Nem feledünk soha! - hazudja egy gránittömb a brüsszeli köztemető kettes ravatalozója árnyékában. Te Lars, nem tudod hova tettük Abigél néni hamvait? - Nem, felelte közömbösen a férj, majd mélyet szippantott cigarettájába, és meghirdette a hét éve örökölt Skoda Octaviát - mi pedig mit sem sejtve megvettük.
"Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isá, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Abigélt, ës adutta valá neki Skoda Octaviát házoá." - Halotti beszéd (remix)
Nem is tudom, hol kezdjem, ahogy abban sem vagyok biztos, meddig tart az autós újságírás, és honnan kezdődik a minden más. Van-e egyáltalán határ, és ha igen, akkor hol húzódik? Na és az életnek hol lesz vége? Tudjuk? Nem tudjuk. De amikor eltemetnek, az örökösök pedig hét év után eladják a hamvaid egy ványadt Octavia kesztyűtartójában, akkor azért már biztosra veheted, hogy meghaltál. Mi több, elfelejtettek.
HA JÓ A KEDDED
Középszerű, kora őszi keddre számítottam, majd elhúztam a használtautó-telep kapuját, kinyitottunk. A következő órák meglehetősen eseménytelenül teltek, de ami 11:45-kor történt, arra nem számított senki. Épp a szokásos ebédjére hangolódott a nepperkommuna, midőn hirtelen csend lett, csak a szél süvített, az ég beborult, a falakból liánok nőttek, és sötét filterbe burkolózott minden. A bejáratban Andris kollégám rostokolt, háta mögül vakító fény, kezében aprócska skatulya és egy darabka papír. Mi lehet? Tán bonbon? Tengeri só? Csempész kokain? Rezignált tekintetünk végül egymásra talált.
Tutira nem találod ki, hogy mit találtunk az import Skodában! - szólt kissé zavart hangon, és igaza lett, úgyhogy inkább megmutatom:
BBQ-s pizzát rendeltem aznap, mert nem volt otthonról csomagolt ebédem. Barbeque-szósz alap, egy kevéske hagyma, bacon, kukorica és jó sok sajt. Nem sütik túl, pont elég vékony és vastag, a szomszédban készül, tehát mindig friss. Ja, és pontos is, hiszen egyszerre érkezett Abigél néni mini-urnájával és temetési értesítőjével.
Nem is emlékszem, de talán Johnny Cash - God's gonna cut you down c. száma járt a fejemben, és morfondíroztam, hogy engem ezért egyszer tuti kinyírnak. Tehát ettem a még mindig forró pizzát, és az asztalon heverő hamumintát szemlélve próbáltam kifundálni az észszerű folytatást. Eltemetni nem tudjuk, tudniillik tiszta beton a telep, és mi van, ha Abigél néni mégsem egy Corsa kereke alatt lelne örök nyugalomra?! Hazavinni az országába túl nagy meló, a DHL pedig nem hiszem, hogy vállalja. Idős autótulaj szemléltetésnek használni már kegyeletsértés lett volna, és azt is elvetettem, hogy befogadó közösségként megtartjuk.
Hívd a rendőrséget azonnal! - Javasolta Bumbi a TC szerkesztőségéből, és mivel mégis csak egy halottas kocsi tulajdonosa, jobbnak láttam megfogadni a tanácsot. Sovány reményekkel ugyan, de tárcsáztam a rendőrséget.
Utoljára évekkel ezelőtt beszéltem a szombathelyi központtal, amikor egy részeg hapsi tombolt autójával a Meki-parkolóban. Utána hónapokig hívogattak, hogy fáradjak be vallomást tenni, és tanúskodjak annak ellenére, hogy már a helyszínen elfogták az illetőt. Nem csoda hát, hogy fenntartással ragadtam kagylót, és tárcsáztam a jardot, de ezúttal tévedtem. A nap második meglepetése a rendőrök reakciója, segítőkészsége és kedvessége. Első hallásra némileg meglepődtek a kialakult helyzeten, de miután tisztáztuk a körülményeket, mindvégig profin kommunikáltak, és megnyugtattak, hogy segítenek. Mindenek előtt azt javasolták, hogy keressem fel Abigél néni országának nagykövetségét, hátha van erre vonatkozó hivatalos protokolljuk. Arra is megkértek, hogy a fejleményekről tájékoztassam őket, tehát mindvégig így tettem.
A NAGYKÖVETSÉG
"Üdvözlöm, én Balló Marci vagyok a budapesti Kedvenc autókereskedésből. A most vásárolt autónk kesztyűtartójában megtaláltuk egy állampolgáruk földi maradványait és temetési papírjait. Mi a teendő ilyenkor?" - tettem fel a nem mindennapi kérdést.
"Ohh, (.............nagy levegő és csend.................) 28 éve dolgozom a nagykövetségen, és ilyet még sosem hallottam!" - válaszolta torzult, de együttérző hangon a hölgy, majd némi magyarázkodás után elfogadta a helyzetet. Rövidesen az elhunyt nevét és születési dátumát kérte, hogy ellenőrizhesse a nyilvántartásban. A visszahívásra várakozást akár feszült pillanatok is kísérhették volna, de én pont jóllaktam, Abigél néni pedig továbbra is nyugodtnak tűnt. A kávém lefőtt, a telefon felharsant.
