Itt mindenki gyorshajt? Itt? Mindenki!
Akkor most mennyivel is lehet túllépni az egyébként túlléphetetlen sebességhatárokat? Egy random sebességtúllépés szabálysértésnek vagy közigazgatási szabályszegésnek minősül? A notórius gyorshajtónak csak fizetni kell, vagy a jogsi is ugrik? Megannyi égető kérdés, érthető válaszok meg sehol.
A sebességtúllépések szankcionálásával kapcsolatos aktuális változások 2023. május elseje óta aktívan foglalkoztatják a közbeszédet. Amivel pedig az autós közösség foglalkozik, azzal a hatóságoknak is foglalkozniuk kell idővel. A nyilatkozatok egyre csak szaporodtak, mi pedig lassan már a kérdést sem értjük, pedig a jelenlegi szabályozási környezet 2008 óta velünk van. A májusi változásokkal nemcsak a kérdések maradtak megválaszolatlanul, újabb kérdések is motoszkálni kezdtek a háttértárakban.
Egyáltalán miért ennyire kardinális kérdés a gyorshajtás egy jogállamban, ahol elméletileg mindent szabályok határoznak meg, és a szabályok megszegése büntetéshez vezet?
Hiszen a törvényeink / rendeleteink értelmében a gyorshajtás tiltott mágia és szigorúan szankcionálásra kerül, nem? Persze, egy ideális világban, csak mi a valóságban élünk.
A magyar közlekedési kultúra az intézményesített gyorshajtás állapotában leledzik, a mindennapi forgalom természetes ritmusa – kvázi fejfélrefordítós hatósági jóváhagyás mellett – jelentősen meghaladja a jogszabályokban és közlekedési táblákon előírt mértékeket. Aki közlekedik, az maga is tapasztalhatja ezt. A városi tempó bőven 60 km/h feletti, autópályán 150 km/h alatt nincs is napijegy a belső sávba, a 30-as tábla pedig optimális esetben 50 km/h-ra lassítja az urbanizált tempót. Lakó-pihenő övezetben pedig maximum a rollerek közlekednek 20 km/h sebességgel.
Hogy miért rögzült ez így? Azért, mert majd' mindenki így tesz, vagy azért, mert az ellenőrzésre jogosult szó nélkül hagyja ezt? Vagy a kettő kölcsönhatásából jött ez így létre? És arról még nem is értekeztünk, hogy a magyar néplélek szerint a szabályszegés csak akkor jár szankcióval, ha a hatóság tudomására jut! Addig meg én ott se vótam'.
Mit tapasztalunk az utakon, kik tartják be a sebességhatárokat?
A tanulóvezetők? Nyilván, nekik más választásuk még nincs, a jobb egyről az instruktor belefékez, ha a tempó túlzottá válik. A fuvarban lévő taxisok? Érthető, hiszen azt a játékot időre is játsszák, csak ott az nyer, aki később érkezik. A hivatásos sofőrök egy része (mentő, tűzoltó, rendőr)? Persze, hiszen a példa nem magától statuálódik, a menetíró meg csak a kamionokon / buszokon szokott lefelé tévedni.
És a többiek? Elvétve találni egy-egy jogkövető állampolgárt, de általánosnak túlzással sem nevezhetnénk. A kevés kivételtől eltekintve gyakorlatilag mindannyian gyorshajtunk napi rendszerességgel. Még akkor is, amikor kifejezetten nem akarunk. A forgalom ritmusát felvéve esélyünk sincs betartani a korlátozásokat, ha mégis megkísérelnénk, nyomban megjelenik két fényszóró a visszapillantóban, és tudtunkra adja, hogy feltartjuk a l'art pour l'art szabálykövetésünkkel.
Mára odáig fajult a helyzet, hogy hátrányba hozza magát az, aki törekszik a közlekedési szabályok betartására, és azok kerülnek helyzeti előnybe, akik az ügyeskedés híveként figyelmen kívül hagyják a szabályokat, ráadásul a szabálykövetők kontójára kockáztatják mindenki életét és testi épségét, miközben előbb érnek a céljukhoz. Az idő pedig továbbra is pénz, a korábban érkezés pedig taktikai előny.
Pszichológiailag a szankcióval fenyegetett jogsértések esetén a valódi visszatartó erő nem a bírság mértéke, nagysága. Sokkal inkább a szankció bekövetkezésének valószínűsége.
