A budai dimbes-dombos, lejtős utcák egyikén negyven körüli kerékpáros halad lefelé, vele szemben pedig autós érkezik egy kereszteződéshez. A sofőr egyszerűen nem észleli a bringást, megkezdi a kanyarodást, amikor a kerékpár nagy erővel az anyósülés felőli ajtón, a kerékpáros feje pedig az oldalüvegen csattan.
A baleset súlyos, érkezik a rendőr és a mentő, utána pedig hónapokig mesterséges kómában tartották a kerékpárost, súlyos koponyasérülése miatt. A történet a bíróságon folytatódott. Azóta ítélet is született, így levonhatjuk a tanulságokat, és az is látszik, hogy ez a sajnos mindennapos baleset (elsőbbségadás elmulasztása) a körülményei miatt különösen érdekes. Dr. Kozma Tamással, a www.karterito.hu jogászával elemezzük a történteket.
Kezdjük rögtön a körülményekkel: a helyszínelés és a szakértői vizsgálatok során megállapították, hogy úgynevezett "navigációs szürkület" idején történt eset, amikor még szabad szemmel lehet újságot olvasni. A kerékpáros 40 km/h óra körüli sebességre gyorsult, sisak, védőfelszerelés, láthatósági mellény és feltehetően világítás nélkül (ez utóbbit nem tudta egyik fél sem kétséget kizáróan bizonyítani az eljárás során, a biciklista nem emlékezett semmire, hónapokra visszamenőleg sem, állítólagos felpattintható lámpáját pedig nem találták meg a helyszínen a romok között, az ütközés erejétől akár messzire is repülhetett.
A kerékpáros igazából semmivel nem sértett szabályt. A védőfelszerelés és a láthatósági mellény lakott területen belül nem kötelező felszerelések, a megengedett sebességet sem lépte túl, az akkori szürkületben a világítás még éppen nem volt kötelező, ám mindenben a pengeélen táncolva nem segítette elő, hogy a baleset elkerülhető legyen. A gépkocsivezető, bár bizonyítást nyert, hogy még ilyen körülmények között is látnia kellett volna a kerékpárost, mindent figyelembe véve egy nagyon enyhe pénzbüntetést kapott. A jogosítványát nem vették el, nem kapott felfüggesztett szabadságvesztést sem - első fokon, két év alatt véget is ért a büntetőeljárás.
Mivel a gépjárművezető felelősségét egyértelműen megállapították az eljárás során, így a kártérítési eljárásnak megvolt a jogalapja. Ennek összegéről Tamáséknak sikerült hónapokon belül, peres eljárás nélkül megállapodniuk a gépjárművezető kötelező felelősségbiztosítójával, akik nem csupán az egyszeri, egyösszegű kártérítést fizettek, hanem nagyon komoly mértékű járadékot is. Ennek alapja, hogy súlyos egészségromlást állapítottak meg még a büntetőeljárás során, az addig informatikai szakterületen dolgozó kerékpáros pszichés és szellemi képességei a baleset után az addigi kimagaslóhoz képest már csupán átlagos képet mutattak. Komoly memóriazavarok, szorongás, emlékezetkiesések maradtak vissza a felépülése után is, életminősége jelentősen romlott.
Ezekben az esetekben ugyan járhat akár életjáradék is a károsult javára, ám azt a biztosító jogosult akár 2-3 évente felülvizsgálni. Amennyiben változik a károsult egészségi állapota, úgy a biztosító akár csökkentheti vagy növelheti is a rendszeres járadék összegét, így annak az elfogadása jelent némi kockázatot. Ezt lehet megváltani egy komolyabb összeg egyszeri kifizetésével, amit a biztosító megajánl.
Az eset azért is tanulságos, mert rávilágít arra, hogy bár a szabályok lakott területen belül nem korlátozzák szigorúan a kerékpáros közlekedés feltételeit, azért még a józan ész és az élettapasztalat nem árt, ha felülírja azt. Ahogy azt a büntetőeljárás során is megállapították, ha a kerékpáros viselte volna a védőfelszereléseket, különösen a sisakot, ha viselt volna láthatósági mellényt, ha ki lett volna világítva és ha nem ekkora sebességgel érkezik a kereszteződésbe (egyébként szerencsétlen módon pont egy fáktól árnyékolt részre), akkor nagyban javultak volna az esélyei - a baleset elkerülésére és a következményeire egyaránt.
Az autóvezetőkre szokták azt mondani, hogy fél lábbal a börtönben, fél lábbal a sírban vannak, ha közlekednek. A sokkal védtelenebb kerékpárosok, motorosok az utóbbiba sajnos jóval hamarabb kerülhetnek.
