Gondoltad volna, hogy ezek idén már mind veteránok?

2023.01.07. 11:52

Bár még csak az év elejét írjuk, talán érdemes végigfutni, mely típusok lépik át idén a veteránkor küszöbét. A szabály tavaly óta nem változott: ha dokumentumokkal bizonyítható, hogy egy autó az adott hónapban betöltötte a harmincadik életévét, akkor már a következő hónapban folyamodhat OT-s rendszámért – nem kell megvárni a következő év (jelen esetben 2024) január elsejét. Idei listánkon tizennyolc szerintünk fontos vagy érdekes típus szerepel, a csak a távoli földrészeken forgalmazott, vagy tanulmányautóként megjelent modelleket nem tartalmazza.

Chevrolet Camaro 4. generáció

Nem hemzsegnek útjainkon a Chevrolet Camarók, érdekességként talán mégis érdemes megemlíteni, hogy ebben az évben immár a negyedik generáció is beleérett a veteránkorba. Gyártása ugyan már 1992 novemberében elkezdődött, de árusítása csak 1993 januárjában kezdődött, így idén januártól lehet esélye OT rendszámot kapni. A General Motors F jelű padlólemezére épülő generáció újdonsága volt, hogy több karosszériaeleme üvegszál erősítéses műanyagból készült. Alapmotorja 160 lóerős, 3,4 literes V6-os benzines volt, amihez ötfokozatú kézi sebességváltót társítottak. Legmenőbb kivitele a Z28-as, amely a Corvette LT1 jelű 5,7 literes, 275 lóerős V8-asát kapta meg választhatóan négyfokozatú automataváltóval, vagy hatfokozatú kézi sebességváltóval. Cikkünk írásakor a Használtautó.hu-n árultak egy 1994-es Z28-ast, ami ugyan idén még nem, de jövőre már pályázhat a veteránminősítésre.

Citroën Xantia

Az 1993-ban bemutatott Xantia még a valódi Citroënek közé tartozik, legalábbis ha azt tekintjük a valódiság mértékének, hogy még hidropneumatikus rugózást kapott. Többek között ennek köszönhető, hogy mindmáig csúcsverziója, az összesen 18 236 példányban készült Activa V6-os változata tartja a jávorszarvas teszt sebességrekordját 85 km/órával. Ugyanakkor formája sem volt átlagos, máig elegáns karosszériájának vonalait nem kisebb designer, mint Bertone vetette papírra. A legkívánatosabb Xantia természetesen az 1997-ben bevezetett V6-os (ami így még nem lehet veterán), de a többséget négyhengeres benzin- és dízelmotorok hajtották 88 lóerőtől (1.6i) 190 lóerőig terjedő teljesítménnyel (3.0i V6). A Használtautó.-hu-n a legöregebb Xantia, egy 1,9 literes, 90 lóerős turbodízel, ami 1997-es évjárata miatt csak négy év múlva kaphat OT rendszámot.

Fiat Punto

Szembe kell néznünk vele, hogy bizony, már ez a valaha oly népszerű olasz kisautó első példányai is OT rendszámot kaphatnak. Fogadtatása annyira kedvező volt, hogy egyrészt elnyerte az 1995-ös Év Autója díjat (a teljes paletta 1994-ben állt fel), másrészt 1996-ban egész Európában a Puntóból adtak el legtöbbet. Alacsony árának, széles motorpalettájának és praktikus belső terének köszönhetően nálunk is jól fogyott, amit talán az is jelez, hogy a Használtautó.hu-n még mindig huszonhármat árulnak az első generációból. Veteránvizsgára érett azonban nincs közöttük, a legöregebbek 1995 áprilisiak. Bár dízelt is kínáltak belőle, a legtöbb Puntót 1,1 és 1,2 literes benzinmotorokkal vásárolták. A legérdekesebb motorváltozat azonban a 136 lóerős 1,4-es turbó, karosszériaváltozat pedig a kisautók között ritkaságszámba menő kabrió.

