Kamu műszaki, elrohadt autó: így verték át Batmant és Robint

2022.10.30. 06:37

A motorhibásan eladott BMW-s cikkemre érkezett újabb történetben egy srác segített autót vásárolni a haverjának. Mint kiderült, végül vele is csak eggyel többen voltak, hiszen a csaló sikerrel járt, amikor úgy döntött, hogy friss műszaki vizsgát hamisít az életveszélyes Mazda forgalmijába. A fiúk most már megtanulták a leckét, krónikájuk legyen minden kezdő vásárlónak intő példa, a profik pedig örvendjenek, hogy ők nem kerülhetnek hasonló helyzetbe.

Disclaimer: A történet szereplőinek nevét a kérésükre változtattuk meg.

Batman és Robin már hónapok óta kutattak egy jó állapotú Mazda után, hiszen Robin, vagyis Batman barátja már régóta elégedett a márkával. Végül a vagány 323F típusra esett a választásuk, ami egy csinosabb vonalvezetésű japán autó a kilencvenes évekből, ráadásul a jobbakat is pár százezer forintos áron mérik a használtpiacon. A srácok tudták, hogy öreg autót készülnek venni, ami képes jócskán rohadni is, ezért szándékosan a kínálat felsőbb harmadából válogattak ötszázezer forint környékén.

A történet egy napsütéses, júniusi napon kezdett felpörögni, amikor a Használtautó.hu kínálatában felbukkant egy ígéretesnek tűnő példány. Egységes fényezés, 140.000 kilométer, kitűnőnek mondott állapot. A srácok azonnal útnak eredtek, de a paripa láttán sajnos csalódniuk kellett. A hirdetésben tökéletesnek beállított, a JSZP szerint is rendben lévő autó több ponton rohadt, rossz akkumulátora miatt nem volt indítható és bárhova nyúltak, ott gitt maradt a kezükben. Nem vették meg, de mivel a napot erre szánták, tovább keresgéltek a kínálatban.

Néhány perccel később találtak is egy másik, eladó példányt kétszázezer forinttal olcsóbban, ráadásul friss műszakival. A hirdetés alapján az eladó már-már becsületesnek is tűnhetett a nagy izgalom hevében, hiszen nem hallgatta el, hogy az autón "Mazda hólyagzódás található pár helyen (Nem vészes).", de megnyugtatásként azt is hozzátette, hogy "AZ ALJA REMDBEN". Nincs mit veszíteni alapon elindultak, hogy szemügyre vegyék a sárkányt, elvégre annyira csak nem lehet rossz, ha most kapott friss műszakit. Mindezt csak tetézte, hogy a "sport jellegű autón" friss a "vezérléss" és a gumik is újak - az ajánlat szerint.

 "Az autóért Tatabányára mentünk, a megadott címre egy meredek földút vezetett, ami egy autónyi széles volt. Azt hittük, hogy eltévedtünk, de a navi szerint az út végén volt a ház. Valóban ott volt, és a ház előtt állt a Mazda. Az eladó "Dzsókeró" volt. Kijött elénk, hozta a kulcsot. Elmondta, hogy újak a gumik (ez egyébként igaz, szinte új, 2019-es téligumik voltak az autón), újak a fékek, minden szuper, csak neki fáj a dereka, nehezen tud belőle kiszállni, emiatt adja el. Beindítottam, a motor járt, de a klíma nem hűtött. Jött a szokásos duma, hogy kevés a gáz, járatni kell kicsit majd hűteni fog. Járattam 5 percig, persze semmi. De úgy voltunk vele, hogy 270 ezerért nem várunk csodát. Jók a gumik, friss a műszaki, a többit meg lassan majd megcsinálgatjuk." - meséli a történetet Robin, de ekkor még csak nem is sejtették, hogy klímahűtő sincs a kocsiban.

