1,7 milliós Toyotában 1 milliós kár – sokszor jobb megegyezni a kereskedővel

A szép idő beköszöntével az autópiac is fellendül, a kereslet élénkül, a vevők pedig örömmel válogatnak az import portékából. Olvasónk is így tett március elején, kilátogatott a Fővárosi Autópiacra. Első látásra beleszeretett egy 2006-os dízel Toyota Avensisbe, 1,7 millióért. Szép is, jó is, mi baj lehet? Ízlések és pofonok, csak itt a pofonokat metaforikusan értették volna az üzleti felek. Sajnos valósággá váltak.

Az üzlet nyélbeütése során csak egy kis apróság szúrta olvasónk szemét, a vételárból 280 ezer forintot nem a kereskedés számlájára, hanem a kereskedő feleségének számlájára kértek utalni. Mondanám, hogy már itt kellett volna gyanakodni, de tízből kilenc kereskedés, az egy kereskedés a brit tudósok szerint, ha értitek, mire gondolok.  

A gépátvétel után két nappal olvasónk hosszabb útra indult a Toyotával, ha már utazóautó. A "hosszabb" persze költői túlzás, összesen 280 kilométert sikerült beletekerni a szedánba. Menet közben arra lett figyelmes, hogy a hűtőfolyadék hőmérséklete a gázpedál ritmusát követi, gázadásra felszökik, elvételre visszaesik. Nem volt szerencséje, nem elektronikai anomália állt a háttérben. A visszajelző nem nyalt bele a piros mezőbe, óvatosan haza tudott gurulni az autóval. Mint később kiderült, a motor "forralta" a vizet, kinyomott magából közel két literrel.

Semmi baj, kereskedőtől vették, értesítik a hibajelenségről és visszaviszik neki az autót javításra. Ez így is történt, az Avensis "lábon" érkezett vissza a piacra. A kereskedő saját szervizében megvizsgálta a problémát. Állítása szerint a termosztát adta meg magát, 50 ezer forintos alkatrész. Viszont a hengerfejtömítés is odalett, a hengerfejet is le kell tesztelni, károsodás után kutatva.

A kereskedő vállalta a hibafeltárást és a szükséges munkák elvégzését azzal, hogy anyagárban dolgozik. Vagyis munkadíjat nem számol fel, a cserélendő alkatrészeket pedig kedvezményes áron szerzi be. Nincs nagy baj, bizakodott olvasónk, csak egy kis hengerfejezés, meg egy termosztát, a szavatosság pedig lefedi az egészet, neki nem kell a költségekkel foglalkoznia ilyen rejtett hiba esetén. A helyzet azonban bonyolódni kezdett, amikor a kereskedő megbontotta a motort.

Először egy porlasztócsúcs lett oda, majd kettő másik csatlakozott az édes hármashoz. Darabja 200 ezres, a kereskedő szerint kiszereléskor sérülnek, ez elkerülhetetlen. Olvasónk ekkor már nem volt nyugodt és jelezte: erről szó sem volt, a befecskendezők -  nem kért - cseréjének költségeiről hallani sem akar.  

A javítás jól elhúzódott, két hónap múlva készült csak el, a teljes költsége (csak anyagár) alulról karcolta az egymilliót. Mondanom sem kell, olvasónk szerint minden költség a kereskedőé, szavatosságról van szó ugyanis. A kereskedő ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett, bár összegekről nem, csak megegyezésről volt hajlandó sokáig beszélni. Végül kibökte, 200 ezrest átvállal. 

Olvasónk viszont köti az ebet a karóhoz, egyrészt a szavatossági szabályok, másrészt a nem kért alkatrészcsere (porlasztócsúcsok) miatt. Nem aprózta el, ügyvédhez fordult, aki megerősítette: igaza van! Itt jöhetne a heppiend, a kereskedő megijedt a "jogi útra tereléstől", olvasónk pedig elvágtatott a naplementébe a hibátlan Toyotával. 

A gonosz valóság sajnos ebbe az álomképbe is betüremkedett.

A kereskedő hallani sem akar a teljes költségviselésről, ragaszkodik az arányos megegyezéshez. Olvasónk viszont nem egyezkedne. Már csak azért sem, mert a javításról se számlát, se munkalapot nem látott soha, abban sem biztos, hogy megtörténtek az események. Bemondásra pedig nem fogad el semmit, nagyon helyesen. Az autót kipróbálni nem volt lehetősége, így azt sem tudja, hogy sikerült-e a beavatkozás. 

A kereskedő azzal érvel, hogy külön kiemelte olvasónknak a telefonban: ne használja a hibás autót, de ennek ellenére olvasónk még a telephelyre is lábon vitte a forrongó motorú járművet, amivel további, indokolatlan károkat okozott.

Most akkor a szavatosság semmit sem ér? 

Minden eset egyedi, általánosságban csak annyi jelenthető ki, hogy az sem univerzális csodafegyver. Emiatt pedig sokszor jobb megegyezni egy arányos költségviselésben, mint évekig bíróságra buszozni egy használhatatlan autó mellett.

Nem elegendő a Polgári Törvénykönyv hibás teljesítésre és szavatosságra vonatkozó rendelkezéseit alapul venni, az ilyen jogi helyzetek sajnos összetettebbek annál, hogy önmagában a jogszabályok rendelkezései eligazítást nyújthassanak a felelősség és a költségviselés kérdésében.

