Körzetük az autópálya, tempójuk halálos

Utánfutós gyorshajtók

2024.08.07. 06:04

A KRESZ tele van elavult, túlbiztosított, életszerűtlen szabályokkal. Ennek megfelelően sokan csak sorvezetőként tekintenek rá, akkor sem tartják be az alapvető előírásokat, amikor látja őket a többi közlekedő, vagy éppen a rendőr. Az abszolút sebességhatárok viszont pont olyan korlátozások, amelyeknek nyomós oka van. Az utánfutós sebességhuszárokat mégsem érdekli.

Tegye fel a kezét, aki érvényes jogosítvánnyal a kezében nem tudja, hogy alacsonyabb sebességhatárok vonatkoznak az utánfutót vontató járművekre. Erre a felszólításra senki sem mer jelentkezni. Akinek van jogosítványa, annak a fejébe verte a KRESZ oktatás: utánfutóval nem száguldozunk, mert nettó életveszély. És mégis, közúton alig látni olyan vontató járművet, amelyik betartaná a rá vonatkozó speciális sebességhatárokat. 

Mögöttem kellene ballagnia 80-nal, mégis mellettem suhan el 130-cal a fűnyíró kistraktor.
Mögöttem kellene ballagnia 80-nal, mégis mellettem suhan el 130-cal a fűnyíró kistraktor.

Mit ír elő a KRESZ a vontatásra?

Gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel autópályán maximum 80 km/óra, lakott területen kívül egyéb úton 70 km/óra, lakott területen 50 km/óra sebességgel szabad közlekedni.

Tapasztalataim szerint a konkrét szabályok ellenére a nyergesvontatók inkább 90 km/h felett, a személyautók pedig 130-150 km/h sebességgel ráncigálják a vontatmányokat az autópályákon, nyilván nem sikerül soha időben elindulni ezért mindenki siet. 

A vontatmánnyal közlekedő személyautók többsége úgy megy autópályán, mintha semmi sem lenne a vonóhorogra kötve.

Persze lehet mondani naivan, hogy csak megfeledkeztek az utánfutóról, de én ebben nem hiszek. Szerintem pontosan tudják mit húznak, csak nem érdekli őket. Nekik senki se mondja meg, mi a biztonságos!

Azért azt ne gondolja már senki, hogy egy ekkora motorcsónak nem látszik a visszapillantókból és megfeledkezik róla a sofőr, miözben 130-cal előzést hajt végre.
Azért azt ne gondolja már senki, hogy egy ekkora motorcsónak nem látszik a visszapillantókból és megfeledkezik róla a sofőr, miözben 130-cal előzést hajt végre.

A jog úgy hívja ezt, hogy eshetőleges szándék: a delikvens tisztában van magatartása lehetséges következményeivel, nyilván nem kívánja azok megvalósulását, de egy vállrándítás kíséretében belenyugszik azokba. Mind a sors kezében autózunk jeligére. Ők mondják mindig, hogy az életben mindennek fifti-fifti az esélye: vagy lesz baleset, vagy nem. 

Komoly baleseti kockázatot jelentenek ezek a gyorshajtó járműszerelvények, a közelükben autózni nettó életveszély. 

Talán túl nagy volt a kanyarsebesség? Kép: Kreszvaltozas.hu
Talán túl nagy volt a kanyarsebesség? Kép: Kreszvaltozas.hu

A rendőrség sem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek egyik legfőbb oka! Fontos, hogy az ilyen gyorshajtás nem relatív, hanem abszolút. A vontatmánnyal közlekedőkre autópályán szigorúan 80-as sebességkorlátozás vonatkozik. Aki gyorsabban közlekedik a vontatmányával, az akkor is gyorshajt, ha szerinte nem is. 

Különösen veszélyes a sebességtúllépés a vontatásban lévő járműszerelvények esetében, hiszen a személygépkocsi után kapcsolt pótkocsi teljesen megváltoztatja a jármű menetdinamikai jellemzőit. Egyebek között nagyobb lesz az össztömeg, megnő a hossz, több tengelyt kell irányítani, növekszik a fékút, másként reagál az úthibákra.  

Az első beszitálásig minden utánfutós bátor. Akinek dobta már meg a vontatmányát egy úthiba 130 km/h felett és bebicskázva érkezett az árokba a járműszerelvénnyel, az viszont egy életre megtanulja: elesés ellen az előzetes leülés az egyetlen hatékony ellenszer. A KRESZ nem ok nélkül követeli meg a lassabb haladást járműszerelvények esetén. 

Azt gondolhatná az ember, hogy ezek a sebességhuszárok legalább a VÉDA kapuk alatt betartják a rájuk vonatkozó sebbességkorlátozásokat, de nem. 

A rendőrség információi szerint a VÉDA rendszer által rögzített adatok alapján a – 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó – gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedők az átlagosnál gyakrabban követik el a sebességtúllépés jogsértést, vélhetően a KRESZ vonatkozó szabályainak hiányos ismeretei miatt.

Tempomat belőve 130-ra óra szerint. Kép: Police.hu
Tempomat belőve 130-ra óra szerint. Kép: Police.hu

Nyomják neki, mint süket a csengőt, ameddig egy baleset ajtót nem nyit. Lehet, hogy nem csak a KRESZ-ben kellene szigorúbban szabályozni a vontatókra kötelező sebességhatárokat, hanem a gyorshajtást szankcionáló kormányrendeletben is kellene molyolni kicsit? Mondjuk egy kettes szorzót minimum elbírna a jogszabály ezekre az esetekre, de a jogosítvány ideiglenes bevonása sem lenne túlzó. A számok átírása már jól megy, jöhetne a szöveg aktualizálása is. Mert egy jogszabály pont annyit ér, amennyit be tudunk tartatni belőle.

Csőbe húzott a kereskedő? Szédítenek a szervek? Sunnyog a biztosító? Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, de mégis lepattintanak a nagykutyák, jelentkezz és írd meg történeted KÉPEKKEL együtt a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.

Figyelem, csak akkor írj, ha elfogadod, hogy a történeted feldolgozhatjuk.

Címlapkép és coverfotó: Police.hu