Valójában csak keveseket érdekel, hogy mekkora a bírság, vagy hogy elveszíthető a jogosítvány, ha a lebukás esélye minimális. Ellenben a lebukás valós veszélye akkor is visszatart a szabályszegéstől (gyorshajtástól), ha a bírság mértéke csekély. Gondoljuk csak végig: mitől tartanánk jobban? Ha 10.000 alkalomból egyszer-kétszer számolnunk kellene egy szabad szemmel is látható összegű bírsággal vagy ha naponta 4x büntetnének alkalmanként 500 forintra?
A jelenlegi helyzetben annak az esélye, hogy megállít a rendőr gyorshajtás miatt, a nulla felé konvergál. Mondhatjuk úgy is, hogy a statisztikai tűréshatáron belül van, főleg ha szabálysértési keretek között hajtunk gyorsan (pl.: városban 51-64 km/h közötti sebességgel).
De miért nem kell számolnunk a valóságban egy megállításos rendőri intézkedéssel?
A válasz bonyolult, mégis összefoglalható két szóban: költséghatékonyság-emberhiány. Ha szabálysértési eljárás keretében üldözné a hatóság a gyorshajtókat, akkor be kellene fektetnie rengeteg időt és energiát, a megtérülés pedig finoman szólva is kérdéses lenne. Ha viszont közigazgatási eljárás keretében lép fel a gyorshajtókkal szemben, akkor csak az elején kell befektetnie az eszközparkba, aztán már csak a pénzeket kell leszüretelnie az utakról. Bolond lenne nem az utóbbit alkalmazni, nemde?
Ne legyenek illúzióink, egy kapitalista fogyasztói társadalomban minden a pénzről szól, még a kelenföldi P+R parkoló is fizetős újabban. Az államigazgatás is pont olyan, mint a háború. Csupán három dolog kell hozzá: pénz, pénz, na meg még egy kis pénz.
Nézzük meg, hogy fest egy hétköznapi gyorshajtás a valóságban
Nappal, kellemes időjárás, jó látási viszonyok. Áll a szolgálati Mercedes az út szélén és pásztázza a forgalmat, hasonlóan a VÉDA-kapuhoz. Mi pedig érkezünk a 15 éves átlagos- mindenes családi munkába járóssal. Haladnánk már nagyon, mögöttünk is tolnak a nálunk még jobban sietők. Városban óra szerint 70-nel, autópályán óra szerint 160-nal közlekedünk, default setting a sietés. És belefutunk a traffiba: megáll bennünk az ütő, lelassul az események folyása, kinyílnak a csakráink és hirtelen hozzáférünk agyi kapacitásunk száz százalékához.
Fejben matematikussá válunk, pörögnek a harmincezrek, borul a családi költségvetés, ordibál az asszony, sír a gyerek, ugat a kutya, átkiabál a szomszéd. Kész, vége, elvesztünk. Amúgy is tele a hócipőnk mindennel, hát még ez is! És így tovább, a vérnyomásunk napok múlva is az egekben, aludni sem tudunk a sok negatív gondolattól.
Aztán eltelik pár nap, majd pár hét, pár hónap. És semmi. Nem kellett volna már megjönnie annak a szájbatekert csekknek? Google: ügyintézési határidő, 60 nap. Akkor? Hát, az történt, hogy a valóság betüremkedett az amúgy is felfokozott tudatállapotunkba, és nem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Ugyanis:
Már megírtuk, hogy az autók sebességmérője kötelező jelleggel felfelé csal. Például, amikor 70-et mutat, akkor a valóságban kb. 66-tal rongyolunk. 110-nél már csak 104-gyel, 130-nál csak 123-mal, 160-nál meg csak valahol 152 környékén. Nem hisszük? Ellenőrizzük csak le a telefon GPS alkalmazásával.
Több okból is teszi ezt a kilométeróránk. Itt most legyen elég annyi, hogy egy kerék- gumiméret csere esetén is tűréshatáron belül maradunk, és az ilyen változókat az autógyártóknak bele kell kalkulálniuk az egyenletbe. Meg is van az eltérés fele. Na, de hol a másik fele?
Az bizony a traffipaxok hitelesítésének háza táján keresendő, és újfent egy mérésügyi tűréshatár miatt került bele. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a traffipaxok hitelesítésével foglalatoskodó mérésügyi hatóság egészen 2023. május elsejéig úgy vélte helyénvalónak, hogy a traffipaxok hitelesítési tesztmódszerének pontosságát 100 km/h sebességig +- 3 km/h mértékre, 100 km/h felett +- 3 százalékra lövi be. Miért? Azt még a rendőrségnek sem árulta el pontosan. Vagy elárulta, de ott senki sem értette azokat a tudósokat, így hát érthető válasz nélkül maradtunk. Legyen elég annyi, hogy mert csak.
