Driftelő szórta meg kaviccsal a kocsiját - nem tudja mitévő legyen

Apróbb sérülések esetén nem mindig jó ötlet számlára fényeztetni az autó teljes oldalát, hiszen utána már sosem lesz gyári a fényezés. Pláne akkor, amikor a biztosító csupán 50%-át állná a javításnak.

Tisztelt Totalcar!

Még tavaly decemberben lettem egy káresemény elszenvedője: egy driftelő kocsi által felvert kavicsok szedték le a festéket a kocsim oldaláról.

Az okozó elismerte a károkozást, a kárszakértő felmérte, majd a biztosító 1 hónapra rá küldött egy levelet, hogy vigyem a számlát a javításról. Én nem tudtam mitévő legyek, mivel a fényező azt mondta, hogy valószínűleg árnyalatbeli különbség lesz az újrafényezett és nem újrafényezett részek között. (Még mindig nincs megjavítva.)

A biztosító viszont az első levele után küldött egy másodikat, amiben már 50%-os avultatás mellett állja csak a fényezést. A kérdésem az lenne, hogy ezt csak így megtehetik?

A fényező csodálkozott rajta, nem értette miért avultatták. Meg azt is mondta, hogy úgy kellett volna felmérni, hogy náluk van az autó. Jó állapotú festésről van szó. Most fizethetek a javításért, ami után még lehet csúnyábban fog kinézni az autó mintha meg sem javíttattam volna?

Válaszát előre is köszönöm, Kovács Vince

Kedves Vince!

A biztosítói levél tanúsága szerint a KGFB terhére nem csak számlás javítást térítenének, hanem 60 000 forint értékben egyezségi ajánlatot is tettek. Bevett gyakorlat ez a KGFB-s kárrendezések esetén. Amennyiben nem kívánja fényezőhöz vinni az autót (mert úgy hagyja vagy a sógor megcsinálja otthon stb.) arra az esetre él a biztosító - konkrét esetben 60 ezres - ajánlata. Vagyis, ezt a pénzt ön megkapja, majd azt kezd vele, amit akar és hello. 

Egyből két opciót is ajánl a biztosító a kárrendezésre.
Egyből két opciót is ajánl a biztosító a kárrendezésre.

Ehhez nem kell se számla se fényező, csak egy elfogadó nyilatkozat és egy bankszámlaszám.

A személyes javaslatom ilyen esetekben általában az, hogy ha a jármű fényezése gyári és nem zavarja a szemét a néhány apró pötty / karcolás, akkor érdemesebb elfogadni a biztosító ajánlatát és úgy hagyni a fényezést, esetleg egy professzionális polírozással menteni a menthetőt. 

Ugyanis, az utólagos fényezéssel végleg elveszíti gyárias jellegét az autó, vagyis a későbbi eladáskor csak extra kérdéseket és bizonytalanságot generál majd a vevőjelöltekben a javítás valódi oka. Arról nem beszélve, hogy akadnak olyan színek és árnyalatok, melyeket képtelenség színeltérés nélkül felhordani. Vagyis, ha nem fényezik rögtön telibe az autó teljes oldalát, akkor el fog ütni a szín két elem között, ami kifejezetten idegesítő. 

Rossz hír azonban, hogy 2019 január elsejétől a JSZP rendszer rögzíti a biztosítós káreseményeket, vagyis ez a sérülés már mindenképp látszódni fog mindenki számára, aki majd rendszám alapján lekéri az autót egy esetleges eladáskor. Érdemes tehát minden papírt és fényképet gondosan megőrizni, hogy legyen mivel bizonyítani az esetet. 

Szintén érdemes felkészülni arra - a majdani eladás kapcsán - , hogy az amúgy is létező vásárlói bizalmatlanság hirtelen megsokszorozódik majd, amikor korábbi sérülés merül fel, vagy újrafényezett elemet találnak az állapotfelmérésen. A többség ugyanis hibátlan, húsz éves autóra vágyik lehetőleg olcsón, vagyis minden a gyárinál vastagabb fényezésű elemtől automatikusan a falnak megy majd. 

Én azt javaslom, hogy a biztosító által egyezség formájában felajánlott összegből vigye el egy profi polírozásra az autót. Ezzel a sérülések java is eltűnik vagy elhalványul majd, és a gyári fényezés is megmarad. Win-win. 

Mit mond a kereskedő?

ballo_marci
Balló Marcell követés

Én viszont mindenképp megcsináltatnám, mert az a tapasztalatom, hogy ezek a nyomok gyakran elég mélyre mennek és idővel, apró pontokban rozsdásodni fog az autó oldala, ami nem lesz túl szívderítő látvány. Az igazság viszont az, hogy látatlanban nehéz megítélni a helyzet komolyságát, de ha az alapozót is levitte a kavics, akkor ne gondolkodjon, irány a fényező.

Arra viszont készüljön fel, hogy az árak az elmúlt két évben duplázódtak, vagyis egy maszek műhely esetében simán számolhat 50 ezer forintos árat a mester egy elemre. Arról nem beszélve, ha speciális fényezése van az autónak (pl: Mazda vörös), ami gyakran háromszorozza az árat. 

Egy profi polírozás sokat javíthat a helyzeten.
Egy profi polírozás sokat javíthat a helyzeten.
Csőbe húzott a kereskedő? Szédítenek a szervek? Sunnyog a biztosító? Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, de mégis lepattintanak a nagykutyák, jelentkezz és írd meg történeted KÉPEKKEL együtt a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.

Figyelem, csak akkor írj, ha elfogadod, hogy a történeted feldolgozhatjuk.