Eleged van már a következmények nélküli balesetekből? Nem csak neked
A többség egyetért abban, hogy valami nem kóser a közlekedési morállal, se annak szankcionálásával. De hogy mi legyen? Ez sokkal fontosabb kérdés, mégsem ezen megy a vekengés a komolyabb közúti ámokfutások után.
A többség napi szinten tucatjával fogyasztja a híreket, emiatt az ingerküszöb az egekben. Kevés olyan dolog történik, amire felkapják a fejüket az olvasók. Amikor ez mégis megesik – például egy vétlen fél értelmetlen halálával végződő brutális közúti baleset formájában – akkor jogosan várhatná el a népharag, hogy na, most aztán csapjon oda az igazságszolgáltatás és kapja meg méltó büntetését a gyilkos!
A valóság azonban más. Nagyon más. Dühítően más.
Aki végigkíséri ezeket a büntetőügyeket, az kiábrándultan veszi tudomásul a végén, hogy itt már megint minden volt, csak éppen igazságszolgáltatás nem. Volt helyette bűnügyi felügyelet, próbára bocsátás, szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése, feltételes szabadságra bocsátás, „feles-kedvezmény” meg reintegrációs őrizet.
Ezekből viszont csak annyi marad meg az állampolgárokban, hogy ez megint egy komolyabb következmények nélküli ügy lett, és jobb esetben is maximum jogszolgáltatás történt. Az elkövető ügyvédje eközben arról harsog a médiában, hogy aránytalanul súlyos büntetést kapott az ügyfele, és itt kérem indokolatlan példastatuálás történt csupán.
Nagyon nehéz kérdés ez, hiszen szubjektíve minden oldalnak igaza van. Annak is, amelyik súlyos és méltó büntetés azonnali kiszabását várja az ilyen elkövetőkre, és annak is, amelyik nem enged teret a vérbosszúnak és az embertelen büntetéseknek.
Ezeknél a baleseteknél nehezen emészthető gondolat, de az alapvető emberi jogok mindenkit megilletnek, még a közúti balesetet okozókat is.
A népharag szíve szerint az ilyen elkövetőket gyilkosnak nevezné és szándékos emberölés miatt vonná felelősségre.
A bíróságoknak viszont számos olyan tényezőt is figyelembe kell venniük az ügy elbírálása során (idő múlása, generál-és speciálprevenciós célok, súlyosbító és enyhítő körülmények, középmérték, büntetés-végrehajtási intézetek telítettsége, adott bűncselekménytípus elszaporodottsága, reintegráció lehetősége, kiskorú eltartottak száma, stb.), ami külső szemlélőként érthetetlen és indokolhatatlan, hovatovább irreleváns.
A jogtudomány évtizedek óta keresi az elfogadható megoldásokat az ilyen büntetőügyekkel kapcsolatban, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A probléma valahol ott lakozik, hogy ezeket a bonyolult kérdéseket nem lehet a végletekig leegyszerűsíteni és annak megfelelően kommunikálni/kezelni.
A közvélekedés szerint a rendőrség nem végzi jól a munkáját, a politikai vezetés füle botját sem mozdítja az igazságosabb rendszer megteremtéséért, a jogászok csak a bűnözők jogait védik, a bírák meg elvarázsolt jogtudósként össze-vissza ítélkeznek az elefántcsonttorony pulpitusáról. Igazság meg sehol, a szerencsétlenül járt kerékpáros családja nemhogy morális elégtételt, de még erkölcsi vigaszt sem lelhet a büntetőeljárásban, a jogszolgáltatás visszatartó ereje pedig a nulla felé konvergál.
Mindenkinek megvan erről a véleménye, magában forrong minden érintett és nem érintett. Nekem is megvan a véleményem. A jogállamiságról, az igazságszolgáltatásról, a jogász- és bírói hivatásokról, a politikai szándék hiányáról, a rendszer teszetoszaságáról, a visszatartó erő hiányáról, a jog fáziskéséséről. Úgy általában a jogrendszerről, amiben élünk.
Kidühöngjük magunkat, szentségelünk napokig, mindenhol hangot adunk felháborodottságunknak, telefröcsögjük a kommentszekciókat és egymást is anyázzuk, mert aki nem ért velünk egyet maradéktalanul, az nyilván a sötét oldal ügynöke.
