Nico vett egy Mercedes CLA-t, aminek az ablakai, tetőkárpitjai és a műszerfal bizonyos részei zörögtek. Mivel többszöri nekifutásra sem tudták garanciában kezelni a problémát, engem is megkeresett, mert én írtam a tesztet a típusról, amiből kiderült, hogy a tesztautó is zörgött. Mivel nem akarta a nyilvánosságot fegyverként használni, annyiban maradtunk, hogy ha már túl van a történeten, leírja, mi történt. A sztoriban elég jól beazonosíthatók a szervizek és a kereskedések, ezt szándékosan hagytuk meg: nem ellenreklámot akarunk csinálni, viszont hátha egy kis visszacsatolás segít a minőség javításában, mert ez egy többszörösen félrekezelt probléma volt. Azóta CLA eladva, Nico talán megkönnyebbülve, íme a történet. (A képeken nem a szóban forgó CLA látszik, hanem a nálunk járt tesztautó.)
Íme Nico levele:
„Egy Mercedes ne zörögjön” – olvasható Csikós Zsolt 10 évvel ezelőtti cikkében. Ez azért is félelmetes ennyi idő után, mert akkoriban még elsőbbséget élvezett a minőség, különösen a prémium szegmensben ugye, ahol vaskos felárat fizet az ügyfél sok tényezőt illetően (szolgáltatás, extrák, anyaghasználat, biztonság stb.), nem feltétlenül csak a presztízs miatt.
7 évre rá, 2019-ben jött a megerősítés Papp Tibortól, az akkori, friss CLA kivesézését követően. Itt még jobban látszódott a kontraszt: elképesztő forma, kiemelkedő elektronikai és „okos” megoldások, Mercedes színvonalú kialakítás, komfortérzet, vezetési élmény. Ja és zörgés. Most biztosan mindenki felhúzta a szemöldökét az utolsó (fél)mondat miatt, teljes joggal, mivel nem illik a felvázolt képbe. Pedig sajnos ott van, nem is kicsit, nagyon. Tibort idézve, tényleg „az év legbosszantóbb autója”. Immár élesben, nem pedig teszt üzemmódban következik az én történetem az autóról, a szervizről és a márkakereskedésről.
2020 májusában úgy hozta az élet, hogy 32 évesen belefért egy új autó. Nem, nem apuci vagy anyuci fizette, mielőtt még a magyaros jóindulat aktiválódna. Kifejezetten a klasszikus (szedán/limuzin/kupésított szedán stb.) autóformák pártján vagyok, még nem szippantott be ez az SUV-őrület, így már mondhatjuk, hogy nem volt egyszerű a helyzetem. Mivel nem szeretem az unalmas dolgokat, így Corolla, Passat, Mondeo és társai kiestek. Az Insigniáról nagyon vegyes volt a kép, a Mazdák pedig rohadnak, pedig a 3-as nagyon tetszik a mai napig. Így már majdnem legyintettem az egészre, amikor is felvillant a hahu-n a CLA, mivel még éppen befért az általam beállított 8 milliós limitárba. Még én is meglepődtem, egyáltalán nem gondolkodtam prémiumban, leginkább az anyagiak nem tették lehetővé.
Nagy akció volt a Mercedes háza táján, akkoriban különösen a CLA-ra, így el is mentem Kecskemétre egy szombat délelőtt. Igaz, hogy Budapesten élek, de az értékesítő szimpatikus volt. Már a telefonban rákérdeztem azért a zörgésre, Tibor cikkére hivatkozva, de természetesen „egyáltalán nem jellemző erre a típusra”, plusz amúgy is ott gyártják két sarokra az autót, akkor már miért ne. Összeraktunk egy majdnem fullos (AMG pakkot leszámítva) autót, ami elképesztő lett a végére, és így is alig léptük át a 10 milliós fájdalomhatárt. (Ez ma már 14-15 millió forint lenne.) Ugyanakkor, ha egymás mellé tettem azon a döntési hétvégén, hogy 8-9 millióért Insignia/Mazda, amik összességében a nyomába sem értek a CLA-nak, akkor nem volt kérdés, hogy ki a nyertes. Nem a presztízs miatt, hanem az arányok miatt, ez nagyon fontos. Továbbá természetesen el is hessegettem a gondolatot Tibor cikkéről, máshol nem olvastam nagyon erről, meg amúgy is tesztautó volt, biztosan csak egyedi eset volt, satöbbi.