A bírói joggyakorlat összetettebb a jogszabályok előírásaihoz képest.

Ennek oka az, hogy a járművek tartós használati cikkek, eszközök. Az idő és a megtett távolság előrehaladtával pedig az ún. „forgó-kopó” alkatrészek nagyszámú jelenléte mellett a vevőknek számolniuk kell a természetes elhasználódás tényezőjével is.

Egy autó a használattal arányosan egyre közelebb kerül a műszaki hibák jelentkezéséhez, amelyek végül minden autó esetében be is következnek. Minél idősebb-többet futott egy jármű, annál nagyobb eséllyel kell számolni a műszaki meghibásodásokkal és azok költségeivel a vevőnek is. 

Fentiek tükrében érdemes számításba venni a bírói joggyakorlatban szavatossági ügyekben meglévő alábbi ítélkezési sajátosságokat:

Ha a Ptk. szavatossági igény érvényesítésére vonatkozó rendelkezéseit nézzük, akkor a szavatossági igényeket úgy kell tekinteni, mint egymásra épülő, kötelezően végigjárandó lépcsőfokokat, amelyek között a vevő nem „ugrálhat” saját belátása szerint. A változtatás joga természetesen megilleti, de csak indokolt esetben. 

A szerződések lényege, hogy a felek teljesítsék a vállalt kötelezettségüket, és nem az, hogy az első komolyabb hiba esetén hátraarcot kiáltson mindenki. A gyakorlatban nem működik, hogy a vevő – mikor már elege van a sikertelen javítási kísérletekből vagy az idő múlásából – az utolsó szavatossági igényre „ugorjon” anélkül, hogy erre nyomós indoka (pl.: megalapozott bizalomvesztés) lenne.

A bíróságon azt is meg kell vizsgálni, hogy pontosan mi okozta a jármű meghibásodását, mi volt a hiba kiváltó oka és milyen meghibásodáshoz vezetett (ok-okozati összefüggés). Ennek előzetes eldöntése nélkül a bíróság nem tudja elbírálni azt a kérdést, hogy az adott hiba (ok) rejtett hibának minősül-e. 

A szavatossági igények jelentős hányada itt siklik félre a bíróságokon. A fentiek nem azt jelentik, hogy a bizonyítási teher a kereskedőn nyugszik minden esetben. A hiba okát a vevőnek kell bizonyítania (tipikus módon igazságügyi szakértői véleménnyel). Ha ez megtörtént, utána fordul át a bizonyítási teher a kereskedőre. Amennyiben viszont elmarad, a bíróság úgy tekinti, hogy a szavatossági igényt sem tudja elbírálni.

A vevői tévhitekkel ellentétben a rejtett hibák köre igen szűk.

A joggyakorlat csak azt tekinti annak, ami senki számára (még hozzáértők számára sem mindig!) észlelhető első ránézésre, és amelyek esetleges megjelenésével a jármű életkora és futásteljesítménye alapján tipikusan nem kell számolni. Például, ha egy 4 éves, 60 ezer kilométert futott autóban szétreped a motorblokk, az rejtett hibának tekintendő.

Ha azonban egy ún. „kopó-forgó” alkatrész (pl.: kuplung, fék, váltó, turbófeltöltő, befecskendező-porlasztó, termosztát, hengerfejtömítés stb.) hibásodik meg egy 18 éves, 230 ezer kilométert futott autón, az egyáltalán nem minősül rejtett hibának. Egyrészt mert kopó-forgó alkatrész, másrészt mert az életkor-futásteljesítmény miatt bármelyik pillanatban kell számítani az esetleges „elhalálozására”, az nem tekinthető rendkívüli eseménynek az autókra jellemző bonyolult rendszerek esetében. Így nem minden hiba alapozza meg a hibás teljesítésre épülő szavatosságot. 

A konkrét ügyben is amiatt hangsúlyozhatta a kereskedő a megegyezés fontosságát, mert tisztában lehet a fenti jogi sajátosságokkal, nem először találkozott a helyzettel. Az pedig nyilvánvaló, hogy a vevőnek nem érdeke hosszú hónapokon-éveken keresztül bíróságra járkálni egy szervizben szétszedett autó okozta megterhelés mellett.

Az ilyen meghibásodások esetén a rejtett hiba bizonyításának esélye sem túl magas.

Emiatt eléggé tipikus helyzet, hogy a bírósági eljárás végén a vevő már azon az állásponton lesz, hogy jobb lett volna az elején megegyezni a kereskedővel és arányos költségviselés mellett lezárni az ügyet. Személy szerint én is ezt szoktam javasolni minden használtautó-vásárlónak, aki szavatossági igénnyel lép fel egy kereskedővel szemben. Mert jobb ma egy...

Persze végig is lehet vinni az ilyen vitákat, de akkor azzal is számolni kell, hogy a korántsem biztos győzelem inkább erkölcsi lesz, mintsem totális.

A vevői felhorkanás azonban jogos, az mindenképpen tisztázást igényel, hogy egy esetleges termosztát meghibásodás okozta hengerfej probléma diagnosztizálásához-javításához indokolt-e a porlasztócsúcsok kiszerelése és cseréje. Ez azonban műszaki szakértői kérdés, vagyis ezt nem az ügyvédek és nem is a bírák fogják eldönteni.