Viszont! Ha ezzel megvoltunk, akkor hogyan tovább?
Vannak konstruktív válaszaink is a feltett kérdésekre, vagy csak kiventilláltuk magunkból a felgyülemlett epét, és mehetünk tovább, jöhet az újabb ingerküszöb döntögető baleset és felháborodás?
Hiába írnám le a büntetéskiszabás során figyelembe veendő körülmények szabályozási koncepcióját, az elkövető megbüntetésével konkuráló össztársadalmi célok miértjét és a rendszer működési elvét. Nemcsak zárt fülekre találnék vele, de még a jogászokkal szembeni sztereotípiákra is ráerősítenék. Előrébb nem lesz vele az olvasóközönség, az biztos.
Nyilván magasabb népszerűségi mutatót érhetne el egy olyan véleménycikk, ami rákapcsolódik a népharagra és kánonban fújja: itt minden szar, vesszenek a jogászok, és rohadjon rá a műanyag lakat az elkövetőre Baracska-alsón, ez egy következmények nélküli ország! Az „igazság” csak pénz és kapcsolat kérdése! Talán legbelül még egyet is tudnék érteni minden szavával.
Az a személyes problémám az ilyen érzelmektől/indulatoktól fűtött, ad hoc kipattanó népharaggal, hogy nem vezet sehova. A közfelháborodás az ilyen tragikus balesetek során rendre a saját felháborodása jogosságának visszaigazolását keresi csupán, és nem csodálkozik rá a probléma valódi forrására.
Leírom: a felháborodás jogos, a helyzet évtizedek óta tarthatatlan a közutakon és a közlekedési bűncselekmények szankcionálása terén egyaránt! Aztán? Hogyan tovább?
Azt ki fogja leírni, hogy itt bizony több évtizedes rendszerszintű problémák türemkednek be a hírfogyasztói álomvilágokba? Ki fogja kimondani, hogy a rendszer mindig olyan lesz végül, amilyenre az alkotóelemei (a választó- és állampolgárok) hagyják fajulni? Ki meri leírni, hogy arról kicsit mindenki tehet, hogy ilyen béna és hatástalan az igazságszolgáltatási rendszer? Mikor áll ki valaki a felháborodott tömeg élére és indít el egy paradigmaváltást a közlekedési kultúra és a szabálykövetési hajlandóság vonatkozásában? A választ mindenki sejti, csak senki sem szeretné a saját nevével vállalni.
Ha már végre áttörte az ingerküszöböt egy eset, akkor a felháborodást be kell csatornázni valahova, hogy legyen eredménye is. Ameddig csak egymást hergelik az olvasók a kommentszekciókban, addig minden marad változatlan. Márpedig
a közlekedési morál és a közlekedési bűncselekmények szankcionálása terén alapvető változásokra van szükség.
A szombati balesethez hasonló értelmetlen emberélet-veszteségeknek a lehetőségét is ki kell gyomlálni a társadalmi berendezkedésből.
Ehhez viszont be kell fejezni az egymásra mutogatást, a bűnbak keresést. Helyette azt kell megvizsgálni, hogy a lehetőségeinkhez mérten mi mit tudunk tenni a közlekedési közállapotok javítása érdekében. Ha minden tragikus baleset utóélete azzal zárul, hogy a bűnbakra mutogatunk, akkor sosem jut előrébb az ügy, és újra csak a felháborodás jut majd osztályrészül a széles tömegeknek.
De akkor mit tehetnek a jelenlegi joggyakorlattal elégedetlen autósok? A közutakon megvalósuló szabályszegések kamerával történő rögzítése jó irány, azt mindenképpen eléri, hogy csökkenjen a látencia (a bűncselekmények rejtve maradása) és emelkedjen a szankcionálás. Viszont ez önmagában nem elegendő. A renitens szabályszegők ugyanis attól nem kapnak észbe, hogy viszontlátják manővereiket az interneten. Ahogyan az „eljárás indult” lózunggal sem lesz előrébb a közlekedési morál, mivel az távolról sem azonos a „büntetés kiszabásra került” jogi terminus technicus-szal.
