Miért írunk annyi autós dolgot rosszul?

Töredelmes vallomással tartozom nektek – az a kellemetlen fráter vagyok, aki ha beül egy étterembe, mindig kinyitja az étlapot a sajttal és sonkával töltött borjúnál, és megnézi, hogyan írták a nevét. A „cordon bleu” láttán hátradőlök, és úgy érzem: nemcsak véletlenül fityeg Restaurant tábla a vendéglátóhely falán. De ez ritkán esik meg, mert ez a név nem hagyja magát, s szinte mindig rosszul írják – a leggyakoribb a „gordon bleu” (igen, g-vel), de láttam már „gordon blue”-t (ami angol étellé teszi ezt az eredetileg francia fogást) és „cordon blue”-t is (ami aztán megint csak egy másik elmebaj). Naja, amikor a nyelvtannáci üdülni megy.

Pedig a társadalom java részének ez a helyesírásdolog csak afféle túlkomplikált etikett, egy olyan szabályrendszer, amiben többnyire csak hibázni lehet, ezért nagyon nincs is értelme erőlködni a betartásán – ez a hozzáállás tisztán látszik azokon a szövegeken, amelyekben ugyanazt a komplikált szót ugyanaz az ember háromféle hibás helyesírással használja. Leszarja, s lehet, hogy igaza is van, kicsit az általam nagyra becsült és a nyelv folyamatos evolúcióját hirdető Nádasdy professzor is rábólintana talán.

De nekem, a lassan akklimatizálódónak, a lelke eldugott mélyén kicsit konzervatívnak viszket ez, sőt, amióta a Facebookon, Tik-tokon, Instagramon, Twitteren boldog-boldogtalan publikusan meg tudja osztani gondolatait a széles világgal, néha már szinte fáj a hömpölygő hibaáradat. Kicsit arra gondolok – mi a jó égnek tett meg az emberiség ekkora utat a barlangból kikászálódva, házat, társadalmat, gazdagságot építve, kultúrát, tudást és egészségügyet fejlesztve, ha szellemileg ismét a barlang hűvösébe vágyunk vissza? Merjóazis, hogy facebookosan tegyem ide.

Pedig intoleráns hozzáállás ez a részemről, hiszen jómagam már huszonhat (sőt, ha beleveszem a fordítói múltamat, akkor harminc) éve, javarészt betűkből élek, tehát illik is konyítanom a műfajhoz egy keveset. Egy szakács meg csak röhögne rajtam, hogyan aprítok fel egy hagymát, egy kőműves azon, hogyan fogom a malteros kanalat, egy erdész, hogy melyik oldalon kezdem vágni a fát, ők ahhoz értenek, sanszos, hogy jobban, mint én a helyesíráshoz. De ember vagyok, egy elégedetlen állatfaj képviselője, viszketnek a hibák. Viszont jókat is mulatok miattuk.

A „cordon blue” egyébként az emberek fejében keletkező nyelvi áthallások egyik legfényesebb példája. Azoké, amikor az idegen nyelvet nem beszélő személy mindenáron a saját anyanyelvébe kapaszkodik, amikor ki kell mondania, le kell írnia valamit. S ha az anyanyelvében nem talál rá megfelelő sémára, akkor elővesz valami jól ismert külföldi brandet vagy gyakorta használt szót, és belekeveri.  A felütésként bedobott gasztronómiai eredetű tévedéssorozatban a „gordon” a népszerű gin nevéből jött, a blue pedig azért lett, mert több embernek van némi angoltudása Magyarországon, mint francia, pláne, amikor az étlapot kitöltő filcet tartó keze megremeg a papír fölött.

A húsoktól az áthallásokon át elérkeztünk végre az autókhoz. Mely témakörben az áthallás a nyelvi kényelemszeretettel karöltve végtelen sok érdekességhez vezet. Kedvencem a fékbetét, amit a legtöbben „ferodolnak” neveznek, hibásan, hiszen a régi márkát úgy írják „Ferodo”, tehát soha nem volt annak l a végén. De akkor az honnan jött? Hát egy másik régi márka nevéből, amit még sokkal régebben ismerünk, mint a Ferodót – az Odol szájvízéből. Nyilván, amikor valamelyik szerelő-megmondóember - talán 1930-ban – a kezébe fogta az első Ferodo-feliratú betéteket a Majláth szervizben, elolvasta az írásos írást és rögtön beugrott neki a mentolos lötty, amivel reggel öblögetett. Felordított (feroldított, haha) – „Ferodol”! És onnantól megpecsételtetett a szájvizes rokonság.