"Halló, itt a nagykövetség! Azonosítottuk a hölgyet a nyilvántartásban, valós személy volt, és tényleg elhunyt!" - nahát, jött a megnyugtató válasz, majd hozzátette, hogy hamarosan keresni fognak a továbbiakkal, és bontottuk a vonalat.
A TC holdudvarának szerencsésebb tagjai - akik még nem némították le az értesítéseket - élőben kísérhették végig a groteszkbe forduló eseményeket. Közösségi ötletelésünk csúcspontjaként Bumbi és Rézmonyó felajánlotta a Révészt, hogy Abigél néni földi maradványait stílusosan, az őt megillető tisztelettel szállíthassuk el a nagykövetségre. Révész nem más, mint a világ egyik legstílusosabb, az élő show-ra mindig készen álló pompakocsija. Kíváncsian vártuk hát a másnapi hívást.
HAMVAZÓSZERDA
Rutin nyitás, türelmetlen várakozás, a telefon csendben, némi csalódás. Egy újabb, Abigél néni hamvai társaságában töltött ebédet követően ismét kagylót ragadtam, és a nagykövetséget tárcsáztam.
- Üdvözlöm. Felvettük a kapcsolatot Brüsszellel. Még nem jött válasz, de keresni fogjuk. Hogy összegezzük a helyzetet, ez akkor végülis is egy talált tárgy, ugye?
- Végül is az, de a talált tárgyak osztályára azért nem adnám le. Mikor jönnek érte? - kérdeztem a nagyon kedves ügyintézőt.
- Mi sajnos úgy tűnik, hogy nem tudunk elmenni érte.
- Oké, akkor elvisszük a nagykövetségre - válaszoltam.
- Az nem jó, mert kegyeletsértő lenne a hamvakat csak úgy utaztatni egy autó ülésén.
- Hölgyem, hiszen évekig egy kesztyűtartóban rótta a kilométereket, szerintem még örülne is. A jó hírem viszont az, hogy pont van egy Cadillac halottas kocsink, akkor elvisszük azzal!
- Még várjanak, hamarosan válaszol Brüsszel! - tettük le ismét a telefont.
(A beszélgetést lehet, hogy nem pontosan idéztem, de a lényeg ez volt.)
MÉGSEM ÁLLÍTOTTUK MEG BRÜSSZELT
Bizarr történetem megosztottam dr. Herpy Miklós ügyvéddel, és átbeszéltük az urnalelés jogi környezetét, majd ad-hoc családfakutatásba kezdtünk, hogy felvegyük a kapcsolatot a rokonokkal. Miki a familysearch.org-on kezdte, én pedig a Facebookon. Nem volt nehéz dolgunk, ugyanis a temetési meghívó felért egy családfával, de egyik rokon sem válaszolt. Jobban belegondolva, ez talán nem is véletlen, hiszen ki tudja, miért maradt a nagyi egy külföldre eladott autóban. Ami viszont biztosnak tűnik, hogy a 2015-ös temetési meghívón és a forgalmin szereplő név alapján Abigél néni hamvait nem más, mint a fia hagyhatta a nekünk eladott Skodában. A temetési értesítőn pedig az elhunyt férje és élettársa is szerepelt a meghívottak között, csak hogy velük legyen teljes a történet.
Csütörtökön rutin nyitás, urnaellenőrzés, nyugtalan várakozás. A telefon meglehetősen korán csörgött, a vonal túlvégén kedves hölgy kívánt jó reggelt. Hívásában közölte, hogy Brüsszel válaszolt, és mégis eljönnek Abigél néni földi maradványaiért, hogy visszavigyék Belgiumba, majd átadják a jogos birtokosnak. A vonal bontását követő második órában pedig egy úr kopogtatott az iroda ajtaján, és közölte, hogy a nagymamáért érkezett. Átadtuk, elvitte, várja Abigélt a flamand rombusz.
Hős lennék? Dehogy, csak úgy éreztem, hogy ennyi emberségnek azért maradnia kellett még bennünk így 2022 derekán is, különben igaz lenne a közhely, hogy megértünk a pusztulásra. Ráadásul egy halottat sikerült megmentem, azért pedig nem jár taps. Azt viszont sajnálom, hogy Abigél néniről minden erőfeszítésem ellenére sem találtam semmilyen információt a világhálón, így személye örök rejtély marad számomra.
A történet pedig minden abszurditása ellenére is örökre bevéste magát az emlékezetembe, ahogy a visszajuttatásban résztvevő és összefogó emberek, vagyis a nagykövetség, a szerkesztőség, a kollégáim és Herpy Miki segítsége is.
Na, és mi a teendő, ha találsz egy urnát a használt autódban? Hívd a rendőrséget, mert segítenek!
