Vonatbaleset: ez volt az ország egyik legsúlyosabb vasúti katasztrófája

„Te, Sanyi, ez az egyesre futott!”

Hideg, ködös decemberi nap volt 1994 december 2-án az ország középső részén. A hétvége és a karácsony közeledtével erős volt a vasúti forgalom, hatalmas zsúfoltsággal közlekedtek a vonatok. Ettől függetlenül a megszokott mederben haladt minden a 100-as számú vasútvonal mellett fekvő, 3700 lelkes nagyközség, Szajol vasútállomásán. Ezen a napon Sz. Ferenc váltókezelő kezelte az állítóközpontban a vonóvezetékes váltóállító berendezést. Az állomás biztosítóberendezése Siemens rendszerű, tológombos, vágányutas, elektromechanikus volt.

Ezek kezelésével volt megbízva a váltókezelő ezen a napon is.

Szajol állomáson 16:00 és 17:00 között három vonatot vártak. Egy Szolnok felé haladó személyvonatot, egy Törökszentmiklós felől érkező, kétkocsis tehervonatot, valamint a 613-as számú, Nyíregyházáról a Budapest Nyugati pályaudvarra közlekedő gyorsvonatot. Ez utóbbinak megállás nélkül kellett volna áthaladnia Szajol állomáson. A 15 óra 17 perckor Nyíregyházáról induló gyorsvonatot a MÁV V43 1360-as pályaszámú villanymozdonya vontatta, amely mögé hét személykocsi volt kapcsolva.

A vonat zsúfolásig tömve volt, péntek lévén főként diákokkal.

Olyan sokan utaztak a nyíregyi gyorson, hogy Debrecenben sok utas lemaradt, mert nem fértek fel a szerelvényre. Mint, ahogy az később kiderült, ők jártak jól.

Szajol állomásra 16:32-kor befutott a várt tehervonat, amelynek személyzete rendben lejelentkezett. Ezután a forgalmi szolgálattevő arról rendelkezett, hogy a váltókezelő állítsa be a második vágány útját a Szolnokra induló személyvonatnak és a később érkező 613-as számú gyorsvonatnak. A rendelkezés azt is tartalmazta, hogy a személyvonat kihaladása után a tehervonat álljon át az elsőről a hatodik vágányra.

A rendelkezés kiadása után nem sokkal az állomásra megérkezett a szolnoki személy, amely az utascsere után 16 óra 40 perckor tovább haladt Szolnok felé. Ezután a tehervonat az első vágányról átállt a hatodik vágányra. Pár perc múlva, 16 óra 46 perckor, az engedélyezett 120 km/h-ás sebesség helyett lassabban, 112 km/h sebességgel Szajolra érkezett a nyíregyi gyors. Ekkor a forgalmi szolgálattevő kijött az állomás előterébe fogadni a gyorsvonatot, amit ekkor látott, attól teljesen elfehéredett. A 613-as számú vonat az utolsó váltónál nem a második, hanem az első vágányra ment. (A váltón így csak negyvennel haladhatott volna át a vonat.) A forgalmi szolgálattevő amikor ezt meglátta csak annyi ideje maradt, hogy berohant a forgalmi irodába és csak ennyit kiabált:

„Te, Sanyi, ez az egyesre futott!”

Ezután hatalmas robaj, fémcsikorgás, betontörmelék és por lepte el az állomás környékét. A 112-vel haladó gyorsvonat kisiklott és Szajol vasútállomás épületébe csapódott.