No meg persze, ott van maga a „szerviz” szó, ha már itt tartunk. Amit szerintem sokkal többet látok hibásan, hosszú í-vel, tehát a „szervíz” szóval felfestve drágán elkészített, magasba törő, míves cégéreken, mint helyesen, csupa rövid i-vel. Az ugyanis a „service” szóból fajult magyarrá, melyben a második i-t garantáltan mindenütt rövidnek ejtik. Csak hát a magyar szereti elnyújtani a szóvégi magánhangzókat, meg amúgy is – a „víz”-nek még van is értelme. Tehát ma már egy ország használja rosszul a szót, akárhogy is tépi magát véresre az MTA összes professzora vagy száz éve miatta. De ha le kell írni, akkor egyelőre legyen szerviz. Röviddel.

Másik gyakori áthallás-károsult az autóiparban ma talán legjobban elterjedt, gólyalábas futómű neve, amit helyesen úgy írunk – MacPherson. Egyben, az M és a c között egy a-val. Ez azonban annyira nem nyilvánvaló, hogy kezdő újságíró koromban, még mielőtt lett volna internet, én is rosszul írtam évekig, mert azokban a szakkönyvekben is vegyesen szerepelt, amelyekhez hozzáfértem, a magyar sajtóban pedig akkoriban egységesen „McPherson”-nak írták. De az információs szupersztráda végtelen tudásának hála, már bő húsz éve megnyugtató választ kaptam a kérdésre – az bizony Mac, nem Mc, erről még külön posztot is írtam pár éve.

És hol itt az áthallás? Nos, nem hinném, hogy a McDonald’sból jött, mert az később jelent meg nálunk, mint ahogy a teljes sajtó elkezdte volna rosszul írni a technika nevét. De biztosan valami ismert zenész, színész adta a Mc-es áthallást, gondolok itt Paul McCartney-ra vagy Steve McQueenre – ők akkortájt lettek ismertek nálunk, mint a MacPherson. De a „MacPherson” akkor is „Mac”, akárcsak mondjuk – MacArthur.

És ott a „Forma-1”, amit csak mi, magyarok nevezünk formának. Hiszen a név - Formula-1, Formula-2, Formula-3000, Formula-Ford, Formula-Easter – versenyautó-építési szabályrendszert, receptet, azaz formulát jelent, a formához semmi köze. Én úgy ismerem a keletkezés sztoriját, hogy volt egy régi, nagyon sokat szereplő versenykommentátor, aki lusta volt az ilyen maníros hülyeségek megtanulásához, mint hogy form”ul”a, és egyszerűen kihagyta a neki nem tetsző szótagot a névből. Így hülyítve meg örökre egy országot, amely azóta sem tudja kimondani a legnézettebb autóverseny-ágazat nevét. Aki jobb verziót tud, írjon.

De efféle áthallások miatt születtek talán az egyéb rétegszavak is, amelyeket sokan szerintem amiatt sem hajlandóak helyesen használni, mert egyszerűen vagányabban hangzanak rosszul. A „rükverc” helyett a „lükverc”, például, mely torzuláshoz egyaránt adhatott táptalajt a „lüktet”, de a „lüke” szó is. Mert amúgy ez ugye, a hátrameneti fokozat, németül.

Vagy az olajteknő idegen neve, a „karter” (egyébként egy Carter nevű csávótól származik) helyett nagyon sokak által rosszul használt „kartell”, amely viszont cégek közös csoportba tömörülését jelenti. Lehet, hogy aki ezt először így elkente, túl sokat olvasott gazdasági híreket? Vagy csak dallamosabb így?

Ugyanezen a vonalon már nehezebb eljutni ahhoz, vajon hogyan lett a „kardán” (szintén egy régi fószer neve, aki úgy írta eredetileg alá a hivatalos okmányait: Cardano) szóból „gardán”, pláne meg „gardány”. Talán összekeveredett a „gurtni”-val, aztán még hasonlított is a „járgány”-ra?

