Villanyautót vennél? Kiszámoltuk, melyik éri meg legjobban!

2024.06.10. 06:05

Gyakori hír manapság, hogy az elektromos autók nem úgy fogynak, mint azt korábban várták. csak Németországban körülbelül 100 ezer darab villanyautó áll eladatlanul. A megtorpanásnak persze több oka is van, az egyik, az árazás.

Amikor villanyautó a téma és szóba kerül az ár, általában az hangzik el, hogy: sok. A valóság persze ennél árnyaltabb, de az utóbbi években jelentősen elszálltak az árak - ez persze nem csak elektromos autópiac sajátossága. Összeszedtük a fontosabb villanyautó kategóriák főbb modelljeinek alapárát, hogy összevessük mennyi is az annyi.

Sokáig úgy tűnt, a Dacia Spring az olcsó autók királya.
Sokáig úgy tűnt, a Dacia Spring az olcsó autók királya.

Minden esetben alapfelszereltséggel számoltunk, kizárólag importőri árlisták vagy konfigurátorok áradataival. A pontos teljesítmény, hatótáv és bruttó akkumulátorkapacitás adatsorai az importőrök weboldaláról, illetve az EV Database adataiból származnak. Kizárólag olyan autók kaphattak helyet a listában, amelyeknek van importőri árlistája, vagy elérhetőek az importőri konfigurátorban. Az összehasonlított 51 típus között csak a releváns szegmensekben szerepelnek prémiumautók, hiszen az ár-érték arány az ilyen autóknál általában nem feltétlen releváns tényező. A hatótáv adatoknál feltüntetett érték a WLTP ciklus szerinti.

A Tesla-killerként emlegetett BYD Seal. Fotó: Balló Marci/Totalcar
A Tesla-killerként emlegetett BYD Seal. Fotó: Balló Marci/Totalcar

Az autók teljesítményadatainak ár-érték arányban játszott szerepét a kategóriák sajátosságai miatt súlyoztuk. A kisautóknál és a kis crossovereknél csak 60 százalékos súllyal számít a teljesítmény (kW), hiszen ezen kategóriák vevőinek kevésbé fontos, hogy mennyire erős autót kapnak, inkább ár/hatótáv érzékenyek. A kompaktok és az SUV-k és a kisbuszok súlyozásában 100 százalékos értékkel számít a teljesítmény, hiszen a nagyobb autók vásárlóinak jellemzően a megfelelő teljesítmény is elvárás. A sportmodelleknél pedig kiemelten releváns a teljesítmény, úgyhogy itt 200 százalékos súlyozással számoltunk. Természetesen a skála nem alkalmas az autók teljes összehasonlítására, hiszen helykínálatban, a csomagtér méretében, extrázhatóságban, illetve gyorstöltési képességekben is jelentősek az eltérések.

Kisautók

Az alapáras kisautók összehasonlításából nem meglepően a BYD Dolphin a győztes, amelynek súlyozott ár-érték mutatója nagyságrendeket ver a kategória királyának tartott Dacia Springre. Kiemekedő szereplő még az új Citroen e-C3, amely a villanyautók között kifejezetten kedvezőnek mondható 10 milliós alapárával és 45 kWh kapacitású akkumulátorával nevezett be a második helyre.

Kisautók       (Súlyozás: 0,6x)           
Márka Típus Akku kapacitás (bruttó) Ár (m) Teljesítmény (kW) WLTP (km) Ár/hatótáv (FT) Ár/teljesítmény (FT) Ár/Érték mutató  Helyezés
BYD Dolphin 62 12,6 150 427 29508 84000 79908 1.
Citroen C3 45 9,9 80 300 33000 123750 107250 2.
Opel Corsa-E 50 13 100 354 36723 130000 114723 3.
Peugeot E208 50 13,2 100 362 36464 132000 115664 4.
Fiat 500E 23,8 11,5 70 190 60526 164286 159098 5.
Dacia Spring 28,3 8,4 33 230 36522 254545 189249 6.

A 10 legolcsóbb új villanyautó ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.