2020 októbere, eljött az átvétel pillanata. Óriási élmény, már-már fura, mindent nagyon köszönök, találkozunk 1 év múlva kötelező szervizen. Sajnos nem, jóval korábban. Már a Mindenszenteket (azaz az 1 hónapos kort, kb. 1100 km) sem érte meg az autó: elkezdett zörögni. Kezdetben csak a bal hátsó üveg, majd a jobb hátsó, végül az anyósülésé is. Majd követte a műszerfal ciripelése, rezonálása, komolyabb úthibáknál pedig szinte reccsent. Ja, azt majd' elfelejtettem, hogy már 3 nap (!) után gond volt a szoftverrel, sorozatosan nem töltött be a rendszer elinduláskor. Hívtam az értékesítőt a zörgés miatt, egyeztettünk időpontot december elejére, plusz említettem a szoftveres részt is. Utóbbiról már tudott/hallott (az előbbi nyilván sosem derül ki), frissítik majd szépen. Amúgy nem lett volna egyszerűbb átadás előtt frissíteni, amikor köztudott a probléma? Sebaj.
2020 decembere, megérkeztem. A szoftver friss lett, a zörgést viszont „természetesen” nem tudták reprodukálni (nyilván a kecskeméti autószalon tükörsima bekötő útján és annak környékén nehéz is lenne, mivel az nem a budapesti Hungária, vagy a kispesti Ady Endre út), de a kolléga állítgatott egy-két dolgot a bal hátsó ajtóban. Rendben, köszönöm. Természetesen semmi sem változott, mármint zörgés fronton, a szoftver jó lett.
Ezt követően egy kétoldalas levelet küldtem a kereskedésnek, amiben részleteztem a tapasztalataimat. Közben már a tetőkárpit is elkezdett kopogni hátul. A szervizvezetővel egyeztettem időpontot, így januárban ismét irány Kecskemét. Ez alkalommal már nemcsak a munkafelvevővel egyeztettem, hanem sikerült azzal az úrral is, aki konkrétan foglalkozni fog az autóval. Amikor közöltem, hogy CLA-ról van szó lazán bemondta, hogy „Jah...az olcsóbb modellekben alapból más a zajcsillapítás”. Én kérek elnézést. Azt tudom, hogy Mercedes fronton ez a beugró szint, máshol meg a full extra lenne ennyi pénzért (2020-ban, ami nem prémium és sima benzines, nem szipi-szupi hibrid stb.), de véleményem szerint még egy új Dacia sem nyekken meg 1 hónapos korában. Még a videót is megmutattam neki, amin tisztán hallható például az ablaküveg percegése, és szinte könyörögtem, hogy ne csak 2-3 km próbautat tegyenek meg vele. Így is lett, szembesültek a tényekkel, olyannyira, hogy ott is kellett hagynom, mivel ez nem kis meló. Másnap menjek vissza érte, addig biztosítanak csereautót, ami egy gyönyörű C-osztály volt.
Intéztük az adminisztrációt, amikor rákérdeztem, hogy pályamatrica ügyben mi újság. Mivel ugye én Budapestről érkezem, holnap egyenesen munkából kell jönnöm Kecskemétre, és csak a pályán érek ide időben. A munkafelvevő úr utána kérdezett, nincs matrica az autón. Kis hatásszünet...ilyenkor várja az ember, hogy „De tisztelt uram természetesen máris intézzük az autóra a matricát, kis türelmet hadd kérjek még” vagy ilyesmi. Még mindig csend. Aztán meguntam, vagyis inkább mielőtt nagyon kínossá vált volna: jó, rendben, akkor kifizetem én, mivel persze az én érdekem, hogy visszaérjek időben és átvehessem a 3 hónapos autómat, amit már másodszor kellett visszahoznom, ne ezen múljon. Ez volt az első pitiáner (más jelzőt nem tudok, maximum még a „magyaros” lenne jó) húzása márkakereskedésnek.
