Melyik a legjobb négy évszakos? Két gumi megbukott, a győztes tízezer kilométerekkel veri a többit

2024.06.28. 09:35 Módosítva: 2024.06.30. 06:54

A német autóklub, az ADAC évről évre teszteli a nyári és téli gumikat, ahogy a négy évszakos társaikat is. Most megjött az utóbbiak legfrissebb bizonyítványa. A négy évszakosoknál most először kapott jó minősítést egy gumi.

  • A 205/55 R16-os méretű négy évszakos gumikat vizsgáztatták az ADAC szakértői. Először kapott  osztályzatot ilyen gumi. 
  • A 16 versenyzőből 6 gumi „megfelelő”, 7 pedig „elégséges minősítéssel zárt. 2 abroncs viszont nem ment át a vizsgán. 
  • A tesztgyőztes elsősorban annak köszönheti a sikerét, hogy több mint 60 ezer kilométerre elég, szemben a második helyezettel, amely csak 33 ezret tud, igaz a tapadást tekintve jobban szerepelt. 
Fotó: ADAC/Marc Wittkowski
Fotó: ADAC/Marc Wittkowski

A négy évszakos gumikat sokáig a nyári és a téli abroncsok közötti kompromisszumnak tekintették, nem is tudták felvenni a versenyt a szezonális társaikkal. Ennek oka, hogy a nyári és a téli gumiknak eltérő követelményeknek kell megfelelniük, ezért a kialakításuk is különbözik. Gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy abroncs mindkét célra tökéletesen megfeleljen, a piacuk azonban változik: egyre többen választják. 

Hogyan megy az osztályozás? 

  • 0,6-1,5: kiváló
  • 1,6-2,5: jó
  • 2,6-3,5: közepes
  • 3,6-4,5: elégséges
  • 4,6-5,5: elégtelen (nem megfelelő)

A nagyobb vásárlói igény növeli a kínálatot és a gumiabroncsok minőségét is. Az ADAC tesztjén először kapott "jó" minősítést egy négy évszakos gumi. Sajnos azonban az is kiderült, hogy a tesztelt - 205/55 R16-os - abroncsok többsége még mindig arról árulkodik, hogy mégsem olyan triviális kiegyensúlyozott, télen és nyáron egyaránt jól működő, egész évben használható gumit gyártani. 

Végeredmény

Gumi Összpontszám Vezetési tulajdonságok osztályzata
Goodyear Vector 4Seasons Gen3 2,4 2,7
Pirelli Cinturato All Season SF2 2,6 2,3
Hankook Kinergy 4S 2,7 2,9
Michelin Cross Climate 2 2,7 2,9
Kumho Solus 4S HA32+ 2,8 3
Vredestein Quatrac 2,8 3,1
Falken EuroAll Season AS210 3,1 3,2
Firestone Multiseason2 3,6 3,6
Sava All Weather 3,7 3,7
Nankang Cross Seasons AW-6 3,7 3,7
Toyo Celsius AS2 3,8 3,8
Semperit AllSeason-Grip 3,9 3,9
Uniroyal AllSeasonsExpert 2 4 4
Yokohama BluEarth-4S 4 4

Megjegyzés: Vastagítva szerepel a táblázatban a tesztgyőztes eredménye, sima betűkkel a "megfelelő" minősítést elérő gumik, dőlttel pedig az "elégséges" osztályzattal rendelkező abroncsok. A két bukott gumi nem szerepel ebben a felsorolásban - Forrás: ADAC 

A tesztgyőztes a Goodyear Vector 4Seasons Gen3-as lett "jó" minősítéssel.  A vizsgált 16 gumiból 6 kapott "megfelelő" minősítést, további 7 gumi "elégséges" eredménnyel zárta a tesztet.  A  Kenda Kenetica 4S-t és az Infinity Ecofour 5,1-es és 5,4-es osztályzattal zárt, vagyis a "rossz" kategóriába tették a tesztelők, azaz megbuktak.

Mi van az összpontszám mögött? Mennyit lehet velük menni? 

A táblázatban az ADAC-os összpontszám szerinti sorrend látszik, ám az is kiderül az értékelésből, hogy bár a Goodyear terméke végzett az élen, az értékelésben 70 százalékos súllyal szereplő vezetéstechnikai tulajdonságait - a különböző útfelületeken (száraz, havas, vizes, jeges) mért tapadást - tekintve elmarad a második helyezett Pirellitől. Ugyanakkor előbbi sokkal tovább tart. 

Gumi Futásteljesítmény (kilométer)
Goodyear Vector 4Seasons Gen3 60 700
Yokohama BluEarth-4S 51 500
Firestone Multiseason2 50 600
Semperit AllSeason-Grip 50 200
Falken EuroAll Season AS210 48 000
Nankang Cross Seasons AW-6 48 000
Sava All Weather 44 400
Kenda Kenetica 44 000
Michelin Cross Climate 2 43 600
Infinity Ecofour 42 700
Uniroyal AllSeasonsExpert 2 41 800
Vredestein Quatrac 40 000
Toyo Celsius AS2 37 400
Kumho Solus 4S HA32+ 35 600
Hankook Kinergy 4S 33 900
Pirelli Cinturato All Season SF2 33 000

Miért rosszak? 

A bukott gumok közül Kenda az ADAC-teszt szerint korán elveszíti a tapadást, hajlamos az alulkormányzottságra és alig van tartaléka vészhelyzetben, így könnyen le lehet vele csúszni az útról. Bár az Infinity Ecofour a Kendánál jobban kezelhető a télies utakon, vizes felületen hajlamos túl- vagy alulkormányzottságra és nehezen irányítható. 

Az elégséges eredményt elérők gumikat sem igazán ajánlják az ADAC szakértői, mert túl sok gyengéjük van, különösen száraz úton. Az abroncsok nyári melegben pontatlanok, és a kitérő manőverek során is kihívást jelentenek a vezetőnek, mivel hajlamosak a jelentős túlkormányzottságra.

Akkor most melyiket?

A négy évszakos gumik tehát kompromisszumos megoldást jelentenek, a jó vagy megfeleltek közül való választásnál szintén kompromisszumra lehet szükség. 

Ahogy az első és második helyezett eredményeiből látszik, akinek a vezetéstechnikai tulajdonságok a legfontosabbak, azoknak számolniuk kell a visszafogottabb futásteljesítménnyel, másképp fogalmazva nagyobb kiadással jár ez az opció. 

Az ADAC-tesztben szereplő eurós árakat átszámolva a Goodyear gumija darabonként közel 48 ezer forint, a Pirellié 45 ezer. A megfelelő osztályzatú gumik közül a Kumho és a Falken terméke a legolcsóbb, előbbinek darabja 35 ezer, utóbbi 38 ezer forintba kerül. 

Olvasd el Elvis kollégánk tesztjét is négy évszakos gumi témában.