Crossoverek

A kis crossoverek piaca napjaink egyik legfontosabbika, nem csoda, hogy a jó ár-érték arányt kínáló gyártók leginkább erre a szegmensre fókuszálnak. A kategóriának évek óta abszolút királya a Hyundai Kona, itt is ez az autó nyert, új érkező a Volvo EX30, amely rögtön a második helyre futott be. A kínaiak tarolása – ha a Volvot nem számítjuk kínainak – ebben a kategóriában nem egyértelmű, a BYD Atto 3 a harmadik, az MG ZS EV csak a hatodik helyet szerezte meg.

Crossoverek         (Súlyozás: 0,6x)          
Márka Típus Akku kapacitás (bruttó) Ár (m) Teljesítmény (kW) WLTP (km) Ár/hatótáv (FT) Ár/teljesítmény (FT) Ár/Érték mutató  Helyezés
Hyundai Kona 64 13,5 150 484 27893 90000 81893 1.
Volvo EX30 51 14,5 200 344 42151 72500 85651 2.
BYD Atto 3 62 14 150 420 33333 93333 89333 3.
Fiat 600E 54 14 115 408 34314 121739 107357 4.
Kia Niro EV 64 17,7 150 460 38478 118000 109278 5.
MG ZS EV 51 14,5 130 320 45313 111538 112236 6.
Jeep Avenger 54 15,4 115 404 38119 133913 118467 7.
Opel Mokka 50 13,8 100 338 40828 138000 123628 8.
Peugeot E2008 50 14,4 100 340 42353 144000 128753 9.

Kompaktok

Ez az első olyan kategória, ahol a különböző felszereltségű modellek akkumulátorméretei jelentősen eltérhetnek, így belevettük a nagyobb akksis modelleket is az összehasonlításba. Az abszolút győztes itt sem a BYD, hanem a Tesla, mégpedig a Model 3 Long Range-el. A Teslát viszonylag nagy lemaradással követi egymással nagyon szoros versenyben a BYD Seal, majd az MG 4 nagyobb akksis kiadása és a Model 3 szériakiadása.

Kompaktok    (Súlyozás: 1x)               
Márka Típus Akku kapacitás (bruttó) Ár (m) Teljesítmény (kW) WLTP (km) Ár/hatótáv (FT) Ár/teljesítmény (FT) Ár/Érték mutató  Helyezés
Tesla Model 3 LR AWD 78,1 20,6 366 629 32750 56284 89035 1.
BYD Seal 82,5 18,1 230 570 31754 78696 110450 2.
MG 4 EV 64 12,7 150 450 28222 84667 112889 3.
Tesla Model 3 RWD 60 17,1 208 554 30866 82212 113078 4.
MG 4 EV 51 11,2 125 350 32000 89600 121600 5.
Hyundai Ioniq 6 77,4 17 168 614 27687 101190 128878 6.
BMW iX1 66,5 18,5 150 474 39030 123333 162363 7.
Volkswagen ID.3 62 18,4 150 429 42890 122667 165557 8.
Volkswagen ID.3 82 21,6 170 559 38640 127059 165699 9.
Hyundai Ioniq 6 53 15 111 429 34965 135135 170100 10.
Opel Astra-E 54 16,3 115 398 40955 141739 182694 11.
Peugeot e-308 54 16,7 115 410 40732 145217 185949 12.
Citroen e-C4 50 15,4 100 357 43137 154000 197137 13.

SUV-k

A városi terepjárók kategóriájában is a Tesla viszi a prímet, mégpedig a Model Y Long Range hátsókerekes kiadásával. A Teslát a Ford Explorer követi, amely a VW-s rokonság által megszerzett hajtásláncot hasznosítja olyan hatékonysággal, hogy kenterbe veri a testvérmodelljeit.

SUV-k                            
Márka Típus Akku kapacitás (bruttó) Ár (m) Teljesítmény (kw) WLTP Ár/hatótáv (FT) Ár/teljesítmény Ár/Érték mutató  Helyezés
Tesla Model Y LR RWD 78,1 19,3 250 600 32167 77200 109367 1.
Ford Explorer EV 82 18,2 210 602 30233 86667 116899 2.
Tesla Model Y 60 17,9 220 455 39341 81364 120704 3.
Ford Mustang Mach-E GT 98,7 26 358 490 53061 72626 125687 4.
Ford Mustang Mach-E 75 18 198 470 38298 90909 129207 5.
Hyundai Ioniq 5 77,4 17 168 476 35714 101190 136905 6.
Ssangyong Torres EVX 73,4 16 152 462 34632 105263 139895 7.
VW ID.4 82 21,3 210 550 38727 101429 140156 8.
BYD Seal U 73 16,3 160 420 38810 101875 140685 9.
Audi Q4 E-Tron 82 22,7 210 544 41728 108095 149823 10.
Skoda Enyaq 85 82 24,7 210 547 45155 117619 162774 11.
BMW iX3 80 24,6 210 461 53362 117143 170505 12.