Másnap érkeztem az autóért, kompletten meg kellett bontani belül, gyári összeszerelési problémák, hiányosságok voltak. Viszont, ha már így összejöttünk közölték, hogy a belső (Ambiente) LED világítás sem hibátlan a kesztyűtartó feletti részen, úgyhogy ahhoz már meg is rendelték a szükséges alkatrészt, így mindenképpen vissza kellene mennem még egyszer. Óriási, legalább lesz időm tesztelni a következő hetekben, lassan már kezdtem pozitívumot látni a sorozatos negatívumokban ,leszámítva azt, hogy a tavalyról áthozott szabadnapjaimat náluk töltöm unalmamban. „Ja, és a tetőkárpitot is megcsináltátok?”- kérdezem, de mivel arra nem jött határozott válasz, így tudtam, hogy nem. Sebaj, úgyis jövök még, addig még hátha bővül a lista.
Bővült is, a kuplungpedál visszaengedéskor elkezdett kattogni. Azt már megszoktam, hogy a francia kuplung (egy új Megane GrandCoupé volt előtte) egy hulladék és az őrületbe vitt, de hogy már a Merci is kezdi? A tetőkárpit természetesen ugyanúgy kopogott, még a családtagokat is beültettem hátra, hogy 10-20 centis pontossággal füleljék ki, hogy honnan jön. Lefotóztam belülről a kocsit, bekarikáztam, hogy honnan hallható tisztán a zaj. Tehát szó szerint rákészültem a találkozóra, mint már lassan egy vizsgára, és ilyen szinten próbáltam a segítségükre lenni, hogy mihamarabb lezáruljon a történet, nyilván mindkét fél érdekében.
Amikor megérkeztem, leadtam a kulcsot, egyeztettük a hibalistát, gondoltam oda köszönök az értékesítőhöz, ha már megint ott vagyok, mindenféle cinizmus nélkül. Közöltem, hogy sajnos még mindig van ez és ez, illetve a kuplung is kattog, erre csak annyit tudott mondani, hogy nyilván sajnálja, a srácok megoldják, illetve legközelebb automatát kell venni... Én kérek elnézést, ha már a Mercedes is itt tart. Nyilván nem a kuplung, hanem az arra kinyilvánított reakciója miatt nem is kerestem többé a társaságát.
Az autó elkészült: a kuplung rendben, a LED szép, a kárpiton pedig állítgattak, bélelgették (elmondásuk alapján), illetve a kapaszkodót is kiegészítették filccel, ez utóbbi legalább látható volt. A problémához ugyanakkor semmi köze, mivel fényévekre volt attól a résztől, ahonnan hallható volt a kopogás. De sebaj, meggyőztem magam, mint Tibor cikkével kapcsolatban a rendeléskor, hogy hátha. Csodák viszont nincsenek, mire Budapestre értem, mintha mi sem történt volna.
Most már csak azért is jeleztem a szervizvezetőnek, hogy ez megint nem jött össze, érkezem célirányosan negyedszer is. Ekkor nyilván olyan szinten mozogtam idegi és elvi megközelítésből, hogy már csak azért sem: nem vagyok hajlandó engedni abból, hogy csak három hétig élvezhettem hibátlanul, idegeskedéstől és idegesítő körülményektől mentesen a 10 milliós vadonatúj prémium autót.
Újabb szabadnap a munkahelyről, a kollégák már jobban sajnáltak engem, mint én az egészet. De igazából már kezdtem átlendülni: egyfajta küldetésnek fogtam fel. Minden alkalommal leteszteltem legalább a VIP ügyfélvárót, a kávé mindig hibátlan volt, és a hölgyek kedvességére, figyelmességére sem lehetett egyik alkalommal sem panaszom. De mielőtt letettem volna az autót a parkolóba, amikor megérkeztem, már sétált ki a szervizvezető, és rögtön be is pattant hátra, mondván: most már a saját fülével szeretné hallani, hogy miről is beszélek. Mondom ez a beszéd, már megyek is a szomszéd kis utcába (lassan már ismertem a közvetlen környéket), ahol eljön az igazság pillanata. Nyilván eljött, 200 méter és 1 perc után prezentáltam, amire a reakció a következő volt: „Huh, ezt eddig is így csinálta?” Így bizony, úgyhogy hajrá, most már a saját fülével hallhatta és beazonosíthatta a szerviz első embere is. Ismét fel az emeletre, jöhet az újabb kávé és a várakozás. Többször láttak már az ott dolgozók, mint a szüleim az azt megelőző hetekben, kb. karácsony óta.