A „telepjáró” viszont egész biztos, csak a jobb hangzás miatt l-esedett el, hiszen nem kell hozzá semmiféle műveltség, mély tudás, hogy a vak is lássa: terepen való közlekedésre alkalmas autót jelöl. Hiába egyértelmű a tévedés, mégis nagyon sokáig, nagyon sokan telepjárózták ezeket – talán nem is tudták, hogy már a majdani SUV-okról beszélnek, amelyek ugyan terepjáróknak néznek ki, de életük során valójában a legkeményebb terep, amit le kell küzdeniük, a panelek tövében levő járdák szegélye lesz.

És persze a kedvencem, az áthallásos témakör talán legszebb gyümölcse a Shell-Merci. Ne képzeljetek itt el semmiféle különleges, évfordulós szériát, amelynek létrejöttét az ismert olajvállalat finanszírozta – csupán némiképp szerényen művelt nepperek dumájáról van szó. A nagy Mercedesek (S), befecskendezős, azaz einspritzes motorral szerelt (E), nyújtott tengelytávú, lang változatait (L) SEL felirattal látták el, ezek voltak nepperbeszédben a „sel”-Mercik. A „sel”-nek azonban leírva nincs sok értelme, annál inkább a Shellnek! Hogy a kettőnek mi köze lehet egymáshoz, azon a nepper már nem tűnődött, volt neki fontosabb dolga is, egyszerűen leírta. Egyébként az ilyen hirdetések alatt szerepeltek még gyakran a „bőrlég” (azaz bőrös belsejű, klímaberendezéssel szerelt), és a „sibeda” (Schiebedach, azaz tolótető) kifejezések is.

Másik kiváló gyűjtésem onnan származik, amikor 1989-ben Balatonon, egy apró butikban dolgoztunk Széplak-felsőn a barátnőmmel, tele volt a bolt hamisított Boss-melegítőkkel, amiket a tulajdonos – egy faék egyszerűségű, de erősen tulokszerűen rámenős csávó – mindig „boss”-nak mondott. Mivel erősen függő viszonyban voltunk tőle, csak akkor mertem megkérdezni tőle, miért mondja „s”-sel a susimacik nevét, amikor kezünkben volt már a havi bérünk.

Meglepetten rám nézett, és rávágta – „hát mer’az boss, mint a gyújtógyertya, nem tudtad?” Próbáltam megvilágítani neki, hogy az egyik egy divatmárka, és két s-re végződik a neve, a másik pedig egy elektromos eszközöket előállító cég, és sch-ra végződik, de már máshova figyelt, én már nem léteztem számára. Meg aztán, úgyis mindkettő német, nem mindegy?

Még mindig az áthallás. Autó- és motorrajongóknak talán körülményes leírniuk a „rajongó” szót, nem is valami menő, hiszen van rá külföldi frázis is, rövid, tömör, mindenki tudja, mit jelent. A „fan”-re gondolok, ami az angol „fanatic” már jó régen „fan”-re rövidült formája, amit amúgy „fen”-nek (hosszú e-vel) ejtenek.

Csak hát a magyar azt is sokszor „fan”-nak ejti, a-val, de talán bevillan neki, hogy a „fan”-t meg angolul u-val írják (fun), ami ráadásul hát már milyen vidám szó is. Így keletkezik ebben az országban végtelen sok BMW-fun, Opel-fun és Kawasaki-fun, s ezeknek a butaságon kívül (minek sznobkodik valaki idegen nyelvvel, ha nem tudja leírni) szigorúan véve semmi jelentése nincs. De azért nagyon vicces. A rajongó leírva tehát a fan, ejteni meg úgy kell -„fen”. Hogy össze ne keverjek senkit.

De még a magyar nyelven belül is akadnak fura áthallások. Borzasztó sokan írják a most készült, el nem használt, dobozból kivett tárgyakra, alkatrészekre, járművekre azt, hogy „ujj”, amiből ugye öt-öt van a kezünkön és öt-öt a lábunkon, ha minden stimmel. Nem értem, mert ami friss, az ugye, az „új”, én legalább is így tudom.

