Járműhiány: Izraelből venne használt motorvonatokat a MÁV

2023.10.05. 16:05

Ahogy azt korábban megírtuk, olyan súlyos a magyar állam vasúttársaságánál a jármű- és pénzhiány, hogy egyelőre szó sem lehet új járművek beszerzéséről. Ezért most tűzoltásként nemcsak használt mozdonyokat bérel a MÁV, de 46 dízel-motorvonatot is vásárolnának az Israel Railways (IR) vasúttársaságtól.

Korábban inkább új vonatokat vett volna a MÁV

Az elmúlt években alaposan megújult a MÁV elővárosi vonatflottája. Összesen 123 darab Stadler FLIRT, tíz Bombardier Talent és 40 darab emeletes, Stadler KISS motorvonat állt szolgálatba a 2010-es években hazánk vaspályáin. Ezen felül még 82 darab hazai gyártású, 200 km/h-s sebességre alkalmas, IC+ vasútikocsit is vásárolt a MÁV. Mindez első olvasatra impozáns flottának tűnhet, és ezzel alaposan megújult, illetve nagyot fejlődött a budapesti elővárosi vasúti forgalom, azonban a mellékvonalakon és a távolsági flottában lévő járművek megújítása rendre a háttérbe szorult az elmúlt években.

A távolsági forgalom megújítására a MÁV 2020 elején írt ki tendert 115 darab, új, egy és több áramnemű villanymozdonyra. A sokáig halogatott eredményhirdetést végül a Siemens nyerte Vectron típusú mozdonyával. Ezt követően, tavaly áprilisban a MÁV-Start aláírta a Siemensszel a szállítási szerződést. A mozdonyokat az EUROFIMA hiteléből kívánta megvásárolni a Magyar Állam, a szerződés szerint már 2024-ben megérkezhettek volna az első mozdonyok. Ez óriási előrelépést jelentett volna a magyar vasútnak, ugyanis a legöregebb, majd hatvanéves Szili mozdonyokat leselejtezhették volna. A 430-as sorozatú Szili becenevű villanymozdonyok egyre többször esnek ki a forgalomból, sűrűn meghibásodnak, sokszor a meghibásodott mozdony helyett nem tud másikat küldeni a vasúttársaság, mert előtte nem sokkal az is kidőlt. Mindezen problémákat tetézi, hogy hiába készültek el a 160 km/h sebességre alkalmas pályák több MÁV vonalon is, a Szilik maximum 130-cal képesek haladni, így hamarosan azért nem lesznek gyorsabbak a vonatok, mert nem lesz mozdony, ami vontassa őket. Az új mozdonyok megvásárlásából még ilyen mozdonyhiányos körülmények között sem lett semmi, de ne szaladjunk ennyire előre!

A mellékvonalak járműproblémáira is keresett megoldást a szaktárca. Még 2020-ban írtak ki közbeszerzést 50 darab hibrid (dízel és villany) motorvonatokra, amelyek felsővezetékről is táplálhatók és a beépített dízelerőforrásuknak köszönhetően nem villamosított szakaszokon is közlekedhetnek. Ezt a tendert néhány hónappal később visszavonták, azzal az ígérettel, hogy azt hamarosan újra kiírják, ez az azonban azóta sem történt meg. Tavaly egy újabb, előremutatóbb megoldás is született. Vitézy Dávid, ekkor még közlekedési államtitkárként bejelentette, hogy a MÁV hidrogén üzemanyagcellás motorvonatok beszerzésének lehetőségét vizsgálja a mellékvonalakra. Azonban a projektet ez év elején lefújta az Építési- és Közlekedési szaktárca.

Tavaly szeptemberben újabb bejelentést tett Vitézy Dávid, amely már a MÁV távolsági és nemzetközi flottáját érintette. E bejelentés szerint 380 darab korszerű, Intercity vasúti kocsit és ezekhez 50 darab Siemens Vectron mozdonyt szerezne be a MÁV. Ezzel a nagy mennyiségű járművel teljesen megújulna a MÁV magyar és nemzetközi járműparkja is. E beszerzési tervet a 115 új Vectron mozdonnyal együtt az akkor új közlekedési miniszter, hatalomra kerülésének pillanatában, máig tisztázatlan okok miatt szintén lefújta.