Ford Mondeo

A Punto mellett a másik idei veteránkort elérő kiemelkedő típus a Ford Mondeo. A hátsókerék-hajtású Sierrát felváltó, világautónak szánt (Amerikában Ford Contour és Mercury Mystique néven árulták), elsőkerék-hajtásos, teljesen új konstrukciójú Mondeo praktikusságával és korántsem utolsó sorban jó vezethetőségével nemcsak a nagyközönség, hanem az Év Autója zsűri tagjainak tetszésével is találkozott, akik neki ítélték az 1994-es év díját. Alapkivitelében 1,6 literes benzinmotorral árulták, de népszerű volt az 1,8 literes dízelmotoros változat is. Értékesebb veteránként a két és félliteres, V6-os motorral hajtott változatok (1994-től), és azok közül is leginkább a 205 lóerős ST200 jelű kivitel jöhet szóba. Utóbbinak azonban még várnia kell az OT minősítésre, hiszen csak az utolsó évben 1999-ben kezdték árulni a már frissítés (1996) utáni (szaloncukor elejű) modellben. Első generációs Mondeóból huszonnyolcat találtam a Használtautó.hu-n, amiből kora miatt három is pályázhat idén a veterán státuszra.

Ford Mustang 4. generáció

Hasonlóan nagy ellenfeléhez, a Chevrolet Camaróhoz a Mustang is, mint típus régóta veteránkorú. Az újdonság mindkettejük esetében az, hogy immár a negyedik generációjuk érett abba a korba, hogy első darabjaik OT rendszámot kapjanak. Külsejében gyökeresen eltér a negyedik generáció a harmadiktól. Formatervezője, Patrick Schiavone szögletesről gömbölydedre vette a figurát, miközben a két egymást követő Mustang műszaki alapjai, a Fox 4 névre hallgató padlólemez megegyezett. Az alapmodellben a hátsó kerekeket 145 lóerős 3,8 literes, OHV V6-os hajtotta ötfokozatú kézi sebességváltón keresztül – a négyfokozatú automataváltóért már felárat kértek. A legizgalmasabbak a Cobra kivitelek, amelyek mindegyike V8-as motort kapott, és még a leggyengébb belőlük, az 1994 decemberétől gyártott változat is 240 lóerős volt. A Használtautó.hu-n már veteránkorú negyedik generációs Mustangot még nem kínálnak, a legöregebbek 1995-ös évjáratúak, amelyekből azonban hatra is lehet alkudni.

Jeep Grand Cherokee

Bár az 1974 óta gyártott Cherokee nagyobb (Grand) testvérének első példányai már 1992-ben legördültek a futószalagról, első példányai csak 1993-ban kerültek forgalomba. Alapvető különbség régebbi és kisebb testvéréhez képest, hogy a Grand már a kezdetek kezdetétől nem alvázas, hanem önhordó kivitelben készült. Alapmotorként ötfokozatú kézi sebességváltóval társított négyliteres soros hathengerest kínáltak hozzá 193 lóerővel, de elérhető volt automataváltóval szerelt 223 lóerős 5,2 literes V8-assal is. Az összkerékhajtás nem volt alapáras, az alapmodelleket csak hátsókerék-hajtással árulták. Az európai modellek ZG típuskóddal Grazban, Ausztriában készültek, a hazai darabok többsége is ezek közül kerül ki. Mifelénk nagy népszerűségnek örvendtek az 1995-től gyártott, 2,5 literes dízelmotoros modellek, ám ezek korukból adódóan csak két év múlva lehetnek veteránok.

McLaren F1

Ha egy típusból kevés akad nálunk, a maga korában a 386,4 km/órás végsebességével a világ leggyorsabb széria autójának számító, és tulajdonosai sorában számos hírességet felvonultató (a teljesség igénye nélkül: Rowan Atkinson, Lewis Hamilton, Ralph Lauren, Jay Leno, Nick Mason) McLaren F1 épp azok közül való. Ez nem véletlen persze, hiszen 1992 és 1998 között összesen 106 példányt gyártottak belőle, és abból is csak 78 készült utcai használatra. Ennek megfelelően a 627 lóerős, 6,1 literes BMW V12-es benzinmotorral hajtott különlegesség ára is eurómilliókra rúg. Nem valószínű, hogy az első példányok neves küföldi tulajdonosai magyar OT-s rendszámért folyamodnak, de ha valaki behozna egy ilyen McLaren F1-est, már veteránként is forgalomba helyezhetné.