Kisbuszok

A kisbuszok kategóriája fontos szegmens, de viszonylag kevés gyártó kínál belőlük elektromos meghajtásút. A Volkswagen bár nagyot akart gurítani az ID.Buzzal, lényegesen alacsonyabb befogadóképessége miatt csak méretosztály alapján lehet az összehasonlításban, győzelme legkevésbé sem jogos. A Peugeot-Citroen-Opel hármasából az Opel adja legolcsóbban ugyanazt a technikát, így megveri francia testvéreit, a harmadik helyet pedig a Mercedes EQV csípte meg. A lista összeállításakor a legnagyobb kapható akkumulátort raktuk a kisbuszokba és a leghosszabb kivitel megrendelését vettük alapul.

Kisbusz (Súlyozás: 1x)               
Márka Típus Akku kapacitás (bruttó) Ár (m) Teljesítmény (kW) WLTP (km) Ár/hatótáv (FT) Ár/teljesítmény (FT) Ár/Érték mutató (Súlyozás 1x) Helyezés
Volkswagen ID.Buzz (5 személyes) 82 21 150 413 50847 140000 190847 1.
Opel Zafira-e Life 75 21,9 100 330 66364 219000 285364 2.
Mercedes EQV 90 30,4 150 363 83747 202667 286413 3.
Peugeot E-Traveller 75 23,4 100 350 66857 234000 300857 4.
Citroen E-Spacetourer 75 24,3 100 330 73636 243000 316636 5.

Sportmodellek

A sportkategória abszolút bajnoka még mindig a Tesla. A Model 3 és Model Y Performance változatai mindent vittek, de így is felfért a harmadik helyre a Hyundai Ioniq 5 N kiadása. Sok gyártó igyekszik sportmodellként brandelni a nagyteljesítményű elektromos autóit, hogy így magasabb árat kérhessen a járművekért. Ez különösen jól látszik a Skoda Enyaq RS esetében, ahol a Volkswagennel azonos hajtásláncot kínálnak majdnem 3 millió forinttal többért.

Sportmodellek          (Súlyozás 2x)        
Márka Típus Akku kapacitás (bruttó) Ár (m) Teljesítmény (kW) WLTP (km) Ár/hatótáv (FT) Ár/teljesítmény Ár/Érték mutató (Súlyozás 2x) Helyezés
Tesla Model 3 Performance 78,1 22,4 461 528 42424 48590 139604 1.
Tesla Model Y Performance 78,1 22,4 393 514 43580 56997 157575 2.
Hyundai Ioniq 5 N 84 29 478 448 64732 60669 186071 3.
Ford Mustang Mach-E Rally 98,7 27,3 358 510 53529 76257 206043 4.
Volkswagen ID.5 GTX 82 26,1 250 553 47197 104400 255997 5.
Skoda Enyaq Coupe RS 82 29 250 548 52920 116000 284920 6.

Összetett

Az összetett kategória kissé torzít, hiszen itt az autókat ár-érték arány mutatók szerint rendeztük sorrendbe, azaz minden a kategóriájához mérten van beállítva. Az összetett versenyt így a BYD Dolphin nyerte, a második a Hyundai Kona, a harmadik pedig a Volvo EX30. A top 10-be a Tesla Model 3 Long Range és a Tesla Model Y Long Range is befért, előbbi a negyedik, utóbbi a kilencedik helyen. A BYD másik két modellje, az Atto 3 és a Seal is bekerült a legjobbak közé, az ötödik és a tizedik helyen, illetve a Stellantis sem maradt ki a buliból a rendkívül jól árazott Citroen E-C3 és a Fiat 600E modellekkel a hatodik, illetve a hetedik helyeket elfoglalva. A tízes lista a Kia Niro elektromos kiadásával lesz teljes, amely a nyolcadik helyre csúszott be.

