Túlélési tippek nyári zivatarok esetére

2023.06.23. 17:09

Beköszöntött a nyári kánikula, s vele együtt a semmiből kialakuló heves viharok időszaka. Bár az erős szél, villámlás és jégeső okozta károkról elsősorban épületek esetén szoktuk hallani, nyáron az autókra is fokozottabb veszélyt jelentenek a zivatarok. Összeszedtünk hát néhány tippet, hogy a kocsi sértetlenül megússza a zivatarokat.

Vihar05

1: Legyél képben a várható időjárással

Szun-ce A háború művészete című művének alapvető gondolata szerint az a csata a legjobb, melyet eleve meg sem kell vívni. Ez esetünkben is igaz: előnyösebb az autónkat előre valami védett helyre – például parkolóházba, mélygarázsba, felüljáró alá – rejteni a vihar elől, mint különböző praktikákkal és ügyeskedéssel megküzdeni az elemekkel.

Ez csak akkor kivitelezhető, ha előre tudunk a vihar érkezéséről, ehhez pedig nem elég hetente egyszer meghallgatni az időjárás jelentést. Szerencsére ma már számos fejlett időjárás-előrejelző alkalmazás közül válogathatunk, melyek a hirtelen kialakuló viharokról is órákkal előbb figyelmeztetést küldenek. Ennek már elégnek kell lennie ahhoz, hogy autónkat védett helyre vigyük.

Pálmafa dőlt egy parkoló autóra Marigotban
Pálmafa dőlt egy parkoló autóra Marigotban

2: Válaszd meg jól a parkolóhelyed, ha a garázs nem opció

A nyári zivatarok egyik legveszélyesebb fegyvere a szél. Bár ez közvetlenül főleg épületeknél jelent kockázatot, a különböző elszabadult tárgyak, letörő faágak, lerepülő cserepek már az autókra is veszélyesek. Éppen ezért ha tudod, hogy napközben várható egy kisebb vihar, ne parkolj fa közelébe, de a nagy hirdetőtáblákat és a régi háztetőket is kerüld el.

Ha jégeső nem várható, a kocsid furcsa módon egy nagy, kietlen parkoló közepén lesz a legnagyobb biztonságban, hisz itt nem tud ráesni, rádőlni vagy rázuhanni semmi. Ha az előrejelzés jeget is jósol, már nehezebb az ügy.

2

3: Ha jön a jég és nem tudsz elbújni, legyél kreatív

Van az a helyzet, amikor futni már késő: ilyenkor jöhetnek a jól bevált házi praktikák. Nem, nem ilyesmire gondolunk:

Az egyetlen megoldás ilyenkor az autó letakarása lehet, felmerül azonban a kérdés: mégis mivel? Korrekt opciót jelenthetnek az olyan autóponyvák, melyek felső részét puha, szivacsos anyaggal vastagították meg, ez képes tompítani a jégdarabok becsapódását. Annak, aki csak vékony ponyvával rendelkezik, érdemes lehet legalább valamilyen vastagabb plédet, esetleg túramatracot aláterítenie.

A ha nincs ló, jó a szamár is elvet követve önmagában egy autóra terített pléd is adhat némi védelmet, mely vizesen szorosan a karosszériához tapad. Persze ha a szél előbb érkezik mint az eső és a jég, könnyen búcsút inthetünk a védelemnek.

4: Eső után köpönyeg

Ez a módszer az esemény utáni tabletták működési elvét követi: hagyjuk, hogy megtörténjen a baj, aztán utána foglalkozunk a következményekkel. Elég egy jóféle biztosítás, és máris sokkal kevésbé fog fájni, ha az autót elveri a jég.

E megoldás hátránya, hogy a kár kijavítása sokkal bosszantóbb és időigényesebb feladat, mint a megelőzése. Ráadásul a biztosítókkal való birkózás sem a legkellemesebb dolog, pláne, ha a végén mi húzzuk a rövidebbet. Ettől függetlenül egy jól megválasztott, kiterjedt biztosítás aranyat ér a bajban.