Amúgy is lényegtelen, hiszen számunkra kedvező együtthatók esetén nem reklamálunk, nem kérdezünk vissza. Nekünk csupán annyi a lényeges, hogy ezt a 3 km/h-át (autópálya tempónál ez már 4 km/h a 3 százelékos szabály miatt) a sebességmérés során eddig figyelembe kellett vennie a hatóságnak és le kellett vonnia a mért és rögzített sebességből.
Ezt az automatikus levonást vette el most a gyorshajtóktól a rendőrség az új jogértelmezésével. De mit jelent ez most a gyorshajtóknak?
Annyi változik, hogy 50-es táblánál 70 helyett 67-et kell mutasson az órájuk városban. Országúton 90-es táblánál 110 helyett 107-et, autópályán 130-as táblánál pedig 160 helyett 157-et. A többire meg ott van a ceteris paribus elv (vagyis minden más változatlan marad). Emiatt hűti a kedélyeket az Országos Rendőr-főkapitányság is. A korábbi rendszer továbbra is hatályban maradt, a csekély mértékű sebességtúllépéseket továbbra is elegáns összekacsintással figyelmen kívül hagyja a rendszer és senkit nem állít az út szélére amiatt, mert 52-vel ment városban. Megtehetné, ahogyan eddig is megtehette volna, de nem fogja megtenni, ahogyan eddig sem tette.
Leegyszerűsítve: mindkét eljárási forma (szabálysértési és közigazgatási) esetében elvette a hatóság május elsejével azt a 3 km/h-t. Gyakorlati jelentősége ennek viszont csak az utóbbinál van, hiszen előbbinél eddig is csak elvétve, véletlenszerűen alkalmazott bármiféle szankciót gyorshajtás esetén a rendőrségünk.
Jó tudni, hogy a hatályos szabály szerint (410/2007. XII. 29. Korm. rendelet 1. melléklet) 100 km/h alatt (vagyis 30-as, 40-es, 50-es, 60-as, 70-es, 80-as és 90-es sebességlimiteknél) a „tűréshatár” 15 km/h. Magyarul ha „csak” maximum 15-tel lépjük túl a sebességkorlátot, nem nagyon kell tartanunk a hatósági intézkedéstől. Leszámítva azokat az extrém eseteket, amikor nagyon pofátlanok vagyunk és szándékosan 64-gyel ([autótól függően] óra szerint eddig 70-nel, májustól 67-tel) húzunk el a városban 40-nel járőröző szolgálati bütyköstaxi mellett. Akkor azért nagy az esély arra, hogy utánunk erednek a zsandárok és kiosztanak egy-két szabálysértési nemtetszést. De azért meg is dolgoztunk, nem nagyon lesz min méltatlankodni.
100 km/h felett a tűréshatár 20 km/h, így jöhetnek létre a 150-nel ([autótól függően] óra szerint eddig 160, májustól csak 157) zakatoló száztagú menetoszlopok az M7-es autópályán hétvégi délutánokon.
Végezetül a legfontosabb: bármennyivel is hajtunk, a jogosítvány marad! Sőt, alapesetben még előéleti büntetőpontokat sem kapunk. Mondjuk fura is lenne annak fényében, hogy a hatóságnak közigazgatási bírságolás során fogalma sincs, ki vezette az autót éppen akkor, mivel nem állította meg a gyorshajtót. A dolog természetéből kifolyólag névre szóló büntetőpont kiosztásához először a nevet kellene tisztázni, ugye.
Pánikra tehát semmi ok
Kivéve, amikor mégis elvétetik az a jogosítvány. De ahhoz egyrészt kimagasló kreténséggel kell közlekedni az utakon, másrészt kivételekre nem lehet szabályt építeni.
Így talán már jobban érthetjük a jelenlegi rendszert és beláthatjuk, hogy továbbra sincs mitől rettegnünk, a "kényelmes gyorshajtás lehetősége" megmaradt. Még.
Két kérdést viszont megválaszolatlanul hagytunk.
Nevezetesen, hogy miért létezik párhuzamosan szabálysértési- és közigazgatási bírságolás, és miben tér el egyik a másiktól.
Másrészt, hogy miért van ez az egész gyorshajtásos miskulancia így, miért nem vesszük komolyan ezt a kérdést sem, és valójában kinek jó ez az egész ebben a formában?
Ezzekel a kérdésekkel viszont már csak a folytatásban foglalkozunk.