Mercedes-Benz C osztály (W202)

Igen, minden idők első C osztálya is elérte a veteránkort. Elődje még számszerű típusjelzést viselő Mercedes 190-es, a W201-es volt. Az új néven piacra lépett új generáció egy megoldást átvett ikonikus előfutárától, a több lengőkaros hátsó futóművét. Az első MacPhersont ellenben dupla keresztlengőkarosra cserélték, mint ahogy a futómű felett az egész karosszériát. Százhúsz lóerős, 1,8 literes alapmotorjánál izgalmasabb és egyedibb ajánlat volt 1995-től két kompresszoros feltöltésű négyhengerese, az egyik kétliteres, a másik 2,3 literes lökettérfogattal, de egyaránt 192 lóerővel. A takarékosságot előnyben részesítők több dízelmotor közül válogathattak, amelyek között 1998-ig több szívódízel is akadt. Ezeknél izgalmasabbaknak ígérkeztek a V6-os benzines, és különösen az AMG modellek. A már 1993-tól elérhető C 36 AMG-t még soros, hathengeres motor (3,6 liter, 280 LE) hajtotta, de a két később érkező AMG modell, a C 43 és a C55 AMG már V8-as motorral büszkélkedhetett. Az ezredforduló évéig gyártott C-osztályból rengeteg érkezett – főként használtként – az országba, így nem meglepő, hogy a Használtautó.hu-n összesen ötvenöt darabot kínálnak belőle eladásra. Ekkora merítésben talán nem csoda, hogy akad – ha nem is több, de egy olyan példány, amely elvileg már idén megmérettetheti magát az OT minősítés szigorú bírái előtt.

Nissan Terrano 2. generáció

Mivel a legfiatalabbak közülük még csak épp mostanában érik el a nagykorúság határát, kicsit meglepő talán, hogy a második generációs Terranók első példányai már folyamodhatnak OT rendszámért. Pedig így van, gyártásuk már 1993-ban megindult Spanyolországban, hogy azután ne is maradjon abba egészen 2005-ig. Hosszú gyártási ideje alatt készült rövid tengelytávú háromajtós és hosszú tengelytávú ötajtós kivitelben. Legyen azonban bármelyik is, mindegyiket leginkább négyhengeres dízelmotorral vásárolták, kezdetben 2,7, később háromliteres lökettérfogattal. Ennek ellenére a Használtautó.hu-n eladásra kínált 14 darab második generációs Terrano között akadt egy, amit a ritkaságszámba menő 2,4 literes benzinmotorral árultak.

Peugeot 306

Műszaki értelemben vett testvérmodellje, a Citroën ZX első példányai már tavaly elérték a veterán korhatárt, s most egy évvel később ugyanide jutott a Peugeot 306 is. A 309-es örökébe lépő új generáció továbbvitte elődje előnyeit, praktikusságát, kényelmét, egyszerű kezelhetőségét és sokoldalúságát. Utóbbit az is szolgálta, hogy három-, négy-, ötajtós és kombi karosszériával is árusították, sőt 1994-től Pininfarina által tervezett kabrióként is. Értékes veteránként természetesen ez utóbbi jöhet leginkább szóba, v⁵³3³alamint az erősebb, kétliteres benzinmotorral hajtott4 sportváltozatok (S16). Itthon többnyire kis, 1,1 és 1,4 literes benzinmotorral és a takarékos 1,9 literes dízellel találtak gazdára, így a Használtautó.hu-n eladásra kínált 29 darab 306-os többsége is ezek közül kerül ki. Idén veteránosítható példány négy akadt közöttük.

Renault Twingo

No, ha a második generációs Nissan Terranóról azt írtuk, hogy fura, hogy már akad belőle veterán, mit mondhatnánk a még maratonibb távot futó Twingóról. A legfiatalabbak épp csak elvégezték volna a nyolc általánost, miközben a legöregebbek már a veteránosítást jelentő egy emberöltőt tudhatják maguk mögött. Bizony, miközben az első generáció gyártását 2007-ben hagyták abba, első példányai immár harminc esztendeje, 1993-ban gördültek le a futószalagról. A Renault akkori fő formatervezője, Patrick Le Quémant által megálmodott egyéni karakterét, bohókás kinézetét, hangulatos belső terét és tologatható hátsó ülését figyelembe véve a Twingo az idei felhozatal azon kevés veteránkort elérő típusa közé tartozik, amely alapkivitelében, alapmotorral is számíthat a gyűjtők kegyére. Még úgy is, hogy az 55 lóerős, 1,2 literes, négyhengeres benzinmotor korántsem volt modernnek nevezhető, hiszen eredetileg a Renault 5-ösben mutatkozott be még 1972-ben. (Nálunk a régi Daciákból ismert.) Később érkeztek korszerűbb motorok hozzá, közöttük hengerenként négyszelepes is (D7F, 1.2 16V, 76 LE). A hosszú gyártási időt figyelembe véve nem csoda, hogy a fiatal példányokkal együtt 54 darabot kínálnak eladásra belőle a Használtautó.hu-n. Ennek ellenére egy olyan sem akad közöttük, amely idén OT-zható lenne, a felhozatal legöregebb Twingója 1994-es évjáratú.

