Az orosz vagy az ukrán tankok a jobbak?

Az ukrán hadsereg egyébként most olyan harckocsikkal rendelkezik, amelyekkel nagyrészt az oroszok is. Ezek főleg a T-72-esek, vagy ezek valamilyen korszerűbb leszármazottjai. Az ukrán hadsereg jelenleg csak kétféleképpen juthat harckocsikhoz: az egyik, hogy a kelet-európai országok adnak át a még meglévő szovjet tankjaikból néhány tucatnyit. A másik beszerzési forrás pedig magától az orosz hadseregtől érkezik, amely a legnagyobb harckocsi-beszállítója az ukrán hadseregnek.

Ugyanis a hírek szerint az ukránok több mint száz működőképes vagy kisebb javítással hadrendbe állítható harckocsit zsákmányoltak az oroszoktól. Azonban ezek a tankok új alkatrészek és lövedékek híján gyorsan elfogynak a harcokban. Ezért nagy szüksége van az ukrán védelmi erőknek új tankokra, olyanokra, amelyekhez van alkatrész és lőszer, de az sem baj, ha ezek sokkal korszerűbbek, mint a meglévő eszközök. Ezt az igényt most egy tucatnyi NATO ország kielégítheti azzal, hogy modern harckocsikat küld Ukrajnának. Ezért érdemes összehasonlítani az orosz technikát a nyugatival.

A szemben álló harckocsik eredete

A NATO országok a hatvanas évek közepétől egy teljesen új harckocsi-családot szerettek volna létrehozni. Ez volt az eleinte nyugat-német és amerikai közös projekt a Main Battle Tank 70 (MBT 70), amelyhez a későbbiekben több más NATO tag is csatlakozni kívánt. A jom kippuri háborúban azonban a NATO országok páncélos gerincét alkotó 105 milliméteres löveggel szerelt M60 Patton harckocsik sokszor alulmaradtak a 115 milliméteres ágyúval rendelkező T-62-esekkel szemben. (Végül mégis az izraeliek nyertek, de ez nem a tankok fejlettségén múlott.) A hírszerzési jelentések újabb aggodalomra adtak okot a NATO-ban.

Ugyanis a Szovjetunió egy új harckocsit fejlesztett ki, amelynek egy szintén új 125 milliméteres ágyúja volt. A hetvenes évek elejére az MBT 70 megfeneklett, a résztvevő országok sok kérdésben nem tudtak dűlőre jutni, miközben a projekt csak égette a pénzt. Ezért végül mindenki kiszállt az MBT 70-ből, a résztvevők pedig saját harckocsikat kezdtek el fejleszteni. Ezen harckocsik mindegyikénél felhasználták az MBT 70 projektben alkalmazott, akkor új megoldások többségét. Így jött létre a német Leopard 2, az amerikai Abrams és a brit Challenger 2 is. E három harckocsi épp azért hasonlít annyira egymásra, mert a kiindulási alap az MBT 70 volt. De az MBT 70-hez kifejlesztett főfegyvert, a német Rheinmetall 120 milliméteres lövegét is felhasználták mindegyikhez.

Ezzel szemben a szovjet/orosz T család más utat járt be. A szovjet hadseregnek a hetvenes évek végétől a 125 milliméteres ágyúval szerelt T-72-es közepes harckocsi volt az általános MBT-je. Azonban az Abrams és a Leopard sokkal modernebb és fejlettebb volt, mint a T-72-esek. Ezért a Szovjetuniónak is lépnie kellett. A T-72-esből ki is fejlesztették a gázturbinás T-80-ast, ami amolyan átmeneti megoldás volt, amíg el nem készül a teljesen új harckocsi. Azonban a Szovjetuniónak nem volt pénze egy teljesen új harckocsi kifejlesztésére, ezért a T-72-est vették elő, hogy megerősítsék a védelmét. A T-72-es új tornyot és új elektronikai eszközöket kapott. Ez lett az Object 187-es harckocsi tanulmány. Időközben a Szovjetunió összeomlott, a fejlesztés pedig lelassult. A kilencvenes évek elején a terveket újra elővették, és folytatták a fejlesztést oly módon, hogy megerősítették a T-72-es frontpáncélját, és rátették a T-80-as tornyát. Ez lett a T-72BU, amelyet később átkereszteltek T-90-esre. A T-90 főfegyvere a T-72-esből származó 125 milliméteres ágyú.

