Használt autó: A THM csak keveseket érdekel, inkább a havi törlesztő összege számít

2023.05.23. 16:41

Magyarország elindult az eddiginél kevésbé drága irányba. Mit jelent ez az autóvásárlóknak?

Az április végi döntés után most kedden is lazított a monetáris feltételeken a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ami lehetőséget ad arra a következő időszakban, hogy elinduljanak lefele a kamatok. A magas kamatszintek ugyanis szerepet játszottak/játszanak abban, hogy az autópiacon jelentősen nőtt a kínálat, sokan akarnak eladni, de nincs ehhez megfelelő kereslet. Erről itt írtunk részletesen, a lényeg az, hogy az infláció, a mindennapos termékek, valamint a kocsik drágulása miatt sokan elhalasztották a nagyobb értékű dolgok beszerzését, így például az autóvásárlást is.GettyImages-1367726408

A mostani környezetben egészen kiemelkedő kamatokú konstrukciókkal is vásárolnak autók. Balló Marci autókereskedő kollégánk több példát is mondott, amelyeknél igen jelentős tétel a kamat. Volt olyan 1,3 milliós autó, amelyhez 33 százalékos thm-mel igényelt finanszírozást a vásárló, akadt olyan 3,5 milliós kocsi, amelynél 19 százalék volt ugyanez 22 százalékos önerő mellett. 

A 33 és 19 százalékos mutató azt jelenti, hogy a hitelösszeg harmadát, illetve majdnem ötödét kell visszafizetni évente. Balló Marci szerint a vevőjelöltek többsége nem foglalkozik a thm-mel, megszabják a havi keretet, és ahhoz kérnek finanszírozási megoldást, következésképp nem igazán foglalkoznak a futamidővel. Pedig érdemes lenne. 

Miről döntött a jegybank?

A Magyar Nemzeti Bank az irányadó kamatot, amelynek szerepét az úgynevezett egyhetes betéti kamat tölti be, 18 százalékról 17 százalékra csökkenti. A jegybank közleményéből kiderül egyebek mellett, hogy a kockázati környezet tartós javulása lehetővé teszi, hogy a jegybank további lépéseket tegyen a kamatkörnyezet normalizációjának irányába. A normalizálódás pedig azt jelenti, hogy a jövőben lejjebb ereszkedhetnek a kamatok, így a hitelek is olcsóbbá válhatnak. Azt, hogy pontosan milyen ütemben csökkennek majd a kamatok, részben a nemzetközi befektetői környezet, az infláció alakulása határozza meg. Az inflációs nyomás enyhülése azonban a jegybank szerint a korábban vártnál lassabban következhet be. 

Ha 1 vagy 3 millió forintot szeretne valaki az autóvásárláshoz, akkor ezt megteheti például személyi kölcsönnel vagy autólízing segítségével. Előbbinél a hitelösszeg szabadon felhasználható, tehát bármire, így autóra is költhető. A lízingnél kell saját erő, másnéven önrész. Emellett van egy maximális futamidő, azaz nem lehet évtizedes lízingszerződéseket kötni. A gyakorlatban a lakossági lízingpiacon az önrész egy személyautó megvásárlásánál azt jelenti, hogy az autó árának minimum az ötödét, vagyis 20 százalékát kell letennie, a maradék 80 százalékot finanszírozza a lízingcég. Lakossági vásárlók esetén a maximális futamidő 84 hónap, azaz 7 év

Egy-egy hitel- vagy lízingkonstrukció végleges kamata, thm-je számos paramétertől függ, például a fizetés mértékétől, a futamidőtől, a kiválasztott autó típusától, de szerepet játszhat az is, hogy az adott kereskedő éppen milyen konstrukciót kínál. Az alábbi, szigorúan hipotetikus matek csak a különbségeket mutatja be, ha valaki 2 vagy 3 millió forintos finanszírozást vesz igénybe egy autó megvásárlásához 5 éves futamidővel. Mivel akadnak 15 százalék alatti személyi kölcsön-kamatok, ezért 15 százalék mellett a fent említett 19 és 33 százalékos kamattal szerepelnek a példában. (A thm ennél magasabb lehet, az egyszerűség kedvéért azonban most nem számolunk vele.)

  • A 15 százalék esetében a 2 milliós összegnél 48 ezer, 3 milliónál több mint 71 ezer forint lesz a havi részlet. 
  • Ha 19 százalék a kamat, akkor az alacsonyabb összeg 52 ezer, a nagyobb 78 ezres kiadással jár minden hónapban az ötéves futamidő végéig. 
  • Ha pedig 33 százalék a kamat, akkor a 2 millió forintra 68 ezret, 3 millióra pedig közel 103 ezer forintot. 

A járvány előtt, tehát a mostaninál jóval alacsonyabb inflációs és kamatkörnyezetben 10 százalék alatti finanszírozást is igénybe lehetett venni az autóvásárláshoz. Ha 10 százalékos teherrel kalkuláljuk az előbbi 2 és 3 millió forintos összeget továbbra is 60 hónapra, akkor 43 és 64 ezer forint lesz a törlesztő. Az a kamatszint még odébb van, de az inflációs nyomás enyhülésével elindulhat a gazdaság az arra vezető úton. Ennek az első lépése volt például a Magyar Nemzeti Bank keddi monetáris lazítása.