Halálos gázolóktól a piás sofőrökig - egy közlekedéspszichológus titkai

Gellért Csilla klinikai szakpszichológus a közlekedési szakterületen töltötte az elmúlt harminc évet.

Szóval mivel is foglalkozik tulajdonképpen egy közlekedéspszichológus?

Hivatalosan klinikai szakpszichológus vagyok, csak harminc évet a közlekedésben dolgoztam. Konkrét közlekedéspszichológus képzés tudtommal csak egyszer volt az országban, a Budapesti Műszaki Egyetemen. A munkapszichológiának van egy ilyen leágazása, de nincs rendszeres képzés. Pszichológusként a Pályaalkalmassági Intézetben dolgoztam, a rendkívüli osztályon. A közlekedésben dolgozó pszichológusok egy része is szakértőként tevékenykedik a PÁV-nál, itt dől el a különböző sofőrök alkalmassága. Általában ez a napi munka, illetve ritkábban az utánképzések, ennél is kisebb részben foglalkozunk átfogó kutatásokkal, erre kevesebb idő jut - például bedolgozunk a Közlekedéstudományi Intézet kutatásaiba, vagy szakdolgozati konzulensként szerepelünk olyan témákban, ahol a pszichológia és a közlekedés témája metszi egymást.

Mi történik pontosan a PÁV-nál, kiket vizsgálnak?

Az előzetes osztály vizsgálja a hivatásos sofőröket 1-től 3-ig különböző kategóriákban, például a nemzetközi kamionsofőröket, vagy a közúti közlekedési szolgáltatást végző busz- és trolivezetőket. A legszigorúbb, PÁV I-es kategóriába a megkülönböztető jelzést használó gépjárművek vezetői esnek, mentősök, rendőrök, tűzoltók. A rendkívüli osztály végzi azoknak a vizsgálatát, akiknél alkalmatlanság gyanúja merül fel. Ide bíróság, a rendőrség, vagy az orvos küldheti az embert, illetve itt kötnek ki azok is, akik egymás után ötször tesznek sikertelen forgalmi vizsgát.

Mikor merülhet fel, hogy valaki alkalmatlan, és mi történik vele ilyenkor, mit vizsgálnak?

A balesetet okozó, vagy kirívó közlekedési magatartást tanúsító sofőröknél, vagy azoknál, akiket ittas vezetésen kaptak, de sokszor orvosi részről merül fel az alkalmatlanság, például mentális betegség esetén. Az utóbbi persze nem mindig kizáró ok, volt például olyan, skizofréniával küzdő páciens, akinek volt jogosítványa, évekig rendesen járt kontrollra, karbantartotta a betegségét. A másik jellemző dolog, hogy a háziorvosok az időseket küldik alkalmassági vizsgálatra. Azt, hogy valaki a kora, és esetleg a szellemi hanyatlása miatt már nem alkalmas a vezetésre, egyébként a háziorvos saját hatáskörben is eldönthetné, a jogosítványnak nincs felső korhatára. Régen ilyenkor kötelező volt a PÁV vizsgálat, ez mostanra megszűnt. Vannak időszakos vizsgálatok is, például a buszvezetőket azelőtt ötévente szűrni kellett, most már ez nem kötelező, viszont most például a mentősofőröket kell szűrni. A tömegközlekedési buszvezetőknél a BKV-laborban időnként csinálnak belső szűréseket, (régen például ez is kötelező volt) ha az illető sofőrnek egymás után három olyan balesete is volt, amiben nem ő volt a hibás fél.

És mi történik a nem hivatásos sofőrökkel, az egyszerű úrvezetőkkel?

Egy tanuló egymás után öt sikertelen forgalmi vizsga után kerül PÁV IV vizsgálatra. Ha itt vezetésre alkalmasnak bizonyul, utána már akárhányszor vizsgázhat, nincs korlátozás, de általában ezután elsőre le szoktak vizsgázni, mert megszabadulnak attól a szorongástól, hogy mi van, ha tényleg alkalmatlanok a vezetésre. Ha hivatalos vizsgálat mondja ki, hogy ez nem így van, az sokszor felszabadító hatással bír, illetve az a nyomás is elmúlik, hogy a valahányadik vizsgát muszáj sikerrel teljesíteni, mert ez az utolsó lehetőség. Közöttük nagyon kevés az, aki valóban alkalmatlan, általában nekik inkább csak több időre, figyelemre van szükségük, vagy érdemes átmenniük másik oktatóhoz, akivel esetleg jobban megtalálják a közös hangot.