Melyik a legjobb harckocsi?

A nyugati harckocsik óriásiak, súlyuk 50-80 tonna közötti. A motorjuk mindenevő, azaz elmennek petróleummal, kerozinnal, gázolajjal és benzinnel is. Az Abramsekben gázturbina, a Leopard 2-ben és a Challenger 2-ben dízelmotor van beépítve. Változattól függően ezek a harckocsik 700 és 1100 lóerősek, előre maximum 72, hátra pedig 30 km/h-s sebességre képesek. Vastag, kompozit páncélzatuk, korszerű tűzvezető rendszerük és aktív, valamint passzív védelmi rendszerük is van. A legénységük négy fő, amely a parancsnokból, a vezetőből, a töltőkezelőből és az irányzóból áll. A súlyukból adódóan kissé lomhák, sáros, vizes terepen nehézkesen mozognak.

A szovjet/orosz harckocsik jóval kisebbek és könnyebbek is, mint nyugati társaik, ugyanis 41-53 tonna közötti súlyúak. Ennek prózai okai vannak, ugyanis ezeknek a gépeknek be kell férnie a vasúti űrszelvénybe, mivel a szovjet katonai logisztika a vasúti szállításon alapul. A súly- és méretcsökkentés miatt a szovjet/orosz harckocsiknak csak három főből áll a legénysége, a parancsnokból, a vezetőből és az irányzóból. Ezekben a harckocsikban automata töltőberendezés van, és épp emiatt a legnagyobb hátrányuk az, hogy a lövedékek a torony hátsó részébe vannak bemálházva. Ezért, ha a tornyot találat éri, berobban az összes lőszer, amit ott tárolnak, és a harckocsi teljesen megsemmisül. A T-90-esnek szintén kompozit páncélzata és aktív, valamint passzív védelmi rendszere is van. A többi orosz harckocsitípus, hagyományos páncélzattal rendelkezik. Előre 60, hátra mindössze 7 km/h-s sebességre képesek.

Az új harckocsikkal megnyerhetik a háborút az ukránok?

Tény, hogy a legtöbb rendszerben lévő orosz harckocsinál minden szempontból sokkal jobbak a nyugati tankok. Egyedül a T-90-es különböző változatai és a T-14 Armaták vehetnék fel egyenlő esélyekkel a harcot a Leopardokkal, Abramsekkel és Challengerekkel. Armatából azonban nagyon keveset gyártottak, és még a gyártását is megszűntették, mert túl drága. A nemrég újra gyártásba vett T-90-essel sem áll túl jól az orosz hadsereg, mert abból is alig 400 darabot állítottak hadrendbe, és már jópárat kilőttek ezek közül is az ukránok.

De sok múlik a harckocsizók kiképzésének minőségén is. Ha az ukrán harckocsizók jól elsajátítják a modern nyugati technikák kezelését, akkor biztos a siker. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a már említett 1973-as jom kippuri háború, amikor is az izraeli harckocsizók az akkor már elavultnak számító M60 Pattonnal a sokszoros túlerőben lévő, akkor szinte teljesen új és korszerű T-62-eseket sikeresen kilőtték. Előfordult olyan eset, hogy négy Patton 23 T-62-est semmisített meg egyetlen ütközetben.

Az 1991-es iraki öbölháborúban az Abramsek először ütköztek meg a T-72-es harckocsival. Erről az ütközetről mindent elmond, hogy az amerikaiak azóta is csak pulykalövészetnek nevezik ezt a csatát, ugyanis néhány óra alatt teljes iraki harckocsi zászlóaljakat semmisítettek meg. Szóval az ukránoknak minden esélyük megvan arra, hogy a modern nyugati harckocsikkal megállítsák az oroszok támadásait, sőt ellentámadásba is lendülhetnek, de mivel minden harcjármű kilőhető, az ukrán hadseregnek szüksége van az offenzívához megfelelő időjárásra és némi hadiszerencsére is.