Szerintem áthallás áldozatául akar esni mindenképpen a „motoros szán” szó is, mert egyre több embertől hallom, így hívja – „hószán”. De hiszen a szán az hóban megy, natürlich, ezért felesleges így ez a szóösszetétel, mint a nyaksál, a lábcipő, vagy a ledegradál. Maga mindent kétszer mond, kétszer mond? Amúgy szerintem a „hószán” a „snowmobile”-ból szivárgott át, mely angol megnevezés valóban a „hó”-val kezdődik. Csakhogy „jármű”-re végződik, hiszen az angol teljesen máshonnan közelítette meg a fogalmat, s nála nincs szó szánról.

Most átjárja szívemet egy kis melegség, mert büszke lehetek újságíró kollégáimra, hiszen ezt a két hibát ők szinte sose követik el, ellenben a velünk tágan véve egy szakmában mozgó píárosok egyike-másika… Utóbbiak amúgy is kedvelik a túlzó, terjengős, elegánsan idegen megjelöléseket (nem tudom, kiket képzelnek el olvasókként, de olyan hús-vér emberek szinte biztosan nem léteznek, akit némelyik nyálas szöveg próbál megszólítani). Éppen ezért az alább említett két szóval magyarra fordított céges prospektusokban, sajtóanyagokban, internetes kommunikációban találkozom a leggyakrabban. S mindkettő erősen áthallásgyanú-áldozat.

Az egyik a „brosúra” (az angol „brochure”-ből jön), amit minimum az esetek felében „brossúra” formában látok viszont – nézzétek csak meg a cégek honlapjait. Érdemes hibásan írni, hiszen úgy már van értelme: a nagymama is brosst hordott a blézerén, amikor színházba indult…

A másik, tényleg extra-extra kedvenc (egyébként borzalmasan maníros és nyelvidegen) píárosi-fordítói kedvencem a „robusztus” (megint csak angolból származik, a „robust” szóból). Csak hát a „robot” annyira közel áll hozzá formában, hogy nem lehet igaz, hogy nem két ó-val írandó… Így lesz tíz „robusztus”-ból nyolc hibásan, „robosztus”. Éljen Isaac Asimov!

Van egy helyesírási szabály, amit viszont egyre inkább úgy tűnik – senki se ismer, vagy tart be, legalábbis rajtunk, újságírókon kívül. Igazából még az újságírók jókora része is letojja, magasról. Ha fárasztó és nagyon kellemetlenül tudományos akarok lenni, akkor azt mondom: ez a tulajdonnevek melléknévvé vagy igévé változtatásának szabálya, ami amúgy rém egyszerű. A szó eleji nagybetű kicsi lesz.

Attól félek, lelkileg ez a szabály viseli meg legjobban a Szent Márkájukat dicsőült ezüsttálcán körbehordozni szerető faneket (akik sokszor csak funok, mint már tudjuk). Az Opel-rajongóból így ugyanis csak kisbetűs opeles nemecsekernő lesz, aki, amikor elmegy krúzolni csodás Calibrájával, csupán opelezik szerényen, hiszen az MTA főapostolai szerint azonnal tudatlan és műveletlen fráterré válik, ha "Opelezni" mer. És ugyanez igaz a trabantozni akaró trabantosokra, a ladázni akaró ladásokra, a suzukizni akaró swiftesekre, a stuttgartozós mercisekre és a Wartburg-klub összes wartburgosára is. Semmit nem írtam el, hiszen nekem vigyáznom kell az ilyenre. Ezek így kis- és nagybetűk.

Ha valaki meg annyira imádni akarja a Szent Márkáját, hogy nem hajlandó kisbetűvel képviseltetni magát, vegyen BMW-t, NSU-t, DKW-t, BSA-t. Esetleg kis csúsztatással Volkswagen helyett jó lesz neki a VW is. Ezeket ugyanis nem tudja kerékbe törni a gonosz nyelvészi ármány, a BMW-s BMW-zhet, a DKW-s DKW-zhat óriási, húszpontos betűkkel. Sőt, a VW-s is VW-zhet, s remélhetőleg e magasságból már nem akarja majd annyira volkswagenezésre adni a fejét. A mercisek (bocsánat, mercedesesek) csak kicsit járnak jól, mert ők E osztályozhatnak GLK-zhatnak napestig, de a Mercedes-mániájuk csak mercedesezés marad.