Miből áll egy ilyen pályaalkalmassági vizsgálat?

Az első rész egy általános exploráció, feltérképezzük például a családi hátteret, ivási, esetleg drogfogyasztási szokásokat, közlekedési előéletet, hiszen sokszor ez már olyanoknak is van, akik csak most szereznek jogosítványt. Bőven van ugyanis, aki engedély nélkül már azelőtt is vezetett, és előfordul, hogy éppen ők alkalmatlanok. A második részben képességvizsgálatokat csinálunk, például felmérjük a reakcióidőt, a szenzomotoros képességeket. Itt vannak kötött csomagok, de alapvetően a pszichológus mondja meg, hogy az adott ember esetében mire kíváncsi. Rendkívüli esetekben csinálunk olyan szakértői vizsgálatokat, amiket a rendőrség vagy a bíróság kezdeményez, nagy, akár halálos balesetnél, olyan extrém agresszív viselkedésnél, mint amilyenek például a büntetőfékezéses esetek, bár ez utóbbi valójában nem egy hivatalos jogi kategória, hanem tulajdonképpen csak egy köznyelvi fordulat. Ettől függetlenül ez az utóbbi időben jóval gyakoribbá vált.

Tényleg gyakoribb, vagy csak az egyes esetekre jobban figyelünk, láthatóbbá váltak?

A gazdasági, társadalmi folyamatok igazából csak leképeződnek az utakon, valóban egyre agresszívabbak és öntörvényűbbek vagyunk. Ahogy a járványos, háborús, válságos folyamatok idegesebbé, feszültebbé és szorongóbbá teszik az embereket, úgy ezek a mindennapi feszültségek kijönnek akár a boltban, sorban állás közben is, az autózásban pedig könnyedén le tudjuk tenni ezeket a feszültségeket. Hiszen ebben a társasjátékban, amiben mindenki részt vesz, tulajdonképpen arc nélkül vagyunk jelen, egyszerűbb egy idegennel ordibálni a szélvédő mögül, vagy dudálni, mint a gyereken vagy a beosztottakon levezetni a dühöt és türelmetlenséget.

Említetted, hogy a pszichológusok csinálnak utánképzést is olyanoknak, akiknek bevonták a jogosítványát. Ezt hogy kell elképzelni, mi történik egy ilyen utánképzésen?

Ez többszintes dolog, egyébként nem csak olyanoknak tartjuk, akiknek már bevonták a jogosítványát. Az utánképzés egy feltárással kezdődik, a résztvevők először egy KRESZ-tesztet csinálnak, bemutatják a vezetési tudásukat, illetve egy pszichológussal beszélnek, itt dől el, hogy milyen programba kerülnek, illetve ez azon is múlik, hogy miért vették el az engedélyüket. Hétféle különböző program működik. Az első csak a KRESZ újratanulása, ha valakinél az derül ki, hogy itt van hiányosság. Ez egy hatórás folyamat, a végén vizsgával, de itt nincs olyan, hogy az illetőnek végleg elveszik a jogsiját, akárhányszor lehet próbálkozni. A csúcstartó például negyvenhétszer vizsgázott, mire sikerült. A második típusú program a vezetés gyakorlása, itt is hat órát kell venni, mielőtt újra vizsgázna a jelölt, de ennél már van korlát: ugyanúgy, mint a sima forgalmi vizsgánál, ötször lehet nekifutni, utána pályaalkalmassági vizsgára kerül az ember, és ha ott alkalmatlannak minősül, már végleg kikerülhet a rendszerből. Azoknál az idős embereknél, akik a koruk és az azzal összefüggő szellemi hanyatlásuk miatt kerülnek ide, ez a leggyakoribb útja annak, hogy már nem kapják vissza a vezetői engedélyt. Ők sokszor már nem érzékelik azt sem, hogy egyáltalán nem ment jól a vizsga. A többi programban nem kell vizsgázni, a jogosítvány visszakapásának az a feltétele, hogy a jelölt hiányzás nélkül, vezetésre képes állapotban, pontosan megjelenjen a csoportos alkalmakon, és ott aktívan együttműködjön. A hármas számú egy úgynevezett magatartás-módosító program. Ez a legszínesebb, nagyon sokféle dologért lehet ide bekerülni. Ezek általában tizenöt fős csoportos foglalkozások egy pszichológus és egy közlekedéspedagógus vezetésével. Feldolgozzuk az eseményeket, amik miatt ide kerültek a résztvevők, a csoporttal átbeszéljük, hogy mit és hogyan kellett volna máshogy csinálni. A legtöbb komoly szabálysértő itt találja magát, a piroson vagy pláne vasúti piroson áthajtó, nem halálos balesetet okozó, cserbenhagyásos gázolást elkövető, gyorshajtó sofőrök. De ebbe a csoportba önként is lehet jelentkezni, ha valakinek a közlekedési előéleti pontrendszerben már összegyűlt valamennyi pontja (tizennyolcnál kevesebb), azokat ilyen önkéntes részvétellel lehet csökkenteni. A négyes program speciális, ez a halálos gázolók programja. Itt traumafeldolgozás történik két pszichológus vezetésével, gyakorlatilag 25 órán át tocsogunk a vérben. Akik saját hibájukból halálos balesetet okoztak, azok szintén nagyon súlyos traumát éltek át úgy is, hogy ők voltak a vétkesek. Itt a bűntudat oldásával kell foglalkoznunk, azt tudatosítanunk, hogy ilyenkor már nincs jóvátétel, de mégis hogyan lehet tovább élni ezután. Nekik már mind van egy bírósági ítéletük, ettől függetlenül egy ilyen csoportba nem csak a(z akár felfüggesztett) büntetés letöltése után lehet járni, hanem lehetőleg a balesetet követően minél hamarabb. Aki ilyen baleset okozójává válik, annak egészen biztos, hogy jót tesz a szaksegítség. Ezek a csoportos alkalmak nagyon megrázóak, egy-egy ilyen után én is egészen máshogy vezetek, még jobban tudatosítom, hogy hova is vezethet egy rossz döntés.