Hőseink már érzik, hogy akkor cseszhették el igazán, amikor impulzusvásárlóként azonnal a vétel mellett döntöttek. Nem nézték át rendesen az autót, és ezúttal a mindenki számára ingyenesen elérhető JSZP rendszerből sem kérték le az előéletét. Hittek az eladó állításának és a forgalmiban szereplő friss műszaki bejegyzésnek, de azt azért érezték, hogy valami nincs rendben.

"A papírozáskor több gyanús dolog is volt. Első, hogy az eladó odaadta az adásvételi mind a 4 példányát, azzal hogy neki most nem kell, mert rendes srácoknak látszunk, majd visszaküldjük a neki járó példányokat és egyébként is siet valahova. Én mondtam, hogy szeretnénk itt kitölteni. A lakásba nem hívott be, mert elvileg felújítás van, így az udvaron Batman kitöltötte az adásvételit én meg laptopon kötöttem egy kötelezőt a kocsira. A másik, hogy az eladó az adásvételin egy cég volt (Patyiváló kft.), de az adásvételt mégis egy családi ház udvarán ütöttük nyélbe. Aztán elindultunk haza." - folytatja az egyre kacifántosabb történetet Robin.

A vásárlás után elindultak átíratni az autót, hiszen már csak ez volt hátra a kötelező folyamatból. Az eredetvizsgát még sikerrel vette az öreg Mazda, de az okmányirodai ügyintézés már nem ment ilyen lezserül. Először az derült ki, hogy a forgalmiba bejegyzett műszaki vizsga érvényességét valaki csak úgy beleírta pecsét nélkül önhatalmúlag, vagyis feltehetőleg közokirat-hamisítást követett el. A vizsga a JSZP rendszerben sem látszik, tehát egyértelmű, hogy a Mazda nem járt műszaki ellenőrzésen az utolsó, 2020-as alkalom óta. Az érvényes vizsga hiánya jogilag nem lett volna probléma az átírás során, hiszen még épp tartott a moratórium, de mint kiderült, az adásvételin szereplő eladó cégszerű aláírása sem hasonlított az aláírási címpéldányban szereplőre. Több próbálkozást követően csak a negyedik okmányirodában sikerült átíratni a Mazdát, mert ott épp nem hasonlították össze a két aláírást. Batman és Robin megpróbálta elérni az eladót, de a telefonszám kikapcsoltat jelzett és visszamenni sem mertek, mert féltek az esetleges atrocitástól.

"Miután a moratórium is lejárt, elvittük egy autószerelőhöz az autót, hogy nézze át és műszakiztassa le. Ekkor derült ki, hogy a "kis tipikus Mazda rozsda" valójában azt jelenti, hogy az alján több a lyuk, mint a vas. Nincs az a pénz amivel ez átmegy a műszaki vizsgán. Na nem a hivataloson, hanem a másik fajtán sem." - olvasom tovább az egyre szomorúbb történetet. A srácok végül úgy döntöttek, hogy a rendőrséghez fordulnak és feljelentést tesznek. Céljuk elsősorban nem a pénz visszaszerzése volt, hiszen azt már lélekben elkönyvelték bukónak. Csupán azt akarták elkerülni, hogy Batmant a hamis műszaki miatt felelősségre vonja a rendőrség egy random közúti ellenőrzés során.

Batman, vagyis az autó vásárlója Budapesten lakik a nyolcadik kerületben, úgyhogy logikusnak tűnt elsőként a helyi rendőrkapitányságot felkeresni. Itt a portán szolgálatot teljesítő rendőr először úgy nyilatkozott, hogy nekik ezzel semmi dolguk és azt a javasolta, hogy pereljék be az eladót. Ennek ellenére ők ragaszkodtak a történet jegyzőkönyvbe vételéhez. Elmondásuk alapján a helyi rendőrök végül megígérték, hogy az illetékes hamarosan foglalkozni fog velük, majd három órán keresztül nem történt semmi, így inkább leléptek.

