A mozgáskorlátozott igazolvánnyal kapcsolatos visszaélések fénykora szerencsére már leáldozott. Mióta a jogalkalmazó is komolyan veszi a kérdést, azóta drasztikusan csökkent az okirathamisítások és a jogosulatlan használatok száma. Ettől függetlenül még ma is könnyen bírósági ügy lesz a vitathatóan kirakott kártyák miatt.
Bálint évtizedek óta korlátozott a mozgásában, ennek megfelelően parkolási igazolványra is jogosult. A kártyát a saját autójában használja, vezetni szerencsére még képes. Nem is szokott gond lenni, a kártya mindig nála van. Amikor parkol, kiteszi a szélvédő mögé, előlappal kifelé.
Mit ír elő a jogszabály?
"Használatkor az igazolványt a mozgásában korlátozott személyt szállító jármű szélvédője mögött úgy kell elhelyezni, hogy előlapja a hatályosság és a jogosultság ellenőrzése céljából látható legyen. Az igazolványt az ellenőrzésre jogosult személy felszólítására ellenőrzés céljából át kell adni."
Ritka szerencsétlen megfogalmazás ez egyébként a jogalkotótól. A jármű teljes műszerfala, de még az ülései és a komplett utastere is a szélvédő mögött van. Emiatt az a része releváns inkább a mondatnak, hogy "ellenőrzés céljából látható legyen" az igazolvány. Halkan jegyzem meg: ha a jogalkotó azt szerette volna, hogy a kártya a szélvédő és a műszerfal közötti résbe állítva, vagy éppen a szélvédő belső felére ragasztott igazolványtartóban legyen, akkor azt írta volna. De nem így tett.
Egy pénteki napon Bálint kocsija nem indult, kénytelen volt hát átülni a család másik autójába. Elvezetett az úti céljához, leparkolta az autót és kitette a parkolási igazolványt, ahogyan mindig. Csak most nem a szélvédő és a műszerfal találkozásához, hanem a műszerfal tetejére, középen. A történethez hozzátartozik, hogy ennek az autónak busznyi műszerfala van, több, mint fél méter hosszú. Így a jogszabály "a jármű szélvédője mögött" kitételét eléggé tágan engedi értelmezni, mivel az egész műszerfal a szélvédő mögött van, Bálint szerint pedig látható is teljes terjedelmében.
A parkolóőr azonban különvéleményt fogalmazott meg.
Szerinte egyáltalán nem volt látható az igazolvány a szélvédő mögött, ahogyan parkolójegy sem. Fényképet is készített, Bálint autóján pedig pótdíjcsekket hagyott "érvényes parkolójegy hiánya miatt".
Bálint visszaérkezvén nem értette az egészet. Persze, hogy nincs parkolójegye, hiszen ott a mozgáskorlátozott igazolvány a szélvédő közepén a tárolórekeszben!
Elment hát reklamálni a parkolótársaság ügyfélszolgálatára. Ott újabb meglepetés érte: nem tudnak neki érdemben segíteni, mivel a pótdíj kötelezettje nem ő, hanem a jármű üzembentartója, aki történetesen a felesége. Neki kell bejönni reklamálni (vagy adhat meghatalmazást), akkor tudják bemutatni a parkolóőr által készített fényképeket és az igazolvánnyal is csak azután tudnak foglalkozni, már ha egyáltalán.
A mozgáskorlátozott igazolvány a jogszabály szerint nem mutatható be utólagosan úgy, mint a parkolójegy!
Azért nincs lehetőség az igazolvány utólagos bemutatására mert azt nem a gépjármű forgalmi rendszáma alapján, hanem névre szólóan adják ki. Így az utólagos bemutatását nem lehet elfogadni, mert egyrészt nem bizonyítható, hogy az igazolványt a jogosultja használta, másrészt nem bizonyítható, hogy az adott időpontban nem használták másik gépjárműben. Emiatt nem releváns például egy kamerafelvétel sem.
Egységes és konkrét jogszabályi előírás hiányában az önkormányzatok maguk döntik el, hogy elfogadják-e az utólagosan bemutatott rokikártyát vagy sem. Bálint esetében nem fogadták el. Így hiába vitte a feleségét és hiába próbált fellebbezni a parkolási pótdíj ellen, nem járt sikerrel.
Bálint szerint ez elvi kérdés, a kártyát kitette, sosem szokott bliccelni (miért is tenné, ha van mozgáskorlátozott igazolványa...). Szerinte ebben az esetben a parkolóőr volt figyelmetlen és hanyag. Azért, mert a fényképet verőfényes napsütésben készítette olyan szögből, amiből a kártya elhelyezési helye az árnyék miatt nem volt látható. Bálint szerint a parkolóőrnek csak egy lépést kellett volna elmozdulnia és máris láthatta volna az igazolványt. Logikus és életszerű érvelés ez.