Rover 600 sorozat

Itthon nem tartozik a legismertebb márkák közé a Rover, mert bár árusították is nálunk típusait, igazi népszerűségre nem tettek szert. Ennek oka leginkább az áruk lehetett, amit prémiumszintet közelítő kivitelükkel próbált a márka mindenkori tulajdonosa alátámasztani. Amikor a 600-as sorozat 1993-ban megjelent, épp a Honda birtokolta a Rovert, a 600-asok pedig nem voltak mások, mint az ötödik generációs Accordok plüssel és faborításokkal feltupírozott kivitelei. Még a hajtásláncok többsége is Honda eredetű volt, kivéve a dízeleket, amelyek eredeti Rover fejlesztések voltak. Brit módra elegáns kivitelezés, megbízható és tartós Honda technika jellemezte tehát őket, ami akár a siker receptje is lehetett volna. De ha már az nem lett, akkor a veteránosok érdeklődésére esetleg számot tarthat, bár alig kínálnak eladásra belőlük. Cikkünk írásakor összesen két darabra rúgott a kínálat, és közülük mindkettő fiatal volt még a veteránosításhoz (Egy 1997-es 2.3i és egy jobbkormányos, 1998-as dízel szerepelt a listán.)

Seat Ibiza 2. generáció

Ez volt az első Ibiza generáció, amelyik a Volkswagen csoport égisze alatt készült, méghozzá annyira, hogy műszaki tartalmát és gyártási helyszínét illetően is egyezett az egy évvel később megjelent második generációs VW Polóéval. Formáját Giorgetto Giugiaro jegyezte, amin kívül még érdekessége volt, hogy kisautó létére a kezdetek kezdetétől fogva kapható volt kétliteres, 115 lóerős benzinmotorral. Ettől nem vált sportautóvá a kis Ibiza (0-100 km/h: 10 mp), de a nagy motor annyira könnyedén vitte az egy tonnáját, hogy azt lehetett gondolni, hogy a világ végéig kitart. Természetesen nem ezzel fogyott a legtöbb az Ibizából, és nem is az 1996-ban piacra dobott 150 lóerős Cuprából (0-100 km/h: 8,3 mp, 216 km/h), hanem a takarékosabb kisebb benzinmotoros és szívó, valamint turbofeltöltős, de egyformán 1,9 literes dízelmotoros változataiból. Nálunk előnyei és német eredetű technikája ellenére nem örvendett túlzott népszerűségnek a kis spanyol, amit az is jelez valamennyire, hogy a Használtautó.hu-n kínált 22 darab többsége az 1999-es modellfrissítés utáni példány. Modellfrissítés előttiből összesen kettőt ajánlottak eladásra, és 1996-os évjáratával az idősebbnek is várnia kell még pár évet arra, hogy veteránminősítésre mehessen.

Seat Córdoba

Az Ibizával párhuzamosan dobta piacra Córdoba néven a vele azonos technikájú, de további karosszériaváltozatokat felvonultató típusát. Először a valójában inkább kétajtós limuzint formázó Coupéval és a négyajtós, lépcsőshátú limuzinnal rukkolt ki a spanyol márka, majd 1995-től már kombit is árultak belőle. Motorkínálata lényegében egyezett az Ibizáéval, a kevés különbség közül a legfigyelemreméltóbb talán a csak az ezredfordulótól, Coupé karosszériával kínált Cupra, amely megkapta a konszern akkor legmodernebbnek számító, ám - mint azóta kiderült - nem túl tartós, 1,8 literes, hengerenként ötszelepes, 156 lóerős, turbófeltöltős benzinmotorját. Ez persze még nem lehet veterán, mint ahogy a kombik sem. Első körben az 1,4, 1,6, 1,8 és kétliteres benzinmotoros és az 1,9 literes dízelek pályázhatnak OT rendszámra. A Használtautó.hu felhozatalát elnézve azonban csak pályázhatnának, mert az Ibizáét jóval felülmúló népszerűsége ellenére, amit a kétszer akkora, 44 darabos kínálat is jelez, a legöregebb példány is csak jövőre éri el a veteránminősítéshez megkövetelt korhatárt.

