Eufória a célban

Cross Hungary túra, keleti forduló

2019.05.28. 19:23

Ennyi autó egyszerre, ennyi látnivaló és programpont érintésével soha nem járta még talán körül Magyarország határát, mint ahogy most május 22–25. között, a Cross Hungary szervezésében.

Pocsék volt a kezdet. Amikor szerda reggel a túra szobi rajtjához indultunk és félúton elkezdett szemerkélni az eső, Ludvigh Karcsi, aki ez esetben operatőrt és rendezőt játszott, halkan megjegyezte – „olyan szép idő volt Budapesten, hogy nem hoztam esődzsekit”.

Megjegyzem, én, aki viszont a beszélő majom és a fotós szerepét játszottam sem, csak egy bőrkabátot. Én megtapasztaltam a nap során, hogy a bőrkabát is átázik, Karcsi, az egy szál pulóveres rájött, hogy a bőrig ázás konkrétan teljes testfelületre kiterjedő vizet is tud jelenteni. Soha nem ment annyit és olyan intenzitással a fűtés az alkalmi riporterautónak kinevezett állólámpás Mercimben, mint azon a május 22-i napon, amikor hol fél órát kint dekkoltunk az eső áztatta bozótban a mezőnyre várva, hol másik fél óránk adódott, hogy a társaság üldözése közben megszárítkozzunk. És igazából – még mi is élveztük a túrát, mert olyan gyönyörű és élvezetes utakon jártunk, amilyenekről nem hittük volna, hogy Magyarországon léteznek hasonlók. Ami például Salgótarján után, Cered felé következett, arról a mai napig álmodni szoktam. Igaz, az előtte levő egyik-másik szakasz is festményre illett volna. Szép festményre – ezt csak a kötözködőknek teszem hozzá. Egyre kellett volna csak figyelnie a piktornak, hogy ne vízfestékkel dolgozzon, mert azon a napon a műve nem lett volna túlságosan maradandó...

Ám ez a rendezvény nem rólunk szólt. Amit eddig leírtam, csak ahhoz szolgált illusztrációul, hogy mindenki lássa – még mi, akik gályázni és az időjárásnak jól kitevődni mentünk a verseny első és utolsó napjára, is jól éreztük magunkat. Kicsit tartottam tőle, hogy a versenyzők máshogy értékelik a dolgot, hiszen nem mi, hanem ők hagyták ott negyedmillió forint jobbik felét azért, hogy majd négy napon át pokolian jót mulassanak az autójuk volánja mögött és mindenféle magyarországi látnivalók előtt. Így hát azon az első napon akadtak kétségeim. Csakhogy azt az első napot a szervezők annyira dugig tömték látnivalókkal és feladatokkal, hogy nem sokat tudtunk beszélgetni senkivel. Szakadt hát az eső, dörögtek a V8-ak, sorhatok és a belső égésű életforma egyéb, némiképp alacsonyabb rendjei, s a keresőben nekem úgy tűnt az ázott ablakokon át – mindenki vigyorog.

Még az 1943-as, háborús Jeeppel induló Mazalin házaspár is boldognak tűnt, holott ők a kocsi külső oldala felé eső részükön három perc alatt szivaccsá áztak – ugyanis ott nem volt semmi, mert még a felcsatolható oldalvásznakat is otthon hagyták. Dózsa György, a rendezvény szervezője a nevezések indulásakor, tavasz elején még nagyjából 15-20 autóra taksálta a majdani részvételi arányt – én azt mondom, hogy egy vadonatfriss autós eseményen, amely a hossza és a sűrű programjai alapján a drágábbak közé tartozik, helyből tizenkét csapatnyi nevező elég szép sikernek számít.

S a végén még a kínálat is rendben lett: Citroën DS, két régi Corvette, idősödő, de délceg Jaguarok, a már említett, nem e világi Jeep, késői rokona, egy merülőszettel felszerelt Land Rover Defender, Chrysler 300C, Citroën XM és összkerekes Fiat Panda, állólámpás Merci-kupé megamimég – de hiszen mind szerepelnek a videón és a képeken, érdemes belekattintani a galériába. Volt hangulat.