Máris a halálos baleseteknél tartunk, és még csak négy csoport volt a hétből, mi lehet akkor a többiben?

Az utánképzettek körülbelül hetven százaléka ittas vezető, az ötös, hatos és hetes program mind velük foglalkozik. Az ittasság mértékének függvényében kerülnek egyre magasabb óraszámú programba, és persze azt is vizsgáljuk, hogy az alkoholfogyasztás mennyire képezi a napi szokások részét. Az ötös csoport az enyhe ittas vezetőké, ide az adott pillanatban mért 1,5 ezrelékes véralkoholszintig kerül az ember. Ez egy hétórás, egynapos program, kevesebb idő van mindenkire személyesen, de igyekszünk átbeszélni a történteket, azzal foglalkozunk, hogy az alkohol milyen hatással van az ő személyes vezetési képességeire. A hatos a közepes ittas vezetők csoportja, hosszabb, háromszor ötórás program. A hetes pedig a súlyos eseteké, ők 2,5-ös véralkoholszint fölött elkapott vezetők, illetve a visszaesőké, és ez már egy ötnapos, huszonöt órás csoportos foglalkozás. Mindegyiknek részét képezi az, hogy a résztvevőkkel arról beszélgetünk, hogyan lehet elkerülni az ilyen helyzeteket, őszintén meg kell osztaniuk a saját történeteiket, és sokszor már ez is visszatartó erővel bír.

Jól értem azt, hogy aki akár ebbe az utolsó, hetes programba kerül be, az is vizsga nélkül visszakaphatja a jogosítványát, ha megjelenik a foglalkozásokon?

Igen, viszont nagyon komoly feltételek azok, hogy az összes alkalmon késés nélkül, józanul kell megjelenni, és végig aktívan együttműködni. Egy valódi alkoholfüggő erre többségében nem lesz képes, akinek ezzel valóban gondjai vannak, annak komoly kihívás öt napon keresztül józanul betartani ezeket a kereteket. Gyakori, hogy ők például három nap után eltűnnek, vagy megjelennek ittasan, a többségük így esik ki a rendszerből.

Részletesen sok szó esik az alkoholról, azonban a többi drogra nincs külön program. Mi történik azokkal, akik kábítószeres befolyás alatt vezetnek?

Általában ők is a magatartás-módosító hármas számú programba kerülnek a többi szabálysértővel együtt, illetve a drogbirtoklás a vezetéstől függetlenül is bűncselekmény, tehát ellenük valószínűleg amúgyis folyamatban van valamilyen eljárás. A drogozást egyébként nehezebb azonnal a helyszínen kiszűrni, mint az alkoholfogyasztást, vizeletvizsgálat szükséges hozzá. A nagyon kemény drogosok, heroinfogyasztók, vagy azok, akik a gyakorlatilag azonosíthatatlan dizájnerdrogokkal élnek, pedig általában nincsenek olyan állapotban, hogy egyáltalán felmerüljön, hogy autóba ülnek. Ilyennel nemigen találkozunk, általában ők már be sem kerülnek a rendszerbe, illetve drogfogyasztásos esetnél amúgy sem a jogsi visszaszerzése az első, előtte kötelező elterelésre is járni.

