A magyar autós összes hülyesége, egyetlen felvételen

2019.11.06. 17:56

Ez is csak egy tétel lesz az idei közlekedési balesetek közt, pedig igazi dupla fenekű ügyről van szó. Ha jobban megnézed a november 4-én az Árpád híd budai hídfőjénél történt baleset minden részletét, azokból kirajzolódik egy csomó dolog, ami miatt ilyen rossz Magyarországon autózni.

A fenti fedélzeti kamerás felvételt a Bp-i autósok közösségének felületein adták közre elsőként. A videót egy másik autóból rögzítették, amely november 4-én, délután háromnegyed öt körül haladt az Árpád hídról a Szentendrei úti felüljáró irányába, a híd középső sávján. A videó szerint a kamerás autó 57 km/óra sebességről lassult, amikor Budára ért. A híd jelentős szakaszán 70-nel szabad menni, a felüljáró elején viszont először hatvanra, majd ötvenre kell lassítani – és elárulom, hogy ezt gyakorlatilag senki nem veszi komolyan.

Ezt a felüljárót néztük mi is nap mint nap, amikor a Totalcar szerkesztősége még a Flórián téren volt, hiszen pont az ablakaink előtt kanyarodott végig. A híd végétől a lehajtóig három-négy bukkanót okoznak az úgynevezett dilatációs hézagok, melyekre a híd és felüljáró szerkezetének hőtágulása miatt van szükség. Potenciális balesetforrás az összes. 

A kamerás autó nagyjából ideális sebességgel érkezett a felüljáróhoz, a belső sáv népe viszont sokkal gyorsabban. Szinte biztosan nem azért fékezett a felvétel elején látható SUV és az utána következő Mitsubishi furgon, mert vezetőiknek feltűnt a hatvanas, vagy a későbbi ötvenes sebességkorlátozás. Azok ugyanis már a felüljárón találhatók. Talán nem is azért, mert november 4-én délután nedves volt az úttest. Inkább a villamossínen álló rendőr miatt, aki a jól ismert lassíts-lassíts kézmozdulattal próbált jelezni nekik. Aznap, pont akkor ugyanis történt egy másik baleset is, éppen a felüljárón, éppen a Szentendrei úti irányban, és gondolom tartott a helyszínelés, amikor ezek ketten odaértek. 

Az elsőként felbukkanó SUV fékezett egy nagyot, az autó fara éppen lengésben volt az első, még a hídon lévő dilatációs, illetve a másik, a villamosmegálló mellett lévő, építési pontatlanságnak tűnő úthiba miatt. Olyan ez a körülbelül harminc méteres szakasz, mint egy emelvény, amelyre fel, majd lehajtanak a Budára érkező autók. Nem szerencsés megoldás és ahogy a helyszínen láttam, szebben is eldolgozhatták volna az aszfaltot a belső sávon, amikor megépítették az új villamosmegállót és felújították a vágányt.

Amikor egy autó fékezés közben hajt át egy bukkanón, olyan gyorsan változnak meg az első és hátsó tengely közti tapadási viszonyok, hogy a dinamikai súlypont az autó hátulja felől az eleje felé helyeződik át, így hátul átmenetileg jelentősen csökken a tapadás.

A terepjárót nyilván megmentette a menetstabilizáló rendszer és a modern elektronikus fékerőelosztó, illetve az, hogy vezetője nem végzett éles kormánymozdulatot. A furgonosnak nem volt ilyen szerencséje. Amikor a fedélzeti kamera látóterébe kerül, már pörgésben van, pedig előtte alighanem egyenesen ment. A látottak alapján egyértelmű, hogy a hirtelen fékezés és a bukkanó együttes hatása miatt történt ezúttal is tapadásvesztés, az autó fara kitört és így perdült a villamosvágányra a furgon. Ilyet okozhat az is, ha a fékerőelosztó nem működik jól, és a hátsó tengely korán blokkol, mintha csak ráhúznák a kéziféket. Az eredeti felvételen látható volt, hogy a furgon egy óbudai vállalkozásé. Megkerestem őket, nem kívántak nyilatkozni a történtekről.

A felüljárón egy időben havonta egymást követő bukkanós baleseteknél láttuk a szerkesztőségi ablakból, hogy kanyarodás közben szintén nagyon nem tanácsos vészfékezni, mert a kanyarodás és a lassítás okozta fizikai erőhatások, illetve a bukkanó okozta stabilitásvesztés egyszerre már a viszonylag modern autót is ledobja az ívről. Mindez sokkal rosszabb, ha még vizes is az aszfalt.

Hogy a megoldás egy hasonló helyzetben? Nem vészfékezni, hanem a felüljáró előtt gázelvétellel, egyenletesen lassítani, majd egy íven végigmenni rajta. Fékezni, pláne nagyot fékezni szinte sosem szükséges, feltéve, hogy az ember nem ment sokkal gyorsabban, mint a megengedetthez képest. Ilyesmi akkor sem indokolt, amikor pánikba esünk az egyenruha láttán, akkor pedig kifejezetten tilos, amikor az autónk bukkanón áthajtva éppen lengésben van.

A helyszíni fotókat november 6-án készítettem, de előtte végigmotoroztam ugyanezen a helyen. Ha hetvennel mentem a híd hetvenes szakaszán, ugyanúgy megelőzött szinte mindenki, mint amikor hatvanra, majd ötvenre lassítottam a felüljárón. Ott egyébként pont egy nagy, fehér furgon húzott el mellettem. Szemre körülbelül nyolcvannal mehetett.

Az eredeti poszt forrása, a Bp-i autósok közössége.