Ezzel szemben a parkolótársaság azzal érvelt, hogy a parkolóőrök munkavégzését belső szabályzat rendezi és az tiltja, hogy a parkolóőr befotózzon a járműbe.
Mivel nem jutottak kölcsönösen elfogadható megoldásra, Bálint befeszült és megmakacsolta magát. Ha a parkolótársaság jogosnak érzi a pótdíjat, vigye bíróságra, mert ő ugyan fizetni nem fog. Így lett végül per a dologból.
Bálint viszont - jogban járatlanként - egy dologgal nem számolt. A bizonyítóerő kérdésével.
A pótdíjfizetési felszólítás szélvédőre biggyesztését követően Bálint is készített egy fotót arról, hogy az igazolvány márpedig ott van a szélvédő mögött és csak a fényképező szándékán múlik, hogy látható-e. Viszont azzal nem számolt, hogy ez a fénykép csak annak bizonyítására elegendő, hogy az igazolvány a kép készítésekor ott volt a szélvédő mögött. Azt már nem tudja bizonyítani vele, hogy a pótdíj kiszabásának pillanatában is ott volt.
Érdekes jogi dilemma ez, mert a parkolóőr fényképe is csupán annyit bizonyít, hogy a műszerfal napfényben áztatott részén nem volt látható az igazolvány. Az már nem állapítható meg belőle, hogy az árnyékos részen mi van, vagy éppen mi nincs.
Az elsőfokú bíróság a parkolótársaságnak adott igazat.
Indokolása szerint azért, mert a Bálint által készített fotó a pótdíjazást követő 40. percben készült (akkor ért vissza a járműhöz), ami miatt csak az állapítható meg tényként belőle, hogy a pótdíjazást követő 40. percben kint volt az igazolvány a szélvédő mögött. Az már nem, hogy a pótdíjazás és a parkolóőr által készített fénykép pillanatában is ott volt. Így - a rendelkezésre álló bizonyítékokból - a bíróság szerint csak az volt megállapítható minden kétséget kizáróan, hogy a parkolóőr pótdíjkiszabása jogszerű volt.
Azt a technikai kérdést, hogy a konkrét autó műszerfalának árnyékkal takart részén elhelyezett igazolványt a parkolóőr észlelhette-e, és mit kellett volna tennie ahhoz, hogy észlelhesse, már igazságügyi járműszakértő bevonásával lehetett volna csak megvizsgálni. Szakértő kirendelést azonban a felek nem indítványozták az elsőfokú eljárásban, így ezzel a kérdéssel a bíróság nem is tudott érdemben foglalkozni.
egy peres eljárásban a bíró a jogi szakértő szerepét tölti be,
így amennyiben nem jogi, hanem pl. műszaki- vagy technikai kérdésben kell állást foglalni, arra kizárólag az igazságügyi szakértő jogosult. Szakvélemény hiányában a bíróság pedig csak azokat a bizonyítékokat tudja mérlegre tenni, amelyeket a felek a tudomására hoztak.
A bíróság hivatalból is kirendelhet szakértőt, ám ez nem azt jelenti, hogy minden banális (de nem jogi) kérdéshez ki is kell rendelni egyet. Szakértő tehát akkor rendelhető ki, ha tény megállapításához, vagy megítéléséhez szükséges különleges szakértelem. A jogvita elbírálása szempontjából releváns tény megállapítása akkor tartozik szakértőre, ha már a tény megfelelő észlelése is speciális szakértelmet igényel (például vérminta, DNS-minta vétele, gyermek szüleihez való kötődésének felismerése), az értelmezése pedig akkor, ha az csak különleges szakértelem birtokában lehetséges (például féktávolságból meghatározni a fékezés előtti haladási sebességet, a gépjármű sérülései alapján következtetni a haladási irányára).
Az eset tanulsága az, hogy hiába a legális jogosultság, az egész ügy félre mehet egy technikai apróságon. A mozgáskorlátozott igazolványt tegyétek a szélvédő és a műszerfal közötti résbe, úgy biztosan benne lesz a parkolóőr látómezőjében és a fényképben is.
Azt pedig tartsátok észben, hogy a bíróságokon nem az a lényeg, hogy mi történt, csak az számít, hogy ki mit tud utólag hitelt érdemlően bizonyítani.
Figyelem, csak akkor írj, ha elfogadod, hogy a történeted feldolgozhatjuk.