Szoktak tanulni a résztvevők ezekből a foglalkozásokból?

Vannak visszaesők persze, viszont azt látom, hogy azok, akiket ittas vezetésen kaptak, de nem volt balesetük, nagyon komolyan tanulnak azoknak a történeteiből, akik kevésbé szerencsésen jártak. Aki semmit nem tanul a más hibájából, és el sem gondolkozik rajta, az tényleg pszichopata, de aki viszont tényleg az, azt meg úgyse hatja meg ez a mondat. Én hiszek a kimondott szó erejében, ki kell mondani, hogy nem fogok ide visszakerülni, nem vezetek többet ittasan, de ha előre felmentést adunk magunknak, akkor biztos, hogy nem tartjuk meg. Az egyik résztvevő egyszer nagyon szépen fogalmazta ezt meg: "józanul sosem vezetnék részegen".

Állíthatjuk magunkról azt, hogy biztosan nem okozok majd balesetet?

Csak azt, hogy ittas vezető nem leszek, mert ez döntés kérdése, és egészen kicsi mennyiség mellett is borzalmas tragédiák tudnak történni. Egy rossz döntés, elütöd, meghal, börtönbe kerülsz, tönkremegy az életed. A PÁV-nál nagyon szép jövő előtt álló fiatalokat láttam összeborulni, pedig csak egyszer mentek úgy bulizni, hogy ittas vezetés volt a vége. Ezt a döntést meg lehet hozni, és lehet nagyon figyelni, de azért az élethez szerencse is kell.

Térjünk vissza egy kicsit az elejére, a kutatásokhoz, illetve az általános pszichológiaialapfogalmakhoz. Engem nagyon izgat, hogy lehet-e általánosságokat kijelenteni arról,hogy milyen személyiségvonások milyen közúti viselkedést eredményeznek, készültek-e ilyen vagy ehhez hasonló felmérések? Vannak olyan vonások, amik jobban predesztinálnak arra, hogy balesetet okozzunk?

Kevés a konkrét kutatás erről, ezek inkább általánosságok, de például viszonylag jellemző megfigyelés, hogy a pszichopata vonásokkal rendelkezők jól vezetnek, jók a reakcióik, a képességeik. A dühkezelési problémákig fokozódó agresszió vagy súlyosabb személyiségzavarok már csak azután egyértelműek, hogy valaki balesetet okozott, és bekerül egy ilyen csoportba. Ezt, hacsak a jogosítvány megszerzése előtt a háziorvos mint mentális problémát, nem szűri ki, akkor nem lehet menet közben megállapítani. Kutatások inkább korosztályokra lebontva vannak, például a baleseti statisztikák tetején egyértelműen az idősebbek állnak, és előkelő helyet foglalnak el a nagyon fiatalok is, magasabb kockázatvállalási hajlandóságuk miatt is. Annyit elmondhatunk, hogy például az extrovertált személyiségek könnyebben vállalnak kockázatot, mint a befelé fordulóbbak. Az impulzivitásunkat, agressziónkat össztársadalmi szinten is egyre kevésbé kontrolláljuk, de ahogy korábban is mondtam, ez nem csak a közúton csapódik le, hanem általános jelenség a türelmetlenség, a mindent azonnal akarás, ez mutatkozik meg például a követési távolság be nem tartásában, a tolakodásban. Ez a fajta viselkedés pedig azután normát is képez: egy Asch nevű szociálpszichológus nevéhez fűződik az az egyszerű kísérlet, hogy egy csoport embernek meg kellett saccolnia egy húszméteres rúd hosszát. Minél többen mondtak ötven métert, annál többen mentek utánuk akkor is, ha maguktól egyébként mást tippeltek volna. Egy kicsit egyszerűsítve ezt hívjuk normaképzésnek, és hasonló történik a gyorshajtással vagy a követési távolsággal, minél többen csinálnak valamit, a többiek annál inkább normálisnak látják azt, akkor is, ha maguktól veszélyesnek ítélnék. Ez egy teljesen normális szociálpszichológiai folyamat, nem kell hozzá se agresszió, se semmilyen zavar: egyszerűen nagyon nehéz, ha felteszed a kezedet egy csoportban, és azt látod, hogy egyedül a tiéd van fent.