Összetett                  
Márka Típus Akku kapacitás (bruttó) Ár (m) Teljesítmény (kW) WLTP (km) Ár/hatótáv (FT) Ár/teljesítmény (FT) Ár/Érték mutató  Súlyozott helyezés
BYD Dolphin 62 12,6 150 427 29508 84000 79908 1.
Hyundai Kona 64 13,5 150 484 27893 90000 81893 2.
Volvo EX30 51 14,5 200 344 42151 72500 85651 3.
Tesla Model 3 LR AWD 78,1 20,6 366 629 32750 56284 89035 4.
BYD Atto 3 62 14 150 420 33333 93333 89333 5.
Citroen C3 45 9,9 80 300 33000 123750 107250 6.
Fiat 600E 54 14 115 408 34314 121739 107357 7.
Kia Niro EV 64 17,7 150 460 38478 118000 109278 8.
Tesla Model Y LR RWD 78,1 19,3 250 600 32167 77200 109367 9.
BYD Seal 82,5 18,1 230 570 31754 78696 110450 10.

Szinte megmagyarázhatatlan azonban az összetett lista vége, ha kizárjuk a sportmodelleket és a kisbuszokat. Az utolsó öt autóból ugyanis három ex-PSA termék: Az E-C4-et a rövidített lista utolsó, 39. helyén találjuk, majd a Dacia Spring következik. A 37. és a 36. helyre ismét két műszaki értelemben vett rokon, a Peugeot e-308 és az Opel Astra-E került, a 35. helyen pedig a BMW iX3-at találjuk.

Összetett                           
Márka Típus Akku kapacitás (bruttó) Ár (m) Teljesítmény (kw) WLTP Ár/hatótáv (FT) Ár/teljesítmény Ár/Érték mutató  Súlyozott helyezés
BMW iX3 80 24,6 210 461 53362 117143 170505 35.
Opel Astra-E 54 16,3 115 398 40955 141739 182694 36.
Peugeot e-308 54 16,7 115 410 40732 145217 185949 37.
Dacia Spring 28,3 8,4 33 230 36522 254545 189249 38.
Citroen e-C4 50 15,4 100 357 43137 154000 197137 39.

A sportmodellek hozzáadásával még szörnyűbb képet kapunk, kiderül ugyanis, hogy a legrosszabb ár-érték arányú elektromos személyautó egy Skoda. Mégpedig az Enyaq Coupe RS, ami a Hyundai Ioniq 5 N-nel azonos áron kínálnak, körülbelül feleakkora teljesítmény mellett, ami egy sportmodellnél egyáltalán nem elengedhető faktor.

Összetett                           
Márka Típus Akku kapacitás (bruttó) Ár (m) Teljesítmény (kw) WLTP Ár/hatótáv (FT) Ár/teljesítmény Ár/Érték mutató  Súlyozott helyezés
Dacia Spring 28,3 8,4 33 230 36522 254545 189249 41.
Citroen e-C4 50 15,4 100 357 43137 154000 197137 43.
Ford Mustang Mach-E Rally 98,7 27,3 358 510 53529 76257 206043 44.
Volkswagen ID.5 GTX 82 26,1 250 553 47197 104400 255997 45.
Skoda Enyaq Coupe RS 82 29 250 548 52920 116000 284920 46.

A számok összesítése után kiderül, a Tesla tulajdonképpen minden olyan kategóriát megnyer, amelyben elindul, összesen három kategóriagyőzelmet szedett össze. Szintén erős versenyzőn a BYD, amely egy kategóriagyőzelemmel, egy második, illetve egy harmadik hellyel rendelkezik. A kategóriákon belüli első három helyezést súlyozva így kiszámítható, hogy melyik gyártó rendelkezik a legjobb ár-érték arányú modellekkel.

 

A táblázatokat elnézegetve az európai autóipar helyzete és versenyképessége nincs a toppon, hiszen sokan a legjobb 10 ár-érték arányú gyártó közé is csak éppenhogy jutottak be. Azt, hogy mit hoz a jövő, természetesen nem tudja senki, azonban az európaiaknak valószínűleg érdemes lesz a amerikai vagy távol-keleti minták mentén tanulni, nehogy állva maradjanak a villanyautók számukra legfontosabb piacán, az öreg kontinensen.