"A semmiből került elém!" - ez a magyarázat az érthetetlen balesetekre

A helyszín Tatabánya belterülete, annak nem lakott, ipari része. A megengedett maximális sebesség 50 km/óra a szinte országúti körülmények ellenére. Egy autós balra kanyarodva be akar fordulni egy cég telephelyére, ehhez 20 km/óra körüli sebességre lassít. Két szlovákiai magyar motoros követi őt, az egyikük 70 km/óra körüli sebességgel elkezdi megelőzni az autóst, aki nem veszi őt észre időben, így elkezd kanyarodni. A motoros az autó hátuljának ütközik, a 40 év körüli nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést, csuklótörést szenved, ami a körülményeket és a sebességet is figyelembe véve szerencsésnek számít.

Amiért az eset különösen érdekes, az az a tény, hogy a balra kanyarodás önmagában is egy eléggé veszélyes történet, ami alapvetően négy fázisból kellene, hogy álljon.

Első lépésben a saját sávunkban, a jobbra tartási kötelezettséget betartva elő kell készíteni a kanyarodási manővert, meggyőződni a szembejövő és a mögöttes forgalomról. Amennyiben minden rendben, úgy az irányjelzőt kirakva a sávon belül kell a felezővonalhoz húzódni, majd itt jön a jog szempontjából necces rész, az ismételt meggyőződési kötelezettség.

Ezt külön a KRESZ-oktatás során nem verik az emberek fejébe, a jogalkalmazók, a bíróság mégis megköveteli, hiszen a KRESZ-szabályokból egyértelműen levezethető, mivel a fázisok során eltelt idő alatt drasztikusan megváltozhat a forgalmi helyzet. Így tehát elvárt, hogy a kanyarodás megkezdése előtti utolsó másodpercben az ember újra előre és a tükörbe nézzen. Ha ilyen esetben akár szabálytalanul előzik is, a balra kanyarodó részéről szinte nulla erőfeszítéssel elkerülhető, megakadályozható a baleset bekövetkezte, míg az előzést akár sebességtúllépéssel megkezdő másik félnek nem igazán van mozgástere és ideje a reagálásra.

Az autós ráadásul úgy nyilatkozott az eljárás során, hogy egyáltalán nem észlelte a motorosokat, pedig a kanyarodás előtt is belenézett a tükörbe. A műszaki szakértői vélemény azt állapította meg, hogy szélsőséges (az autós számára legkedvezőbb forgatókönyv szerinti) esetben lehet, hogy a motoros ugyanabban a pillanatban kezdte meg a sávváltást mint az autós. Ez lehetett volna lehetséges magyarázata annak, miért maradt rejtve manővere az autós számára. Ha ezt a lehetőséget a bíróság elfogadta volna, akkor esetleg felmentő ítélettel is zárulhatott volna az ügy annak ellenére, hogy a motoros sebességtúllépése egyáltalán nem volt a kritikus kétszeres sebesség közelében sem. Azonban a tanúvallomásokból az látszott, hogy a motoros már jóval korábban megkezdte a sávváltást, nem hagyta az utolsó pillanatra, így mindenképpen észre kellett volna vennie az autósnak.

Ehhez kapcsolódóan beszélgettünk dr. Kozma Tamással az emberi észlelésről - ide kapcsolódóan pedig arról az érdekes evolúciós tényről, miszerint a főemlősök alapvetően félnek például a kígyótól. Ha valaki elé egy gumikígyót dobunk, ösztönösen reagálva fog félreugrani, mielőtt az agya egyáltalán felfogná és dekódolná, hogy mit is látunk valójában. A tudatos döntési folyamatok azonban hosszabbak és lassabbak, nem reflexből történnek.

Hasonló módon, amikor a vezető benéz a kereszteződésbe, a tudatalattija azt kutatja, érkezik-e valami nagy és veszélyes, ami könnyen kivasalhatja. Így könnyen elképzelhető, hogy a szemével valójában észleli viszonylag kis méretű motorost, kerékpárost, ám az agya képtelen azt a szükséges tempóban feldolgozni, mivel nem azonosítja azonnal reflexszerűen veszélyforrásnak. Ez is egy lehetséges magyarázata annak, hogy miért fordul elő oly gyakran, hogy a baleset után az autóvezető határozottan állítja: elnézett a kritikus irányba is, mégsem látta a másik felet, az a semmiből jött, a szakvélemény pedig utóbb kimondja, hogy a motoros/biciklis bizony látható helyzetben volt, észre kellett volna venni.

Az eljárás ezeknek a következetes elveknek köszönhetően viszonylag gyorsan elsőfokú ítélettel ért véget, ahol az autóst elítélték. Mivel a motoros csuklómozgásai a törés miatt kis mértékben beszűkültek, a sérülése maradandó fogyatékosságnak minősült, az autós így nem úszta meg pénzbüntetéssel: a bíróság 10 hónap felfüggesztett fogházbüntetéssel és egy év gépjárművezetéstől eltiltással sújtotta. Az autós nem is nyújtott be fellebbezést, hiszen az eljárás során addig eltelt időt is beleszámítva hamarosan visszakaphatta a jogosítványát.

Ha másodfokra került volna az ügy, akkor ez bizonytalan időre kitolódott volna, hiszen a maradandó sérülésről szóló orvosszakértői vélemény elkészülte után azonnal bevonják a jogsit, és általában az eljárás végéig maguknál is tartják. Innentől kezdve pedig már azt kockáztatja az elkövető, hogy sokkal tovább is maradhat jogosítvány nélkül, hiszen a másodfokú tárgyalásra rendszerint jó pár hónapot kell várni. Ennek hossza előre nem tudható biztosan, de nem ritka, hogy fél évnél is több idő eltelik, néha akár egy egész év is.

Az ügy  tanulsága: verjük bele a fejünkbe, hogy nem lehet elégszer és elég alaposan meggyőződni a vélt vagy valós elsőbbségünkről – amit vagy megadnak, vagy nem.