Majdnem elfelejtettem az autózás fáraói magasságát, a rolls-royce-osok felhőkarcolóját. Náluk sajnos nem érvényes a New York-szabálynak nevezett, izé, szabály (New York-i, New York-hoz), ami nagybetűként hagyná a két, nagy R betűt, ezért sajnos lenyomják őket a BMW-sek, így ők is csak rolls-royce-oznak, evvan, nem nézhetnek le felsőbbrendűen a jaguarosokra.  Akik viszont sosem jaguárosok, mert az az állat, ami veszélyes és ráugrál az emberre (meg a Tigris), hanem mindig ékezet nélküliek, minden formában, azaz jaguarosok. 

El az áthallásoktól és a toldalékoktól, folytassuk a PR-osok és karakterenként 50 fillérért dolgozó, az idegen nyelvhez jól, az autókhoz kevésbé értő, az egyszerre művelendő két nyelv nyomása között pedig reszketeggé váló helyesírású fordító nénik bűnlajstromával.

A PR-osok úgy gondolják – a nyelv csak eszköz a kommunikációra, de úgyis napról-napra változik, miért ne diktálnák ők maguk a tempót. Ezért bátran, fejszével indulnak a magyar nyelv erdejébe, elegáns és igényes tisztásokat vágva bele, ahol kellemes a lejtő fekvése. Hogy működésük nyomán orrba-szájba annyi „az új hybrid autó a XXXX-tól!”-feliratot látunk, hogy már lassan teljesen elfelejtjük: a „hibrid” szó emberemlékezet óta gyökeret vert a magyar nyelvben és két i-vel írandó. Az bizony hibrid, akárhány y-nal is írta a gyári kommüniké. Persze, ha a kocsi nevét emlegetjük, nem a jellegét, az megint más tészta, úgy tényleg Toyota Prius Plug-In Hybrid, ami a Prius konnektoros hibrid változata, mint tudjuk.

De aggasztóan nagy a szolgaian átvett „coupé” (magyarul „kupé”), „cabrio” (magyarul „kabrió") szavak előfordulási aránya is a szövegekben, sőt, még olyannal is találkozom, nem is ritkán, hogy a fordító egyszerűen benne hagyja a „berline” szót az írásban, ami magyarul annyit tesz – „szedán”. Berlin meg magyarul egy laza német város, mint tudjuk, akármennyire is aranyos, hogy franciául és olaszul a négyajtós, lépcsős hátú formát jelenti.

A toldalékolás? Na, corporate-körökben ez is egy olyan szent tehén, mint hogy a pantone-skálának hajszálpontosan arról a pontjáról kell származnia a Coca-Cola pirosának, ahová azt 1897-ben titrálta a Nagy Főideológus.

Így lesz tele a jó tollú, a nyelvezetére extra igényes autós fordító (nem én voltam, aki elkövette a művet) által angolból magyarra olvasmányosan áttett, jubileumi könyvben minden „Volvónak”, „Volvóból” és „Volvóhoz” végül gyilkosan nyelvellenes és rettenetesen amatőr „Volvo-nak”, „Volvo-ból” és „Volvo-hoz”. Holott azokat az idegen tulajdonneveket, amelyek magánhangzóra végződnek, s a végződő magánhangzót úgy is ejtjük, ahogy odaírták, a szó végi magánhangzó hosszúvá tétele után egyszerűen, ragasztással toldalékoljuk. Igen, így keletkezik a „Volvóval”. És „Aróval”, „Daciával”, „Lanciával”, „Toyotával”.

Hogy a mássalhangzóra végződő, hasonló idegen nevek hogyan toldalékolandók? Ha egyáltalán ejtjük, ráadásul épp úgy ejtjük a végén levő mássalhangzót, ahogy oda van írva, akkor durr bele, egyszerűen, mint bármilyen magyar szót – „Fiattal”, „Nissannal”, „Volkswagennel”. Ha viszont nem úgy ejtjük azt a szó végi mássalhangzót – ilyen például a Peugeot, ami „pözsó”, vagy a Renault, ami „rönó” (ejnye, ezek a franciák) -, akkor kötőjellel tesszük mögé azt a toldalékot, ami a kiejtéséhez dukálna: Peugeot-t, Peugeot-nak, Peugeot-tól, Renault-hoz, Renault-ért, Renault-ig.

