt több mint fél év, Ildikó nem költözött tovább és nem is fizet. Eddig nem perelték be.
Most pedig szavazzanak. Mit tennének, ha egy másik országból az ottani autópálya pótdíj háromszorosát követelnék önöktől:
