Kevesen tudnák földrajzilag elhelyezni Jersey szigetét. Pedig a brit csatornaszigeten is élnek magyarok, sőt autóznak is. Pechjükre néha éppen Magyarországra, ráadásul autópályán. Ilyenkor elég egy rendszerhiba, és már repülnek is a pótdíjfelszólítások.
Dóra és barátja, Attila a brit fennhatóságú Jersey szigetén élnek, és olykor a Jersey-n forgalomba helyezett autójukkal látogatnak haza. Így történt ez tavaly nyár végén is, amikor Dóra egy hónapot töltött itthon, de ezúttal nem csak saját Nissan Patrolját vezették idáig, hanem egy Mercedes Sprintert is. Mivel pontosan tudták, hogy a magyar gyorsforgalmi utak jelentős része fizetős, mindkét autóra váltottak e-matricát. Mindezt azelőtt elintézték, hogy egyáltalán átlépték volna a határt.
Ügyeltek arra, hogy helyesen szerepeljen a terepjáró és a teherautó rendszáma a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatbázisában, mivel azzal is tisztában voltak, hogy a kamerás rendszer ezt is hatékonyan ellenőrzi. Az útdíj megváltása során értelemszerűen meg kell adni, hogy melyik országban helyezték forgalomba az autót, és a kezelőnek be kell állítania a felségjelzést.
Ezen a ponton történt egy malőr. A Sprinter és a Patrol felségjelzéseként nem „GBJ”-t, vagyis Jersey országjelzését táplálta be a benzinkutas az adatbázisba, hanem az ahhoz legközelebb álló „GB”-t, vagyis Nagy-Britanniáét. No nem azért, mert elvétette az adatbevitelt, hanem mert tavaly nyáron egyszerűen nem szerepelt a NÚSZ informatikai rendszerében Jersey hárombetűs országkódja.
Dóra kilenc éve gond nélkül mindig „GB” jelzéssel vásárolt pályamatricát, és egyetlen alkalommal sem kapott pótdíjfelszólítást emiatt. Egészen 2018. decemberéig, amikor neki és a Mercedes üzembentartójának is megérkezett az első pótdíjfizetési felszólítás a NÚSZ helyi behajtócégétől. Dórának rögtön öt, különböző időpontra szóló jogosulatlan úthasználat miatt kellett volna fizetnie, a Mercedest vezető barátjának viszont csak egyet számláztak ki. Olvasónk úgy tudja, rajtuk kívül mások is kaptak felszólítást a cégtől.
Némi utánajárást követően Dóra megtudta, hogy 2018. októberétől már ki lehetett választani a „GBJ” országjelzést a matricavásárláskor, az ő pótdíjfizetési felhívásai azonban korábbi időpontokra vonatkoztak. Nem esett kétségbe, felkereste a NÚSZ partnere, tehát a helyi behajtócég, az EPC plc. honlapját, ahol a felszólítólevél referenciaszáma és a rendszám megadásával kapcsolatba lehet lépni a követeléskezelővel. Jelezni lehet a cégnek, ha az érintett szerint téves a felszólítás. Dóra leveléhez csatolta a forgalmi engedély másolatát, és a matricavásárlást igazoló bizonylatot, majd elérhetőségeinek megadásával elküldte a levelet a követeléskezelőnek.
Egy hónap múlva kapott választ, hogy a forgalmi engedélyt nem csatolta, ezt pótolnia kell. Dóra biztos volt abban, hogy csatolta, de eleget tett a felhívásnak, és egy héten belül ismét elküldte a forgalmi másolatát. Ismét hiánypótlási felhívást kapott, és ismét elküldte a másolatot, de ezt újfent nem érzékelte a követeléskezelő rendszere. Attila ugyanígy járt, neki sem hitték el, hogy elküldte a másolatot, noha ő is feltöltötte azt a megfelelő helyen.
Ekkor Dóra kapcsolatba lépett a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálatával és tanácsot kért. Azt javasolták neki, hogy írjon a NÚSZ Zrt-nek e-mailt és kivizsgálják az ügyet. Ez meg is történt, a cég arról tájékoztatta, hogy az a baj, hogy nem küldte el az EPC-nek a forgalmi engedély másolatát...
Az ügyben tehát Dóra és Attila akkor még nem kapott érdemi választ, de nem adták fel, mivel nem csupán a pótdíjat kellett volna kifizetniük, hanem a kapcsolódó adminisztrációs díjat, és a követeléskezelő ügyleti hasznát is, összesen eseményenként 72 000,- Ft-ot, tehát a pótdíj többszörösét, vagyis összesen 420 ezer forintnak megfelelő összeget. Hiába írta meg Dóra a NÚSZ-nak a történet hátterét, hiába küldte el igazolhatóan a matricavásárlás bizonylatát, a NÚSZ a forgalmi engedély meg nem küldésére hivatkozva – változatlanul fenntartotta követelését.
Ezen a ponton Dóra már jogi képviselője útján jelentkezett a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálatán, és kérte a pótdíjazási eljárás felülvizsgálatát. Itt ugyanis arról volt szó, hogy a magyar autópályamatrica forgalmazásával megbízott külföldi értékesítőhely informatikai rendszerében a vásárlók hibáján kívül egy olyan hiányosság állt fenn, ami lehetetlenné tette a teljesen szabályszerű úthasználati jogosultság megszerzését. A NÚSZ-t semmilyen kár, hátrány nem érte, a vásárlók pedig körültekintő és gondos magatartást tanúsítottak, tehát nem követtek el szerződésszegést.
A NÚSZ zrt. az ügyvéd felbukkanása után aránylag rövid időn belül felülvizsgálta és újfent elbírálta az ügyet. Igencsak szűkre szabott válaszukban végül elfogadták a felhozott érveket és törölték a pótdíj-követelést. Ha Dóráék nem lépnek fel agilisen és kitartóan, akár perre is kerülhetett volna a pótdíjas ügy, és akkor Jersey csillagos egéig nőhettek volna a járulékos költségek.
Bár Dóra és Attila ügye kedvezően zárult, továbbra is elgondolkodtató, hogy a nem magyarországi jármű-üzembentartók pótdíjazással kapcsolatos többletterhe milyen aránytalan a pótdíj összegéhez, és a magyar autósoknak kirótt összegekhez képest.