Ez már itt pro level: a Bosch, a Mercedes, a Lotus összetettebb probléma – ha idegen a név, s nem magyar mássalhangzóra végződik, viszont olyanra, amit a nyelv kiejtésben már elfogadott (az sch-t automatikusan s-nek, az s-t meg sz-nek mondja mindenki), akkor egyszerűen hozzácsapjuk a megfelelő toldalékot: Boschsal, Boschtól, Mercedesszel, Mercedestől, Lotusszal, Lotustól. És ráadásul – McCormickkal…

De nem akartam itt pont a szerencsétlen svéd márkát kipécézni egy régi bűne miatt, mert hiszen próbálná csak egy fordító valami minis szövegben leírni, hogy „a Miniből kiszállva”… Jaj, lenne ott dádá, nem kapna sok honoráriumot. Csakis „MINI-ből” lehet „kiszállni”. Ugyanígy Mercedes-típusmegjelölés sem állhat helyesen, jó magyarsággal, (ahogy kell) kötőjel nélkül semmiféle hivatalos iratban. A cégnek szolgaian át kell vennie a németet – S-osztály, C-osztály, SLK-osztály. Pedig az magyarul S osztály, C osztály, SLK osztály – ha utóbbinál létezik, és van egyáltalán értelme az osztályozásnak.

Aztán vannak még teljesen rapszodikus, kiszámíthatatlan, feltehetőleg a szavak komplikáltságából vagy nehezen kiejthetőségéből fakadó elírások. Az „akkumulátor” szót megfigyelésem szerint hirdetéseikben épp az akkus műhelyek írják „akumlátor”-nak, helyből kihagyva két betűt. A vákuumot, vákuumszelepet szintén sokan gyűlölik, mert mi is ez a hülyeség, két u, egymás után? Jó lesz az „vákum”-nak és „vákumszelep”-nek is….

Onnan látszik, politikailag mennyire pattanásig fel van ajzva népünk, hogy szinte már teljesen elfelejtettük, hogy a jobb oldal és a bal oldal nagyon mást jelent, mint a jobboldal és a baloldal. Előbbi például lehet egy autónak és egy motornak (a két oldala), de így mindenképpen külön írandó. Ám a jobboldal/baloldal, egybeírva, kizárólag politikai álláspontot jelölhet – mégis utóbbiból látunk többet az autós írásokban.

Egybeírás és különírás, még egy másik példa, amit tíz emberből öt rosszul ír le, s ami még rosszabb, hibásan szerepel a plakátokon, hirdetésekben is, ahol sokan látják: a használt autó. Attól ugyanis, hogy elvásott, van benne kilométer, és talán kicsit már bontószökevény is, de bizonyosan nem vadiúj, még külön kell írni. Hogy miért írják egybe sokan? Talán a hasznaltauto.hu több évtizedes hatása miatt, esetleg azért, mert ha hármas szóösszetételben van, ugyanúgy egybe (és kötőjellel) kell írni, mint bármilyen más szót: használtautó-telep, használtautó-kereskedő. De ha csak önmagában áll, akkor bizony használt autó ő.

Inkább billentyű-elütésre visszavezethető hiba a sok-sok „lőerő” előfordulása (fegyveres újságban mondjuk, még lehet szándékos is), a Volkswagen leírásával viszont sok hirdetőnek gyűlik meg a baja, a két v-származék ugyanis rendre helyet cserél, így: Wolksvagen. Azaz „folkszvágen” helyett „volkszfágen” lesz. Na, ezeket jópofa kimondani.

Ahhoz viszont, hogy a műszaki nyelvben előforduló, három Burgman-szerűséget megkülönböztessük szóban és írásban, már kell egy kis utánajárás. A legegyszerűbb a Suzuki kedvelt nagytestű robogója, amelyre a gugli azonnal kidobja a helyes megfejtést: „Burgman”, g-vel és egy n-nel. De ott a régi fajta kormánymű, amilyen például az Alfa Romeómban van, az micsoda? Azt a brit „Burman” & Sons nevű vállalat kezdte gyártani, tehát azt g-nélkül, de még mindig egy n-nel kell írni. Máris eltávolodott egymástól a japán motorkerékpárgyár és a brit kormányműves, de jó! No de, ott a harmadik, az a fura, szabdalható tömítés, amit a főtengely körül régen szimering helyett használtak; ott hogyan állunk? Azt bizony így írjuk: „Burgmann” – két n és persze egy g szerepel benne. Akkor ezt most ugye, megjegyeztétek?