A négynapos rendezvény felétől jelentősen megjavult az idő, kabriókról lebillent a ponyva, tolótetők kicsúsztak, ablakok az ajtókba bújtak – kevés versenyző autójában pedig kigyulladt a led az AC-gomb mellett. Károly, vele együtt pedig a kamerázás opciója sajnos csak az első, Noé és az ő bárkája után kiáltó időben tudott velem lenni, mert az utolsó napra, a délkelet-magyarországi etapra már egyedül csatlakoztam be szombaton.

Kár ezért, mert az már isteni időben, sőt, kánikulai forróságban zajlott, mely petőfisándorosan illett a dél-alföldi szakaszok délibábos útjaihoz. A célállomásra, az emberekkel és autókkal dugig tömött bajai főtérre a késő délutánba hajló nap zsíros, meleg fényében, a kockakőre csöpögő fagylaltok össztüzére, este fél hat tájban ömlött be a mezőny, majdnem pontosan ezer kilométer megtétele és bő másfél tucat mindenféle – autós ügyességi és kulturális – feladat abszolválása után.

Lettek nyertesek, naná, s a díjeső sem maradt el. A kategóriagyőztesek 1-1 karórát, a bajai polgármesteri hivatal külön csomagját, illetve két hotelbe 1-1 ingyen éjszakára szóló vouchert nyertek. A második helyezettek 25 ezer forintos vásárlási utalványokat kaptak, s volt még tucatnyi egyéb szponzor, akiktől minden induló csapathoz eljutott egy-egy nem lebecsülendő értékű csomag.

A klasszikus gépek mezőnyében a sárga corvette-es csapat, a Blind Mouse lett az első helyezett (241 pont), elsősorban azzal, hogy az autós ügyességi próbákon szerepeltek jól, őket a második helyen, holtversenyben a Jeeppel induló Air Hungaria csapat (náluk főleg a kulturális affinitás bizonyult erősnek) és a Panda Banda követte, utóbbiak a 4×4-es Fiat Pandával, 238-238 ponttal egymás között. A másik, 1999 után gyártott, újabb kocsik mezőnyében a sorrend: első helyen a Csavargók a Land Rover Defenderrel (241 pont), a második a Vörös Sárkány Mazda MX–5-tel (237 pont), a harmadik pedig a Németek nevű kompánia Jaguar XJR-rel (232 pont).

A díjazás itt mellékes, hiszen az már csak fahéj-szórat a bécsi kávén, de senki nem ezért nevez, hanem az élményért. A túrazárás forgatagában csak rövid pillanatokra tudtam elkapni egyik-másik versenyzőt, de mindannyian, kivétel nélkül rettenetesen fel voltak dobva. Az első nap még az összerázódásról szólt, aztán valamikor eldurrant az XM egyik hűtővízcsöve, ami jó francia stílusban ráadásul mindkét végén eltérő átmérőjű, s onnantól jöhetett a móka, kovácsolódott összefelé a banda, ezerrel.

A Chryslerből előkerült egy közepes autószerelő műhelyt kiszolgálni képes szerszámos láda, a Defenderből néhány tíz méternyi, változó formájú és méretű gumicső, a corvette-esek pedig azonnal nekihasaltak a henkölésnek, így hát a Citroën nem sok kiesés után, egészségesen folytathatta útját. Aztán még a 300C-nek is felhasadt az egyik kereke (pótkerék ugye, itt nincs), ami nem átlagos méretű, de az egyik településen sikerült olyan gumis műhelyt felhajtani, ahol akadt egy darab használt gumi. Akadt tehát kihívás, de végül mindenki végigment, a társaság pedig úgy összekovácsolódott, hogy az utolsó közös éjszakán hajnali kettőig fennmaradt szinte mindenki. Rettenetesen élvezték, úgy tűnt, én speciel egy rossz megjegyzést nem kaptam el.

A próba megvolt, a rendezvény flottul végigzúgott a programokon és a sok-sok kilométeren. Augusztus 29-31. között jön a túra másik fele, konkrétan a nyugat-magyarországi etap. Az csak három nap és 700 kilométer hosszú lesz – ennélfogva olcsóbb is –, de élményekben semmivel sem szegényebb annál, mint ami most lezajlott. Nevezni már most lehet a Cross Hungary honlapján és szerintem vaskosan érdemes – ráadásul az a rész kicsivel kevésbé is terheli majd meg a versenyző csapatok büdzséjét, mint az első. Bulira fel!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.