Ne vakítsd el a mögötted jövőt! - így szabad használni a ködlámpát

Szép nyelv a magyar, ami azon is meglátszik egyesek szerint, hogy különösen gazdag a szókincse. Többek között akkor is, ha szidalmazni kell valakit vagy valamit. Erre külön szótárunk is létezik, az úgynevezett kocsisszótár. Ám lehet, ennek a teljes tartalma is kevés azon szitokszavak összegyűjtéséhez, amit azok ejtenek ki a szájukon, akiket arra kárhoztatott a sors, vagy még inkább feledékeny, vagy hanyag sorstársuk, hogy egy ködzárófény vakító fényével nézzenek farkasszemet – naná, hogy akkor, amikor ködnek se híre, se hamva.

Mint a legnagyobb német autóklub, ADAC írásából kiderül, Németországban az ilyen autósokkal szemben felléphet a Rendőrség, a kiszabható bírság 20 euró. Ha bebizonyosodik, hogy a követő járművet veszélyhelyzetbe sodorta a helytelenül használt ködzárófény, vagy esetleg baleset is bekövetkezett miatta, a bírság 25 és 35 euró közötti összegre ugrik. Tegyük hozzá, ott a rendőröknek is egyszerűbb meghozniuk a döntést, ugyanis ott a KRESZ egyértelműbben szabályoz. Úgy szól, hogy ködzárófényt csak akkor szabad felkapcsolni, ha a látótávolság rövidebb 50 méternél. Igaz, ott azt is előírja a szabályzat, hogy ilyen esetben legfeljebb 50 km/órás sebességgel szabad autózni.

Természetesen nálunk sem lehet sem a ködzárófényt, sem az első ködlámpákat ütre-fütre bekapcsolni, de a használatukat rögzítő előírás nem annyira egzakt, mint a német. A KRESZ ugyanis úgy fogalmaz, hogy: „Tompított, vagy távolsági fényszóró helyett, vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják.” Hát, valljuk be ez így, ebben a formában nem teljesen egyértelmű, hiszen hogy mikor érzi úgy valaki, hogy most már indokolt a bekapcsolásuk, az nagyban függ a tapasztalatától és a tűrőképességétől, de a döntéshozatalba még a fáradtság is beleszólhat.

Emiatt ez még akkor is eléggé gumiszabály, ha a KRESZ leírja, mint tekint korlátozott látási körülményeknek. Azt, ha az átlagos látási viszonyok, felhősödés, köd, eső, hóesés, porfelhő, vagy más ok (újabb gumikategória) miatt jelentősebben leromlanak. Újabb kérdés, mi az hogy jelentősebben? (Lehet jobb lenne, ha az eredeti szöveg is úgy fogalmazna inkább, hogy: a látási viszonyok KORLÁTOZOTTSÁGA ezt indokolja. Akkor legalább össze lenne kötve a kettő.)

Bizonyos mértékű pontosítás azonban mégiscsak akad, csak nem a KRESZ-ben, hanem teljesen máshol, amivel jóval kevesebb járművezető kerül kapcsolatba. Ez nem is csoda, hiszen nem a közúti közlekedés szabályait foglalja magába, hanem a járművekre vonatkozó műszaki követelményeket. Az emiatt Műszaki KRESZ néven is emlegetett 6/1990 KÖHÉM rendelet II. fejezete a következőket írja: „5.13. Első ködfényszóró lámpa arra szolgál, hogy köd, hóesés, felhőszakadás, vagy porfelhők esetén javítsa az úttest megvilágítását. 5.14. Hátsó ködfényszóró lámpa arra szolgál, hogy sűrű köd esetén észlelhetőbben jelezze hátrafelé a jármű jelenlétét.”

Ez a rendelkezés azonban valójában nem a használat módját rögzíti, hanem a ködfényszóró és a ködzárófény rendeltetését írja le! Azt, hogy mire való ez a két szerkezet! Tehát nem közvetlenül ad utasítást arra, mikor szabad bekapcsolni őket, hanem valójában csupán közvetett következtetésként olvasható ki belőle, hogy a ködlámpát a fentebb felsorolt esetekben (lehet) indokolt használni, míg a ködzárófényt kizárólag sűrű ködben (lenne) szabad bekapcsolni. Egyetlenegy pontban fogalmaz egyértelműen a témában a KRESZ. Akkor, amikor azt mondja ki, hogy: „Álló járművön – a forgalmi okból megálló járművet kivéve – tompított fényszórót csak erős ködben vagy sűrű hóesésben szabad használni; távolsági fényszórót, ködfényszórót használni tilos.”