No meg, ott vannak régi-új szabályok is, mint például a „kipufogó” (már elég régóta egy f-fel), amit apáink-nagyapáink még úgy ismertek „kipuffogó”. Ez is olyan, mint a „mamut” és a „mammut”, vagy a „szőlő” és a „szöllő”, anyukám meg „svejcnek” mondja Svájcot. De a „ventilátor” is csak egy l-lel helyes, a „szimering” mára se két m-met, se két r-t nem tartalmaz (ahogy lassan rendes gumit se), s szimpla v-vel írjuk a „bovden” nevű tokozott acélhuzalt.

Viszont szóljanak harsonák, lejtsenek táncot az udvari bohócok, győzött a nép, és az MTA feladta a harcot: az alig pár éve még „bokszer” írásmódú motorokat ma megint „boxer”-ként írhatjuk le, a hátsó lámpabura pedig, bármennyire is belénk vésték zöldfülű tollforgató korunkban, most már „búra”. Utóbbi kettőt én már nem tudom majd megszokni, ez lesz az én „szöllőm” és „Svejcem”.

De a kiejtés legalább ennyire jópofa témakör. Szinte mindenki az anyanyelvébe kapaszkodik, amikor fel kell idéznie egy idegen szó ejtését vagy írásmódját. Ilyen feladat elé állítva kicsit jobb cipőben járnak azok, akik beszélnek más nyelven is – ők legalább a másik ismert nyelvük készletéből is megpróbálhatnak sémákat előkotorni: így vész össze a franciául, illetve az angolul beszélő autórajongó azon, hogyan ejtendő a „Talbot” márkanév, vagy éppenséggel az angolosok a japánosokkal és az amerikásokkal, illetve a félig-angolul tudókkal kapnak össze azon, hogyan mondjuk a „Lexus”-t.

Hogy ne hagyjunk nyitva kérdéseket: ezekre csak összetett válasz létezik. A Talbot-céget alapító Lord Talbot brit volt, tehát vagy „tellbüt”-nek, vagy „tallböt”-nek kell ejteni a hivatalos állásfoglalások szerint (ezekből többféle létezik), de minden verzió végén nagyon franciátlanul ejtendő a t hang. A franciául tudók (s a magyarok általában) viszont „tálbó”-nak ejtik, hiszen a Talbot már a Chrysler francia ágához tartozott, ergo francia autóként érkezett hozzánk akkor, amikor a rendszerváltás után a nyugati kocsik elkezdtek beáramlani hozzánk. Ha meg francia, akkor „talbó” vagy „tálbó”, gondolták sokan, teszem hozzá, meglehetős nyitottságról téve ezzel tanúbizonyságot. Ki a fene nézett utána akkoriban annak, honnan származik a márkanév? Mellesleg meg a franciák egész biztosan „tálbó”-nak ejtik, Lord Talbot neve pedig – ismerve a tényt, hogy a mai angol nyelv óriási része, beleértve a neveket is, a francia nyelvből származik – lehet, hogy a szépapánál még valóban „tálbó”-nak ejtődött. Csak aztán elkopott.

A Lexus? Eredetileg a Toyota USA-nak szánt luxusmárkájaként született, tehát hallgassuk meg, hogyan mondja az amerikai – „lekkszösz”. Lehet náluk jobban tudni angolul, s a super-„szjúper” magyaros mintájára „lexasz”-nak ejteni, csak odakint úgy nem mondják, akkor meg már mi is jobban járunk, ha csak úgy magyarosan „lekszusz”-nak ejtjük, mert még az áll az eredetihez a legközelebb. Oké, ma már Japánban is van Lexus, ők viszont „rekkszászü”-nek ejtik, úgy szerintem mifelénk senki nem akarja. De persze ez az egész csak szöszmösz-tépegetés a gyapjúkabáton - hiszen annyi autónevet mondunk és mondtunk rosszul már a történelem során. Ott volt a mi „suzukink” (s-sel ejtve), ami valójában „szuzuki”, a sort pedig a végtelenségig lehetne gyarapítani „dajhaccsu”-kkal („dajhacu”), „micsubisikkel” („micubisi”), „isuzukkal” („iszuzu”). Örömteli fejlődés, hogy utóbbiakat mára a nagy többség azért helyesen mondja.