Ezt követően a 18.kerületi rendőrkapitányságon próbálkoztak, ahol sikerült jegyzőkönyvbe vetetni a történetet, de a rendőrök hozzátették azt is, hogy az ügyet a tatabányai kapitányság fogja vizsgálni, mivel ott vették az autót. "Pár hét múlva Batman kapott egy értesítést, hogy az ügyet átküldték a 3. kerületi rendőrségnek, mert amikor ő először felhívta az eladót, akkor a munkahelyéről telefonált, ami a 3. kerületben van. Amikor ezt meghallottam, azt gondoltam, hogy ebből nem lesz semmi, csak tologatják az ügyet. Ezzel az erővel átadhatták volna a váci rendőrségnek is, mert amikor elindultunk az autóért, akkor még onnan telefonáltunk." - folytatja a történetet Robin.

Tisztességes, becsületes

Nem tudtam megállni, ezért utánanéztem a patyiválás szó jelentésének. Farkas Lilla - A ROMAJOGI MOZGALOM À LA KRúDY című publikációjában a következőket írja: "Sztojka Kati feminista olvasatában a patyiválás olyan konszenzuskereső, roma férfi vezetők dominálta tevékenység, amely a roma társadalmon belül is marginalizált csoportok – nők, gyerekek, melegek stb. – érdekképviseletét nem tekinti prioritásnak." A következő találat már a Gyakorikérdések weboldalra vezetett, ahol valaki beelőzött és a válaszadók többsége szerint roma nyelven tisztességest és becsületest is jelent a patyiválás.

A srácok ezek után jobbnak látták az autót ideiglenesen kivonatni a forgalomból, most pedig egy parkolóban várja további sorsát. Batman és Robin lassan már annak is örülne, ha valaki adna érte néhány tízezret és megszabadulnának a roncstól, mert most már tisztán látják, hogy a bontó lehet az egyetlen reális jövőkép a Mazda számára.

A cikk írásakor lekértem a 2022.05.17-én alapított Patyiváló Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság céges adatait, melyben a növénytermesztési szolgáltatás mellett a Személygépjármű és könnyűgépjármű kereskedelem szerepel fő tevékenységként. Bár az idei áfa bevallása még nem készült el, legalább a cég még létezik és nem áll felszámolás alatt. Ez fontos lehet majd Batmannek az ügy folytatása kapcsán.

Felhasználni is bűncselekmény

A történetet megosztottam dr. Vágány Tamással, a D.A.S. Legal ügyvédi iroda közlekedési szakjogászával és a véleményét kértem. Tamás válaszában leírta, hogy mindenek előtt ellenőrizni kell, hogy kik a cég képviseletére jogosultak és amennyiben a személy, aki a helyszínen eljárt, nem azonos a cég képviseletére jogosult személlyel, akkor kérni kell annak hiteles igazolását, hogy őt a cég meghatalmazta az ügyletkötésre. Az aláírási címpéldánytól eltérő aláíráskép még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem az arra jogosult írta alá a szerződést, önmagában ez alapján nem lehet bűncselekményt megállapítani.

Tamás a továbbiakban azt is leírja, hogy a forgalmi engedélyben feltüntetett adatok jogosulatlan megváltoztatása bűncselekmény - "közokirat-hamisítás" - megvalósítására alkalmas magatartás. Bűncselekményt valósíthat meg ugyanakkor a hamisított tartalmú közokirat felhasználása is. Mindezt a törvény akár három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Tamás véleménye szerint nem elegendőek az adatok annak megállapításához, hogy az átírásra jogellenesen került-e sor. Ha az adásvételi szerződés szerinti eladó tényleges akarata valóban a jármű eladása volt akkor a felek szándékának megfelelő helyzet állt elő.

Időközben kiderült, hogy a rendőrség sem nézi tétlenül az eseményeket, sőt Batman kapott is egy idézést meghallgatásra az üggyel kapcsolatban. A történet folytatásáról a jövőben beszámolunk. Drukkoljunk együtt a srácoknak, hogy ha a pénzüket nem is kapják vissza, de történetük legalább segítséget nyújt majd azoknak, akik a jövőben szívnák meg egy hasonló bevásárlással.