A vonat mozdonya és az első kocsi, a nagy lendület miatt tovább haladt az első vágányon, a második vagonnál azonban elszakadt a csatolás és az belerohant az állomásépületbe, átrobogott a restin, majd teljesen összeroncsolódva a trafikban állt meg. A harmadik kocsi letarolta a peront és kidöntött egy felsővezeték tartó oszlopot is, majd keresztbe fordult. A negyedik vagon belerohant az állomás mellett lévő kétszintes, vasutas szolgálati házba, amit félig lerombolt. Az ott lakók a romok alatt rekedtek. Az ötödik és a hatodik kocsi is kisiklott, de azok nem károsodtak nagy mértékben. A közelben lakó állomásfőnök az elsők között érkezett a helyszínre és csak annyit bírt mondani, amikor meglátta a lerombolt állomást, hogy

"Minden összedőlt, minden... katasztrófa történt"

Az óriási döbbenet után a szolgálatban lévő szajoli vasutasok azonnal megkezdték a mentést. Tíz perccel a tragédia után egy épp a közelben tartózkodó mentőautó érkezett a helyszínre, ők értesítették a többi mentőegységet. Összesen negyven mentőautó, 12 tűzoltókocsi, nyolc műszaki mentőszer és egy tűzoltódaru érkezett a helyszínre. Riasztották a Polgári Védelmet és a hadsereget is. De a Szajol településen lakók is ott segítettek, ahol tudtak.

Gyakorlatilag az egész falu a baleset helyszínére sietett.

A környéken lakó orvosok és ápolók, önként siettek a baleset helyszínére, illetve a térség kórházaiba, hogy segíthessenek. Nem könnyítette meg a mentésben részvevők munkáját a mínusz tíz fokos hideg sem. Az infúziós tasakokban lévő folyadék kásásra fagyott. A balesethez érkezett a MÁV tűzoltó vonata és két nagy teherbírású vasúti daru. Voltak olyan sérültek, akiket csak négy órával a baleset után tudtak kivágni a tűzoltók az összeroncsolódott vasúti kocsiból.

Másnap délelőtt, amikor felemelték a harmadik kocsit - amely elgázolta a peronon állókat - lehetett mérleget vonni a katasztrófából. Huszonheten haltak meg és 58-an sérültek meg, ebből öten súlyosan. Csak a szerencsének tudható be, hogy a katasztrófának nem lett sokkal több áldozata.

A resti, ami tömve szokott lenni, ezen a napon zárva volt.

Mivel hideg volt a peronon is jóval kevesebben tartózkodtak, mint amennyien lenni szoktak és a mentésben részvevők emberfeletti teljesítménye, a gyors és szakszerű munkavégzés is sokat segített abban, hogy az áldozatok száma ne növekedjen.

Ez már nem mondható el a MÁV tájékoztatásáról.

A keleti országrészben közlekedő vonatok órákig vesztegeltek a nyílt pályán, az utasok semmit sem tudtak a balesetről, ahogy a vonatokon szolgálatot teljesítő vasutasok sem. A legrosszabbul a Nyugati pályaudvaron várakozó hozzátartozók jártak, ugyanis ők semmilyen tájékoztatást sem kaptak arról, hogy mi történt, órákig várták a balesetet szenvedett vonatot.

Ekkoriban még alig néhány embernek volt csak mobiltelefonja, így a balesetről a várakozók csak akkor értesültek, amikor az egyik hozzátartozó rátörte az ajtót a Nyugati forgalmistájára, aki csak annyit tudott mondani, hogy a nyíregyi gyorsot súlyos baleset érte, de bővebb tájékoztatást nem adhatott, mert nem tudott semmit a baleset körülményeiről. A hozzátartozók csak akkor tudhatták meg a részleteket, amikor hazamentek és bemondták a baleset megtörténtét az éjszakai híradóban.

A következő néhány napban a kórházban ápoltak közül még négyen elhunytak. A baleset halálos áldozatainak száma ezzel 31 főre emelkedett.

Nem vették észre, hogy felvágták a váltót

Már a vizsgálatok megkezdése előtt bizonyossá vált, hogy a második vágányról az elsőre vezető váltóval történt valami, ami a gyorsvonat kisiklását okozta. Néhány nappal a tragédia után már az is világossá vált, hogy a Szajolon szolgálatot teljesítő vasutasok több mulasztást is elkövettek, aminek az lett a végeredménye, hogy az ominózus váltót felvágták, amelyen az áthaladó 613-as számú vonat kisiklott.

