Mi kerül(ne) a benzinben 6-700 forintba??

Ugyanezt a folyadékot pár hónappal ezelőtt kevesebb, mint szinte a feléért lehetett megvenni – mármint a valós piaci árnak a feléért. A magyar sapkás ár más kérdés, a magyar kormány úgy döntött, hogy először a kiskereskedők zsebéből, aztán a nagykereskedőkéből is, végül a sajátjából is egy kis választási ajándékkal kedveskedik a fogyasztóknak. Hozzáteszem, magyar szemmel már a 480-as benzin is soknak tűnik, pláne azoknak, akik elmulasztanak annyit keresni, amennyit a KSH kimutat hazai átlagkeresetként.

De mitől lesz ilyen magas a benzin és a gázolaj ára, amikor pontosan ugyanazokon a vezetékeken, pontosan ugyanúgy desztillálják ugyanabból a kőolajból, ugyanazok az emberek. Talán hirtelen az olajbányászok elkezdtek S Mercikkel járni? Csöppet sem. Itt ugyanis arról van szó, hogy a dolgoknak nincs valójában áruk: mi, emberek árazzuk be őket, kétféleképpen. Vagy az úgynevezett piacra bízzuk, vagyis a kereslet és a kínálat valamiféle egyensúlya mentén alakul ki az ár; a másik verzió, amit a Kádár-korszak óta mostanában ismét megtapasztalunk: a hatósági árazás.

Mindkettőben van ráció, de a benzinár akkor is egy olyan dolog, amit az ember talál ki és nincs igazán köze a valódi költségekhez: ha a hordónkénti 50 dollár alatti áron is megéri az olajat eladnia a termelőknek, akkor a mai 112-n meg pláne. Emlékezzünk, az autó feltalálásakor gyakorlatilag nem sok mindenre tudták használni a benzint, fertőtlenítésre, folttisztításra, gyakorlatilag egy értéktelen folyadék volt, ami a kőolaj feldogozásakor mindenképp keletkezik, ha kell, ha nem. Természetesen a kőolaj felkutatásának, kitermelésének, szállításának, lepárlásának és értékesítésének is vannak költségei, de valójában a piac értékítélete határozza meg a piaci árat, vagyis hogy mennyit ér a népeknek. Akik könnyedén hozzáférnek, mert minden sarkon van kút, azoknak keveset, akiknek az élete/megélhetése/mobilitása múlik rajta, azoknak sokkal többet. Pláne, ha a jövedelmekhez is viszonyítjuk az árakat.

A költségek sokrétűek: általában egy kőolajmező kitermelésére egy-egy cég megkapja a koncessziót, de ezt úgy kell érteni, hogy fizet érte vastagon egy államnak, a területet uraló sejkeknek, haduraknak, épp hol tart az adott helyen a civilizáció. Itt aztán bejön a politikusok lefizetésének a költsége, sok esetben stratégiai kérdés, hogy ki kaphatja meg a kitermelési jogokat, elvégre látjuk: a háborúk mind a mai napig kőolaj-alapúak. Enélkül nincs tömeggyilkolás. Természetesen vannak a világban furcsaságok, de a hidegháború idején eléggé sci-fibe illő lett volna, ha mondjuk az amerikai Standard Oil (az ExxonMobil elődje) szovjet kőolajat termelhetett volna ki.

Maga a kitermelés már egyszerűbb, ha a környéken már minden akadékoskodót kivégeztek, lefizettek, átneveltek. A technológia adott, fúrni kell a földbe lyukakat, és felszivattyúzni a kőolajat. Ez lehet nagyon drága vagy kevésbé, függ a kőolajmező méretétől, geológiai tulajdonságaitól és az innen kinyerhető kőolaj minőségétől. Ugyanis az átkozott planktonok és egyéb őslények sajnos nem ISO9000-es minősítéssel alkotnak egységes ásványokat az évmilliók során. Be kell kalkulálni a különböző természeti károkat is, néha elsüllyed egy-egy fúrótorony, ilyenek: a kitermelők biztosításai ezeket a költségeket is tartalmazzák. Plusz a Karib-tenger kármentesítése, környezetvédők gumibotozása, döglött albatroszok begyűjtése.