Ha úgy érzed, hogy téged is átvertek a vásárlással, írd meg történeted a ballomarci@mail.totalcar.hu címre, addig pedig kövess engem Facebookon!

Az oldalról ajánljuk

Rettenetes évet zárt a Maserati, padlón az eladások
  • Hírek

Rettenetes évet zárt a Maserati, padlón az eladások

A márka jövője továbbra is kérdéses.

március 1., 08:16
Traffipax bérlet? Négyszer futott bele ugyanabba a traffiba a gyorshajtó golfos
  • Hírek

Traffipax bérlet? Négyszer futott bele ugyanabba a traffiba a gyorshajtó golfos

Szép lassan összegyűjtött egy hatalmas bírságot magának.

március 1., 13:33
Volkswagen: mi nem csinálunk SUV-t a Sciroccóból!
  • Hírek

Volkswagen: mi nem csinálunk SUV-t a Sciroccóból!

A vezérigazgató megígérte, hogy nem csinálnak ikonikus modellekből újraélesztést, ha az nem méltó a névre.

március 1., 14:52
Egy éved maradt, hogy megvedd a jelenkor egyik legjobb sportautóját
  • Hírek

Egy éved maradt, hogy megvedd a jelenkor egyik legjobb sportautóját

Az A110 kivezetése után az Alpine tovább halad az elektromos márkává válás útján.

március 1., 15:04
Carlos Tavares NAGYON sokat keresett a Stellantisnál
  • Hírek

Carlos Tavares NAGYON sokat keresett a Stellantisnál

Nem kell szűkölködnie egy darabig.

március 1., 11:17
50 ezer forintért vette, de lejár a műszaki!
  • Technika

50 ezer forintért vette, de lejár a műszaki!MűhelyPRN: Opel Kadett E 1,7D – 1989.

Néhány hónapnyi BKV-bérlet áráért is lehet autót venni, de az biztos, hogy az állapota nem lesz meggyőző. Ez a Kadett elég különleges eset.

március 1., 08:16
Furcsa rekordot állított fel egy Maserati MC20
  • Hírek

Furcsa rekordot állított fel egy Maserati MC20

Szokatlan sebességrekordról van szó.

39 perce
Hippiből családapa
  • Tesztek

Hippiből családapaTeszt: Volkswagen ID.Buzz Pro HT - 2024.

Az ID.Buzzt akarva-akaratlanul őseihez hasonlítják, ami miatt rossz a megítélése, pedig megérdemel egy esélyt.

március 1., 13:35
A szemed kifolyik: a Mansory megtuningolta a Cybertruckot
  • Hírek

A szemed kifolyik: a Mansory megtuningolta a Cybertruckot

Az eleve megosztó Cybertruck kapott 26 colos felniket, temérdek karbont és mindenféle egyéb ízléstelen kiegészítőt.

március 1., 10:02
Forgalmi változások a Busójárás miatt, korlátozás a 4-es és 8-as főúton
  • Hírek

Forgalmi változások a Busójárás miatt, korlátozás a 4-es és 8-as főúton

Közlekedési hírek a Busójárás hétvégéjéről.

március 1., 12:21
Könnyebbé válhat a külföldi autók honosítása, de a megoldás további kérdéseket vet fel
  • Hírek

Könnyebbé válhat a külföldi autók honosítása, de a megoldás további kérdéseket vet fel

Teljesen megszűnnének a jelenlegi hosszú várólisták, de...

február 28., 06:17
Végre: jön a Waze az autók műszeregységére
  • Hírek

Végre: jön a Waze az autók műszeregységére

Nagyon rég vártunk erre a funkcióra, most megérkezett.

március 1., 17:34
Ha régen minden jobb volt, ez a Te Mazdád
  • Tesztek

Ha régen minden jobb volt, ez a Te MazdádTeszt: Mazda CX-80 3.3 Skyactiv-D Homura Plus

Hallani a sorhatos dízelmotor hangját és érezni az erejét igazán klasszikusnak mondható érzés. Kevesen adják ezt ma.