Felsétált egy senior korosztályú házaspár, ahogy láttam egy E-osztállyal érkezhettek általános szervizre, akiket a beszélgetésből ítélve már jó ideje ismerhettek. Biztosították számukra ugyanazt a csereautót, mint pár hete nekem, de a következő mondatváltásnál majdnem kiköptem a kávét: „Tegyünk rá matricát?” Hogy mi van? Tegyetek-e rá matricát, amit 2 hónapja velem megvásároltattatok? Értem én, hogy van ügyfél és ügyfél között különbség. Van, aki már a negyedik autóját vette ott, és akit 20 éve ismer mindenki. De b@sszus, ez a fajta diszkrimináció a pofátlanság magas pontja, ha nem a teteje.
Mindegy, úgy voltam vele, hogy most már ez sem érdekel, megvan a véleményem a márkakereskedésről, csak csinálják meg végre az autómat, legyen olyan, mint amikor pár hónapja innen kigurultam vele, és ne is lássuk egymást. Jött a szervizvezető, hogy készen vannak. A kárpit mögött nem volt minden rendben, lógtak kábelek és hasonló dolgok, de megoldották. Köszönöm szépen, visszajelzek, hogy mi a tapasztalat, és reményeim szerint jó ideig nem találkozunk. Úton haza felé minden rendben volt, elképesztő élmény volt úgy vezetni, mint a legelején, hogy minden hibátlan. Mindez másnap reggelig tartott, gondolom addig bírta az összetákolt munka.
Ismét jeleztem, lementem ötödször is. A szervizvezető ez alkalommal nem tudott jelen lenni, de mindenki más is ugyanúgy képben volt már, összességében kis túlzással már nekem volt kínos. A munkafelvevő kollégák nyilván csak annyit tudtak mindig mondani, hogy ez van, az autó garanciális, majdhogynem még örüljek neki. Aztán ugye közöltem, vagyis inkább kérdeztem, hogy ugye abban azért egyetértünk, hogy az ember nem azért vesz új autót, hogy lelki nyugalma legyen: mondván, ha bármi történik, legalább vinni tudja szervizbe, akár havi rendszerességgel? Nem utolsó sorban pedig a szervizben néha már úgy beszélnek és bánnak az emberrel, mint amikor a filmekben szembesítik a szereplőket a kínos helyzetekben: „Ez a maga aláírása?” – nagyjából így tudnám érzékeltetni azt, hogy aláírtad, megrendelted, kifizetted, elhoztad, innentől kezdve így jártál. Én is így jártam.
Ezt követően a márkaigazgatóhoz került az ügy, ugyanis a szervizvezető elhagyta a cégcsoportot. A márkaigazgató nem jelentkezett (a szervizvezető továbbította az ügyemet), én legalábbis úgy gondoltam, hogy így lenne illendő. Semmi baj, illedelmesen felvettem vele a kapcsolatot, vázoltam, hogy így, ebben a formában és állapotban ez az autó számomra nem megfelelő, találjunk megoldást. Beszéltünk telefonon is, egyértelműen átjött a „magas ló” szindróma – és nem én ültem rajta –, leginkább abban a pillanatban, amikor közölte, hogy ő egyébként nem is tudna csendes autót mondani, ami nem zörög, talán az S-osztályt. Elnézést kérek, de 60 milliós nagyságrendért inkább új lakást vettem Angyalföldön. Plusz egyébként is, hogy nyilváníthat ki ilyet és így egy márkaigazgató? Ettől függetlenül nem ítélem el természetesen, aki S-osztályt vásárol, ugyanakkor azért szembesítettem vele, hogy az előző új autóm egy „f*s francia” volt, ahogyan az autós szakma nevezi, amit Törökországban szereltek össze, de még az sem produkált ilyesmit, és fele ennyibe került. Akkor hogy is van ez? A következő e-mail üzenetemre már nem reagált, a kapcsolat megszakadt, az ügy magyarosan lezárva.
Azt még a történet vázolása közben kifelejtettem, hogy a második-harmadik szervizlátogatást követően az importőrt is bevontam a dologba, és folyamatosan tájékoztattam az autóval kapcsolatos időközben felmerülő hibákról, a márkakereskedés, illetve a szerviz hozzáállásáról és minőségéről. Természetesen csak annyit tudtak közölni, hogy jussunk mi dűlőre, magyarán semmit nem tudnak, vagyis akarnak tenni.