Erre rájön még a szállítás költsége, meg a lepárlásé: a kőolaj szerencsés termék, mert önmagából nyert anyaggal lepárolható. Ez körülbelül olyan, mintha lisztüzemű teherautókkal vihetnénk a lisztet a pékségbe: a kőolaj esetében adott, mennyi energia kell mindenhez, fixen kalkulálható. Igaz, a költségekkel máshogy is lehet játszani: a kőolajpárlat sokféle vegyületet tartalmaz, így a viszonylag egyszerű szabványok többféle párlat összekutyulásával teljesíthetők, így picit lehet játszani, hogy „olcsó” benzin legyen vagy „táltos” benzin; a „táltos” variánson persze több profitot lehet behozni, kis extra ráfordítással.

Mint minden tőzsdei termék esetében, hogy itt is elszakadnak az árak a termeléstől, az anyaghoz kapcsolódó vértől és verejtéktől, és fehérgalléros urak táblázataiban válnak sorokká és összegekké. Az olajipar ugyanis nem egyik napról a másikra működik, hatalmas logisztika és tervezés van mögötte ahhoz, hogy mindig itt lehessen a sarkon a gázolaj és a benya. Vagyis előre lekötik a termelést, hogy ezt bebiztosítsák maguknak.

Ám ha bármi megakasztja a gépezetet, jön a gebasz. Egy kis szuezi válság: a tankhajók óriási kerülővel, Afrikát körbejárva hozzák a kőolajat? Leég egy nagyon fontos finomító? Egy rebellis állam atombomba gyártására adja a fejét, és embargót hirdetnek ellene? Az OPEC-országok összefognak, és visszafogják a termelést? Ebben az esetben úgymond kitör a pánik, de ez a pánik a realitásokat tükrözi, hiszen aki nem kapna elég kőolajat a piacon, az rálicitál a többiekre, hogy két hónap vagy fél év múlva is legyen benzin a kutakon. Ez értelemszerűen felhatja az árakat. És aki szegényebb, annak kevesebb jut.

Az embargókról el lehet mondani, hogy minden megkerülhető, ha nem is nagy volumenben. Például az iráni kőolaj is megtalálta a maga útját, mondjuk egy himihumi harmadik ország tartályhajója jól feltankol Iránban. A himimumi ország MTI-je sajnos elfelejtett tájékoztatást adni az embargóról, vagy a kapitány épp kikapcsolta a Kossuth rádiót, amikor Iránba tartott. A tankhajó aztán kimegy a tengerre a véletlenül felvett kőolajjal, és ebből már szabad vásárolni, hisz Himihumiland ellen már nincs embargó. Más tartályhajókba átfejtik az olajat a nyílt tengeren, és voilá, a kőolaj megtisztulva veszi az útját valamilyen fejlett ország piaca felé.

Természetesen nem mindenki a nemzetközi tőzsdékről szerzi be a kőolajat. Ilyen például Magyarország, amely nem rendelkezik nagy saját forrásokkal: a hazai lepárlóba (Százhalombatta) a termelésnek nagyon kis százalékát adhatja a hazai kőolaj, Zala megyéből. Az Adria kőolajvezeték is ad lehetőséget némi optimalizálásra, ha netán akad valahol olcsóbb kőolaj, mint az orosz, akkor azt tengeri szállítással, majd a csővezetékbe táplálva el tudják juttatni hozzánk. De ez maximum 20-25 százalékát adhatja a termelésnek, a legjavát a változatlanul Barátság (aka. Druzsba) kőolajvezeték adja, előre meghatározott áron. Ami kedvezőbb, mint a tőzsdei ár, és ennek egyetlen jó oka van: a vásárló (=Magyarország) oda van láncolva a cső végére, és nem fog mástól érdemben vásárolni; ahogy az árat is, ezt is szerződésekben rögzítik jó előre. Persze az árak bizonyos késéssel követik a nemzetközi ármozgásokat, de még így is kedvezőbb ez a vevőnek. Win-win szitunak tűnik ez – békeidőben.

Pláne egy olyan kvázi monopolhelyzetben lévő cégnél, mint a MOL: még a konkurens kúthálózatok is tőle vásárolnak, amely a régiós terjeszkedés során tovább erősítette a pozícióit pl. a Slovnaft (és vele együtt a pozsonyi finomító) megvásárlásával. Ugyan vannak területek, amiket érdemes lehet külföldről ellátni (pl. az osztrák határ közelében Schwechatból, ha épp úgy alakulnak az árfolyamok), de a MOL a nagykerárakkal pont be tudja lőni, hogy ez ne érje meg igazán. Az árazást úgy csinálják, hogy kiszámolják: az európai tőzsdén beszerzett kőolajból mennyiből jönne ki, hogy a magyar piacra szállítana bárki üzemanyagot. Ha ez alatt maradnak, mindenki tőlük fog vásárolni, önként. Kegyetlen matek, de működik, elvégre egyetlen kiskereskedő sem önmaga ellensége. És a MOL számára az igen jó buli, mert nem a bekerülési költség határozza meg az árat, hanem az, hogy mennyit lehet érte elkérni. Ez a (kvázi-) monopolhelyzet előnye.