Valószínűleg éppen az az oka az útjainkon a ködlámpa és a ködzárófény használatát övező bizonytalanságnak, hogy az egy konkrét esetet leszámítva a többi előírás vagy ismeretlen az érintetek előtt, vagy homályosan fogalmaz. Ezek után büntetésről sem lehet szó, így marad a tapasztalat, hogy amint ősszel gyakrabbá válik a rossz idő és vele együtt gyakrabban romlanak a látási körülmények, megszaporodnak a ködlámpáikat és a ködzárófényüket összevissza használó autósok. A szembejövő, vagy követő autósok pedig szabadon bővíthetik kocsis-szótáruk szókincsét.

Hacsak nem győz a józan ész, és figyelnek oda mind a ködlámpa, mind a ködzárófény helyes használatára. Megfelelően alkalmazva ugyanis mindkettő hasznos szerkezet, hiszen elősegíti korlátozott látási körülmények között a látni és látszani elv alkalmazását. Első körben csupán azt kellene szem előtt tartani, hogy valóban ott és akkor használjuk őket, amikor szükség van rájuk, és amikor már nincs, akkor mielőbb kapcsoljuk ki.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A látást elősegítő ködlámpa használatát például csak végső esetben használjuk közvilágítással rendelkező lakott területen, városokon belül. Szintén mindenképpen kerülendő a használata normális látási körülmények között, ami nemcsak azt jelenti, hogy ilyenkor ne kapcsoljuk be, hanem azt is, hogy ha ilyenhez érünk – mert már magunk mögött hagytuk a korlátozott látótávolságú zónát – kapcsoljuk ki. Az általános használati szabály körülbelül úgy szól, hogy kapcsoljuk be, ha hasznát látod, de ha már nem nyújt segítséget, akkor kapcsoljuk ki, vagy váltsunk át tompított fényszóróra.

A gyárilag beépített ködlámpákat - korántsem véletlenül - általában valahová alulra, a legtöbb esetben a lökhárító alá telepítik, hogy közvetlenül az úttestet világítsa meg. Ott, ahol amúgy is a legkevésbé sűrű a köd. Feljebb ugyanis még a tompított fényszóró fénye is visszaverődik valamennyire, míg a szinte vízszintesen előrefelé vetítő reflektoré szabályosan visszatükröződik – a fényes folt miatt pedig addig sem látunk, mint tompítottal. Az alsó elhelyezésű ködlámpák azonban kevésbé zavaróak a szembejövők számára, ezért az általános ajánlások betartásával valamivel bátrabban használhatóak. Ezzel együtt, ha egy másik autó után haladunk, és azt jól látjuk, inkább kapcsoljuk le.

Bár az első ködlámpákkal is zavarhatunk másokat, a ködzárófény az, amivel igazán kiverhetjük a biztosítékot másoknál. Mivel a hazai szabályozás nem kimondottan egzakt, használatánál talán érdemes valami olyasféle irányelvet alkalmazni, mint a németeké. A lényeg, hogy valóban csak nagyon sűrű ködben kapcsoljuk be, mondjuk akkor, ha a látástávolság valóban nem több 50 méternél, azaz körülbelül tíz autóhossznál. Az is iránymutató lehet, hogy ha mi látjuk az előttünk mondjuk 100 méterre haladó autó hátsó helyzetjelző lámpáit, akkor nagy valószínűséggel a mienkét is látják, tehát nincs rá szükség.

Ha bekapcsoltuk, akkor már csupán két dologra kellene egy kis figyelmet fordítani. Az egyik, hogy ha – akár sűrűbb ködben is – felzárkózik mögénk egy autó, és szépen jön mögöttünk, kapcsoljuk le a ködzárófényt, mert minden bizonnyal anélkül is lát minket, viszont biztos, hogy zavarja őt az erős piros fény. Ilyenkor neki, vagyis a sorban utolsó autónak kell felkapcsolnia a ködzárófényét, mert őt valóban nem láthatja a távolabbról felzárkózó kolléga. A másik, amire figyelni kellene, hogy amint már nem olyan sűrű a köd, vagy mert felszállt, vagy, mert magunk mögött hagytuk a ködzónát, azonnal kapcsoljuk ki, mert onnantól nagyon zavaróvá válik a fénye, sőt, hirtelen odapillantva akár a féklámpával is összekeverheti az utánunk jövő.

Mivel a hazai szabályozás finoman szólva is rugalmas, ezért a számonkérésre sem nagyon nyílik mód. Tévedés ne essék, nem vagyok büntetéspárti, hiszen annak csak akkor van értelme, ha az elkövető nagy valószínűséggel számíthat arra, hogy elkapják, és bevasalják rajta. Ha száz esetből kilencvenkilencszer megússza, akkor biztosra vehető, hogy megteszi, akár azért, mert abból előnye származik (rövidül a menetidő), akár egyszerűen azért, mert nem fárasztja magát azzal, hogy betartsa az előírásokat. A ködlámpa és főként a ködzárófény esetében ezért legfeljebb az észszerűségre és a jóérzésre lehet számítani, ha ezzel a cikkel sikerült egy kicsit többek figyelmét felhívni a ködlámpa és a ködzárófény helyes használatára, már elérte a célját.