De azért vannak beakadt, pokoli kiejtések is. Az egyik ilyen a nagy Skoda-modell neve, amit tíz taxisból kilenctől kizárólag így hallottam kiejteni – „szuper-bé”. Ugye, már tudjátok, a Superbről van most szó. Pedig soha nem létezett „Supera” és „Superc”, ” Supern” meg pláne nem. Megint ez a flancos angol nyelv az oka mindennek: náluk a „superb” szó annyit jelent – legkiemelkedőbb, legmagasabb szintű. Ja, és „szuperb”-nek kell ejteni, igen, a b-t kényelmetlenül odamássalhangzótorlódítva a végébe, amit a magyar száj nagyon nem szeret.

És jöjjön örök vesszőparipám, a Rolls-Royce. Merthogy itt két emberről van szó, egyiket Henry Royce-nak hívták (ő volt a mérnök, aki az első autókat alkotta), a másikat Charles Rollsnak (ő pedig az ügyes kereskedő volt a sztoriban). Szerintem tíz magyarból kilenc „rojszrojszozza” a márkát, mert négyéves korában úgy volt kényelmes kimondani, és megragadt, ám így – bár lehet, hogy megérdemelné –kétszeres emléket állít a tervezőnek, s nem ad semmit annak, aki felfuttatta és ismertté tette a márkát. Az a probléma, hogy itt tényleg illene megpróbálni a magyar nyelvek és állkapcsok számára csúnyán összetett akadálypályát képező „rollszrojsz” kiejtést használni, bárhogy is fáj.

A színes tájékoztatás jegyében, ha nem autókkal kezdtük, ne is azokkal fejezzük be. Búcsúzóul itt hagyok nektek egy harmatfriss nyelvi torzulást, amire mostanában figyeltem fel: vajon miért mondja szinte mindenki „terrabájtnak” a „terabájtot” (egy r, ugye…). Csak tán nem a föld latin neve, a „terra” miatt? Érdekes, pedig ezt egy r-rel még kiejteni is kényelmesebb.

Kikényszerített utóirat (bár egyetértek vele):
Egy csomó olvasó a mindenféle fórumokon a fejemet akarja venni amiatt, hogy pár tételt kihagytam, pedig csak nem szerettem volna kilométeres hosszúságú cikket, valahol tehát meghúztam a határt. De ha ekkora rá az igény, és én magam is betettem volna a cikkbe, ha nem szelektálok:
- a sperrdiffi az nem speer. Egy ismert speer, ahonnan a tévedés jöhet, ugyanis Albert Speer, Hitler főépítésze és fegyverkezési minisztere volt, az egyetlen, aki a nürnbergi perek során elismerte a bűnösségét, ma pedig Heidelbergben nyugszik. Az önzáró, vagy félig önzáró nyomatékelosztót azonban - szintén a németek után - sperrdifferenciálműnek is írhatjuk. Sperr, nem speer.
- a bolt nyitva tartása, nagyon sokáig nem nyitvatartás volt, hanem nyitva tartás, tehát külön kellett írni. A fél ország beleőrült, aztán a nyelvészek beadták a derekukat és most egy ideje megint egybeírandó. Tehát a nyitvatartás a jó.
- a Lamborghini nem "-dzsíni", hanem "-gíni", mert az olasz nyelvben a gh visszatompítja a magas hangrendű magánhangzó előtti "dzsé"-t "gé"-vé - ha dzsínit akarna írni az olasz, akkor Lamborginit írna. Ahogy viszont magyarul ejteni kéne.
- a Karmann-Ghia, de a Ford Focus Ghia sem "dzsía", pont a fenti szabály értelmében, hanem "gia.

És akkor most tényleg leállok.