február 28., 06:17
Segítségért kiáltanak az amerikai Mitsubishi kereskedések, nagy a baj
  • Hírek

Segítségért kiáltanak az amerikai Mitsubishi kereskedések, nagy a baj

A japán gyártó korosodó modelljeit egyre kevésbé veszik, miközben az árak folyamatosan emelkednek.

március 2., 07:14
Túl sok volt a speed, a susnyásban kötött ki a drogos sofőr
  • Hírek

Túl sok volt a speed, a susnyásban kötött ki a drogos sofőr

Kevesebb speed, kevesebb baleset.

február 28., 16:14
Sebességet vált a MÁV: Szombattól 160-ra gyorsul(hat)nak a vonatok egy elővárosi vasútvonalon
  • Hírek

Sebességet vált a MÁV: Szombattól 160-ra gyorsul(hat)nak a vonatok egy elővárosi vasútvonalon

1997 óta nem történt ilyen, de van egy csavar a történetben.

február 28., 07:42
Kispolgári célszerszámot később bővülő családhoz 2 millióért
  • Nepperűző

Kispolgári célszerszámot később bővülő családhoz 2 millióért

Párom vennénk élete első autóját, legfontosabb szempont a megbízhatóság (ígérete) lenne.

március 1., 16:32
Nem fogynak az elektromos modellek, újra V8-as motort fejleszt a Mercedes
  • Hírek

Nem fogynak az elektromos modellek, újra V8-as motort fejleszt a Mercedes

Átértékelték az elektrifikációra vonatkozó stratégiájukat.

február 28., 17:14
Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány
  • Hírek

Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány

Mindkettőjükre helyszíni bírságot szabtak ki.

március 2., 07:16
Én nagyon kevés vagyok ide. És te?
  • Belsőség

Én nagyon kevés vagyok ide. És te?

Lehet, hogy te nem, most kipróbálhatod.

február 28., 17:14
Űrközpont ez, nem autógyár, avagy a Red Bull Racing  Milton Keynes-i főhadiszállásán jártunk
  • Szerelem

Űrközpont ez, nem autógyár, avagy a Red Bull Racing Milton Keynes-i főhadiszállásán jártunk

Vannak napok, amikor az ember igazán szerencsésnek érzi magát. Ez egy ilyen nap volt.

február 28., 16:14
Érkezik az elektromos Skoda Octavia, de milyen áron?
  • Hírek

Érkezik az elektromos Skoda Octavia, de milyen áron?

A Skoda új elektromos modelleket szeretne, az Octavia lehet az egyik.

február 28., 14:13
Vidámság: jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton
  • Hírek

Vidámság: jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton

Március első napján olcsóbban tankolhatunk benzint és gázolajat is.

február 28., 12:13
Kína 2024-ben ledominálta a villanyautók globális piacát
  • Hírek

Kína 2024-ben ledominálta a villanyautók globális piacát

Mindezt úgy, hogy az Egyesült Államokban nem értékesíthetnek autót.

február 28., 11:40
Már faragja a belépőszintű villanyautóját a Kia
  • Hírek

Már faragja a belépőszintű villanyautóját a Kia

A modell a Picantohoz hasonló szerepet töltene be a márka kínálatában.

február 28., 13:15
Isten szeme figyel le rád
  • Hírek

Isten szeme figyel le rádTC Híradó 2025/02/28 [143.]

A TC Híradóban szó lesz egy állat BMW-ről, az új magyar KRESZ-ről, a Kia EV4-ről és sok másról is.

február 28., 15:34
Bemutatták a Kia mindenre jó villanyfurgonját
  • Hírek

Bemutatták a Kia mindenre jó villanyfurgonját

A PV5 variálhatósága olyan, mint egy hagyományos furgoné, a hajtáslánc viszont elektromos.

február 28., 10:25
Kia PV5 leleplezés
  • Hírek

Kia PV5 leleplezés

február 28., 08:01
Mansory Elongation
  • Hírek

Mansory Elongation

február 28., 14:30