Hamarosan új harckocsikat kap az ukrán hadsereg a nyugati országoktól. Ezek között német gyártású Leopard 2-esek, amerikai M1 Abramsek és brit Challenger 2-esek lesznek. Hogy pontosan hány darab tankot kap az ukrán hadsereg, még nem lehet biztosan tudni, egyedül az első körben érkező Abramsek száma biztos, abból egy zászlóaljnyi, vagyis 31 darab érkezik. Így nem túlzás a katonai szakértők azon állítása, hogy a modern harckocsik megváltoztathatják a háború menetét, és ezekkel az új eszközökkel az ukránok ellentámadásba mehetnek át.
Az ukrán hadsereg egyébként most olyan harckocsikkal rendelkezik, amelyekkel nagyrészt az oroszok is. Ezek főleg a T-72-esek, vagy ezek valamilyen korszerűbb leszármazottjai. Az ukrán hadsereg jelenleg csak kétféleképpen juthat harckocsikhoz: az egyik, hogy a kelet-európai országok adnak át a még meglévő szovjet tankjaikból néhány tucatnyit. A másik beszerzési forrás pedig magától az orosz hadseregtől érkezik, amely a legnagyobb harckocsi-beszállítója az ukrán hadseregnek.
Ugyanis a hírek szerint az ukránok több mint száz működőképes vagy kisebb javítással hadrendbe állítható harckocsit zsákmányoltak az oroszoktól. Azonban ezek a tankok új alkatrészek és lövedékek híján gyorsan elfogynak a harcokban. Ezért nagy szüksége van az ukrán védelmi erőknek új tankokra, olyanokra, amelyekhez van alkatrész és lőszer, de az sem baj, ha ezek sokkal korszerűbbek, mint a meglévő eszközök. Ezt az igényt most egy tucatnyi NATO ország kielégítheti azzal, hogy modern harckocsikat küld Ukrajnának. Ezért érdemes összehasonlítani az orosz technikát a nyugatival.
A szemben álló harckocsik eredete
A NATO országok a hatvanas évek közepétől egy teljesen új harckocsi-családot szerettek volna létrehozni. Ez volt az eleinte nyugat-német és amerikai közös projekt a Main Battle Tank 70 (MBT 70), amelyhez a későbbiekben több más NATO tag is csatlakozni kívánt. A jom kippuri háborúban azonban a NATO országok páncélos gerincét alkotó 105 milliméteres löveggel szerelt M60 Patton harckocsik sokszor alulmaradtak a 115 milliméteres ágyúval rendelkező T-62-esekkel szemben. (Végül mégis az izraeliek nyertek, de ez nem a tankok fejlettségén múlott.) A hírszerzési jelentések újabb aggodalomra adtak okot a NATO-ban.
Ugyanis a Szovjetunió egy új harckocsit fejlesztett ki, amelynek egy szintén új 125 milliméteres ágyúja volt. A hetvenes évek elejére az MBT 70 megfeneklett, a résztvevő országok sok kérdésben nem tudtak dűlőre jutni, miközben a projekt csak égette a pénzt. Ezért végül mindenki kiszállt az MBT 70-ből, a résztvevők pedig saját harckocsikat kezdtek el fejleszteni. Ezen harckocsik mindegyikénél felhasználták az MBT 70 projektben alkalmazott, akkor új megoldások többségét. Így jött létre a német Leopard 2, az amerikai Abrams és a brit Challenger 2 is. E három harckocsi épp azért hasonlít annyira egymásra, mert a kiindulási alap az MBT 70 volt. De az MBT 70-hez kifejlesztett főfegyvert, a német Rheinmetall 120 milliméteres lövegét is felhasználták mindegyikhez.
Ezzel szemben a szovjet/orosz T család más utat járt be. A szovjet hadseregnek a hetvenes évek végétől a 125 milliméteres ágyúval szerelt T-72-es közepes harckocsi volt az általános MBT-je. Azonban az Abrams és a Leopard sokkal modernebb és fejlettebb volt, mint a T-72-esek. Ezért a Szovjetuniónak is lépnie kellett. A T-72-esből ki is fejlesztették a gázturbinás T-80-ast, ami amolyan átmeneti megoldás volt, amíg el nem készül a teljesen új harckocsi. Azonban a Szovjetuniónak nem volt pénze egy teljesen új harckocsi kifejlesztésére, ezért a T-72-est vették elő, hogy megerősítsék a védelmét. A T-72-es új tornyot és új elektronikai eszközöket kapott. Ez lett az Object 187-es harckocsi tanulmány. Időközben a Szovjetunió összeomlott, a fejlesztés pedig lelassult. A kilencvenes évek elején a terveket újra elővették, és folytatták a fejlesztést oly módon, hogy megerősítették a T-72-es frontpáncélját, és rátették a T-80-as tornyát. Ez lett a T-72BU, amelyet később átkereszteltek T-90-esre. A T-90 főfegyvere a T-72-esből származó 125 milliméteres ágyú.