A képen lévő váltó egyenes, azaz a főirányban áll, ha ezen egy szerelvény kitérő irányból próbál áthaladni (tehát a baloldali vágányról közelítene a fotós felé), akkor az első kerék nyomkarimája akadályba ütközne és a csúcssíneket átdobná a másik irányba. Pontosan ez történt Szajolnál. A váltófelvágás egyébként vasúti balesetnek számít és ki kell vizsgálni, hogy mi okozta azt. A kitérő ilyen esetekben sérülhet is, ilyenkor a váltót ki kell javítani. A kivizsgálás és a javítás végéig a forgalmat fel kell függeszteni.

Aznap délután már a forgalmi szolgálattevő is hibázott, ugyanis arról rendelkezett, hogy megkezdhetik a tolatást a kétkocsis tehervonattal, erre azonban mindössze tíz perce volt a személyzetnek, addig, amíg beérkeztek az állomásra a személyvonatok. A szolgálati utasítás szerint azonban ilyen munkákat már nem szabad az állomáson végezni, ha 15 percen belül személyvonatok érkezhetnek az állomásra.

Sz. Ferenc váltókezelő is hibázott, mert nem állította át a váltót a tehervonatnak és nem ellenőrizte a váltó állapotát, miután azon áthaladt a tehervonat. Hibázott a tehervonat kocsirendezője I. Ferenc és a tolatásvezető F. István is, akik úgy helyezkedtek el a tehervonaton, hogy az átállított váltott nem láthatták, az áthaladás után annak állapotát nem ellenőrizték.

Sz. Ferenc váltókezelőt, a Jász-Nagykun Szolnok megyei bíróság öt és fél évi, F. István tolatásvezetőt két évi, I. Ferenc kocsirendezőt másfél évi fogházbüntetésre ítélték.

Sz. a börtönben példásan viselkedett, és három évvel végzetes tévedése után kegyelemmel szabadult. A forgalmi szolgálattevőt felmentették. 

Korszerű váltórendszerekkel ilyen baleset nem fordulhatott volna elő. A nagyobb állomásokon már akkor is voltak ilyenek. Szajolon viszont egy húsz-harminc éves rendszer működött ekkor, de hatvan-hetven éves váltókat is üzemeltetett még a MÁV ezen az állomáson is.

„Öregedni ők nem fognak…”

Magyarországon egyetlen vonattal történt balesetnek nem volt még ennyi áldozata. Bár, ahogy az nálunk lenni szokott, a politikai adok-kapok színterévé vált ez a tragédia is és sok-sok ígéret elhangzott a MÁV infrastruktúrájának korszerűsítésével kapcsolatban, de túl sok minden azóta sem történt. Bár a szajoli vasútállomást 2015-ben felújították, de még számos olyan állomás van hazánkban, ahol az 1994-es szajoli biztosító- és váltóállító berendezéseket használnak. Ilyen például a Nyugati pályaudvar.

Visszatérve az 1994-es Szajolra, a vonat által lerombolt vasútállomást másfél hónappal a baleset után helyreállították. A szolgálati ház azonban olyan súlyosan sérült, hogy azt teljes egészében le kellett bontani, a helyére egy emlékművet emeltek, amelyet Kő Pál szobrászművész és Balikó Gyula iparművész alkotott. Az emlékmű betonból kialakított része az égbolt egy letört darabját jelképezi, a 31 áttörés az elhunytak lehullott csillagát örökíti meg. Az emlékmű vasszerkezete a művészi elképzelések szerint a felhőzetet szimbolizálja. Az emlékművön az alábbi felirat olvasható:

Öregedni ők nem fognak, mint azok, akik megmaradtak, aggkor nem sorvasztja, utókor nem hibáztatja, amikor a Nap lenyugszik vagy a hajnal megérkezik emlékeink megőrzik őket.

- Segítség, segítség, kiáltotta a mozdonyvezető - 45-en haltak meg a szolnoki vonalon
-Vonatbaleset: 11 kisgyermek vesztette életét, mert ellopták az átkelő akkumulátorát Pörbölynél
-Vasúti baleset: frontálisan ütközött két vonat, 43 halott Mendénél (1968)