Vége a konnektoros hibridek ingyenes parkolásának?
A minisztérium már csak az időponton morfondírozik
Az indokolás szerint társadalmi elvárásnak tenne eleget az illetékes minisztérium. Mármint a környezetvédelmi megfontolásokon túl. Azt nyilván senki sem gondolta komolyan, hogy örökké tarthat a pozitív diszkrimináció, aki viszont újként ruházott be egy "konnektoros" PHEV-re, az hamarosan hoppon maradhat.
Ahogyan azt az index.hu is megírta, az illetékes Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tovább lebegteti a plug-in hibridek kedvezményeinek megnyirbálását. Az ÉKM a nyilatkozatában odáig merészkedik, hogy tulajdonképpen társadalmi elvárás a kedvezményeket biztosító zöld rendszám alkalmazási körének felülvizsgálata.
Az nem derült ki a nyilatkozatból, hogy a társadalom melyik részében fogalmazódott meg ez az elvárás. A PHEV tulajok 38 ezres táborában bizonyára csekély a felvetés támogatottsága.
PHEV, az elektromos autózás kapudrogja
A PHEV (plug-in hybrid electric vehicle) konnektorról tölthető hibridet jelent, amiben az akkumulátor mellett egy belső égésű motor is helyet kapott a hosszabb utazásokhoz. Utóbbi lehet dízel vagy benzinmotor.
A PHEV-ek tisztán elektromos módban is képesek közlekedni, viszont az így megtehető hatótávjuk messze elmarad a tisztán elektromos autókétól (kb. 20-100 km).
A PHEV-ek nagy előnye, hogy nincs hatótávpara, ezért sok kezdő elektromos autós választja első nekifutásra őket, hiszen az se gond, ha elfogy az áram. Városban elektromos üzemmódban lehet őket használni, hosszabb út során pedig nem kell alkalmazkodni az elektromos hajtás velejáróihoz (pl. töltőállomások beiktatása), mert a belső égésű motorral hagyományos autóként is használhatóak. Ez a kategória jelenleg Magyarországon zöld rendszámra jogosult.
Korábban megírtuk, hogy a konnektorról is tölthető hibrid autók zöld rendszámra való jogosultsága a kormány szerint csak átmeneti, a számuk lassan eléri a kritikus tömeget, ami a kedvezmények megnyirbálását hozza majd magával.
A szabályozás módosítása még folyamatban van. Abból, hogy az ÉKM napirenden tartja a témát, az biztosan borítékolható, hogy a koncepció készen van, már csak az időpont kérdéses.
Az viszont még nem egyértelmű, hogy teljes mértékben elveszítik majd a plug-in hibridek a zöld rendszámmal járó kedvezményeket (pl.: ingyenes parkolás), vagy csak az üzemeltetési kedvezmények mértékének csökkentéséről van szó.
A plug-in hibridek tulajdonosai a változás nyomán akár teljes egészében búcsút inthetnek a jelenleg még számos településen elérhető ingyenes parkolásnak. Magyarországon az utóbbi időben egy tucatra nőtt azon települések száma, ahol hozzányúltak a zöld rendszámos parkolási kedvezményhez.
Az ÉKM tájékoztatása szerint a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik közlekedésének környezetvédelmi tulajdonságai messze előnyösebbek a vegyes üzemű PHEV-ekéhez képest, ami indokolttá teszi a kategóriák elkülönítését.