Továbbá ekkortájt kerültem kapcsolatba Tiborral is. Ezzel is szembesítettem mind az importőrt, mind a márkakereskedést, azaz: tudom, hogy „házon belül” tudnak a hibákról. Hátha ezzel nyomást tudok gyakorolni és közelebb kerülnénk a megoldáshoz. Dehogy, nem történt semmi. Eljött a nyár, ablak lehúz, ilyenkor legalább nem hallottam a hanghatásokat. Rossz időben pedig megfogadtam a magyar szervizek mindenre használható megoldási alternatíváját: felhangosítottam a rádiót.
Az első éves szervizt már Fóton ejtettem meg, nem is volt kérdés, hogy másik cégcsoportnál intézem a továbbiakat (ennyiből már kitalálható, hogy melyik volt az eredeti). Ha nem, akkor még annyit segítek, hogy az ország legközkedveltebb rádióállomásán karácsonykor e cégcsoport vezetője szokott egy-másfél percben egy nagyon megható év végi beszédet mondani. Ha még ennyiből sem, akkor az európai viszonylatban is kiemelkedő központjuk Buda*rs*n található. Na, az az a hely, amit még cégcsoporton belüli illetékesek, és külsős szervizesek is kiemeltek számomra, hogy eszembe ne jusson oda vinni az autómat.
Végezetül annyi, ahogy említettem, a szervizvezető nem dolgozik ott, de már az értékesítő sem.
Egy héttel a fóti szerviz után a tolatókamera is megadta magát, kompletten cserélték. Pedig még védve is van az embléma mögött. De ezen már nagyon meg sem lepődtem, csak legyintettem.
Amivel sikerült tömören szembesülnöm: tényleg mindenhol tömeggyártás zajlik, már nem az ügyfél és a minőség az első, a prémium szegmensben sem. Az üvegpalota színvonalú bemutatótermek nem megoldás erre a dologra, de a finom kávé sem. Nem csodálkoztam azon sem, hogy más prémium márkák értékeléseiben is hasonló visszajelzéseket lehet olvasni. Ugyanúgy nyekken, zörög, sziszeg, ciripel egy A4-es vagy éppen egy S60-as is. Cserébe mindegyik jóval drágább a biztonság kedvéért.
Természetesen az autót eladtam, nagy megkönnyebbülés volt, de persze igazából még nagyobb csalódás. Nem ez – mármint, hogy Mercedes – volt a terv, de ha már így alakult, hogy beleférhet és mivel kívül-belül egy kifejezetten egyedi, ízléses, fiatalos autóról van szó, úgy voltam vele, hogy miért ne, egyszer fiatal az ember. Egyébként Tibor cikkét minden más tekintetben és tartalomban is megerősítem: elképesztő az autó. Kívül-belül egyaránt. Élmény beszállni, benne lenni, vezetni, kiszállás után visszanézni rá. Egy valamit nem sikerült: megfelelő anyagokból megfelelő (prémium) minőségben összeszerelni. Nagy kár érte. Gyártó megközelítésből lehet csak pár eurós tételek okoznak végül totálkárt magára az élményre vetítve.
Végül vettem egy 12 éves Ford Fiestát, ami „a célnak megfelelő” megközelítésből tökéletes lesz, illetve ami miatt nem szisszenek akkorát, mert egy b@rom vagy egy hülye gyerek rányitja az ajtót, hiába állok az Auchan parkoló túlsó, üres végébe, akkor is közvetlenül mellém áll. A CLA vételár nagyját befektettem, ha meglesz az elvárt hozam, akkor talán, de nagyon talán meggondolom, hogy vegyek-e még egyszer valaha új, illetve prémium autót.
Hát ennyi volt a történet, üdv,
Nico.
Ui.: Vagy csak rossz helyen élünk? Nem egy forrásból hallottam már, hogy nagyon nem mindegy, szó szerint. Amelyik autó nyugatra megy, az olyan..., amelyik pedig a másik irányba, az pedig ilyen. Nem csodálkoznék ezen sem, ennél sokkal nagyobb pofátlanságok is voltak már a történelemben.