Melyik a legjobb harckocsi?
A nyugati harckocsik óriásiak, súlyuk 50-80 tonna közötti. A motorjuk mindenevő, azaz elmennek petróleummal, kerozinnal, gázolajjal és benzinnel is. Az Abramsekben gázturbina, a Leopard 2-ben és a Challenger 2-ben dízelmotor van beépítve. Változattól függően ezek a harckocsik 700 és 1100 lóerősek, előre maximum 72, hátra pedig 30 km/h-s sebességre képesek. Vastag, kompozit páncélzatuk, korszerű tűzvezető rendszerük és aktív, valamint passzív védelmi rendszerük is van. A legénységük négy fő, amely a parancsnokból, a vezetőből, a töltőkezelőből és az irányzóból áll. A súlyukból adódóan kissé lomhák, sáros, vizes terepen nehézkesen mozognak.
A szovjet/orosz harckocsik jóval kisebbek és könnyebbek is, mint nyugati társaik, ugyanis 41-53 tonna közötti súlyúak. Ennek prózai okai vannak, ugyanis ezeknek a gépeknek be kell férnie a vasúti űrszelvénybe, mivel a szovjet katonai logisztika a vasúti szállításon alapul. A súly- és méretcsökkentés miatt a szovjet/orosz harckocsiknak csak három főből áll a legénysége, a parancsnokból, a vezetőből és az irányzóból. Ezekben a harckocsikban automata töltőberendezés van, és épp emiatt a legnagyobb hátrányuk az, hogy a lövedékek a torony hátsó részébe vannak bemálházva. Ezért, ha a tornyot találat éri, berobban az összes lőszer, amit ott tárolnak, és a harckocsi teljesen megsemmisül. A T-90-esnek szintén kompozit páncélzata és aktív, valamint passzív védelmi rendszere is van. A többi orosz harckocsitípus, hagyományos páncélzattal rendelkezik. Előre 60, hátra mindössze 7 km/h-s sebességre képesek.
Az új harckocsikkal megnyerhetik a háborút az ukránok?
Tény, hogy a legtöbb rendszerben lévő orosz harckocsinál minden szempontból sokkal jobbak a nyugati tankok. Egyedül a T-90-es különböző változatai és a T-14 Armaták vehetnék fel egyenlő esélyekkel a harcot a Leopardokkal, Abramsekkel és Challengerekkel. Armatából azonban nagyon keveset gyártottak, és még a gyártását is megszűntették, mert túl drága. A nemrég újra gyártásba vett T-90-essel sem áll túl jól az orosz hadsereg, mert abból is alig 400 darabot állítottak hadrendbe, és már jópárat kilőttek ezek közül is az ukránok.
De sok múlik a harckocsizók kiképzésének minőségén is. Ha az ukrán harckocsizók jól elsajátítják a modern nyugati technikák kezelését, akkor biztos a siker. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a már említett 1973-as jom kippuri háború, amikor is az izraeli harckocsizók az akkor már elavultnak számító M60 Pattonnal a sokszoros túlerőben lévő, akkor szinte teljesen új és korszerű T-62-eseket sikeresen kilőtték. Előfordult olyan eset, hogy négy Patton 23 T-62-est semmisített meg egyetlen ütközetben.
Az 1991-es iraki öbölháborúban az Abramsek először ütköztek meg a T-72-es harckocsival. Erről az ütközetről mindent elmond, hogy az amerikaiak azóta is csak pulykalövészetnek nevezik ezt a csatát, ugyanis néhány óra alatt teljes iraki harckocsi zászlóaljakat semmisítettek meg. Szóval az ukránoknak minden esélyük megvan arra, hogy a modern nyugati harckocsikkal megállítsák az oroszok támadásait, sőt ellentámadásba is lendülhetnek, de mivel minden harcjármű kilőhető, az ukrán hadseregnek szüksége van az offenzívához megfelelő időjárásra és némi hadiszerencsére is.