Vamzerfelhívásnak tűnhet, de korántsem lesz az, ha végiggondoljuk. Annak megítélése, hogy egy adott manőver mennyire volt veszélyes a többi közlekedőre nézve, az érintett félnek a legegyszerűbb. Emiatt egyáltalán nem felesleges az észlelt közúti szabályszegéseket közvetlenül a rendőrhatóság részére jelezni, és feljelentőként/tanúként – szükség esetén pedig akár pótmagánvádlóként – részt venni az ilyen eljárásokban. Macerásnak macerás, de lényegesen előrébbmutató megoldás, mint amikor beküldünk valahova egy felvételt, amiből talán lesz valamikor valami eljárás. Vagy nem. Mindegy is, mi erre nem érünk rá, ezer más dolgunk van. Hol a következő balesetes videó amúgy is?
Jelenleg ugyanis a szabálykövetéssel hadilábon álló autósok okkal bíznak abban, hogy bármit megtehetnek következmények nélkül.
A szabályok „rugalmasan” kezelése ugyanis egy belső folyamatot is elindít az olyan egyénekben, akik folyamatosan feszegetik a határokat.
Mint minden, ez is kicsiben indul.
BETÖRT ABLAKOK ELMÉLETE
Az elmélet szerint szoros kapcsolat van a rendbontás látható jele (például egy betört ablak) és a tényleges bűnözés eszkalálódása között. Az elmélet értelmében a bűnözés a zűrzavar, a rendetlenség elkerülhetetlen következménye. Ha betörnek egy ablakot és kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, hogy senki nem törődik a házzal. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az elhanyagoltság szelleme az épülettől az utcára terjed, jelezve, hogy bármit meg lehet tenni az adott helyen.
Az ilyen, a betört ablakokhoz hasonló kisebb problémák, mint a szemetes utcák, a graffiti, az agresszív koldulás vagy éppen a közlekedési morál rossz állapota egy negatív spirált indítanak el. Magyarul, ha a kisebb közúti szabálysértéseket szankciók nélkül hagyjuk, akkor idővel követni fogják a súlyosabb szabálysértések, majd végül a csekély és a súlyos bűncselekmények is. Az elméletből az is következik, hogy ezek kijavításával - megfelelő szankcionálásával - elindulhat a megújulás, a bűnözés visszaszorítása is.
Először egy kis gyorshajtás, nem történik semmi. Aztán pár nagyobb gyorshajtás, néha jön egy csekk, befizetik és mennek tovább. Aztán egy kis tilosban parkolás, egy kis buszsávozás, lézerblokkolózás, ittas vezetés és a többi nyalánkság.
Minden egyes fordulóban azt tapasztalja a renitens szabályszegő, hogy az érintett közlekedőtársai megoldják helyette a necces szitukat, ha meg nem adja ki, egy kis pénzmaggal minden lerendezhető. A közlekedőtársak nem szólnak közbe, „nem az ő dolguk” alapon, a rendőrség meg csak abból csinál komolyabb ügyet, amiből feltétlenül muszáj.
Egyenes következménye ennek a hozzáállásnak, hogy amennyiben a kisebb szabályszegésekért nem járt semmilyen retorzió, akkor megpróbálkoznak egy nagyobbal.
Csak hogy láthassák, azért már jár-e valami? Aztán ha azért sem, jöhet a következő lépcsőfok.
egészen addig, amíg meg nem hal valaki.....
Ha nem szeretnénk, hogy idáig fajuljon a helyzet, akkor sokkal hamarabb és sokkal alacsonyabb szinten kell beavatkoznunk. Igen, nekünk. Mindenkinek is. Még azelőtt, hogy kifejlődne az erre fogékony elmékben az "itt mindent lehet" hozzáállás. Mert nem, itt sem lehet mindent.
Attól nem lesz senki "önkéntes rendőr" ha a szabályok betartása mellett következetesen elvárja a többiektől is ugyanezt. De még attól sem, ha szabálytalanságot észlelve visszacsatol a szabálytalankodónak, vagy a rendőrségnek és eljárásokat kezdeményez. Ha a közvetlen környezetünkben nem tartunk igényt a szabálykövetésre és a rendre, akkor milyen alapon várjuk el a nagyobb társadalomtól ugyanezt?
Elütött az állatja? Szembejött az egyirányúban és még neki állt feljebb? Mindent rögzített a kamerád? Ha úgy érzed, hogy közúti abúzus ért, jelentkezz és írd meg történeted, vagy küldd el a videód a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.