Célba ért a nyári Cross Hungary túra
Esztergomban a Szent István Bazilikánál ért véget a Cross Hungary nyári túrája. Tervek szerint Tatán jöttek volna le az autópályáról, és a bajnai szerpentinen autóznak még egy igazán őszintét a célegyenes előtt. Utána az esztergomi Bazilikához befutva pacsi-pacsi, ünnepélyes vacsora és díjátadó. Viszont közbeszólt egy baleset, és véletlenszerűen nyakba szakadó viharok, úgyhogy a csapat egyik fele arra ment, a másik erre.
Végül a csapat egyik felét elkaptuk a – sokkal lazább – 10-es úton. Ugyanúgy Esztergomba tartottak, csak volt, aki Neszmélyen tekergett, volt, aki Aggostyán irányába került. Végül kis késéssel, de az esztergomi Szent Anna Plébánia (helyiek csak kerek templomként emlegetik) mellé, a gyülekezőpontra mindenki odatalált. Egy beragadt fékű Rolls-Royce kivételével mindenki épségben beért, megvolt a népszámlálás, és a konvoj megindulhatott fel a Bazilikához. Ott már várta őket egy kisebb fotós gyülekezet, a megszokott lufikapu és a mezőnyt láthatóan ismerő bemondó – aki egyébként borzasztó szóviccekkel és becézésekkel rongálta a közízlést.
Nekiállunk ilyenkor válogatni, kiszemelni a legszimpatikusabbat, és elképzelni magunkat benne az odaillő környezetben. Nagyon eljöttem volna a Bogárral, hogy kikössem a tetejére a szörfdeszkát, beültessem magam mellé a forrónacis szőke bombázót, és krúzoljak a Long Beach-en. De ott volt nagyon hasonló célokra a gyönyörű, fehér Corvette C3, ahol ugyanez az álom szerepel, csak mondjuk 25 helyett 55 éves vagyok.
El tudnám képzelni magam alatt a fehér Jaguart XJS-t, de titkos ügynöknek ramaty lennék, ezért inkább legyen egy tehetős üzletember – csak a szerénység kedvéért. Otthon áll egy rakás unalmas modern autó és ez a dédelgetett kincs, amit csak a legelegánsabb rendezvényekre engedek ki. Vagy ugyanez a szerep, csak mondjuk negyven fölött, ahol már csak pihennék. Elengedném az üzleti világ kegyetlenségeit. Beülnék a Citroen DS 21-esembe, hogy kivigyen a világból, miközben felhőként lebegek az aszfalt fölött.
Ez csak négy autó, pedig voltak még többen is. Egész nap el tudnék álmodozni, lazán kapcsolódni a pozitív – és talán néha negatív – sztereotípiákhoz, de az egy másik poszt lenne, nem a Cross Hungary. Úgyhogy miután mindenki végignyálazta az autókat, levitték őket az étterem parkolójába, ahol már jutalom vacsorával várták a csapatokat. Napok óta úton voltak, ideje a jól megérdemelt pihenésnek.
Vacsora után Dózsa György, a főszervező köszönetet mondott mindenkinek, a buli után pedig minden résztvevő neki. Megjelent Esztergom város polgármestere, és köszöntötte a versenyzőket, díjakat is adott át. Az egész díjátadó legalább olyan jó hangulatban zajlott, mint a történetek alapján a túra, és szinte senki sem ment haza üres kézzel. Pontok alapján díjazták a csapatokat, a pontokat pedig az út közben megoldott feladatokkal lehetett gyűjteni.
Először külön kategóriában díjazták az első három, legtöbb pontot elérő csapatot. Az első kategóriában az 1999 január elseje után gyártott autókkal indultak, ez volt a hobbi kategória. A másik, nosztalgia kategóriába került mindenki más, aki ennél öregebb autóval teljesítette az országhatár menti kört. A legvégső díjakat pedig összesített legmagasabb pontszámok alapján kaphatta a résztvevő csapatok közül bárki, kategóriától függetlenül. Ezen felül külön elismerést is lehetett nyerni, például akik ott maradtak a megállt Rolls-Royce-nak segíteni, külön díjat kaptak a gesztusért.
Összességében nem láttam elégedetlen embereket, mindenki élvezte a többnapos kört. Idővel összeszokott és jól szórakozott az egész csapat. Ez az egész olyan volt, mint egy jó nyaralás. A résztvevők megismerhettek új embereket, hajthatták és mutogathatták kedvenc autóikat, megmérethették magukat. Talán jobban elfáradtak, mint egy ibizai homokban hempergés után, de olyan élményekkel mentek haza, amilyenekkel máshonnan nem.
Ha valaki olvasna még a Cross Hungary túrákról, itt megteheti.