Használtban a jövő?

A MÁV az elmúlt évtizedekben többször is vásárolt használt járműveket, a legemlékezetesebb a 300 darab, Németországból származó, úgynevezett halberstadti kocsi megvásárlása volt. A 70-es 80-as években épített vagonok jól beváltak a MÁV-nál, sűrűn előfordulnak a teljesen legatyásodott Intercity vonatokban is. A használt német kocsikkal kapcsolatos tapasztalatok alapján az elmúlt években a MÁV több más esetben is megpróbált használt, de jó állapotú járműveket vásárolni.

Többször felmerült, hogy a végletekig elöregedett, több mint 40 éves Bz motorvonatok helyett Adtranz RS1-eseket, esetleg a Deutsche Bahn 610, illetve 628-as sorozatú dízel motorvonatait, netalán Stadler GTW 6/2-eseket vásároljon a magyar vasút. Ezen felül több vasúttársaságtól is vásárolhattunk volna 100-150 jó állapotú vasúti kocsit is. Azonban az állami vasúttársaság minden használt járművel kapcsolatos kezdeményezését, illetve elképzelését a magasabb politika mindig megakadályozta. Eddig.

Izraeli motorvonatok jöhetnek a mellékvonalakra?

A MÁV-nál az elmúlt években odáig fajult a járműhiány, hogy a döntéshozók végül beadták a derekukat, és a MÁV végre engedélyt kapott arra, hogy használt járműveket vásároljon, mivel újakra jelenleg nincs pénze az államnak. Ezért most a MÁV-Start 15(+10 opcióban) darab, az egykori MRCE vállalatnál közlekedő Siemens ES 64U2 V7 Taurus villanymozdonyt bérel az Akiem cégtől. Ezek a mozdonyok 20-21 évesek és átlagosan 3 millió kilométert futottak. Bár mind az életkor, mind a futásteljesítmény – még vasúti mércével is – magasnak számít, de ezek a Taurus mozdonyok minden szempontból sokkal modernebbek és fiatalabbak, mint a MÁV Szili és Gigant mozdonyai, amelyek az isten sem tudja, hány kilométert tettek meg az elmúlt 40-50 évben. A régi-új, bérelt mozdonyokat a MÁV legújabb színsémájára fényezték és főként a nemzetközi vonatok élén láthatjuk majd őket.

Mostanra már nemcsak a használt villanymozdonyokban lát fantáziát a MÁV vezetése. A magyar állami vasúttársaság előrehaladott tárgyalásokat folytat az izraeli vasúttársasággal, a DSB MF sorozatú dízel motorvonatok megvásárlásával kapcsolatban. Az IR 1990 és 1996 között, összesen 50 darabot vásárolt a dán ABB Scandia által gyártott motorvonatból. A kissé fura kialakítása miatt gumiorrúnak becézett, háromrészes vonatok hamarosan kikopnak az izraeli sínekről, ugyanis lecserélik őket az Alstom emeletes motorvonataira. Mivel ott ezek a DSB MF-ek feleslegessé váltak, ezért az IR 46 darabot felajánlott Magyarországnak, amely úgy néz ki, hogy él a vásárlási lehetőséggel. Ez a 46 motorvonat, bár valóban nem a legszebb formatervű típusok közé tartozik, de utaskomfortban, járműdinamikában és futásjóságban messze magasabb színvonalat képvisel, mint az öreg Csehszlovák Bz-k. Egyszóval jó vásárnak tűnik az IR DSB motorvonatainak beszerzése, azonban ez a flotta még édeskevés ahhoz, hogy érdemben emelje a mellékvonalak színvonalát.

Amint az fentebb látható, a MÁV kénytelen, kelletlen nekilátott a járműhiány okozta tűzoltásnak, de még messze vannak attól, hogy teljes egészében megfékezzék a tüzet. Így adódik a kérdés, hogy a most megkezdett használt járművek beszerzésének útján maradnak, vagy a sokszor beígért és általában ígéretnek maradt új járművekre várnak-e. Az ország pénzügyi helyzetét ismerve az egészséges az lenne, ha kiszámíthatóan jönnének az új járművek, de a jó állapotú és viszonylag olcsó, használt járműveket is megvásárolnánk, hogy ne tűnjenek el teljesen az utasok a MÁV vonatairól.