Mindaddig, amíg nem köszönt ránk egy kis kőolajválság. Ha a szomszédunkban egy háború is kirobban, az emberek megijednek, és ugyanaz történik, mint a tőzsdén: magasabb árat is hajlandóak megfizetni. Igaz, az ár korlátozása segít a szegényebb rétegeken, de a helyzet az, hogy óriási benzinturizmust tud beindítani, ha féláron van a benzin mondjuk az osztrák, extrém magas szinthez képest. Vagyis ha van egy 100 literes tankod a dízel Merciben, és autóztál 100 kilométert azért, hogy féláron tankolj, akkor is cirka 40% kedvezménnyel kapod a gázolajat. És ha ezért két kútra is el kell menned, mert korlátozzák a kiadható mennyiséget? Belefér.

A benzinturizmusra való hajlam értelemszerűen nő a szállítmányozó cégeknél, akik egy ilyen áremelkedést nem kalkuláltak be az áraikba. Egy kamion üzemanyagtartálya 5-800 liter, és nem véletlenül rendelték el a mennyiségi korlátozásokat a főbb autópályák mentén (először a Shell), majd mindenhol gyakorlatilag az összes cég. Azok a buszos cégek, mezőgazdasági nagyvállalkozók viszont, akik nagykerből szerzik az üzemanyagot, most lényegesen magasabb áron kapják meg, ami megboríthatja az üzleti tervüket, és a friss korlátozások – amelyek a 3,5 tonna feletti, külföldi tulajdonú és a 7,5 tonna feletti magyar tulajdonú járműveknél korlátozza, mely kutakon vásárolhatnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ők nem sapkás, hanem piaci áron tankolnak csütörtök éjszakától. (A mezőgazdaság viszont sapkás áron kapja az árat továbbra is.)

De kit érdekel? Néha szenvedhetnek a népnyúzók is, nemde? A gázolaj forgalma ezért reagál visszafogottan az áremelkedésre: a személyszállításnak, mezőgazdaságnak és áruszállításnak nincs olyan alternatívája, mint a magánembernek, aki leállítja az autóját és buszra száll. Vagyis ilyen időkben alapvetően jobban visszaesne a benzinforgalom, mint a gázolajé, ha nem lenne a hatósági ár.

Így viszont fordul a kocka, és ennek lehettünk a szemtanúi most: az ár relatíve alacsony, de van egy pánik a háború és a sajtó által emlegetett ellátási zavarok miatt, plusz a szomszédból is ide tódult mindenki, a kutak korlátozásokat vezettek be. És máris itt az önbeteljesítő jóslat: ilyen kiugró fogyasztásra valóban nincs felkészítve a logisztika, és vannak kutak, ahonnan tényleg kifogyott az üzemanyag. Hatalmas sorok alakultak ki, főleg a határ közelében. Ugyanakkor például Budapesten ilyet nem láttunk, vidéken annál inkább; ott sokkal kisebbek a tartalékok, mint a fővárosban, mert fajlagosan kevesebb a kút. A képeink Ózdról származnak, de a jelenség elképesztő méreteket öltött. Ám úgy tűnik, lassan mindenkinek megtelik minden feltölthető kannája, és az élet visszatér pár napon belül a normál kerékvágásba, ahogy a MOL vezérigazgatója jósolta a korlátozásokat bejelentő kormányinfón.

Arra, hogy most mi következik, senki sem fogadna: az EU valószínűleg nem vezet be korlátozásokat az orosz energiahordozókra, mert lábon lőné magát. Ha a háborúnak vége szakad, a vérontás megszűnése mellett az is nagy haszna lenne, hogy az állami árkorlátozás végén nem lesz egy hirtelen 2-300 forintos drágulás. Viszont ha nem, és egy Szíriához hasonló helyzet alakul ki a szomszédban, vagy valami még rosszabb... akkor tényleg jön a zacskóba tankolás május 14-én, ahogy a csütörtök esti kormányinfón láttuk – akkor még tévesen.