Húsz perce hallgatom, ahogy kopog az eső az Octavia bódéján. Pontosan ennyi ideje araszolok a Csepel-sziget leggyűlöltebb forgalmi csomópontja felé. Tekergetem az állomásokat, de hiába: mindenhol pofáznak, csak a Dikh rádión búg valami csajról az L.L. Junior - akkor meg már inkább legyen az a rohadt kopogás. Jobb kézre egy új gyrosos nyílt, balról meg egy busszal próbálnak beszerencsétlenkedni a sorba, de a kettővel előttem álló Juke-os faszi nem dekódolja a forgalom nonverbális jelzéseit és bekúszik az előtte tátongó bő kettő méterre. Tudod hogy nevezik a környéken ezeket a pillanatokat? Szombat délelőtt.
Két agglomerációs város átkozott határán kínozzuk autóinkat, hideg motorral. Úgy hívják Mű út, valamikor a Csepel Autógyár dolgozói zötyögtek arra reggelente. Ma pedig Budapest déli vonzáskörzetének horror csomópontja lett. Délről az 510-es főút, keletről a Csepel-szigethalmi bekötőút határolja. A Magyar Közút egy korábbi felmérése szerint mindkettő toplistás. Előbbi az ország legforgalmasabb fő-, a másik pedig a mellék útja. Egyenként 10-13 ezer jármű halad át rajtuk naponta. Az több, mint az M6 napi forgalma. Nyugat felől a Duna zár, észak felé az M0-ra és a XXI. kerületbe lehet eljutni. Reális menekülő útvonal tehát nincs.
A környékről indulva még a vízhőfok-mérőbe sem áll bele a merevedés, amikor jön a kuplung-egyes-kuplungcsuszi-fék-üres nyektetés. Biztosan marha jót tesz a motornak, arról híres a belsőégésű konstrukció, hogy így szereti. Motorral kellett volna elindulnom, csak hát gyáva kutya vagyok a januári esőben. Vagy legalább kéne egy villanyautó, bár az araszolásra az sem megoldás. Megpillantom a fényt a távolban: mégsem örülök neki. Ugyanis az piros és villog. Azt jelzi, hogy már megint jön a HÉV.
Nincs kifejezetten sokáig zárva a sorompó, alig több, mint egy perc az egész. Sorompó le, zöld kukac elmegy, sorompó fel, egyáltalán nem tűnik vészesnek. Csak ez megtörténik a forgalmasabb időszakokban óránként nyolcszor. Ezt úgy kell elképzelni, hogy reggel 7 és 8 óra között nettó 10 percen keresztül senki nem megy sehova. Csakhogy ez a tíz perc nem tíz perc. A forgalom ritmusa széttörik, az autók feltorlódnak, a Juke-os faszi VR Pistiéket nézi telefonján, és nem engedi be a sárga buszt. Eredmény: “persze átugrok a Tescóba halért” oda-vissza másfél óra, a kitartó autós ingázók meg két kilométer dugóban állnak mindkét irányból. Minden áldott nap. Nesze neked agglomerációs nyugodt élet!
Felüljárót álmodnak a helyiek. Bal kézre, a busz irányából 20 ezer, a másik oldalról, az új gyrosos felől pedig 40 ezer ember életét határozza meg ez az egy csomópont. Igény van, és ígéret is. Megkérdeztem a múltkor egy helyi őslakos nénit a boltban, úgy emlékszik, utóbbi már harminc éve is volt. Szigethalom polgármestere szerint pedig úgy tíz éve vált igazán sürgetővé, hogy kezdjenek valamit a HÉV-átjáróval terhelt csomóponttal.
Joggal merül fel a kérdés, hogy ha itt van két fontos agglomerációs város, beszorulva a Csepel-sziget északi részére, akkor miért nem fognak össze az önkormányzatok, és oldják meg. A válasz egyszerű: mert nem lehet. Egyrészt az útszakasz azon része állami fennhatóság alá tartozik, másfelől az átépítés becsült költsége 10 milliárd forint körüli összegre rúg, miközben Szigetszentmiklós éves adóbevétele 4 milliárdnál áll meg. Az ipari területektől elvágott szomszédnak meg még annyi sincs a kasszában.
De felüljáró az lesz. Csak azt nem mondta meg nekem senki, hogy mikor. 2017-ben már elköltöttek 150 millió forintot a tervezésre. Kérdésemre Bóna Zoltán országgyűlési képviselő megerősítette, hogy a HÉV-rendszer megújítása, aminek első lépéseként a Gyári úti csomópont felüljárósítását határozták meg, egyezik Lázár János építési és közlekedési miniszter stratégiai elképzeléseivel. A kormány kiemelt célként kezeli: mint én, hogy átjussak a HÉV-átjáró átellenes oldalára, a Tescóba halért.
Túljutok az átjárón, máris egy forgalmas út becsatlakozása állít meg. Rendes fickó vagyok, hiába lenne elsőbbségem, kiengedem a jobbról jövő furgont. Végtére is túl vagyok a nehezén. Innen már csak a Tököl felőlieket kell kivárnom a következő körforgalom előtt, aztán újabb forgó és cél! Hurrá, sikerült, elönt a sikerélmény. Végre kiszállok az autóból, megszűnik a kopogás, de újra beborulna az ég, ha nem esne amúgy is: basszus, ezt visszafelé is végig kell csinálni. Mi a tökömért nem vettem inkább gyrost?