SsangYong Musso

Sokan ma sem tudják, mi fán terem a SsangYong, holott a dél-koreai márka nem ma kezdte. A céget 1954-ben alapították és a hetvenes évek óta foglalkozik autógyártással. Ezek után talán nem annyira meglepő, hogy a Musso típuscsalád első generációja már elérte a veteránkort. Az első Musso kezdetben kizárólag ötajtós szabadidőautó karosszériával készült, a Musso Sports néven kiadott pickup csak jóval később, 2002-ben csatlakozott hozzá. A Mussót kizárólag Mercedes eredetű motorokkal szerelték (még a jel is rajtuk volt), a négyhengeres benzines 2,3 liter, a hathengeres benzinesek 2,8 és 3,2 liter lökettérfogatúak voltak, a négyhengeres és öthengeres dízel lökettérfogata 2,3, illetve 2,9 liter volt. Bár elméletileg a típus elérte a veteránkort, a korábbi importőr, Baán Barnabás közlése szerint az európai és hazai forgalmazás csak 1994-ben kezdődött, így nem valószínű, hogy belefutnánk egy már OT érett példányba. A Használtautó.hu-n kínált öt Musso legöregebbje 1997-es évjáratú.

Subaru Impreza

A raliversenyeken elért sikereinek köszönhetően nálunk az Impreza WRX STI kivitele a legismertebb, ám a kétliteres, turbófeltöltős, 250 lóerős, négyajtós, vagy kombikarosszériás sportváltozat csak jövőre éri el a veteránkort. A 90 lóerős, 1,6 literes, illetve 103 lóerős, 1,8 literes, négyhengeres boxermotorral hajtott utcai kivitel korai példányai azonban már idén pályázhatnak az OT rendszámra. Mint az az egyetlen példány is, amit a Használtautó.hu-n is sikerült felfedezni. Az alacsony számnak a márka mérsékelt ismertsége mellett az is az oka, hogy a Subaru akkoriban viszonylag sűrűn frissítette az Imprezát, az első kozmetikázáson például alig két évvel később, már 1995-ben átesett az amúgy az ezredfordulóig gyártott típussorozat.

Volkswagen Golf 3. generációs Variant és Cabrio

A Golf harmadik generációja és annak négyajtós karosszériaváltozata, a Vento első példányai tavaly érték el a veteránkor küszöbét. Mivel annak idején a kombi és a kabrió egy év késéssel érkezett, így az első Variantok és Cabriók csak idén váltak jogosulttá az OT minősítésre. A Variant motorkínálata egyezett az ötajtós változatéval, beleértve a kétliteres, 150 lóerős GTI-t és az előbb 2,8, majd (1994. augusztustól) 2,9 literes VR6-ost is, amelyek közül az utóbbihoz összkerékhajtás (Synchro) és független hátsó felfüggesztés is társulhatott. Talán mondani sem kell, hogy ezek veteránértéke várható a legmagasabbra, amit az is alátámaszt, hogy áruk már most csillagászati. Mivel ezek újkorukban sem voltak olcsók, ezért itthon kevés fut belőlük. A Használtautó.hu-n cikkünk írásakor fellelhető 14 kombi többségét 1,4, vagy 1,6 literes benzinmotorral, vagy 1,9 literes dízellel kínálják, a legöregebb közülük 1994-ben került forgalomba. Cabrióból tizenhetet kínáltak eladásra, ami közül egy sem veterán még, a két legöregebb jövőre folyamodhat elvileg OT-s rendszámért.

Volkswagen Passat B4

A Volkswagen esetenként szokatlanul számozza a generációit, ami a B4-esnek nevezett nemzedékre is igaz. Technikájának alapjai ugyanis egyeznek a B3-aséval, azonban a külseje annyira megváltozott, hogy eladhatóvá vált új generációként. Belül maradt például a Golftól származó keresztmotoros elrendezés (a B3-B4 előfutára, a B2 éppúgy hosszmotoros volt, mint az utánuk következő B5), miközben a karosszéria elemei közül csupán a tető maradt a régi, az összes többit lecserélték. A benzinmotorok kínálata kezdetben a 75, illetve 90 lóerős 1,8 literestől a VR6-osokig terjedt (a limuzinban 2,8, a kombiban mindjárt 2,9 literes lökettérfogattal és 235, illetve 245 lóerővel, utóbbi összkerékhajtással). Dízelmotorból csak turbófeltöltőset és csak 1,9 literest kínáltak hozzá, az örvénykamrás 75, a két közvetlen befecskendezéses 90 és 110 lóerős volt. A Használtautó.hu-n 28 darab Passat B4-est sikerült fellelni, a veteránkor határát átlépő példány azonban nem akadt köztük, a legöregebbek 1994-es évjáratúak voltak.

Melyik lepett meg a legjobban, hogy már veterán?