Ezért nem baromság a kerékbilincselés

Természetesen az első cikk megjelenése előtt megpróbáltam személyesen informálódni mind a fővárosi, mind az egyik kerületi rendészetnél, de lepattantam, mert nem fogadnak újságírót interjúra, írásban kell beadni a kérdéseket, amelyekre afféle jogászos paragrafusismertetés a válasz. Ezúttal viszont, hogy cikkemet segítő szándékúnak minősítették, rögtön lehetőséget kaptam eszmecserére, így árnyaltabban tudom megközelíteni a Rendészet álláspontját. Talán ők is módosítják hozzáállásukat az újságírókhoz – mindenesetre remélem.

Általános az egyetértés abban, hogy ellene kell hatni a szabálytalan parkolásnak. A „Mikulás-csomag” nem eléggé hatásos, mert sokan nem fizetik be a bírságot. Lehet levelezni, ügyet a rendőrségre áttenni, újra levelezni, iszapbirkózás lesz az egész. Ami a lopóautót illeti, vannak ilyenek a FÖRI birtokában: a kék lámpásokat használják például karambolban megsérült és a forgalmat akadályozó járművek elszállítására, mert egy közönséges autómentő oda sem jutna a helyszínre, épp a baleset okozta dugó miatt. A mozgásképtelen kocsit az első lehetséges helyen lerakják, ahol nem akadályozza a forgalmat, tehát nem valamilyen telephelyre viszik. Veszélyhelyzetet előidéző szabálytalan parkolóhoz sárga-lámpás lopóautó megy ki, mert a bilincselés meghosszabbítaná az elfogadhatatlan helyzetet. Ilyen például egy forgalmas zebra környezete az Állatkerti körúton.

Bilincselni ott lehet, ahol parkolni szabálytalan, de veszélyt nem okoz. Na, mármost, a szabálysértő parkolást meghosszabbító bilincselést elvből elutasító álláspontom szerint előnyben kellene részesíteni a jármű elszállítását – ilyen gyakorlatra van is külföldi példa. Az én (szabályosan parkoló) kocsimat is vitték már odább pár száz méterrel rendezvény miatt, a rendőrség rögtön meg tudta mondani, hol rakták le, és tényleg ott is volt.

Viszont, ha nem zárt telephelyre kerül a szabálytalan parkolás miatt áthelyezett jármű, megint felmerül a lehetőség, hogy nem fizet bírságot a tulajdonosa. Ezt azonban már nem érzem akkora társadalmi veszélynek, hogy sommásan elvessük miatta az egészet. Amúgy pedig meg lehetne tudni, hogy más országokban hogyan oldják meg ezt a problémát. Itt már van egy olyan halvány érzésem, hogy a könnyebb, egyszerűbb intézkedés irányába megy el a hivatal – a megbilincselt autó gazdája csak fizetés után mehet el, sima ügy! Sima, csak jogelvileg aggályos.

Maradt kételyem az igazgató egy további érvét illetően is: a bilincselés megvan pár perc alatt, és nem zavarja a forgalmat, míg lopóautóra emelni egy járművet negyedóráig is eltarthat, torlódást okozva az utcában. Tetszetős érv, de nem egyszer láttam már a bilincselő rendészek autóját második sorban, tehát forgalmi sávban állni (ami egyébként sárga lámpát villogtatva éppúgy szabályos, mint „megállni tilos” tábla hatálya alatt) – semmivel sem kevésbé akadályozott másokat, mint egy lopóautó tette volna.

Némiképp hasonló a helyzet a zöldterület védelmével is. Rendezvény (például futóverseny) miatt lezárják az 56-osok terén a nagy, ingyenes (egyelőre még, de már látszanak jelei, hogy fizetős lesz) parkolót, mikor amúgy is a megszokottnál több autó érkezik. Hová álljanak, például vidékről jött maratonisták? Néhányan a gyep szélére. Csúnya dolog, elvárható lenne, hogy parkoljon le messzebb, jöjjön a helyszínre BKK-val vagy taxival, jogos a szankció. Elegáns és vita nélkül indokolható lenne az odébbszállítás, ha úgy tud odaállni a lopóautó, hogy ne károsítsa a füvet. Megfigyelésem szerint többnyire volna ilyen lehetőség, kiváltva a sematikus kerékbilincselést. Lehet, hogy nagyobb teret kellene adni a valós helyzetet mérlegelő helyszíni döntésnek, ami persze feltételezi a rendész átminősítését „kerékbilincselő automatából” a közjó intelligensen eljáró szolgájává.

A többek között pszichológus végzettségű Dr. Pető György kifejtette, hogy háromlépcsős a szabályelfogadás: ez elsőben azért viselkedik szabályosan valaki, mert tart a szankciótól, a másodikban mert elfogadja a szabályok helyességét, a harmadikban pedig beépíti a gondolkodásába. Nyilván az utóbbi az ideális. Csakhogy annak általánossá válásához szükséges, hogy koherenciát lássanak az emberek a szabályok és a józan ész, a saját jogérzékük, illetve a szabálybetartatók kifogástalan eljárásmódja között. És épp ezek sérülnek, ha úgy érezheti az ember, hogy nem is egy adott hely szabadon tartása a lényeg, hiszen odabilincselték a kocsiját, hanem a kaszálás – hiszen nem várható el mindenkitől, hogy ismerje az itt felsorolt szempontokat, illetve, hogy maradéktalanul egyetértsen velük.

A Rendészet persze nem önkényesen, hanem törvények, szabályok alapján ténykedik (még ha árnyalatokon lehetne is finomítani). Ráadásul bilincselnek az egyes kerültetek is. Az önkormányzatiság Budapesten „kétszintű”, a kerületi rendészetek nincsenek alárendelve a fővárosinak, még a szabályok sem egységesek, tehát előfordulhat, hogy valamiért bilincsel az egyik, de nem bilincsel a másik. Az autósok szempontjából ez éppúgy nem elfogadható, mint a parkolóterületek felosztása: ha valaki rossz automatába dobja a pénzt (például az Erzsébet körút és a Király utca kereszteződésénél: a Körút fővárosi terület, az utca egyik oldala hatodik, a másik hetedik kerület), olyan, mintha nem is fizetett volna. Alapvető elvárásunk az egységesítés – nem erdő ez a város, ahol vadászati jogokat osztottak ki.

Alapvető problémának látom, hogy a széttagoltság miatt a jogszolgáltatás és szabályozás nem felel meg egy élhető nagyváros igényeinek. Egyszerűen azért nem, mert senki sem gondolta végig az egészet, egységes szemlélet alapján, például a parkolás szempontjából. Pedig ideje lenne, mert a jelen helyzet, összességében, már indokolt dühöt és ellenérzést szül az érintettekben. Talán ilyesminek a megnyilvánulása a bírságbefizetési hajlandóság nagymértékű és hirtelen csökkenése: kezdik megunni az emberek a gépies és tömeges büntetgetést, miáltal csökken a társadalmilag elfogadott szankciók pozitív hatása is. Ez természetesen már nem a Rendészet ügye, hanem magasabb instanciáké.